Mérkőzés előtt
Eddig nagy fölényben a német válogatott, az eddig lejátszott, görögökkel szembeni nyolc meccsből ötöt megnyert, három döntetlennel ért véget. A gólkülönbség 17-7 a németek javára.

Angela Merkel német kancellár zászlónFotó: Pascal Lauener
Az első meccset 1960-ban rendezték, a görögöknek 52 éve nem sikerült nyerniük. Az 1962-es vb-selejtezőben Németország 3-0ra nyert Athénban.
A két válogatott 11 éve, újra vb-selejtezőn csapott össze legutóbb. Akkor is Athénban, 4-2-re a németek nyertek. Az akkori meccsen, a most eltiltott Jorgosz Karagunisz és az Eb-n először kezdőcsapatba jelölt Miroslav Klose is pályára lépett. Nikosz Liberopulosz is ott volt, aki most a cserék között szerepel.

Görögök zászló alattFotó: Patrik Stollarz
Nem volt még ezen az Eb-n ennyire átpolitizált mérkőzés. A meccs előtt a berlini kormány megbízásából könyvvizsgálók jártak a görög öltözőben, hogy megnézzék, valóban 11 játékos lép-e pályára, vagy ezt is csak úgy odaírták a görögök egy papírra.
Miroslav Klose a 120. válogatott meccsét játssza, nála többször Lothar Mätthaus szerepelt a Nationalelfben.
A meccs előtti sorsolásnál egy eurót dobott fel a bíró, de csak 65 cent érkezett vissza, a többi sorsáról a VIP-páholyban vitatkoznak.

Angela Merkel a páholybanFotó: Patrik Stollarz
1. félidő
1'
A görögök kezdenek.

Nincs teltház a gdanski stadionbanFotó: Leonhard Foeger
1'
Vagyis csak most. A szlovén bíró visszarendelte a labdát.
2'
Rögtön az elején Klose ugrott, de lesen állították meg a bírók.
3'
Klosét már másodszor sikerült ziccerbe hozni, de mögé jött a labda. Közben Khedira lábára csúszott rá Szamarasz, ápolni is kell a németet.

Klose küzdFotó: Gabriel Bouys
3'
Egyelőre ahogy a görög parlamentben az EU végéig, a görög térfélen is csak szánalmas passzolgatással próbálják meg kihúzni az Eb végéig hátralévő kis időt.
5'
A görögök harmadszor ússzák meg négy perc alatt. Schürrle volt most lesen, a görög kapust is ápolni kell.
7'
Khedira bombázta fölé.

Úgy gondolták, szeretnék látni a meccsetFotó: Leonhard Foeger
12'
Majdnem nagy gondba került a német védelem, de Szalpingidisz rosszul kapta vissza, Neuer lépett ki a kapujából. A másik oldalon Reus lövése sikerült rosszra.
12'
A mérkőzést állítólag az új görög miniszterelnök, Andónisz Szamarász is a helyszínen nézi. Ez azért is érdekes, mert egy rutinvizsgálat során észrevették, hogy levált a retinája, és várhatóan még szombaton megműtik.
14'
A németek óriási fölényben, a görögök szinte csak a védekezésre koncentrálnak, elől csak Szalpingidisz próbál meg zavarni.

Klose és Schuerrle egyszerre röpülnek át SzifakiszonFotó: Kai Pfaffenbach
Szamarasz
Sárga lap
15'
Szamarasz megint csúnyán lépett oda, most Schweinsteigernek.
16'
A görögök a sokadik német játékost rúgták már fel. A szlovén játékvezető ezt megunta, és egy sárga lappal minősítette le Szamaraszt.

Fölül Khedira, alul SzamarászFotó: Thomas Bohlen
17'
A meccs előtt felröppent a hír, hogy Berlinben felülvizsgáltatnák a 2004-es Eb eredményét, mondván: elképzelhető, hogy az akkori görög aranyérem is adathamisítás eredménye volt.
19'
Nem nagyon mozdul az euró. Bár a befektetők már vártak volna egy német gólt, a piacok - úgy tűnik - még kivárnak.
20'
A bajban lévő görögök az előbb már a labdát is eladták.

Szamarász és Boateng összecsapásaFotó: Bartosz Jankowski
20'
A Müller helyén játszó Reus már a második átadását rontja el.
23'
Klosét próbálják rendre helyzetbe hozni, de eddig még pontos labdát nem kapott.

Klose lő Schuerrle mellettFotó: Leonhard Foeger
24'
Özil kihagyta, amit szinte lehetetlen. Reus és Schürrle passzolta ki a görög védelmet, Özil teljesen üresen érkezett, de Szifakiszba lőtte. Egy perccel később Reus lőtt, a kapus megint szögletre mentett.
25'
Ha a görögök így folytatják, nem lesz alkalmam helléneknek nevezni őket.
25'
Ez hihetetlen. Reus lőtte rá, de elment volna a kapu előtt. Klose csúszott a labdára, de nem érte el.
26'
Reus megint, de ez most mellé ment, nem sokkal de mellé.
27'
Kacuranisz indításával Szalpingidisz lépett ki, de Neuer messzire kifutva a kapujából mentett.

Hummels vs SzalpingidiszFotó: Kai Pfaffenbach
29'
Szalpingidisz kísértetiesen hasonlít a stabilan COOL Rocknrolira.
32'
Nagyon gyors görög kontra, de egy játékossal nehéz végigmenni a német térfélen, a labdát cipelőn kívül szinte senki nem kíséri a támadásokat.

Fotó: Patrik Stollarz
33'
Meg volt viszont az első görög kapura lövés, Ninisz követte el, 25 méterre, jobbra a kaputól.
34'
Schürrle tört be a bal oldalról, Niniszt csapta be, de ívelése túl hosszú lett.

Schuerrle Kacuraniszon próbálja magát áthámozniFotó: Leonhard Foeger
37'
Özil tette vissza Khedira elé, a lövése kipattant Szifakiszról, Khedira futott érte, de nem érte már el.
(1–0)
Lahm (Özil)
Gól
39'
Eddig bírta Görögország a nyomást. Lahm most nem passzolt, három lépést vezette, majd óriási erővel bevágta a bal sarokba. Szifakisz csak hozzáérni tudott, menteni nem.
39'
Lám-lám.

Lahm védhetetlen lövéseFotó: Kai Pfaffenbach
44'
Amúgy 70-30 százalék a labdabirtoklás a németek javára.
44'
Schürrle lövése pattant meg egy német lábon, így lett veszélyes, de így is csak szöglet lett belőle.
45+1'
Három perc a hosszabbítás.

Lahm góljaFotó: Pascal Lauener
45+2'
Most Schürrle lőtte rá, majdnem onnan, ahonnan Lahm, de ez most az oldalhálót találta el.
1. félidő (szünet)
Ninisz - Gekasz
csere
Cavelasz - Fotakisz
csere
2. félidő
48'
Indokolatlan megszorításnak minősítette a görög ellenzék, hogy a válogatottuk az első félidő nagy részében beszorult a saját tizenhatosára.
48'
Klose jó csellel indult el a jobb oldalon, szögletre mentettek előle.

Klose közel volt a gólszerzéshezFotó: Leonhard Foeger
50'
Az állás: Németország–Görögország 1–0. Ez a németeknek kedvez.
53'
Támadóbb felfogású a görög csapat, mint az első félidőben, Gekasz került majdnem helyzetbe, de les volt.

Hummels lopakodik Szalpingidisz mögöttFotó: Gabriel Bouys
54'
Gekasz és Szamarasz forgatta meg majdnem a német védelmet, a másik oldalon Klose hozta helyzetbe Reust, de Maniatisz az utolsó pillanatban menteni tudott.
54'
Ha ezt a meccset talán nem is, a német és görög filozófusok mérkőzését a Monty Python szerint a görögök nyernék.
(1–1)
Szamarasz (Szalpingidisz)
Gól
55'
Szalpingidisz kapott zseniális indítást, végigrohant a jobb oldalon, jól ment középre a labda, Szamarasz két védő közül becsúszva talált a kapuba.
57'
Görög gól. Igényes görög zenével ünnepeljük, hogy végre nem egyoldalú a meccs.
60'
Schürrle ívelte rá, de fölé ment.
(2–1)
Khedira (Boateng)
Gól
61'
Boateng kapott egy indítást a jobb oldali beadás magas volt Klosénak, de pont jó Khedirának, aki egy kicsit furcsa mozdulattal, jobbal bombázta Szifakisz fölött a kapuba.
63'
Beindultak a görögök is. Gekasz cselezte helyzetbe magát, 16 méteres nagy lövése fölé ment.
64'
Reus került majdnem ziccerbe, de addig várt a lövéssel, míg egy görög védő utolérte.
65'
Khedira góljával már öt Real Madrid játékos ért el öt gólt, ugyanannyit, mint a Wolfsburg futballisták.
Schürrle - Müller
csere
67'
(3–1)
Klose (Özil)
Gól
68'
Óriási kapushibából esett a harmadik német gól. Özil szabadrúgására borzasztó rosszul jött ki, Klose az üres kapuba fejelte.
69'
3–1. Úgy hajtottak át a görög válogatotton a németek, ahogy egy Panzer egy utcára hajított gyroson.
71'
Athén nem kommentálta azokat a piaci értesüléseket, amelyek szerint a görög államkincstár teljes készpénzállományát feltették tippmixen a németek továbbjutására.

Klose fejesgólja (3:1)Fotó: Kai Pfaffenbach
71'
Müller lőtte éles szögből mellé.
Makosz - Liberopulosz
csere
72'
72'
Makos helyett Liberopoulos jött fel, ha ez számít egyáltalán valamit.
(4–1)
Reus (Klose)
Gól
72'
A németek szétszedték a görögöket. Klose kapot nagyszerű kiugratást Öziltől, lövését még kivédte Szifakisz, de a kipattanót Reus irgalmatlan erővel, kapásból a felső lécre bombázta, a labda onnan vágódott a kapuba.
75'
4–1. Brit tudósok kiszámolták, hogy ahhoz, hogy Görögország átvegye a vezetést, innentől 5 percenként gólt kell rúgnia.

Szifakisz sokadjára hajol a hálóba került labdáértFotó: Christof Stache
Papasztatopulosz
Sárga lap
76'
Klose - Gomez
csere
79'
Reus - Götze
csere
80'
81'
Özil forgatta meg a teljes görög védelmet, lövése kipattant megint Szifakiszról, de Gomez már lesen volt.
83'
Fotakisz lőtte kapura, de Neuer biztosan fogta a középre tartó kísérletet.
85'
Szamarasz próbált megint gólhelyzetet teremteni, Hummels az utolsó pillanatban, de nagyon szépen, becsúszva szerelt.
85'
Újabb Szamarasz-támadás. Jó látni, hogy a görögök nem ültek rá a 4–1-re.
85'
Szifakisz ma egy lövést sem tud megfogni, minden kipattan róla.
88'
Görög 11-es jön, Toroszidisz beadása Boateng kezén pattant meg.
89'
Az Eb eddigi mindkét tizenegyesét a görögök kapták. Ha ezt berúgják, akkor van még 3 percük.
(4–2)
Szalpingidisz
11-es
89'
89'
Hiába gól, az állás akkor is 4–2 a németek javára, ez pedig még gombócból is sok.
90+1'
Két perc a hosszabbítás
90+2'
Az erősebb kutya nyert. A görög válogatott pedig hazamehet. Ha egyáltalán van még hová hazamenni...
Vége
Az Eb első belőtt tizenegyesével együtt ez volt eddig a mostani Európa-bajnokság legtöbb gólos meccse.

















Görögország




























Kommentek
2012.06.22 20:43:21Torrente2
Élő linkek:
[link]
Az első oldalon katt a sárga Skip ad gombra.
2012.06.22 20:51:16szanalmas
Ki ez a beszédhibás faszkalap az M1-en, ez szokott az ordításával felriasztani?!
2012.06.22 20:57:05Panther_V
Szálljál le a tesómról.
2012.06.22 20:58:58szanalmas
Bocsi, kurva jól nyomja, csókoltatom a mamádat!
2012.06.22 21:01:30szanalmas
Egyszer talán azt az író nevű éneklő cukorkát cikizték ki azzal, hogy:
" a magyarbaaaan, a mondat elejéééén van a hangsúúúúúly!"
2012.06.22 21:03:04Panther_V
Egyébként fogalmam sincs nem a magyaron nézem.
Hanem.
2012.06.22 21:04:55Panther_V
Szerintem ott a hangsúly ahova teszem.
2012.06.22 21:13:04szanalmas
Tegyed ahová akarod, csak ne vedd be!
2012.06.22 21:19:12Panther_V
Ha nem veszem be a bogyómat hülye leszek. De amúgy is. Hallgatok rád.
2012.06.22 21:23:47Panther_V
Neuer nem normális.
2012.06.22 21:28:16szanalmas
Hol nézed, gecó? Bár tökmindegy, nekem csak a mindidi tv hd!
2012.06.22 21:30:25Panther_V
Az ablakodon kukucskálok be távcsôvel. (Hubble)
2012.06.22 21:54:44Pinka-Panka
Szép estét:)
Nem tudom miért, de idegesít a cimlapon, hogy "német-görög"...
A mecccs hát, hagyjuk most:)
2012.06.22 22:01:08Panther_V
Szia Panka. A meccs olyan amilyennek lenni kell, a vége - törölve. Elkeseredtem.
2012.06.22 22:03:32maxwell murder
német-görög. gratulálok! a kommentátort meg cseréljék már le, mer fogalma nincs mi folyik a pályán.
2012.06.22 22:10:06Pinka-Panka
Panther szia:) miért vagy elkeseredve?
2012.06.22 22:10:58Pinka-Panka
maxwell murder
ugye? ezt mondom én is
2012.06.22 22:11:08Panther_V
3-0 volt a tippem. :)
2012.06.22 22:11:52Panther_V
Nem fért ki az ország, na. Most mit kötözködtök.
2012.06.22 22:12:24szanalmas
Szerintem elfogyott a söre, akkor szokott durcizni!
2012.06.22 22:12:56Panther_V
Holnap a spanci-franci lesz.
2012.06.22 22:15:52Pinka-Panka
Panther_V
ja, de sajnálom:(
mi meg x-re vettük és hosszabbítást remélünk
igazad van, ne kötözködjek:) - de szemet szúrt valóban:)
Na:))
2012.06.22 22:16:58Panther_V
Tényleg elfogyott a söröm.
2012.06.22 22:17:08maxwell murder
a kommentátor szerint a 67. percben már eldőlt. a fociban semmi sem dől el a 67. percben. faszfej.
2012.06.22 22:17:40Panther_V
Nem te vagy az apám? Most hívott, s hosszabítást remél.
2012.06.22 22:18:11Pinka-Panka
még a 92. percben is dől el sokszor az eredmény
2012.06.22 22:18:49Pinka-Panka
ilyen kedves apukád lenne?:)
2012.06.22 22:23:07Panther_V
Szerénység elvtársnô, szerénység. Ha én szeretek valamit magamban az a szerénység.
2012.06.22 22:23:25Viktus
2012.06.22 22:17:08maxwell murder
Te melyik meccset nézed? :D
2012.06.22 22:25:02Pinka-Panka
semmi nagyképüség nem volt ebben, csak a szmájlikra gondoltam:)de nem lett igazunk, nyertek a németek, ez már biztos:)
2012.06.22 22:26:46Pinka-Panka
semmi nagyképűség nem volt ebben, a szmájlikra gondoltam:)
Nem lett igazunk, nyertek a németek, ami már biztos!
2012.06.22 22:30:06Panther_V
Ugyan, csak 3 gól kell a görögöknek.
2012.06.22 22:30:48Panther_V
Idézet volt csak nem jeleztem, de azt hittem, ismered.
2012.06.22 22:31:11Pinka-Panka
a gólküölönbséget eddig eltaláltad
2012.06.22 22:32:51Panther_V
Eddig, de nincs vége. :)
2012.06.22 22:32:51maxwell murder
2012.06.22 22:23:25Viktus
hát most már eldőlt, de a 67. percben a 3-1 az még nem az ahol az ember azt mondja, hogy ez eldőlt. 2 gólt azért 23 perc alatt még be lehet vágni, pláne ismerve a görögöket.
2012.06.22 22:33:13Pinka-Panka
2012.06.22 22:30:48Panther_V
ismerem hát, a Tanúc.filmből...
de nem véletlen írtad:)
2012.06.22 22:33:46Panther_V
Wz ma a kedvenc mondatom:
,,Az állás: Németország–Görögország 1–0. Ez a németeknek kedvez."
2012.06.22 22:34:41Panther_V
Na, azért. :)
2012.06.22 22:35:08Pinka-Panka
igen ez talált!
2012.06.22 22:35:54Pinka-Panka
mert különben??:) nádpálca??:)
2012.06.22 22:37:39Panther_V
Nem. Nádcukor.
2012.06.22 22:38:19Viktus
[link]
ennyi
:D
2012.06.22 22:39:13Pinka-Panka
megnyugodtam:) az finomabb:)
2012.06.22 22:39:20szanalmas
Én 4:2-re tippeltem, erről ennyit.
2012.06.22 22:40:47Panther_V
Száni neked nem hiszek.
2012.06.22 22:41:46Panther_V
De fôzzél rumot belôle, ha lehet kérnem.
2012.06.22 22:41:56szanalmas
Mér? Volt még hátra 1 perc akkor.
2012.06.22 22:43:10_csanesz
Ki volt az m1 riportere????
Annyira idegesítő... hogy na
"Tipikus" gusztustalan magyar mentalitás: Nem jót dicséri, hanem a bénázót szidja, alázza...
Remélem többet nem lesz...
2012.06.22 22:43:27Panther_V
Akkor zseni vagy. Esetleg britudós.
2012.06.22 22:43:57Pinka-Panka
egyszerűbb lenne leugrani a Bahamákra érte...:)
2012.06.22 22:45:04Panther_V
És gyorsabb fôként, gondolom. :)
2012.06.22 22:47:20_csanesz
Menczer Tamás?
Jól láttam a listán?
Ki ez?
KIRUGNI!
2012.06.22 22:48:46Pinka-Panka
2012.06.22 22:45:04Panther_V
És gyorsabb fôként, gondolom.
talált:) de ha az olaszok nyernek, bizony meghívlak rá:)
2012.06.22 22:52:38Panther_V
Az olaszok nyernek. Az abgolok ellen.
2012.06.22 22:53:49Panther_V
Ez se rossz, de angol akar lenni.
2012.06.22 22:53:50Pinka-Panka
én ennyire nem vagyok biztos...
jó éjt, holnap ismét szurkolunk:)
2012.06.22 22:55:38Panther_V
Szia, aludj jól.
2012.06.22 22:56:24ati36
Sziasztok.A szögletarányt hol tudom megnézni?
2012.06.22 22:58:30wtb fullscreen
Soká éljen a Görög Euro!
2012.06.22 23:00:38HardTuri
Luzer gorogok. Az is csoda hogy idáig eljutottak.
2012.06.22 23:03:40Panther_V
Dehogy csoda. Kurvajók a görögök.
2012.06.22 23:06:28Éhes_ló
Van hová hazamenniük, és ők legalább kint voltak, szemben a falábú magyarokkal.
Minden gúny ellenére még mindig értelmesebbek és jobban élnek mint a magyarok.
Nem beszélve arról, hogy nem fagy be a seggük és nem tűrik birkaként a kizsigerelésüket, mint az okos magyarok.
2012.06.22 23:06:41szanalmas
Néha visszasírom Vitrayt.
2012.06.22 23:07:15Panther_V
Minek nézi valaki a meccset magyarul, ha idegesíti. Na, ezt nem értem.
2012.06.22 23:08:03Panther_V
Persze kicsilány.
2012.06.22 23:12:47hagyma
ez a meccs nem a 65percben dolt el, hanm mikor kiderult hogy nemet-gorog lesz
nalunk Mc Mannamen kozvetitette
2012.06.22 23:13:10ati36
Köszi a választ paréjok.Ennyi.Köszönni luxus tetvek.
2012.06.22 23:13:38hagyma
Vitray profi volt
2012.06.22 23:13:52regapó
Ki ez a faszfej aki ezt a cikket írta?
2012.06.22 23:25:05hagyma
ati 36 evesen a 28-ik szazadban nem tudod hasznalnia netet?
de segitek 10-1 a nemeteknek
azt nem tudom miert fontos, de nem mondhatod segitettem
2012.06.22 23:33:09Panther_V
2012.06.22 23:10:43dr. Közbiztonság Szilárd
Értem. A kibaszott bolygó összes adóján a magyar kommentátor nyomja a szöveget.Nekem nem tûnt fel.
2012.06.23 00:04:30Panther_V
Neten néztem. Angolul.
2012.06.23 01:10:18gusandor
Szégyen így írni a görögökrôl. A pofátlanságnak is van határa...