Mérkőzés előtt
Üdvözöljük az olvasókat, ez itt az Eb-döntő élő közvetítése. A nyitóünnepségét idézően nevetséges show-val kezdődött, de valószínűleg lesz még ok a nevetésre, hiszen Eric Cartman válogatottjának ma Balotellivel kell megküzdenie azért, hogy a 2008-as Eb és a 2010-es vb után harmadszor is ők állhassanak a dobogó tetejére.

Záróünnepség a mérkőzés előtt.Fotó: Jeff Pachoud
Spanyolország és Olaszország együtt kezdte a 2012-es Eb-t és együtt is fejezi be. Három héttel ezelőtt, a C csoport nyitómeccsén 1-1-es döntetlen született. Ez lesz a két válogatott 31. egymás elleni meccse, a korábbiakon 8 spanyol győzelem mellett 10-szer az olaszok nyertek és 12-szer volt döntetlen.
A spanyolok tétmeccsen még sosem győzték le az olaszokat. Eddig az Eb-k és a vb-k történetében hét ilyen találkozó volt, három olasz sikerrel és 4 döntetlennel. Európa-bajnokságon a júniusi csoportmeccs előtt a 2008-as negyeddöntőben 0-0 lett, végül 11-esekkel Spanyolország jutott tovább.

Olasz szurkolók.Fotó: Filippo Monteforte
Spanyolország 2008. március 26-a óta nem tudta legyőzni Olaszországot. Azóta csak három meccset játszottak, kétszer döntetlen volt, tavaly Bariban pedig a házigazdák nyertek.
Tudjon meg mindent a két csapat eddigi útjáról a Spanyolnátha és a Squadra azzurra blogokon.

Egy Eb-hivatalnok viszi a trófeát, a Henry Delaunay-kupát a döntő mérkőzés előtt.Fotó: Gabriel Bouys
Hat Barca-játékos van a spanyolok kezdőjében. Ennél több játékost egy klub Eb-meccsen 1988-ban delegált. Akkor a szovjet válogatottban hét Dinamo Kijev-futballista volt.
Ha Eb-trófeát nem is feltétlenül, valamilyen díjat mindenképp érdemelne Buffon, ha már ilyen gyönyörűen ordítja végig csukott szemmel az olasz himnuszt.

Buffon teli torokból énekelte az olasz himnusztFotó: Kai Pfaffenbach
1. félidő
1'
A spanyolok kezdik a meccset.

Espana!Fotó: Darren Staples
2'
Pirlo lőtte rá, de nagyon rosszul találta el. Csúnyán mellé ment.
4'
Silva ment át szépen az olasz védelmen, de labdája nem volt jó Iniestának.

Pirlo és David Silva küzdenek a labdáértFotó: Jeff Pachoud
6'
De Rossi szabálytalankodott Xavival szemben, 30 méterről.
6'
Ramos lőtte el, nagyon fölé.
7'
Egy gyors bal oldali spanyol akció után Bonucci David Silva elől mentett szögletre.
8'
A szögletet Ramos fejelte rá, ez már közelebb volt a kapuhoz.
8'
A győzelem mindkét nemzetnek fontos lehet, hiszen a mostani gazdasági helyzetben egyre súlyosabb következményekkel járó magas államadóssági szint miatti problémákat egy időre feledtetheti egy Eb-győzelem. Akár minden idők egyik legjobb spanyol nyelvű klipje, amiben jól öltözött modern férfiak dalolnak arról, hogy nincs pénzük.
10'
Egyre magabiztosabb a spanyol csapat, lövésekkel próbálkoznak, de a majdnem minden lepattan a védelemről.
11'
Fabregas és Xavi kényszerítőzött. Végül az utóbb lőtt 15 méterről, centikkel fölé. Egyre közelebb a kapuhoz a spanyol válogatott.

Fabregas és PirloFotó: Eddie Keogh
12'
Casillas mentett Balotelli elől, messze kifutva a kapujából.

Balotelli hátán RamosFotó: Jeff Pachoud
(1–0)
Silva (Fabregas)
Gól
14'
Vezet Spanyolország. Iniesta ugratta ki zseniálisan Fabregast, aki lefutott Chiellinit, majd középre lőtte a labdát, David Silva érkezett, és hét méterről a kapu jobb oldalába fejelte.

Silva gólját csak nézte BuffonFotó: Alex Livesey
David Silva GREAT goal vs Italy Spain 1-0 Italy Euro2012 fin
16'
Pirlo szabadrúgása szögletre vágódott.
17'
A gyors gól után az állás: Spanyolország–Olaszország 1–0. Ez a spanyoloknak kedvez. De még nem dőlt el semmi. Viszont akárki is nyer, mi annak szurkolunk, hogy a svéd tévésekkel ellentétben az ukránok ne keverjék össze a meccset a helyszínen élvező Orbán Viktort Gyurcsány Ferenccel.

David Silva fejelte az első góltFotó: Damien Meyer
17'
Casillas kicsit aláfutott egy szögletnek, de De Rossi nem jól találta el.
18'
Most az olaszok nyomnak, egymás után a harmadik szögletüket rúgják.
19'
Cukiság: Balotelli túl akart járni a spanyolok eszén.

Balotelli a levegőben, Ramos kissé alattaFotó: Jasper Juinen
19'
Nem jó hír az olaszoknak, hogy Spanyolország legutóbbi 61 meccsét megnyerte, amikor megszerezte a vezetést.

Alvaro Arbeloa és Antonio Cassano párharcaFotó: Pierre-Philippe Marcou
21'
Megint spanyol ziccer lehetett volna, de Xabi Alonso rosszul tette középre. Aztán Xavit a védekező Pirlo szerelte. Chiellini meg közben befejezi a döntőt, megsérült.
Chiellini
Sérülés
21'
Chiellini - Balzaretti
csere
21'
2004 óta nem volt csere Eb-döntő első félidejében.
25'
Ha jósolnunk kellene, az eddig látottak alapján, azt mondanánk, hogy a spanyolok olyan simán fognak elverni ma este 11 olasz férfit, ahogyan Bud Spencer és Terence Hill szokott.

Piqué
Sárga lap
25'
27'
A spanyol lehet az Eb-k történetének első válogatottja, amely megvédi címét.

Ramos mögött BalotelliFotó: Gabriel Bouys
27'
Casillas paskolt el Balotelli elől egy beadást.

Iker Casillas labdát öklözFotó: Damien Meyer
29'
Cassano kapott nagyszerű passzt De Rossitól, remek csel után lőtt, a lábak között elsuhanó labdát szépen fogta Casillas.
30'
Egy szép olasz támadás.

Xavi Hernandez és Riccardo Montolivo párbajaFotó: Patrick Hertzog
33'
Cassano lövését csak öklözni tudta Casillas, de Abate rossz helyre tette vissza.
38'
A spanyol tiki-taka hatékony, de pont ugyanolyan idegesítő, mint a kappanhangú matematikai OKTV-győztes eminens az első sorban.
39'
Balotelli lövése alaposan fölé ment.
41'
Andrea Pirlo a mai meccsen eddig nem nagyon szolgált rá a Riszpekt Láb dicséretére.
(2–0)
Alba (Xavi)
Gól
41'
Jordi Alba a saját térfeléről indult, Xavi indította. Különösebb megerőltetés nélkül lefutotta a teljes olasz védelmet és Buffon mellett a kapuba gurított.
44'
Montolivo lövése pont középre ment, Casillas kiöklözte.
44'
2-0. Úgy tűnik, a spanyolcsizma eltapossa az olasz csizmát.

Alba örülFotó: Jeff Pachoud
Barzagli
Sárga lap
45'
45+1'
Silva lövése is középre ment, Buffonnak sem okozott ez gondot.

Buffon védFotó: Kai Pfaffenbach
1. félidő (szünet)
Szünet. Pörgős, élvezetes a mérkőzés, de szakértők szerint fontos, hogy az olaszok ne üljenek rá a kétgólos hátrányra.

Alonso fejben jobb mint MarchisioFotó: Kai Pfaffenbach
Eközben lement a Viasat 6-on az Európai Bikini Liga döntője. Svédország játszott Lengyelország ellen, és a tizenegyeslövések végén 2-1-re nyertek a "szőke ciklonok".
Azt beszélik, hogy az olasz öltözőben Prandelli mester Gigi D'Agostino halhatatlan slágerével próbálja feltüzelni a taljánokat.
Cassano - Di Natale
csere
2. félidő
46'
Máris egy olasz helyzet. Abate beadását Di Natale fejelte rá, alig fölé.
49'
Fabregas majdnem a gólvonalig cselezte magát, Silva lesen volt, így nem tudta neki adni, végül mentettek az olasz védők.

Fabregas és Barzagli, no meg a labdaFotó: Franck Fife
51'
Vajon a meccs közben az m1 stúdiójában Csiszár Jenő hogyan szakkomentálja a meccset?

51'
Silva ment el a jobb oldalon, de nem sikerült jól középre adni, pedig a bal oldalon Xavi egyedül érkezett.

David Silva két tűz közöttFotó: Filippo Monteforte
51'
Megint egy olasz lehetőség, de di Natalénak kétszer sem sikerült becsapnia Casillast.
Montolivo - Motta
csere
56'
Silva - Pedro
csere
58'
60'
A mai napnak nemcsak a spanyol válogatott lehet a nagy nyertese, ugyanis a Fidesz jelöltje, Nagy Zoltánné nyerte a vasárnapi időközi önkormányzati képviselő-választást Dunaújvárosban. A 7-es számú egyéni választókerületben a 4028 választásra jogosult szavazópolgár a hét jelöltre 835 érvényes szavazatot adott le, ez 20,73 százalékos részvételt jelentett. A legtöbb szavazatot, 295-öt Nagy Zoltánné kapta.

Bonucci és SilvaFotó: Patrick Hertzog
61'
Nagy bajban Olaszország. Hiába kezdte lendületesen a második félidőt, de most Thiago Motta lépni sem nagyon tud, és az olaszoknak már nincs több cserelehetőségük.
62'
Hordágyon hozzák le Mottát.

Mottát levitték véglegFotó: Kai Pfaffenbach
62'
David Silva helyett jött be Pedro Rodríguez (magyar hangja: Kreszpó Rodrigó).
63'
Motta az öltözőbe bicegett, az olaszok már biztosan kevesebben fejezik be az Eb-döntőt.

Bonucci Fabregas hátán emelkedikFotó: Kai Pfaffenbach
65'
Ha rosszindulatúak akarnánk lenni, azt is gondolhatnánk, hogy Motta beállítása és gyors lesérülése afféle kapituláció lehet az olaszok részéről, így utólag mondhatják, hogy emberhátrányba kerültek, nem lehetett mit tenni.

Prandelli kapitány nincs jó helyzetbenFotó: Alessandro Bianchi
69'
Pedro lépett be az olasz 16-oson belülre, beadását Barzagli mentette.
Motta
Sérülés
72'
72'
Nem csoda, leült a meccs.

Buffonra rátelepedett a búFotó: Kai Pfaffenbach
74'
Fabregas veszélyes beadását Abate fejelte ki, majd Bonucci Buffon kezébe.
74'
Busquets jó lövőcsel után belecsúszott a védőbe, a 16-os vonala előtt.
Fabregas - Torres
csere
75'
75'
A foci-Eb egy olyan bajnokság, amiben 22 ember kerget egy labdát, és a végén mindig a fél Barcelona nyer 10 ember ellen.

Pirlo és HernandezFotó: Christof Stache
79'
Az olasz válogatott két legfontosabb embere, Pirlo és Balotelli mutatja ma a legkevesebbet a kékek közül. A másik oldalon Pedro óriási helyzetből lőtt mellé, de az igaz, hogy lesről.
81'
Prandelliben tagadhatatlanul van valami gigolós, de Motta sérülése szinte kilopta a lábából a táncot.
82'
Ha Spanyolország megnyeri a meccset, akkor ez lesz Iker Casillas 100. győztes válogatott meccse. Ezzel minden idők legeredményesebb futballistája lesz.

Casillas makulátlanul őrizte a spanyol hálótFotó: Pierre-Philippe Marcou
82'
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a spanyolok legyőzték Európát, a tiki-taka pedig a focit.
(3–0)
Torres (Xavi)
Gól
83'
Ezzel eldőlt. Fernando Torres Xavitól kapott szenzációs kiugratást, majd a kilépő Buffon mellett a bal alsó sarokba gurított. Torres az első olyan futballista, aki két Eb-döntőben is gólt tudott szerezni.
85'
Brilliáns olasz stratégia: a 83. percben beengedtek egy taktikai gólt is.
Iniesta - Mata
csere
86'
(4–0)
Mata
Gól
88'
Pedro adott nagyszerű labdát Torresnek, a csatár nem lőtte rá, hanem a nagyobb helyzetben érkező Mata elé tette, aki a10 méterről az üres kapuba gurított. Ez minden idők legnagyobb különbségű Eb-sikere.
90'
4-0. Ez még gombócból is sok! Spanyolország megnyerte a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot.

Juan Mata bebiztosította az amúgy is biztos spanyol győzelmet (4:0)Fotó: Laurence Griffiths
90+1'
Három perc hosszabbítás. A '40-es évek óta nem lehetett ilyen hosszú három perce Olaszországnak.
90+3'
Torres tette középre, Ramos sarokkal szeretett volna gólt lőni, de Buffon figyelt.
Vége
Spanyolországé Európa legjobb futballválogatottja. Gratulálunk!

















Olaszország




























Kommentek
2012.07.01 20:42:25Torrente2
Élő linkek:
[link]
Az első oldalon katt a sárga Skip ad gombra.
2012.07.01 21:19:51Hadrian77
Az szép pillanat volt, amikor Buffon a haját tűzte fel.
2012.07.01 21:36:40Mesterlövész
Spanyolok húzzanak már a fenébe, hajrá olaszok!
2012.07.01 21:37:04FeroxX88
más dimenzióban játszanak a spanyolok, nincs mese.
2012.07.01 21:45:39k.dave
A döntő ihlette ezt a viccet:
A spanyol kisfiú eldönti, hogy elkezd focizni. El is megy egy válogatóra és az első meccsén ló is 5 gólt. A meccs után odamegy az edzőhöz:
- Milyen volt, bent lehetek a csapatban?
- Sajnos nem. Mi csatárokkal nem foglalkozunk.
2012.07.01 21:47:04tulajdonnélkülitulajdonos
Innen Barcelonából nézve, nagyon jó a meccs.
2012.07.01 21:49:01Pinka-Panka
nem vagyok boldog:(
2012.07.01 22:27:11powerfox
mindjárt érkezik Balotelli 4 gólja :) csak zoomoljátok :P
2012.07.01 22:33:41Mesterlövész
Elmennek ezek a p*csába....
2012.07.01 22:38:45artifex
Azt hiszem Isten létezik. Kötsög olaszok.
2012.07.01 22:41:06vasgyuszi
Szenzációsan játszottak a spanyolok, egy szava sem lehet senkinek. A digók meg égtek, mint a rongy :)))
Torres gyerek meg milyen korrek volt már, hogy lepasszolta a beálló Mata-nak. Na ilyet agyarlandban nem látsz, az biztos...
2012.07.01 22:45:22powerfox
mészárlás volt :( A spanyolok hozták amit szoktak. Az olaszok meg valóban égtek. Rágós volt nekik a német kolbász :/
2012.07.01 22:46:19kárpátia56
röviden XD XD és még 20 XD
2012.07.01 22:46:48Majdénmegmondom
Na de kit érdekel az EB?
2012.07.01 22:47:28koncerttahó
maki beégett.
2012.07.01 22:49:49Mesterlövész
Na, hát ez jó szar volt, majd talán 2 év múlva kiporolják a narancsszedők gatyáját.
2012.07.01 22:52:23BUD
"maki beégett"
Balotellit nem makizni az egy arc.
Hát ez nagyon szörnyű egy mérkőzés volt. Ez van amikor egy csernobiltól szennyzett hív fertőzött nép rendez eb-t.
2012.07.01 22:54:27Viktus
Olaszok is történelmet írtak ez is v.mi :D:D:D:D:D Jobban jártak volna, ha szépen búcsúznak a németek ellen.
2012.07.01 23:00:04pukancs
a német spanyol jobb lett volna.. ez van..
én 3-0ra tettem volna..
de durvább lett ...4-0, sőt szerintem a spanyolok meg se hajtották magukat.
Borítékolva volt a végeredmény.
2012.07.01 23:21:38histar007
Innentől bárki játszik a Spanyolok ellen, azoknak szurkolok!
2012.07.01 23:25:13DesMois
Portugalok millioszor jobban jatszottak spanyolok ellen...portugal olasz 3-0
2012.07.02 11:06:26NZperX
"a spanyolok legyőzték Európát, a tiki-taka pedig a focit."
Hülye-e vagy?
2012.07.05 13:08:37szalesz123
az utolsó húsz percet majdnem kikapcsoltam, mert halálunalmas volt, de aztán csak megnéztem, hátha az olaszok szépítenek, de semmi :S, spanyol-német döntőt vártam!
2012.07.06 10:58:20komissarlajos
De hol van az az aranyos Orbán Viktor? (Hogy dögölne meg!)