Horvátország nem hagyta magát Pirlónak
Az olaszok Pirlo védhetetlen szabadrúgásával szereztek vezetést, de a horvátok Mandzukicnak köszönhetően egyenlítettek a második félidőben. A C csoportban így ők állnak a legjobban, de az utolsó körben a spanyolokkal játszanak.
Az első perctől kezdve az olaszok voltak fölényben. Balotelli már a harmadik percben veszélyeztetett. Jól vette át a labdát, jól is fordult, de nem találta el a kaput. Negyedóra múlva újra Balotelli került helyzetbe, Pletikosa öklözte a kemény lövést. Modricék aztán kicsit ki tudtak jönni saját térfelükről, de igazán veszélyes helyzetük nem volt. A másik oldalon Cassano kétszer is veszélyeztetett, először élesen lőtte el a kapu előtt keresztbe, majd távolról próbálkozott.
Aztán Marchisio vette át egy jó csellel a labdát a tizenhatoson belül, lőtt, de Pletikosa túl közel volt, így hárítani tudott. A kipattanó is Marchisióé volt, megpróbálta elvinni a kapus mellett, de mire lőtt, már túlságosan kisodródott, Pletikosa ezt is védte.
Egy percre rá (39.) aztán jött Pirlo, és a tőle megszokott mesterien kivitelezett szabadrúgás, ami a torna eddigi első szabadrúgásgólja. Bal oldalról, 23 méterről lőtt, a sorfalban két horvát között ment át a labda, egyenesen a jobb alsóba. Pletikosának esélyes sem volt leérni, ezt a labdát a sorfal feladata lett volna blokkolni.
A második félidőt a horvátok kezdték fölényben, Modric kétszer is próbálkozott. Az olaszoknak nem volt sürgős, az 1-0-s vezetés tudatában nyugodtak voltak.
Aztán ráfáztak a kényelmességre. Chiellini elnézte Strinic hajszálpontos beívelését, az írek ellen duplázó Mandzukic levette, aztán lőtt. A labda a bal kapufáról pattant a kapuba.
Prandelli mindenképpen meg akarta nyerni a meccset, Balotelli és Cassano helyére behozta Di Natalét és Giovincót. A horvátok viszont vérszemet kaptak, holott mivel az íreket verték, nekik az iksz is tökéletes lett volna (igaz, az utolsó körben a spanyolokkal játszanak).
Az ötperces hosszabbításban lehetett volna még komolyabb olasz helyzet, de egymás elől vették el a labdát a horvát tizenhatosnál, a védők felszabadítottak. A jelenet kicsit jellemezte is a játékukat: a helyzetek kialakításával nem volt gond, de kicsit nehézkesek, lassúak voltak elől, nem teljesen értették meg egymást. 1-1.
A C csoportban jelenleg a horvátok négy ponttal állnak, az olaszok kettővel, a spanyoloknak négy pontjuk van, az írek pedig nullával utolsók.

















Horvátország


























Kommentek
2012.06.14 18:02:47Torrente2
Élő linkek:
[link]
Az első oldalon katt a sárga Skip ad gombra.
2012.06.14 18:20:41Hertelendi
Megint megtalálták a leghülyébb riportert:(((
2012.06.14 18:50:20megint
A riporter kedvence Balotelli, aki mindig megvárja, hogy odaérjen a védő. Egyébként eddig lefocizzák az olaszok a horvátokat, zseniális a védelem, és szépek, kombinatívak a támadásaik.
2012.06.14 19:27:42Pinka-Panka
Imádom a Pirlot!!! Örülök:))))
2012.06.14 19:38:23Hertelendi
Hát bele kell húzni az olaszoknak!
2012.06.14 19:46:59Pinka-Panka
A fenébe is, ez nem lesz így jó...
2012.06.14 19:55:20Hertelendi
Igazságos döntetlen...
2012.06.14 20:24:36megint
Azért annyira nem rossz ez az olaszoknak, az íreket kell megverniük, jobban mint a horvátoknak és akkor biztos, hogy továbbmennek, de ha kikapnak a spanyolok ellen a horvátok akkor teljesen mindegy.
2012.06.14 20:28:06megint
A bal oldali partjelzőnek nem szabadna több meccsen szerepelnie, három gólhelyzetnél intette be a lest, egyik sem volt az.
2012.06.14 21:01:48Belpo
jól gondolom vagy jól gondolom hogy horvát-spanyol(ha torresék ütik az íreket) 2-2-vel az olaszok mennek haza, hiába verik a ződeket :) kísért portugália :)