Mérkőzés előtt
Vb-döntőben és Eb-elődöntőben is találkozott már a holland és a német futballválogatott, ez lesz a két csapat 39. egymás elleni meccse. Az összesített mérleg alapján nem sokkal, de a németek állnak jobban, 14-szer nyertek, 14 döntetlen és 10 holland győzelem mellett. Tétmeccsen 9 találkozón háromszor a németek, kétszer a hollandok győztek, négyszer pedig döntetlen volt.
A két válogatott 2011. november 15-én találkozott egymással, azt a meccset Hamburgban a németek nyerték 3-0-ra. A két válogatott egyébként az utolsó négy meccsén teljesen kiegyenlített teljesítményt mutatott. Egyszer a hollandok, egyszer a németek nyertek, kétszer meg döntetlen volt.
A két válogatott 1910. április 24-én találkozott először egymással. Arnhemben a hollandok 4-2-re nyertek.

Fotó: Vasily Fedosenko
Üdvözöljük a kedves nézőket! Vajon szégyenszemre egyedül a hollandok esnek ki az Európa-bajnokságból rúgott gól nélkül? Vagy ma feltámad az oranje? A korábbi holland-német összecsapásokról itt olvashatnak.
Joachim Löw a 81. válogatott meccsén ül a német kispadon, nála többször csak Sepp Herberger (167), Helmut Schön (139) és Berti Vogts (102) irányította többször a német csapatot. Az sem semmi teljesítmény, hogy Lukas Podolski ma lesz 99-szeres német válogatott.
A holland himnusz szólt a királyi családért.

1. félidő
1'
A hollandok kezdték.
3'
Most, hogy a portugálokkal (sportkommentátoroknak: luzitánokkal) együtt mindenkinek három pontja van a hollandokat kivéve, fel kell kötniük a nadrágot a tulipános fapapucsos németalföldieknek.
4'
Nagyon kemény meccs lesz, könnyen lehet, hogy kevés helyzettel.

Fotó: Felix Ordonez
7'
Van Bommel emelt a kiugró van Persie elé, Neuer nem jött, de jól is tette. Megfogta a holland csatár lövését.
9'
Egy, a védelemről kipattanó labdát Özil vágta rá, Stekelenburg védte.

Stekelenburg védFotó: Patrick Hertzog
9'
Afellay beadását védte Neuer.
11'
Van Persie kapott megint jó kiugratást, most Robbentől, de nem talált kaput.

Van PersieFotó: Filippo Monteforte
12'
Meglepően jó támadásaik vannak a hollandoknak. Pedig ez a hamis lány képviselte őket az Eurovíziós Dalfesztiválon.
14'
Özil akadt fent a holland védőkön, összeesett, de nincs büntető.
14'
A hollandoké az első szöglet a meccsen.
16'
Van Persie a bal oldalon próbált kilépni, de Boateng utolérte és szerelte.
19'
A hollandok már a harmadik szögletet rúgták.
23'
A csata most pálya közepére tevődött át, az utóbbi percekben nem volt nagyobb helyzet.
(0–1)
Gomez (Schweinsteiger)
Gól
24'
Schweinsteiger zseniális passza, Gomez egészen pazarul vette át, van der Viel pedig beragadt. Gomez belőtte. Vezet Németország. A hollandok jelenleg kieső helyen.
24'

Gomez góljaFotó: Alessandro Bianchi
25'
Ahogy a portugálok ellen, most is Gomez szerez vezetést Németországnak.
27'
Robben bombázta rá, a Bayernben csapattárs Neuer könnyen fogta.
29'
Mario believe me I like it loud - éneklik világszerte a német drukkerek.
30'
Robben lövése vágódott le a védőkről.
31'
Gomez a legutóbbi hat válogatott meccsén, amikor kezdő volt, már az ötödik gólját szerezte.
32'
Thomas Müller próbálta Gomez elé tenni, de túl mély volt a beadás.
36'
Nagyon nem megy a holland válogatottnak.
38'
Hihetetlen német helyzet maradt ki. Egy jobb oldali szabadrúgás után Badstuber teljesen szabadon érkezett a kapu elé, fejesét Stekelenburg óriási bravúrral védte.

Fotó: Patrick Hertzog
(0–2)
Gomez (Schweinsteiger)
Gól
38'
Megint Schweinsteiger ugratta ki Gomezt, a Bayern-csatár egészen kiválóan emelte be az elvetődő Stekelenburg fölött a labdát.
39'
Pontosan annyi góllal vezet a német válogatott, ahány apukája ennek a holland kisfiúnak van.
41'
Boateng lőtte rá, nem kicsit fölé.
42'
Minden rosszban van valami jó. Ukrajnában például aligha sétálhatnak a hollandok ilyen tájakon.

45'
Müller elől emelte ki Mathijsen a labdát a 16-oson belül.
45+1'
Egy perc a hosszabbítás

Bert van Marwijk holland edzőFotó: Patrik Stollarz
45+2'
Müller bal oldal szabadrúgása megpattant Robbenen, de úgy, hogy Stekelenburgnak óriási bravúr kellett a védéshez. Ez volt az első félidő utolsó eseménye.
1. félidő (szünet)
A Guardian szerint utoljára 1996-ban Kína ellen lépett pályára olyan holland válogatott, amiben nem játszott olyan labdarúgó, aminek benne "van" szó (pl. Mark van Bommel, Robin van Persie, Edwin van der Sar, Giovanni van Bronckhorst, Marco van Basten, Rafael van der Vaart, Gregory van der Wiel vagy Ruud van Nistelrooy).
A világbajnokságok és az Európa-bajnokságok történetében most fordult elő először, hogy Hollandia kétgólos hátrányba került a szünetben. Sőt olyan csapat sem volt e két sorozatban, amely fordítani tudott volna 90 perc alatt, ha a szünetben kétgólos hátrányba került.
van Bommel - Huntelaar
csere
Afellay - van der Vaart
csere
2. félidő
46'
Két holland csere és német kezdés a második félidőben.
48'
Miért takarják el a szájukat a játékosok és az edzők?
a) Hogy az ellenfél profi szájról olvasói ne jöhessenek rá, hogy mi a taktikájuk.
b) Hogy a nagy hangzavarban így vezessék a hangot.
c) Mert büdös a szájuk.
d) Mert káromkodnak, és nyilván nézi őket a tévében az anyukájuk.
53'
Hummels úgy ment át a holland védelmen, ahogy csak akart. Első lövése kipattant Stekelenburgról, az ismétlést pedig nagy bravúrral védte a holland kapus.

Gomez a földönFotó: Patrik Stollarz
55'
Szemüveget a bírónak!
57'
Holland szöglet jön.
58'
Na végre, Neuer is védett egy nagyot, van Persie kapáslövését tolta oldalra.
59'
Annyi ember után Szarvas mikroblogger is megtalálta a kapcsolatot a narancssárga mezes hollandok és Magyarország között.
62'
Sneijder vállalta el 25 méterről szépen csavarta rá, kevéssel, de mellé ment.
65'
A hollandok nagy erőkkel támadnak, de közben nem sok maradt a középpálya stabilitásából, a védelem pedig átjáróház lett.
67'
A hollandok egy lövésig sem tudnak eljutni, pedig Robben szó szerint vért izzad.
69'
Robben kapott jó labdát középen, kapásból rálőtte, mellé.

RobbenFotó: Filippo Monteforte
71'
Sneijder került helyzetbe, hatalmas bombája Boatenget találta hasba.
Gomez - Klose
csere
72'
(1–2)
van Persie (Sneijder)
Gól
73'
Van Persie vette át, majd befordult és 18 méterről, Badstuber lába között lőtt a hálóba, Neuer hiába vetődött, nem érte el.
73'

Van Persie a gól utánFotó: Genya Savilov
74'
Neuernek 25 percig nem kellett védenie, nem csoda, hogy úgy berozsdásodott, hogy be is engedett egy gólt. Így már nincs olyan válogatott az Európa-bajnokságban, amelyik még nem lőtt gólt.
76'
Özil szép cselekkel próbálta tisztára játszani magát, az első sikerült, a másodiknál szerelte őt Nigel de Jong.
78'
Egy vidám holland dallal emlékezzünk az Eb 33. góljára.
78'
A hollandok valami elképesztő rohanásba kezdtek.
80'
Willems lőtte el, Neuer engedte ki.
80'
Özil is szépen vitte középre, lövését blokkolták a védők.
N. de Jong
Sárga lap
80'
Özil - Kroos
csere
81'
Robben - Kuyt
csere
83'
83'
Közben Huntelaar vágta tarkón Schweinsteigert.
83'
Szarvas mikroblogger animációja szerint a meccs utóbbi 10 perce a hollandoké volt.
85'
Van der Vaart lőtt 30 méterről mellé.
86'
Gut. Besser. Neuer.
Boateng
Sárga lap
87'
Boateng lesz az idei Európa-bajnokság első eltiltottja. Sárga lapjai miatt kénytelen kihagynia a következő meccset, ráadásul a lapot időhúzás miatt kapta.
88'
Megijedt a svéd játékvezető a holland edző feddésétől, így gyorsan adott egy sárga lapot Boatengnek, aki így nem játszhat a következő meccsen.
90'
Stekelenburg majdnem végleg elszúrta. Addig bohóckodott a labdával, amíg Klose oda nem ért, a német csatár becsúszott, végül kirúgás lett belőle.
Müller - L. Bender
csere
90+1'
90+3'
A hollandok nagyon nehéz helyzetben.
Vége
Ismét vesztett Hollandia, mert Németország nyert 2-1-re. Szóljon végül Enya a hollandok álmaiért.
Hihetetlen izgalmas lesz az utolsó kör.

















Németország




























Kommentek
2012.06.13 20:46:19Torrente2
Élő linkek:
[link]
Az első oldalon katt a sárga Skip ad gombra.
2012.06.13 21:20:21Thresher
"A hollandok jelenleg kieső helyen."
Azért annyira nem, ha következő körben Németország és Hollandia is nyer, akkor 9-3-3-3 lesz pontszám... kell bűvészkedni a gólarányokkal, de nincs veszve.
De akkor már a dánok.
2012.06.13 21:26:27Thresher
Ja tényleg, dán-német lesz, ha valóban annyira rühelik a fritzek a hollandokat, akkor tehetnek nekik egy szívességet a verességükkel :)
És akkor jön a bundaszezon.
2012.06.13 21:27:19Shagrath
hihetetlen, hogy a meccs közben is a buzi toleranciát kell hírdetni.
2012.06.13 21:28:08johevi
Miért gondolja mindenki, hogy a németek megverik a dánokat? Miért vennék komolyan azt a meccset? Kiállnak a tarcsival, leikszelnek a dánokkal, és ezzel kiejtik a hollandokat, dánok-portugálok meg játsszák le egymás között. Mégis a hollandok a nagy ellenfél, úgy golyóznák ki őket, hogy pihennek a 3. fordulóban
2012.06.13 21:47:00Thresher
johevi: Jaja, de addigra kiderül az A csoport 1-2 helyezettje, és nem mindegy ki fog játszani az oroszokkal.
2012.06.13 21:51:20Panther_V
De, mindegy.
2012.06.13 21:53:18gerard1999
Miért írják mindíg, ha vlaki nagy erővel a kapusba bombáz, hogy a kapus óriási bravurral védett!!!! a francokat!!! három méterről eltalálták a testét, ez nem bravúr, hanem szerencse. Oké hogy szenzációkat kell gyártani, de ezt mindenki látja, akkor miért hazudnak. Tegnap is ugyanez volt, négy méterről telibeverte a kapus támaszkodó lábának a combját, erre üvöltenek, hogy mekkora bravur..... AZ hogy letette a lábát a gyepre, vagy mi volt a bravúr?????
2012.06.13 21:54:38Panther_V
A németek nem fognak megegyezni a dánokkal soha. Ill. fordítva. A portugálok meg elpicsázzák a hollandokat oszt csinálhatnak bármit a dánok. (Szerintem nem.)
2012.06.13 21:56:13Panther_V
Az, hogy jó helyen volt. Az.
2012.06.13 21:59:20Panther_V
Na még kettôt nekik, hogy esélyük ne legyen.
2012.06.13 21:59:49Bedeko
Figyeljetek, jóslat következik:
Hollandia az új Franciaország és Robben az új Zidane.
Értem ez alatt, amikor a franciák toronymagas esélyesként rúgott gól nélkül estek ki a csoportmeccsek után. Na, valami ilyesmi érik most is.
2012.06.13 22:00:27gerard1999
Mármint, hogy a kapuban állt. Merthogy ugyebár ez a dolga. szerintem nem bravúr az, hogy a kapu közepében testébe rugják/fejelik a labdát pár méterről. Ez szintiszta szerencse. A BRAVÚR az, ha egy szinte foghatatlan lövésre, zseniálisan REAGÁLVA teszi mindezt. Pl. 45 percben a megcsúszó fejs, az igen, az bravúr volt.
2012.06.13 22:02:28Thresher
Bedeko: Az annyira meghatározó élmény volt, hogy asse tudom hogy az a VB-n vagy Eb-n volt-e...
(múltkori EB???)
2012.06.13 22:02:45Panther_V
A bravúr az, a mit a cseh csinált.
2012.06.13 22:03:28Panther_V
Hollandok mint esélyes. Az vicc.
2012.06.13 22:03:34gerard1999
Bocs, korrigálok. HA az alapvonalon történik, akkor nem bravúr (mert persze egy egyedül a kapura futó csatár elé úgy kifutni, hogy a kapu szögét folyamatosan takarja, ls ne adjon más lehetőséget, az lehet bravur...
2012.06.13 22:05:24Panther_V
Hajrá hollandok, csak 3 gól kell!
2012.06.13 22:15:40Panther_V
Picsába.
2012.06.13 22:17:59okyo
már csak 2
2012.06.13 22:25:20gerard1999
mondjuk, ha győzne hollandia, akkor 4 db 3 pontos csapat lenne az utolsó körre, hmmmmmm...
2012.06.13 22:25:57Thresher
Jaha, sanszos
2012.06.13 22:28:27gerard1999
Persze csak elmélet, de tuti meccsek lennének az utolsó körben...
2012.06.13 22:39:25Panther_V
Persze, ha 2 góllal verik a portokat miközben a németek legalább eggyel a dánokat.
2012.06.13 22:54:40bretman
Megvan az első csoport, ahol van lehetséges bundaeredmény.
4-3-as dán-némettel mindketten továbbjutnak.
2012.06.13 22:55:51earlyrat
Robben sehol nincs zizuhoz képest.
Viszont ki fognak esni, az tuti.
2012.06.13 22:58:15pulipinty
Németország már matematikailag sem eshet ki!
[link]
2012.06.13 23:09:24Elhárított királycsel (ex-Zébácsi)
Nem véletlenül ez a halálcsoport. Asszem meg is van az első nagynevű kieső.
2012.06.13 23:09:39lorantka_a_gall
gerard1999: teljesen igazad van, én is fuldokolva röhögtem a "fantasztikus, bravúros reflexmozdultos védés"-en, márminthogy meg sem moccant amíg ki nem pattant a lábáról a labda... :D