Tizenöten voltak Spanyolország ellen

rss Percről percre 2012. 06. 05.

A legfontosabb kérdés eldőlt: Spanyolország az olaszok 4-0-s legyőzésével megvédte Eb-címét.
  • Eb-válogatottak
  • új hír érkezett!
«
»

Huntelaart három PL-csapat is vinné

Három Premier League csapat, a Manchester United, az Arsenal és a Tottenham is versenyt fut a hollandok csatáráért, Huntelaarért. Az ára 17 millió font lehet.

Blanc: Hátrány is lehet a hazai pálya

"Többször kielemeztük az angolok elleni első meccsünket, amit az első 25 percben elveszthettünk volna. Mégis szereztünk egy gólt, ami jót tett a játékunknak, és ezt kell tennünk Ukrajna ellen is. Volt szerencsém Sevcsenko ellen pályára lépni, és egyáltalán nem könnyű ellene játszani. Nagyszerű játékos, aki mindig a legjobbkor van a legjobb helyen. A nagy játékosok a nagy tornákon jól játszanak, és ő bizonyította ezt." - nyilatkozta a Laurent Blanc, a franciák szövetségi kapitánya, aki hozzátette, hogy az, hogy az ukránok otthon játszanak, lehet előny, de hátrány is.

Gascoigne és az égések napja

Az angolok számára 1980-ban és 1988-ban ezen a napon ért véget az Eb. 1996-ban azonban június 15-én Gascoigne emlékezetes góljával megverték a skótokat, három nappal később pedig a hollandokat, így csoportelsőként juthattak tovább. Az elődöntőben a németektől tizenegyesekkel kaptak ki.

Minek a szurkolás, ha buta gólok vannak

Roy Keane-nek az ír válogatott teljesítménye mellett a szurkolók magatartása sem tetszett: "Úgy gondolom, mind a játékosoknak, mind a szurkolóknak változtatniuk kell mentalitásukon. Nonszensz, hogy egy ilyen vereség után arról beszélünk, hogy milyen nagyszerűek a szurkolók. Ők a legjobban azt akarják, hogy a játékosok a legjobbjukat nyújtsák a pályán és ne kapjanak ilyen buta gólokat."

Öt angol kapitány is bukott már a svédek ellen

Öt angol szövetségi kapitánynak nem sikerült meccset nyernie Svédország ellen. A névsor a következő: Bobby Robson, Graham Taylor, Glenn Hoddle, Kevin Keegan, Sven-Goran Eriksson. Roy Hodgson lesz a hatodik?

Bilic: Nem üvöltöm le a játékosaim fejét

"Sokat dolgozom együtt a játékosokkal, ezen kívül sok edzővel találkozom. Lehet, hogy fiatal vagyok, de így több pozitív energiát tudok adni a játékosaimnak, bár ez nem könnyű az alapvonalról. A játékosaimra és az egész hazámra jellemző az érzékenység, ezért az nem segít, ha leüvöltöm mindenki fejét a szünetben." - mondta Slaven Bilic, a horvátok szövetségi kapitánya az olaszok ellen elért döntetlen után.

A csapat lelkes és a végsőkig küzdeni fog, mondta Prandelli a horvátokkal elért 1-1 után.

Xavi, a passzrekorder

Xavi az írek elleni, 4-0-ra megnyert mérkőzésen 136-szor passzolt, ebből 127 sikeres volt, a 93,3 százalékos pontosság új rekord az Eb-k történetében.

Sportemberek vagyunk, nyerni akarunk

A spanyol válogatott kapitány, Del Bosque már most bejelentette, hogy az utolsó csoportmeccsükön meg akarják verni Horvátországot. "A győzelemre megyünk, mivel sportemberek vagyunk, nem éri meg a 2-2-re mennünk."

Egy 2-2-es döntetlennel a horvátok és a spanyolok is biztos továbbjutók, míg az olaszok bármit játszanak, kieshetnek.

Rommedahl nem játszhat a németek ellen

Nem játszhat a németek elleni utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzésen Dennis Rommedahl.

A szélső szerdán, a portugálok ellen 3-2-re elvesztett meccsen szenvedett térdsérülést. Helyettese minden bizonnyal a csereként pályára lépve jó teljesítményt nyújtó Tobias Mikkelsen lesz.

Sergio Ramos szerint kaptak egy gólt

Az írek ellen láthatatlan védő a spanyolok 4-0-ás győzelme után gyorsan kiírta facebookra a végeredményt:

Nagyjából másfél órán át volt így, fél egy előtt nem sokkal javította 4-0-ra.

Negatív rekordot döntöttek az olaszok

Az elmúlt hat meccsüket nem tudták megnyerni az olaszok a nagy nemzetközi tornákon, ilyenre pedig még nem volt példa a válogatott történetében.

A rossz sorozat a 2008-as Eb-n indult, spanyolok elleni negyeddöntőben gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel estek ki. A 2010-es világbajnokságtól két döntetlennel és egy vereséggel búcsúztak már a csoportkör során, a 2012-es Eb-n pedig döntetlennel hozták le az első két meccsüket.

A portugál bíró is Xaviékkal van?

Évek óta először látható arcszőrzet nélkül a spanyolok válogatott játékosa, az írek ellen frissen borotvált arccal harcol a pályán.

A csatár az írek elleni meccs negyedik percében talált be, góljával félidőben vezetnek a spanyolok.

Zsirkov újra edzésben

Jurij Zsirkov ismét edzésbe állt az orosz válogatott mai foglalkozásán, így Dick Advocaat keretében minden játékos egészséges jelenleg. Az Anzsi Mahacskala hátvédje a szerdán kisebb sérülés miatt nem tudott a többiekkel készülni.

Az orosz válogatott stábja döntött arról is, hogy a görög meccs előtti utolsó edzésüket a varsói Nemzeti Stadionból a Drukarz-stadionba költöztetik.

Piqué csatárnak sem lenne utolsó

A spanyolok hátvédje játszadozott kicsit az írek elleni meccs előtti edzésen.

Mandzukic beérte Sukert

Az olaszok ellen harmadik Eb gólját szerző Mario Mandzukic beérte Davor Sukert a horvátok összesített Eb-góllövőlistáján.

Mandzukic jelenleg az orosz Dzagojevvel és a német Mario Gomezzel holtversenyben a 2012-es Eb legeredményesebb játékosa.

Keményebb fellépést a huligánok ellen

Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök szerint eljött az ideje, hogy keményebben lépjenek fel a futballhuligánok ellen, akik a békés sportkedvelők szórakozását teszik tönkre.

A Lengyelország - Oroszország előtti szurkolói rendbontások során közel kétszáz embert vettek őrizetbe a lengyel hatóságok.

Van csatár a spanyoloknál, Torres kezd

Casillas - Arbeloa, Ramos, Piqué, Jordi Alba - Iniesta, Xavi, Xabi Alonso, Busquets, Silva - Torres.

Így kezdenek az írek a spanyolok ellen

Giovanni Trapattoni az alábbi kezdőt küldi pályára háromnegyed kilenctől.

Given, O'Shea, St.Ledger, Dunne, Ward, Duff, Andrews, Whelan, McGeady, Cox, Keane

Blanc: Egy jó csapat megvert volna minket

A franciákat dirigáló Laurent Blanc nincs elájulva az angol csapat első fordulóban nyújtott teljesítményétől.

"Nem ismételhetjük meg az angolok ellen produkált első félórát az ukrán meccsen, egy igazán jó csapat elintézett volna minket" - fogalmazott Blanc.

Ömlik az eső Gdanskban

Már két órája esik Gdanskban, az esti Spanyolország - Írország mérkőzés helyszínén. A spanyol válogatott az olaszok elleni találkozó után arra panaszkodott, hogy túl száraz volt a pálya, ilyen probléma ezúttal biztosan nem lesz a gyeppel.

A görögök még bíznak a negyeddöntőben

A csehek ellen elvesztett mérkőzésen negyvenöt percet kapó Jorgosz Fotakisz szerint tanultak a találkozón elkövetett hibáikból, szombaton pedig a kemény ellenfélnek ígérkező az oroszok ellen az első perctől koncentrálva megszerezhetik a negyeddöntőhöz szükséges pontokat.

Nézzék meg a linkre kattintva!

Lesz nála szebb drukkerlány?

A szemfüles operatőr az olasz-horvát előtt akadt rá a lelátón ülő horvát (drukker) hölgyre. Biztos neki is nagyon tetszett, mert ennyi időt nem szoktak egy-egy szurkolón időzni a kamerával. Általában amint észreveszik magukat a kivetítőn, át szokott váltani a kép.

Kétszer drágább lett a sör egy éjszaka alatt

Egy nap alatt kétszeresére drágult a sör ára több kijevi bárban, panaszkodtak az angol szurkolók a The Sun helyszínen tartózkodó tudósítójának.

A szomjas drukkerek az áremelkedés miatt az UEFA szurkolói zónáját vették be, ahol harmadannyiért juthatnak hozzá a sörhöz.

Dudka kihagyta a lengyelek edzését

Hasizom-húzódás miatt kihagyta a lengyel válogatott délutáni edzését Dariusz Dudka, aki még az oroszok elleni meccsen szedte össze sérülését. Demien Perquis félbehagyta a tréninget, őt a csapatorvos vizsgálta meg.

Ott volt viszont a foglalkozáson Eugen Polanski, aki szintén az oroszok elleni találkozó után fájlalta a térdét.

Guminővel hergeltek, uniós zászlót égettek

Uniós zászlót égettek és Ante Gotovina, háborús és emberiesség elleni bűnökért elítélt horvát tábornok arcképével vonultak fel horvát szurkoló Poznanban.

Több ezer horvát szurkoló gyűlt össze Poznan belvárosában a C csoport csütörtöki mérkőzése előtt, amelyen a horvát válogatott az olaszokkal csap össze. Petárdákat robbantottak, minirakétákat repítettek a levegőbe, a náluk jóval kisebb létszámú olasz szurkolók csapatát pedig egy guminővel hergelték, amelyre az olasz válogatott mezét húzták.

500 zloty vagy felfüggesztett a huligánoknak

Gyorsított eljárás keretében nyolc lengyelt ítélt el csütörtökön rendbontásért és bántalmazásért a varsói belvárosi kerületi bíróság a szerdai összecsapások után. A futballhuligánokat rendbontásért és testi bántalmazásért 500 zloty (34 ezer forint) pénzbírsággal, vagy háromtól tizenkét hónapig terjedő felfüggesztett szabadságvesztéssel büntették.Egy magyar állampolgárt 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek.

A gyorsított eljárásban a bíróságnak péntekig kell ítéletet hoznia az összecsapások után előállított 184 lengyel és külföldi drukker ügyében. Jaroslaw Gowin igazságügyi miniszter kevesellte a lengyel szurkolókra kiszabott büntetést. "A felfüggesztés nélküli szabadságvesztés az igazságos ítélet"


Blogok

  • Anglia U21: Anglia - Olaszország (0:1)
    Hét meccs óta nem kapott gólt a Stuart Pearce vezette angol U21-es válogatott, és mikor máskor tört volna meg a sorozat, ha nem éppen az U21-es EB első meccsén? A beszámolók szerint az olasz csapat megérdemelten győzött egy szabadrúgásgóllal, de ezen túl is dominálták a meccset.
  • Anglia Brazília - Anglia (2:2)
    Roy Hodgson egyszerűen nem tud hibázni! Mióta átvette az angol válogatott irányítását, a háromoroszlánosok mindössze egyszer (a svédek elleni barátságos meccsen) kaptak ki és tegnap a félelmetes brazilok sem bírtak velük a Maracana poklában.
  • Anglia Anglia - Írország (1:1)
  • Anglia San Marino - Anglia (0:8)
 

Galériák

 
 

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Családi vakáció
    Családi vakáció Kalandos családi vakáció Budapesten – 5 éjszakás családi csomag állatkerti belépővel.
  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a piramisok és rejtélyek országába, Egyiptomba!
  • Ciprus
    Ciprus Fedezze fel a napfény és szerelem szigetét! Fehér homokos tengeröblök, magas hegyek várják!