Tizenöten voltak Spanyolország ellen
Percről percre 2012. 06. 05.
Ukrajna bizonyította, modern európai állam
júl. 2. 15:37 Ukrajna
Az ukrán elnök szerint az Eb hozadéka, hogy a külföldiek saját szemükkel látták, Ukrajna korszerű európai állam. Viktor Janukovics elmondta: az Eb gazdasági hozadékát még nem lehet megbecsülni, de már most kijelenthető, hogy a rendezés a jövőnek szóló befektetés volt.
A Szegodnya internetes oldala hétfőn arról számolt be, hogy az Eb alatt az ukrán szállodák telítettsége mindössze 40 százalék volt, miközben mintegy hétmilliónyi utas lépett az országba, köztük kétmillió szurkoló. A napilap szerint a szállodák helyfoglalásai azért maradtak el a várakozásoktól, mert a tulajdonosok túl későn csökkentették az árakat.
Szakértők szerint rövid távon Ukrajna a rendezésből 300 millió és 1,5 milliárd közötti eurót profitálhat, miközben az Eb ukrajnai szervezéséért felelős Borisz Kolesznyikov első miniszterelnök-helyettes szerint Ukrajna 5,5 milliárd dollárt fordított az eseményre.
Michel Platini elégedett a szervezőkkel, megtetszett neki a két ország, a városok, elmondta azt is, hogy az idén rekordnézettsége volt az Európa-bajnokságnak: „Egymillió háromszázezren követték figyelemmel az eseményeket a lelátókról, ez rekord!"
Orbán is ott volt a lelátón
júl. 1. 23:04 Ukrajna
Az Eb utolsó meccsét, a 4-0-s döntőt Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen tekintette meg.
Az ukránok szeretik Lukasenkát
júl. 1. 21:08 Ukrajna
A döntőn részt vesz a fehérorosz államfő, Aljakszandr Lukasenka, aki az UEFA hivatalos vendéglistája szerint Miheil Szaakasvili grúz elnök mellett foglal helyet. A minszki bejelentés szerint az államfőt Janukovics ukrán elnök hívta meg. Lukasenka rezsimjét az Európai Unió szankciókkal sújtotta az ellenzékkel szembeni politikája miatt.
Monti és Rajoy találkozni akar Timosenkóval
júl. 1. 20:54 Ukrajna
A döntőre Kijevbe érkezett olasz és a spanyol kormányfő arra kérte az ukrán elnököt, hogy találkozhasson a bebörtönzött volt ukrán kormányfővel, Julija Timosenkóval. Mario Monti olasz és Mariano Rajoy spanyol kormányfő közös levélben kívánta felszólítani Viktor Janukovics ukrán államfőt a jogállam megerősítésére és Timosenko ügyének megnyugtató rendezésére.
Kijev egyetlen szurkolói hatalmas zóna lett
júl. 1. 20:44 Ukrajna
Kijev egész központja szurkolói zónává változott át az Eb döntője miatt. A szurkolók egy része az Olimpiai stadion felé igyekszik, a spanyolok a legaktívabbak.
A jegyüzérek szívnak az Eb-döntővel
júl. 1. 20:42 Ukrajna
Úgy tűnik, a döntőre nem lesz tele a kijevi Olimpiai stadion. A nepperek már 80-100 euróért kínálják azokat a jegyeket, melyeket eddig ennek négyszereséért akartak eladni.
Éppen a záróünnepség megy
júl. 1. 20:35 Ukrajna
Először egy égszínkék vászonnal borították be a pályát, így felülről úgy nézett ki, mint egy óriási vízilabdacsarnok. Aztán megjelentek az élő szereplők is. A zöld és a piros figurák egy gyors meccset közvetítettek le, szép koreográfia volt. Azért reméljük, a meccs pörgősebb lesz. Egyébként aki nem az űrből nézte ezeket a mozdulatsorokat, hanem mondjuk a helyszínről, az vajon mit láthatott az egészből?
Mit csinált Platini az Eb-n? Vodkázott
júl. 1. 14:58 Ukrajna
"Vodkáztam"- válaszolta Platini a Szport Ekszpressnek arra a kérdésre, hogy mit is csinált az Eb alatt. Komolyra fordítva a szót elmondta, összességében elégedett az Eb-vel, igaz, fáradtabb, mint 2008-ban volt. "Ausztria és Svájc esetében az volt jó, hogy két hasonló világról beszélünk, Ukrajnánál és Lengyelországnál ez nem így volt, de sikerült megoldanunk."
Elton John: Ne üldözzék a melegeket!
júl. 1. 12:30 Ukrajna
Elton John szombaton este kétórás segélykoncertet adott az AIDS-betegek javára Kijevben. Az Eb-hez kapcsolódó rendezvényen második hazájának nevezet Ukrajnát, és arra kérte a polgárait, hogy hagyjanak fel a melegek elleni erőszakkal. A múlt szombaton több melegjogi aktivistát is megvertek, akiket kórházban kellett ápolni.
A spagettiárak is elszabadultak
júl. 1. 12:24 Ukrajna
„Harmadikától visszaállunk a régi étlapra, addig ez marad” - a mondat a Saljut Hotel szomszédságában lévő pizzéria alkalmazottjától származik. Az Eb-spagetti ára másfélszerese az egyébként normál árnak, vagyis körülbelül 10 euró.
A kartelleznek a kijevi taxisok
júl. 1. 11:45 Ukrajna
„Számlával kétszáz hrivnya, számla nélkül száz hrivnya a taxi” - mondta a sofőr, aki megnyugtatott, a döntő után 500 hrivnya (50 euró) lesz a tarifa. Még akkor is, ha három vagy négy kilométert kell mennie, mert egymás közt így állapodtak meg, és mert egy kis fuvar miatt lemaradhat egy nagyról. A repteret már vállalják 250-ért is hétfő reggel, eredetileg száz hrivnya lenne" - írta tudósítónk, Ághassi Attila Kijevből.
Hétfőn lehet a győztes avatása
júl. 1. 11:14 Ukrajna
Ha hosszabbítás lesz, kijevi idő szerint csak hétfőn avatnak győztest.
Kánikula lesz a döntőn
júl. 1. 10:07 Ukrajna
Kijevben 30 fok lesz vasárnap – reggel hétkor már 20 volt -, estére pedig a legideálisabb futballidő.
Az ukránok a bajokról is beszélnek
júl. 1. 09:41 Ukrajna
„Ukrajna kitett magáért a rendezésben, elhiszem. De arról miért nem írnak, hogy a csernobili balesetet megszenvedők életjáradékának egy részét el akarja venni az ukrán kormány? A Femennel, a félmeztelen nőkkel tele van minden, de azzal nem, hogy a vezető ukrán politikusok saját kórházukra, ahol csak őket lehet ápolni, többet költenek mint az egész kijevi egészségügyre?” - kérdezte sodró lendülettel egy szurkoló, akinek szavait egy magyar tolmács segítségével értettük meg.
Simán lehetett jegyet venni a döntőre
júl. 1. 09:17 Ukrajna
Legalább százan álltak jegyre várva a kijevi Olimpiai Stadion előtt már szombat este, és páran nagyon boldogan mutatták is, hogy bent lesznek a döntőn. Sem az olaszok, sem a spanyolok nem rohanták meg a várost, az üzérek nagyon bánták, hogy nem a németek jutottak be, akik sokkal inkább kísérik csapatukat.
Még van jegy a döntőre
jún. 30. 11:39 Ukrajna
Az UEFA honlapjának szombat délelőtti vezércikke szerint még van néhány szabad jegy a vasárnap esti, kijevi döntőre, a futballszövetség vásárlásra buzdít.
A spanyol válogatott ellen már Budapesten is tüntettek, miközben összejött Európa négy legjobb csapata. Mit várhatunk az elődöntőben? Legyőzik a németek a történelmet? Riszpekt Láb.
Az UEFA-elnököt Kassaiék hibája sem hatja meg. A gól előtt amúgy is les volt, ott kellett volna megszakítani a játékot.
Blohinnak problémái vannak az edzőivel
jún. 26. 19:14 Ukrajna
Oleg Blohin elmondta, úgy tűnik, változni fog a válogatott edzői stábjának összetétele, mert van, akivel problémák vannak.
Sevcsenko a folytatáson gondolkozik
jún. 25. 17:48 Ukrajna
Még nem döntött jövőjéről Andrij Sevcsenko, az ukrán futballválogatott csapatkapitánya, aki együttesével társházigazdaként már a csoportkör után búcsúzott az Európa-bajnokságon.
A 35 éves, aranylabdás támadó azt már korábban bejelentette, hogy ezen a tornán lép pályára utoljára a válogatottban, ám az továbbra is kérdéses, hogy klubszinten folytatja-e pályafutását.
"Több ajánlatom is van, külföldről, valamint a Dinamo Kijevtől is - mondta a játékos, akinek július 1-én jár le a szerződése a fővárosi klubnál. - Most egy kis időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat, de az Eb után várhatóan meghozom a döntést. Nekem a futball a mindenem, ezért élek."
Az AC Milannal Bajnokok Ligáját nyerő futballista 111 alkalommal szerepelt az ukrán nemzeti tizenegyben, összesen 48-szor talált be, az Eb-n az ő két fejesgóljával verték a svédeket a nyitófordulóban.
Nézegessen félmeztelen, tüntető nőket!
jún. 25. 12:34 Ukrajna
Nincs telt ház a donyecki stadionban
jún. 23. 20:43 Ukrajna
Több spanyol szurkoló van a lelátón, mint francia.
Bognár Tamás asszisztens a túloldalon állt, mikor Vad II benézte ukrán gólt. A felelősség közös.
A németek beleszerettek Lvivbe
jún. 23. 16:59 Ukrajna
"Többórás várakozás a határnál, katasztrofális utak, út menti bűnözők, égbe mászó árak a hotelekben. Ilyenek voltak az előrejelzések. Összességében azt lehetett mondani, hogy aki Ukrajnába utazik, maga hibás. Ma azt kell mondani: magára vessen az, aki az Et-t kihagyta"- írja egy német napilap.
Több országban is jelentek meg cikkek, melyek Lviv felkészültségéről, rendezettségéről, ünnepi hangulatáról, a város szépségéről, az olcsó sörről és persze az itt állomásozó külföldiek elégedettségéről szólnak. Összességében el lehet mondani, hogy a város kihozta magából a legtöbbet.
Az Eb alatt 5 millióan mentek Ukrajnába
jún. 23. 16:58 Ukrajna
Június 8. és 22. között Ukrajna határát több mint 5 millióan lépték át, ezzel egy időben megnőtt az igény a tömegközlekedés iránt is.
Korrupció miatt keménykedik az EU
jún. 22. 17:49
A 4 milliárd dolláros korrupciós pénzekről szóló hírek miatt az EU kötelezi az ukrán vezetést egy független pénzügyi felülvizsgálatra. Ha nemet mondank, akkor megszorításokra lehet számítani az EU-tól.
Az ukránok jobban játszottak, mint az angolok
jún. 22. 16:48 Ukrajna
Maksim Sackih, a kijevi Arsenal játékosa elemezte néhány mondatban az ukránok és az oroszok játékát.
"Az oroszoknak tovább kellett volna jutniuk, ami pedig az ukránokat illeti, nem sikerült, pedig az utolsó meccsen jobban játszottak az angoloknál. Én nem látom sehol az edzők hibáját. Legyen bármilyen is a taktika, a játékosokon múlik minden. Én megértem, hogy Arsavin sose harcol a labdáért, de könyörgöm, ez az EB, itt azért többet lehetett volna mozogni. Persze jól mutatott a labdával, de mégse hozta ki a legtöbbet magából. Az ukránoknál szintén voltak magukat nem megerőltető játékosok. Jarmolenko, Konopljanka is többet mutathatott volna, na meg a védelem is jobban dolgozhatott volna. A nagyobb bajnokságok arra jók, hogy megmutassák ki mit tud, persze nem találsz 20 azonos szinten álló játékost. De egy biztos, Ukrajnának és Oroszországnak ott kell lennie a következő VB-n."
Az ukrán rendőr tud angolul
jún. 22. 16:13 Ukrajna
Az ukrán rendőrök gond nélkül beszélnek angolul a külföldiekkel. Eddig kb. 230 panasz érkezett a rendőrségre, de egy sem szólt arról, hogy nem értették volna meg a külföldieket az ukrán rendőrök.
Eddig elkerülték Ukrajnát a focihuligánok
jún. 21. 14:22 Ukrajna
Az ukrán határőrség szerint mostanáig elkerülték Ukrajnát a futballhuligánok, az ország határátkelőhelyein mindössze 24 olyan személytől tagadták meg a belépést, akik az Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseire tartottak.
Volodimir Karasz, az Ukrán Állami Határőrszolgálat főosztályvezető-helyettese elmondta: a kontinenstorna kezdete óta Ukrajnában nem fordult elő a sporteseménnyel összefüggésbe hozható semmilyen incidens vagy konfliktus. Szerinte ez annak köszönhető, hogy nem érkeztek az országba agresszív szurkolói csoportok.











































