Tizenöten voltak Spanyolország ellen
Percről percre 2012. 06. 05.
Az olasz államfő soha nem focizott
júl. 3. 12:30 Olaszország
Giorgio Napolitano soha életében nem futballozott ezért nem is tudja felmérni, mennyi feszültséggel és energiával jár, de hangsúlyozta a második helyen végzett olasz csapatról: „Ez volt a legjobb ajándék mindenkinek, kezdve velem."
Chiellini nagyon meghatódott
júl. 3. 12:29 Olaszország
Giorgio Chiellini nehezen emészti meg a vereséget, de arra biztatta csapattársait, hogy meg kell tanulniuk veszíteni, és mindent beleadni a következő győzelemért. Chiellini a reptéren várakozó rajongóktól meghatódott, nem is gondolta, hogy ekkora szeretettel fogadják majd őket.
Sokmilliónyi hamis Eb-mez Nagylaknál
júl. 3. 11:04
Több ezer hamis márkajelzésű focimezt és egyéb ruházati terméket találtak egy szlovák kamionban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Nagylak térségében; az áru piaci értéke meghaladja a 30 millió forintot. A sofőr által bemutatott okmányokból kiderült, hogy a jármű textilárut szállít Törökországból Szlovákiába.
A pénzügyőrök a jármű szigorított ellenőrzése során a rakományban 520 szerzői jog alatt álló Eb-focimezt és több mint 7 ezer, márkavédett jelzésű szabadidőruhát, farmernadrágot, alsónadrágot, férfiinget, pólót, sálat, övet találtak. A szakértő előzetes véleménye szerint valamennyi focimez és a többi ruházati termék is hamisítvány.
Balotelli apa lesz
júl. 2. 19:19 Olaszország
Mario Balotelli volt barátnője, Raffaella Fico a németek elleni mérkőzés előtt mondta el neki. Balotelli először nem tudott megszólalni, aztán azt mondta, ez a legjobb hír a világon. Április 29-én szakítottak, de Fico szerint jó apa lesz belőle, mert szerető és kedves partner. Leszögezte, pénz nem kell neki, nem akart egy gazdag focistát ilyen módon megfogni.
Fico szakított Balotellivel, aki karácsonykor feleségül kérte és gyereket akart tőle, de nem maradtak együtt, bár a legfrissebb hírek szerint újrakezdik. Egy dolog biztos a lány szerint, hogy a gyerek neve Balotelli lesz.
Balotelli 250 millió eurót ér
júl. 2. 18:32 Olaszország
Mario Balotelli értéke 250 millió euró, legalábbis az ügynöke, Mino Raiola szerint. Az Eb-n nyújtott kimagasló teljesítménye után és a képességei alapján a világ legjobb labdarúgói közé emelkedett, és klubjának, a Manchester Citynek nem hiányzik a pénz, ezért Balotelli jelenleg megfizethetetlen. „Ha mondanom kellene egy árat, akkor azt felelném, hogy Ballotelli értéke 250 millió euró. Gondolják, hogy elment az eszem? Csak annyira, mint a Manchester City tulajdonosainak."
Az álom vége, Olaszország könnyekben
júl. 2. 16:19 Olaszország
A 4-0-ás vereség után nem volt csendes az olasz sajtó, hol gyászolták a végetért olasz álmot, hol bíráltak, a spanyol csapat kiváló szereplését viszont elismerték. A La Repubblica szerint ez nem egy mérkőzés volt, hanem egy látványos futball-lecke. A főcímben azért megköszönték a szereplést: „Köszönöm egyébként, Olaszország!" Il Messaggero: „Spanyolország belép a történelemkönyvekbe, Olaszország könnyekben." A Corriere dello Sport együttérez a csalódott válogatottal: „Az álom vége:"
Buffon: 2014-ben jobbak leszünk
júl. 2. 15:50 Olaszország
Gianluigi Buffon megosztotta rajongóival, hogy volt egy, álma ami véget ért, de folytatódik. Bízik benne, hogy az olasz válogatott még jobb lesz a brazíliai vb-re. A megleptés nem az volt Buffon szeirnt, hogy Casillas emelte a magasba a trófeát, hanem az, hogy a spanyolok az olaszok ellen játszottak a döntőben. Ezt kevesen várták. „Sohasem akartam látni, ahogyan csalódottak és szomorúak vagytok"- üzent a kapus a rajongóinak. Érdekes metaforával élve szerinte elsodorta őket a spanyolok hulláma, de legközelebb delfinként fognak túljutni rajtuk.
A döntőbe teljesen kimerülve jutottunk
júl. 2. 14:21 Olaszország
Leonardo Bonucci hatalmas csapásnak érzi a vereséget, a döntő elvesztése nagyon fájdalmas neki. A spanyolok nagy erőssége, hogy van néhány, egy klubban játszó focistájuk, akik nagyon jól ismerik egymást és kiváló kapcsolat van köztük. Ez az olaszoknál is megvan kisebb arányban, de valami hiányzott a játékukból a döntő estéjén.
Montolivo emelt fővel búcsúzik
júl. 2. 14:20 Olaszország
Riccardo Montolivo a Twitteren köszönte meg a támogatást: „Sajnos, az álom a döntőben véget ért. De emeld fel a fejed... köszönöm az olasz rajongóknak."
Monti: Láttuk a fényt az alagút végén
júl. 2. 12:59 Olaszország
Mario Monti, Olaszország miniszterelnöke a döntő után bement az olaszok öltözőjébe gratulálni és elmondta nekik, hogy nagyszerű mérkőzés volt két erős csapat között. Monti örül, hogy álmodóvá tették a rajongókat, az olasz népet, de a döntő estéjén mindenki felébredt ebből az álomból, viszont büszkének kell lenniük magukra azért, hogy miattuk az emberek mertek álmodni. „Ezek a srácok rendkívüli dolgokat tettek, most egy kicsit depressziós vagyok, de mi, olaszok képesek vagyunk a nehézségek leküzdésére."
A bundázó Criscito büszke az olaszokra
júl. 2. 12:37 Olaszország
Giuseppe Rossi és Domenico Criscito megtapsolta csapattársait a csúfos döntő után. Rossi Twitterén gratulált: „Büszke vagyok. Nagyszerű érzéseket adtak nekem, ez az oka, amiért azt mondom, hogy köszönöm." Criscito azt osztotta meg: „A döntő végeredménye ellenére dicsérem a barátaimat az Eb miatt. Jók voltatok."
Rossi sérülés, Criscito a bundabotrány miatt maradt ki az Eb-ről.
Az olaszok ragaszkodnak Prandellihez
júl. 2. 12:34 Olaszország
Giancarlo Abete, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke ragaszkodik ahhoz, hogy Cesare Prandelli folytassa. Mindenképpen szeretnék, ha maradna, a FIGC és az olasz kapitány közti szoros egyetértés miatt Abete nem fél attól, hogy Prandelli elhagyja őket . „Egy pozitív lépést tett előre, és bár a vesztes döntő egy csalódás, nem szabad elfelejteni, hogy az olasz válogatottat rangos helyre hozta vissza az európai labdarúgásba."
De Rossi: Hittük, hogy meg tudjuk nyerni
júl. 2. 11:59 Olaszország
Daniele De Rossi beismerte, hogy Spanyolország egy lépéssel előttük járt, és nem volt az olaszokban annyi energia, hogy lépést tartsanak velük. „Spanyolország erősebb és azt hiszem, mi is elértük ezt a szintet, tudunk ellenük játszani. De ha tízszer játszol, akkor hatot vagy hetet el fogsz veszíteni." Csapattársaival megvoltak győződve arról, hogy megnyerhetik, hiszen már játszottak ellenük. A 4-0-ás eredmény viszont nagyon elkeserítő, az olasz szerint ha 1-0-ra veszítik el, akkor nem fájna ennyire. A dicséret ennek ellenére mindkét csapatnak jár, hiszen az olaszok egy új megközelítést hoztak, és a jövőben erre fognak építeni.
Megvan a budai csőtörés oka
júl. 2. 11:36 Olaszország
(via reszegbroker.tumblr.com)
Montolivo: Mikor 10-en lettünk, vége volt
júl. 2. 11:23 Olaszország
Riccardo Montolivo nagyon elkeseredett: „Elveszteni egy Eb-döntőt 4-0-ra, utána egyszerűen nem tudsz boldog lenni. Amikor 10 játékossal maradtunk, és fél óra volt hátra, akkor a mérkőzés véget ért." Montolivo szerint a spanyolok 100 %-on játszottak, viszont csapatában a szerencsétlen sérülések miatt nem tudták az olasz nép együtt megálmodott álmait valóra váltani.
Vajon sírnak a postások?
júl. 2. 09:37 Olaszország
Balotelli gólörömös kijelentésére, amely szerint nem ünnepel, a góllövés a dolga, ahogy a postás sem ünnepel, ha sikerült kézbesítenie egy küldeményt, jogosan kérdi a fél világ: vajon a postások sírva fakadnak, ha nem sikerült a küldeményt eljuttatniuk a címzetthez?
Olasz bánat Rómában
júl. 2. 09:04 Olaszország
Balotelli lelkére beszéltek
júl. 2. 09:03 Olaszország
A meccs után a szabályok ellenére lemenekült a pályáról.
Buffon: Hajcsatok!
júl. 1. 22:36 Olaszország
"Sajnos itt senki sem beszél magyarul, így nem tudom elmondani nekik, hogy csak Buffon tudja az olaszok közül a foci lényegét: hajcsatok" - viccel búcsúzóul a jesolói tudósító.
Az olaszok megtapsolták a 3. spanyol gólt
júl. 1. 22:31 Olaszország
"Ketten megtapsolták a harmadik spanyol gólt, a srácok elővették a pénztárcáikat, én pedig az apartman kulcsát" - Jesolóban lassan vége a bulinak.
A söröktől belassultak, mint De Rossi
júl. 1. 22:25 Olaszország
"A gyorsan bekapott söröktől az asztaltársaim belassultak, mint De Rossi. A félidő eleji zsongás is elült, egy asztal már üres, de ebben mondjuk a nem másfél órás meccsre, hanem egy gyors kávéra kitalált képeknek is szerepük van" - így csökken az izgalom az olasz tengerparton.
Áhitattal ejtik ki Balotelli nevét
júl. 1. 22:13 Olaszország
Jesolo jelentkezik: "Amikor Balotelli nevét kiejtik itt, a bisztróban, a többség - asztaltársaim kivételek - olyan hangsúllyal teszi ezt, amilyet utoljára gyerekkoromban hallottam, mikor kisvárosunk csapatában egy szezont játszott a legendás Kocsis."
Jesolóba kéne egy luxusprofit-bizottság
júl. 1. 22:05 Olaszország
"A bisztróban egy kétdecis Lemon Soda 2 euró, a boltban a félliteres 0,69 cent. Ha tudnék olaszul, létrehoznék egy luxusprofit-bizottságot" - morog Jesolóban gazdaságrovatos kollégánk.
Gundel Takács csúnyán bebalotellizett
júl. 1. 22:00 Olaszország
"Balotelli integet, ennél még neki is több esze van" - tett erősen dehonesztáló megjegyzést az m1 riportere az olasz csatárra.
Jesolóban hangosabb lett a szurkolás
júl. 1. 21:55 Olaszország
Jesolo: "A bisztóban a társaság fele kicserélődött, hangosabb lett a szurkolás, a fejesnél akkorát kiáltottak, mintha bement volna."
Balotelli? Fucking monkey!
júl. 1. 21:53 Olaszország
Asztaltársaimat Balotelliről kérdeztem, "fucking monkey", mondták. Nem sikerült megértenem, ez rasszizmus volt-e - egyre cifrább a hangulat Jesolóban.
A szurkolók kértek még egy kört
júl. 1. 21:46 Olaszország
A fiúk az asztalnál egyeztettek, és kértek még egy kört. Elég sok apróval fizettek, úgy látszik, nem vártak sokgólos meccset - így szomorkodnak az szurkolók az olasz tengerparton.
A 2. gólnál mintha feladnák az olaszok
júl. 1. 21:44 Olaszország
A 2. gólnál mintha feladták volna itt, Jesolóban. Egyszerre több asztalnál is elkzdtek beszélgetni, mintha a meccs mostantól másodlagos lenne. És már a lövésnél sem volt felugrás.
Az olaszok csendesen nézik a meccset
júl. 1. 21:27 Olaszország
Jesolóban: "Furcsamód csendesen nézik a meccset, mindenki a tévére mered, csak egy-egy helyzet után hallatszik nagy közös sóhaj, vagy bosszankodás."
Lido di Jesolo: szorul a magyar kém
júl. 1. 21:18 Olaszország
"Balotelli majdnem fejesénél mindenki talpra ugrott, csak én nem. Most úgy néznek rám, mint a sárga lapot kapó Piquére" - így szorul jesolói emberünk.










































