Tizenöten voltak Spanyolország ellen
Percről percre 2012. 06. 05.
A csehek jól kerestek az Eb-n
jún. 27. 11:06 Csehország
Mintegy 310 millió koronás, azaz nagyjából 3,41 milliárd forintos bevételt hozott a Cseh Labdarúgó Szövetségnek az Európa-bajnokság. "Az összbevétel 30 százalékából a kiadásokat fedezzük, harminc százalékot a csapat tagjai kapnak, a többi pénz a szövetségnél marad" - közölte Jaroslav Kolár, a FACR szóvivője, aki hozzátette, az előzetes számítások szerint a keret tagjai összesen 93 millió koronát kapnak.
A sajtó úgy tudja, Michal Bílek szövetségi kapitány kapja a legtöbbet, kilencmillió koronát. Petr Jirácek vagy Petr Cech 4,5-4,5 millió koronát, azaz majdnem 50 millió forintot kap fejenként. Milan Baros vagy Tomás Hubschman 3-3 millió koronát kap, a cserejátékosokat félmillió korona illeti meg.
A csehek kapitánya boldog
jún. 22. 13:10 Csehország
Michal Bilek elmondta, nagyon boldog, hogy egyáltalán bejutottak a negyeddöntőbe, különösen az első, az oroszok elleni mérkőzés utáni 4-1-es cseh vereség miatt. „Ha valaki két és fél évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy az Eb-n a negyeddöntőben fogunk szerepelni, nem hittem volna neki."
Gebre Selassie a Werderé
jún. 22. 13:08 Csehország
A cseh csapat egyik legjobbja volt Theodor Gebre Selassie az Eb-n, aki a Werder Bremenben folytatja - erősítette meg közleményében a német klub. A Slovan Liberec huszonöt éves jobbhátvédje iránt több csapat is érdeklődött az elmúlt napokban. Az átigazolás összegét nem közölték.
Milan Baros lemondta a válogatottságot
jún. 22. 10:06 Csehország
Nem lesz többé válogatott a csehek egyik legismertebb labdarúgója, Milan Baros. "Bary már a csütörtök esti meccs után, benn az öltözőben tudatta, hogy felhagy a futballal a nemzeti csapatban, mi pedig megköszöntük neki tizenegy éves válogatottbeli szerepvállalását" - jelentette ki Jaroslav Kolar, a cseh szövetség szóvivője.
A 30 esztendős csatár, aki jelenleg a török Galatasarayban játszik, 93-szor játszott a cseh együttesben, 41 gólt lőtt. Ezzel második a cseh futball eredményességi örökrangsorában, amelyet 55 góllal Jan Koller vezet. Baros a 2004-es Eb-n gólkirálya volt öt góllal, 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal.
Nem volt meglepetés, hogy hazaküldték az Eb-ről, nem tudja, mi lesz vele, de fel kell állni a padlóról.
A teljesen kimerült csehek is érzik, az erősebb csapat, Portugália megérdemelten jutott a négybe.
C. Ronaldo széttörte a cseh álmot
jún. 22. 07:28 Csehország
Maradona megmondta: zárjátok be a kismadarat egy kalitkába! Kirepült.
Itt vannak a kezdők
jún. 21. 19:50 Csehország
Csehország: Cech, Gebre Selassie, Sivok, Kadlec, Limbersky, Plasil, Hubschmann, Jiracek, Darida, Pilar, Baros
Portugália: Patricio, Coentrao, Alves, Pepe, Pereira, Moutinho, Veloso, Miereles, Ronaldo, Postiga, Nani
Cseh - portugál: ők vannak veszélyben
jún. 21. 18:08 Csehország
Egy csapatra való játékost fenyeget eltiltás az esti Csehország - Portugália mérkőzés előtt, mivel a sárga lapokat csak a negyeddöntő után törlik el. Cristiano Ronaldo is a veszélyeztettek között. Ők hagyhatják ki az elődöntőt:
Csehország: David Limbersky, Tomas Rosicky, Jaroslav Plasil, Daniel Kolar, Petr Jiracek, Tomas Pekhart
Portugália: Fabio Coentrao, Helder Postiga, Raul Meireles, Cristiano Ronaldo, Joao Pereira
Megérkezett a cseh erősítés
jún. 21. 17:29 Csehország
Befutott Varsóba a cseh szurkolók vonata, amely közel ezer drukkert hozott az esti negyeddöntőre Csehországból.
A mérkőzést 20.45-től rendezik majd, a Nemzeti Stadion tetejét pedig bezárják a rossz idő miatt.
Cseh-portugál: van miért visszavágni
jún. 21. 14:52 Csehország
A cseh válogatott eddig kétszer találkozott Portugáliával a korábbi Európa-bajnokságokon. 1996-ban a negyeddöntőben Csehország nyert 1-0-ra, 2008-ban a második csoportkörben Portugália 3-1-re.
Baros volt a legtöbbször szabálytalan
jún. 21. 13:37 Csehország
Az Eb eddigi legdurvább játékosa egy csatár, Milan Baros, aki 239 perc alatt összesen 14-szer volt szabálytalan.
A cseheknél kitört a sunaháború
jún. 21. 13:12 Csehország
A portugál popsi vagy a cseh csöcs lesz nyerő?
Rosický beszólt C. Ronaldónak
jún. 21. 11:41 Csehország
Tomáš Rosický szerint Cristiano Ronaldo nagyon jó csatár, de nem akar a védekezésben résztvenni, és megengedheti magának, hogy csak gólokat rúgjon. A cseh középpályás kigúnyolta az állítást, hogy a portugál a világ legjobb focistája: „Ő a világ legjobb játékosa? Nem tudom, de ha méltó rá, biztos az.”
Rosický kispadon kezd Portugália ellen
jún. 21. 11:24 Csehország
Eldőlt: nem lesz ott a kezdőben Tomáš Rosický, a cseh válogatott csapatkapitánya a portugálok ellen, az Eb első negyeddöntőjében. A kispadon kezd. A szerda esti nyilatkozatok alapján az Arsenal sztárjának állapota határozottan javult, de az ígéreteknek megfelelően a végső döntést csütörtök reggelre ígérték - jelentette gyorshírében a ČTK cseh hírügynökség.
Jiráček még szőrös marad
jún. 21. 10:56 Csehország
A második mérkőzés után, melyet a görögökkel játszottak, Jiráček megfogadta, hogy amíg csapata nem esik ki az Eb-ről, addig nem vágat hajából és nem borotválkozik meg. A cseh középpályás Portugália ellen hosszú, sörényszerű hajjal és szakállal lép pályára.
Jó lenne, ha négy góllal vezetnénk az első félidőben, nem fog megtörténni.
Rosický majdnem felépült, reménykedik
jún. 20. 19:37 Csehország
A csehek csapatkapitánya a szerdai edzés után azt nyilatkozta, nőtt az esélye, hogy a portugálok ellen játszani fog, mert Achilles sérülése javult, de csak csütörtökön tud biztosat mondani, meglátja, hogyan reagál a lába a terhelésre.
Jiráček az új Nedved?
jún. 20. 16:45 Csehország
Többen párhuzamokat vélnek felfedezni a két cseh középpályás karrierje során. Nedved a 1996-os Eb felfedezettje volt, most Jiráček lehet az, már két gólt szerzett a csoportmeccseken. Ő azonban butaságnak tartja az összehasonlítást. Az 1996-ban a döntőbe és 2004-ben elődöntőbe jutott játékosok szintjét nem ütik meg, nincsenek akkor egyéniségek most, mint Poborsky, Nedved vagy Smicer, de talán az egységes csapat sikeres lehet, vélekedett Jiráček.
36 éve volt Panenka híres büntetője
jún. 20. 15:30 Csehország
1976-ban ezen a napon lőtte Panenka a híres büntetőt az Eb-döntőben az NSZK-nak. Találatával a csehszlovákok lettek a torna győztesei.
A csehek negatív gólkülönbséggel a 8-ban
jún. 20. 12:59 Csehország
Csehország 5 kapott, 4 rúgott góllal, negatív gólkülönbséggel jutott be az Eb legjobb nyolc csapta közé. Ilyenre utoljára 1996-ban volt példa, akkor szintén a cseheknek sikerült ez a bravúr.
Viktor, Európa sajnál!
jún. 20. 08:06 Csehország
Mi nem hibáztatunk, talán hiba volt, de ez is csak egy vélemény.
Rosický játékára nincs sok esély
jún. 19. 18:04 Csehország
Visszatért Tomáš Rosický csapattársaihoz, Prágából Lengyelországba. Játéka a portugálok elleni negyeddöntőben több, mint valószínűtlen. Meglátjuk, hogyan alakul, de a portugál meccsre még nem igazán lesz esélye, mondta Vladimír Šmicer csapatmenedzser.
Rosický még a görögök elleni mérkőzés szünetében panaszkodott Achillesére. A lengyelek elleni mérkőzés után repülővel Prágába utazott, hogy klinikai kezelésen vegyen részt, amelyet az ismert fizikoterapeuta, Pavel Kolář végzett. A pontos diagnózist egyelőre nem közölték a cseh sajtó munkatársaival. (ČTK)
A kommentátor visszaszól
jún. 19. 09:21 Csehország
Alkalmazott lesz Klaus a cseh tévében? Bajnoki meccsek közvetítésével kezdhetne a cseh elnök.
A cseh államfő beszólt
jún. 18. 21:53 Csehország
Nem kizárt, hogy Václav Klaus cseh államfő csütörtökön a prágai közszolgálati televízió stúdiójában mond véleményt a labdarúgó Európa-bajnokság cseh-portugál mérkőzéséről.
Klaus hétfőn rendkívül élesen bírálta ugyanis a szombati cseh-lengyel mérkőzés utáni televíziós stúdióbeszélgetést. Az elnöknek nem tetszett, hogy a szakértők mindent megvitattak, de azt, hogy a mérkőzés vége előtt röviddel Michal Kadlec a már üres cseh kapu torkából kifejelt egy lengyel lövést, teljesen megfeledkeztek.
"Ha ez a lövés bement volna, ma minden másképpen van. Ez egy olyan pillanat volt, amit lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Nem értem, mitől szakértők a cseh televízió meghívottjai" - hangzott Klaus bírálata a közszolgálati cseh rádióban. Klaust rögtön meg is hívták szakértőnek, még nem tudni, elfogadja-e.
Ki lövi meg Poborský gólját?
jún. 18. 12:27 Csehország
Újra cseh-portugál a negyeddöntőben. Végeredményre nem tippelünk, hagyjuk magunkat meglepni.
Rosicky hazautazott Prágába
jún. 18. 12:15 Csehország
Tomas Rosicky elhagyta a cseh válogatott edzőtáborát, hazautazott Prágába, hogy ott kezeljék Achilles-ín-sérülését. A negyeddöntőbe jutott csapat kapitánya a tervek szerint kedden tér vissza a wroclawi szálláshelyre.
Rosicky múlt kedden a görögök ellen 2-1-re megnyert csoportmérkőzésen sérült meg, azóta nem is edzett, és korábban azt mondta, nagyon kevés esélyt lát arra, hogy csütörtökön pályára lépjen a portugálok elleni negyeddöntőben.
A Wolfsburg lőtte a legtöbb gólt az Eb-n
jún. 17. 18:48 Csehország
A kis német klub futballistái már hétszer találtak a kapuba az Európa-bajnokságon: a horvát Mandzukic háromszor, a cseh Jiracek és Pilar kétszer-kétszer. A horvátoknak van még egy csoportmeccsük a spanyolok ellen, a csehek pedig már továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol csoportelsőként a B csoport - Portugália, Németország, Hollandia, Dánia - másodikjával játszanak.
Rosický a negyeddöntőben is hiányozhat
jún. 17. 12:05 Csehország
Csehország nagy valószínűséggel a június 21-i varsói negyeddöntőben is az Arsenal középpályása nélkül kénytelen pályára lépni. A lengyelek elleni győztes mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Rosický elismerte, nem lát reményt, hogy játsszon a következő mérkőzésen. Mint mondta: esély van, de nem túl sok. A középpályás egyébként a kispadról nézte végig a mérkőzést, nem élvezte: "Játékosként néztem a meccset, egészen másképp éreztem magam, mint a szurkolóink."
Hozzátette: a továbbjutásban már az Eb előtt is bízott: "a csoportbeosztás kedvezettnekünk , ez kiegyenlítette a csapatra nehezedő, hatalmas nyomást. A második félidőben nyugodtak maradtunk, továbbjutottunk, nagyon szerencsések vagyunk" - írja a sport.cz.








































Köszi, lengyelek
jún. 22. 21:02 Csehország
Apró könnycsepp a szemünkben.