Platini még most sem akar gólbírót

2012. június 26., kedd 20:43

Kassai Viktor játékvezető Eb-n elkövetett hibája sem befolyásolta Michel Platininek, az UEFA francia elnökének a véleményét: továbbra is ellenzi a technikai segítség bevezetését.

Kassai múlt kedden nem adta meg az ukrán válogatott angolok elleni gólját. A D csoport utolsó mérkőzésének 62. percében Marko Devics lövése után a labda túljutott a gólvonalon, mielőtt John Terry visszarúgta a mezőnybe, Vad II István gólbíró azonban ezt nem jelezte Kassai Viktornak, aki továbbengedte a játékot.

Michel Platini szerint ennek ellenére nagy hiba volna bevezetni a játékvezető munkáját segítő elektronikus technológiát. „Az a támadás, amelyből az ukránok gólt szereztek, lesállásból indult, tehát a bírónak még a kapura lövés előtt meg kellett volna szakítania a játékot" – mondta az UEFA elnöke a The Independent című brit lapnak.

Blogok

  • Anglia U21: Anglia - Olaszország (0:1)
    Hét meccs óta nem kapott gólt a Stuart Pearce vezette angol U21-es válogatott, és mikor máskor tört volna meg a sorozat, ha nem éppen az U21-es EB első meccsén? A beszámolók szerint az olasz csapat megérdemelten győzött egy szabadrúgásgóllal, de ezen túl is dominálták a meccset.
  • Anglia Brazília - Anglia (2:2)
    Roy Hodgson egyszerűen nem tud hibázni! Mióta átvette az angol válogatott irányítását, a háromoroszlánosok mindössze egyszer (a svédek elleni barátságos meccsen) kaptak ki és tegnap a félelmetes brazilok sem bírtak velük a Maracana poklában.
  • Anglia Anglia - Írország (1:1)
  • Anglia San Marino - Anglia (0:8)
 

Galériák

 
 

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Csoportos hajóutak
    Csoportos hajóutak Látnivalókban gazdag körutazások, az utazás élményével és sok pihenéssel!
  • Rodosz
    Rodosz Tökéletes nyaralásra vágyik? Napfényes partok, lenyűgöző látnivalók – Görögország Önre vár!
  • Ciprus
    Ciprus Fedezze fel a napfény és szerelem szigetét! Fehér homokos tengeröblök, magas hegyek várják!