Így edzenek, hogy ne legyen újabb Vad II.

2012. június 21., csütörtök 18:31

A Vad II.-éhez hasonló gólvonalas hibák elkerülésén dolgozik gőzerővel az UEFA, amint az látszik szerdán közölt fotókon. A módszer zseniálisan egyszerű: egy futballistát a gólvonal mögé állítanak, odarúgják neki a labdát, a gólvonalbírók meg oldalról nézik, hogy bent volt-e vagy sem.

Miután szemmel ítéltek, odamennek csapatostul egy nagy tévéhez, és megnézik, mit látnak a gólkamera készítette képeken.

Mindezzel csak az a baj, hogy Vad II. is így csinálta, és látjuk, mire jutott vele: hiába állnak pár méterre az esettől, a fizika törvényei miatt emberi szemmel így nem lehet száz százalékos biztossággal megállapítani, hogy a vonalon innen vagy túlról rúgták-e ki a labdát. A kapufa ugyanis kitakarja a labda jórészét, ha az csak centiméterekkel haladt át a vonalon, illetve afelett.

A bírófőnök Pierluigi Collina nem véletlenül védte meg Kassaiékat, és tud csupán reménykedni abban, hogy az övékhez hasonló hiba többé nem fordul elő.

Az egyetlen biztos megoldás az effajta tévedések elkerülésére a gólkamera bevezetése, amiről most már a FIFA-elnök Sepp Blatter is azt mondta: "Nem lehetőség, hanem szükséglet".

Blogok

 

Galériák

 
 

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!
  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!
  • Városlátogatás
    Városlátogatás A legizgalmasabb városlátogatások várnak Önre. Találja meg az önnek legvonzóbb várost!