Nyolc spanyol Eb-bajnok a jelöltek között

2012. július 16., hétfő 21:45

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn közzétette annak a 32 futballistának a nevét, akik közül kiválasztják az év játékosát a kontinensen.

A legtöbb játékost, nyolcat a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon győztes spanyol válogatott adja, kilencedik spanyolként pedig ott van a listán Raúl is, aki nem játszott az Eb-n. A névsorban szerepel a Barcelona címvédő argentin zsenije, a legutóbbi szezont összességében 82 góllal záró aranylabdás Lionel Messi is.

A Real Madridból és az angol bajnok Manchester Cityből hat-hat, a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea-ből négy játékos került a jelöltek közé.

Az UEFA 53 tagországából szavaznak majd az erre jogosult sportújságírók, az első ötre adhatják le voksukat. Az első öt, a második négy, a harmadik három, a negyedik két, az ötödik pedig egy pontot kap. Az első három helyezett kilétét augusztus 14-én hozzák nyilvánosságra, köztük ekkor új szavazás kezdődik. A győztest augusztus 30-án az UEFA monacói gáláján hirdetik ki.

Az UEFA Év Játékosa-díj jelöltjei:
Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Xabi Alonso (spanyol, Real Madrid), Mario Balotelli (olasz, Manchester City), Jakub Blaszczykowski (lengyel, Borussia Dortmund), Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Iker Casillas (spanyol, Real Madrid), Petr Cech (cseh, Chelsea), Fábio Coentrao (portugál, Real Madrid), Leslie Davies (walesi, Bangor City), Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea/Shenhua), Cesc Fabregas (spanyol, FC Barcelona), Falcao (kolumbiai, Atlético Madrid), Joe Hart (angol, Manchester City), Zlatan Ibrahimovic (svéd, AC Milan), Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Kagava Sindzsi (japán, Borussia Dortmund/Manchester United), Vincent Kompany (belga, Manchester City), Frank Lampard (angol, Chelsea), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Luka Modric (horvát, Tottenham Hotspur), Mesut Özil (német, Real Madrid), Pepe (portugál, Real Madrid), Andrea Pirlo (olasz, Juventus), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Raúl González (spanyol, FC Schalke 04/Al Szadd), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Wayne Rooney (angol, Manchester United), David Silva (spanyol, Manchester City), Fernando Torres (spanyol, Chelsea), Yaya Touré (elefántcsontparti, Manchester City), Robin van Persie (holland, Arsenal), Xavi Hernández (spanyol, FC Barcelona)

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!
  • Bulgária
    Bulgária Tengerpart, kiváló éghajlat, gyönyörű természet, sajátos kultúra - Várja Önt Bulgária!
  • Szelek szárnyán
    Szelek szárnyán Ízelítőt kapnak a kalóz életből, és kipróbálhatják magukat hajóvezetés közben is.