Úgy búcsúztatták, ahogy a hősöknek kijár

2012. június 17., vasárnap 12:04 |
A Lazio, az Inter és a Manchester United korábbi játékosa visszavonul.

Utolsó hazai mérkőzését játszotta az Estudiantesben Juan Sebastian Verón, korábbi argentin válogatott. A harminchét éves játékos nevelőegyesületében kezdőként a nyolcvankilencedik percben vonult le a pályáról az Olimpio ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen szombat este, amelyen ő adta a gólpasszt.

Levonulását (a videón 1.39-től) hatalmas ováció és taps kísérte. Veron elérzékenyülve köszönte meg a szurkolóknak a búcsúztatást. Még egy idegenbeli bajnoki vár rá az Union Santa Fé ellen, utána visszavonul.

Veron tizenkilenc évesen mutatkozott be az Estudientesben, majd rövid Boca Juniors-os kitérő után a Sampdoria igazolta le 1996-ban. A genoai klubban két szezont húzott le. A 98-as vb-n nyújtott teljesítménye után a Parmában folytatta, amellyel Crespóval együtt UEFA-kupát nyert. 1999-ben került a Sven-Göran Eriksson által irányított Laziohoz. A római klubbal olasz bajnokságot és kupákat nyert, talán ekkor játszott a legjobb formában.

Ezután csapott le rá a Manchester United. Rekordot jelentő 28 millió fontért igazolták le. Az angliai kirándulás azonban csalódással zárult, a középpályás nem találta a helyét az angol bajnokságban. Két év múlva eladták a Chelsea-nek, de a londoni klubnál sem tudott megragadni, így 2004-ben az Interhez került kölcsönbe, itt ismét komolyabban számoltak vele.

2006-ban, harmincegy évesen tért vissza hazája bajnokságába, az Estudienteshez, ahol remek teljesítményt nyújtott. Két alkalommal is Dél-Amerika legjobb labdarúgójának választották, a 2010-es világbajnokságra elvitte Maradona, kétszer lépett pályára. Az argentin válogatottban hetvenszer szerepelt, kilencszer volt eredményes, a 2010-es vb mellett 1998-ban és 2002-ben is ott volt a tornán.

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Nyugat-Balkán
    Nyugat-Balkán A kulcsszó tömegközlekedés....
  • Portugália Bízunk benne, hogy ez a dolgos, szorgalmas nép, éppúgy talpra fog állni....
  • Irán Finomságok és sorsüldözöttek Kermánban...