Legrosszabb félidejével búcsúzott Guardiola

2012. május 13., vasárnap 00:21

Pep Guardiola utolsó bajnokijára készült Sevillában szombat este a Barcelona kispadján, abban a stadionban, ahol sosem tudott nyerni a Barcával. Most sem jött neki össze, csapata sokat nem mutatott, a betises Castro és a védelem két gólt hozott össze. A második félidő a Barcelona leggyengébbje volt a szezonban.

A 9. percben vezetést szereztek, Busquets Xavi szögletét fejelte a hosszúba igen szépen. A szünetig sok más nem is történt, Messiék nem erőltették meg magukat, és a hazaiak sem pörögtek túlzottan.

A második elején tíz emberre fogyatkoztak a katalánok, Dani Alves második sárgáját kapta igen durvára sikerült becsúszási kísérletért, akár azonnali piros is lehetett volna.

A 71. percben egyenlített is a Betis, Santa Cruz csúsztatott meg egy felívelést, Adriano és Piqué is lemaradt Castróról, aki elegánsan emelte át Valdez fölött a labdát. Castro három perc múlva duplázott, ezzel megfordította a meccset. Teljesen üresen kapta a labdát, nem volt lesen, tizenhatról a jobb alsóba passzolt.

A Betis ügyesen, a Barca pocsékul játszott, a 90. percig helyzete sem volt, az egyetlen veszélyt Messi kapufája jelentette szabadrúgásból.

Seydu Keita aztán megmentette a napot: már a három perces hosszabbításban egyenlített, Montoya beadására érkezett középen, erőből fejelt a kapu jobb oldalába.

A tabella szempontjából a Barcelonának és a Betisnek is mindegy volt már a meccs, a végeredmény 2-2.

Victor Valdes izgulhatott csak, a Barcelona kapusa 28 kapott góllal ugyan behúzta a legjobb kapusnak járó Zamora-díjat, de ha még egyet kapott volna, a realos Casillas elvehette volna tőle azt. Valdes sorozatban negyedszer kapja a legkevesebb gólt a bajnokságban, ötödik sikere még 2004-05-ben jött össze.

Primera División, 38. (utolsó) forduló

Real Betis-FC Barcelona 2-2 (0-1)
gól: Real Betis: (Ruben Castro 71. és 74.), Barcelona: Sergio Busquets (9.), Seydou Keita (90+2)

Real Sociedad-Valencia 1-0 (0-0)
gól: Griezmann (64.)

vasárnap:
Espanyol-Sevilla 20 ó
Getafe-Real Zaragoza 20
Levante-Athletic Bilbao 20
Málaga-Sporting Gijón 20
Racing Santander-Osasuna 20
Real Madrid-Real Mallorca 20
Rayo Vallecano-Granada 20
Villarreal-Atlético Madrid 20

Messi most nem talált be, megállt 50-nél, C. Ronaldo öttel van lemaradva mögötte. Vasárnap a Mallorca ellen kéne belehúznia, hogy gólkirály legyen.

Guardiolának van még egy barcás meccse, május 25-én az Athletic Bilbaóval játszanak Spanyol Kupa-döntőt a madridi Vicente Calderónban, de bajnokin többé nem ül a Barca kispadján. (Legalábbis egy ideig.)

 

Minden idők

Szénné égették a korábban az ellenfelet alázó franciát
Az U21-es monacói már az Eb-t ünnepelte a góljával, de a svédek az utolsó pillanatban visszavágtak.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Soproni hétvége
    Soproni hétvége Családi programok, wellness pihenés. Szállások 4500 Ft / fő / éjtől.
  • Wellnes a Mátrában
    Wellnes a Mátrában Hegyek, kirándulás, feltöltődés, wellness. Ne hagyja ki! 3500 Ft / fő / éjtől
  • Síelés Ausztriában!
    Síelés Ausztriában! Hamarosan itt a síszezon! Foglaljon szállást időben! 11500 Ft / apartman / éjtől