Mourinho megköszönte Kassaiéknak

2012. április 27., péntek 11:54

A Real Madrid edzője a Bayern München elleni BL-elődöntős kiesés után bement a játékvezetői öltözőbe, hogy megköszönje Kassai Viktornak és segítőinek a munkát, mondta Puhl Sándor a Sport TV-nek.

Egy vereség után általában meglehetősen nyűgös szokott lenni a portugál, most azonban elismerő volt.

"Azt gondolom, joggal lehetünk büszkék a magyar játékvezetői hatos teljesítményére. Ilyenkor sok mindent elmond a kiesett csapat edzőjének reakciója, márpedig erre vonatkozóan elég pontos információkkal rendelkezem. Tudtommal Mourinho volt az öltözőben és megköszönte a játékvezetőknek a közreműködést. Ez a legnagyobb válasz minden kritikára. A németek érthetően nem nagyon foglalkoznak a bíráskodással, tárgyilagosan pedig annyit tudok mondani, hogy annak ellenére, hogy mindig vannak vitatott ítéletek, nem nyúltak bele a meccsbe. Kellőképpen higgadtan, normálisan, nagyon jól levezették ezt a fontos meccset. A fanyalgóknak azt mondanám, hogy várjuk azokat, akik úgy érzik, hogy képesek lesznek túlszárnyalni ezt a játékvezetői teljesítményt" - mondta Puhl.

Ahogy az várható volt, a két megítélt büntető miatt bírálták is a magyar játékvezetőt. Az exbíró Graham Poll szerint Kassai kompenzálni próbált, Joachim Löw német kapitánynak sem tetszett a felfogása. A madridi Marca viszont még úgy sem kötött bele, hogy tizenegyest ítélt Ronaldóék ellen. Mourinho az első félidőben mutogatott Kassainak, de a magyar játékvezető világosan mutatta, itt most ő a főnök.

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Szelek szárnyán
    Szelek szárnyán Ízelítőt kapnak a kalóz életből, és kipróbálhatják magukat hajóvezetés közben is.
  • Aranykor - nyugdíjasok
    Aranykor - nyugdíjasok Kedvezményes ajánlatok nyugdíjasoknak. Határtalan nyugalom és pihenés az Alpokalján.
  • Üdítő wellness
    Üdítő wellness Családias környezetben, magas színvonalú gyógy- és wellness kezelések Sárváron.