A Real nem bírt a Bayern helycseréivel

2012. április 26., csütörtök 16:01
A világ két legjobbjának tartott csapat egyaránt elvérzett a Bajnokok Ligája elődöntőiben, sem a Real Madrid, sem a Barcelona nem lesz ott a müncheni fináléban. A Bayern viszont hazai pályán játszhat a Chelsea-vel a végső sikerért. Edzői elemzés az idei sorozat utolsó előtti meccséről.

Az egyetlen változás a kezdőcsapatokban Marcelo volt, aki Coentrao helyére került be a Madridba. Heynckes a múlt héten győztes (2-1 volt Münchenben) tizenegyét küldte fel a pályára.

Első félidő

A mérkőzés elején a Real nagy elánnal nekiesett a németeknek. Önbizalmukat növelhette a hétvégi Clásicon aratott siker, és úgy tűnt, hogy az első félórában lerendezik ezt az összecsapást. Előbb Xabi Alonso találta meg két mélységi indítással Di Mariát, majd Marcelo keresztlabdája után is az argentin harcolta ki a büntetőt, amivel vezetést szerzett a Madrid. realgol

Pár perccel később Alaba egyedül verte meg a Real jobb oldalát, de beadását Robben ziccerben fölé tudta lőni.

Kezdett magára találni a Bayern. Ribery már az első meccsen is fel-feltűnt Robben mellett a jobb oldalon, most azonban Heynckes még jobban megkeverte a kártyáit, és Robben is gyakran átment a franciához a bal oldalra. baytám

Bár a fenti képen fegyelmezetten visszazárt a Madrid, ez nem jelenti azt, hogy a támadásokat hanyagolták volna. Marcelo szinte minden támadásnál feltűnt az ellenfél tizenhatosánál. Az első gól előtt ő adta a keresztlabdát, de a második gólt megelőző támadásban is benne volt. realkontra1

A 14. percben már kettővel vezetett a Real, a Bayern védelme nagyon ingatag volt. Mégis látványosan visszazárt a kétgólos előny birtokában a Madrid. Fegyelmezetten hátramentek a támadók is, és onnan egy-egy labdaszerzés után gyors kontrákkal hárman, négyen rohamozták Neuer kapuját.
 realkontra1b

A Bayern felpörgött, de ez csak addig tartott, amíg összesítésben ki nem egyenlítettek. Utána a csapatok óvatosabb üzemmódba kapcsoltak, alábbhagyott az iram, jóval kényelmesebben próbálták szövögetni a támadásokat. realépít

Második félidő

Abszolút az óvatosságra szavaztak a csapatok. A Real életét nagyon megnehezíthette volna még egy Bayern-gól, a németekben meg ott dolgozott a mérkőzés eleje, amikor villámgyorsan kaptak kettőt.

Az első Bayern-helyzetet ismét Robben és Ribery adogatása előzte meg. Itt épp a francia ment át a jobb oldalra. bayhelyzet

Xabi Alonso egyre gyakrabban húzódott vissza a védelem tengelyébe, hogy a két szélsőhátvéd meg tudjon lódulni. A Bayernnél pedig Ribery és Robben mellett, Kroos és Schweinsteiger is elkezdte váltogatni a helyét, hol egyikük maradt vissza szervezni, és a másik ment előrébb, hol fordítva. realépít2

Most a Bayern húzódott hátrább, ők próbálkoztak kontrákkal, egy ilyenből Robben ki is egyenlíthetett volna a 65. percben. Ám labdaszerzések után a Real Madrid sem vetette meg a gyors ellentámadásokat. realkontra2

A végére kezdtek fáradni a csapatok. Mourinho beküldte Kakát di Maria helyére, a brazil ment be középre, és Özil jött ki a bal oldalra.

A hosszabbításban Mourinho további frissítéssel próbálkozott, Granero és Higuain is beállt, ám átütőerő továbbra sem volt a Real támadásaiban, pedig a német játékosok többsége teljesen elkészült az erejével. Heynckes mégsem nyúlt a cserékhez, egyedül Müllert merte bevetni a padról.

Összegzés

Fantasztikus első félórát produkáltak a csapatok, ám utána rádöbbentek, hogy a nagy adok-kapoknak kétes a végkimenetele, onnantól a biztonság volt az első. A Bayern állandó helycserékkel próbálta összekuszálni a Madrid védelmét, míg a spanyolok a két szélsőhátvéd feltolásától remélték a fölényt. A München azonban – az első húsz percet leszámítva – jól zárt hátul, kézben tartotta a meccset, és megérdemelten jutott a BL-döntőbe, ahol a Chelsea lesz az ellenfele.

Minden idők

Szénné égették a korábban az ellenfelet alázó franciát
Az U21-es monacói már az Eb-t ünnepelte a góljával, de a svédek az utolsó pillanatban visszavágtak.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Egyiptomi nyaralás
    Egyiptomi nyaralás Repülős utak félpanziós vagy all inclusive ellátással. 83900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Wellnes a Mátrában
    Wellnes a Mátrában Hegyek, kirándulás, feltöltődés, wellness. Ne hagyja ki! 3500 Ft / fő / éjtől
  • Síelés Ausztriában!
    Síelés Ausztriában! Hamarosan itt a síszezon! Foglaljon szállást időben! 11500 Ft / apartman / éjtől