Megvan az Orbán-trónörökös

2012. január 31., kedd 10:56

Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia karrierjének első felnőtt gólját lőtte a szombati Balmazújváros elleni felkészülési mérkőzésen. Orbán a Videoton második számú csapatában, a Puskás Akadémiában játszik. A Felcsúton rendezett mérkőzést 2-0-ra nyerte az Akadémia, a csereként beállt Orbán mellett Elek Bence is gólt rúgott.

A tavalyi végzős U19-es akadémistacsapat jó néhány játékosa kapott profiszerződést az érettségi évében a Videotontól. Közöttük a 1992-es születésű Orbán Gáspár is, aki a budapesti jogi egyetemi tanulmányai mellett végzi a felkészülést a profikkal. A szombaton megnyert edzőmeccsen mindkét gólt olyan játékos szerezte, aki az ifiktől került fel tavaly. A korosztályos csapat korábbi házi gólkirálya - a válogatott Elek Ákos öccse -, Elek Bence és a középpályás Orbán Gáspár is az U19-es együttesben szerepelt egy évvel korábban, sőt a miniszterelnök fiának gólpasszt adó szintén 92-es születésű Balog Gergő is évek óta együtt játszik velük - írja a fourfourtwo.hu.

Orbán Gáspár akcióban (fehér mezben)Fotó: vidi.hu

A Videoton-Puskás Akadémia az NB II. Nyugati csoportjában szerepel, a nyolcadik helyen áll.

Orbán először augusztus 20-án játszott bajnoki meccset a felnőtteknél, a 88. percben beállt játékosról külön MTI-fotógaléria is készült ebből az alkalomból.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől