Pepe Reinán röhögött fél Manchester

2012. január 3., kedd 23:21

Az éllovas Manchester City 3-0-ra nyert a vendég Liverpool ellen a Premier League 20. fordulójának kedd esti mérkőzésén.

A 7. percben a Liverpoolé volt az első helyzet, kimaradt, három perccel később óriási potyagól jött: Agüero könnyű lövését Pepe Reina csúnyán bevédte, a világbajnok kapus rosszul vetődött, a labda a hóna alatt csapódott a hálóba.

Az első 20 perc a Cityé volt, már a saját térfelükön letámadták a vendégeket, aztán feljött a Pool, és a City térfelén folyt a játék. A 31. percben nem kapott meg egy 11-est a City, pedig a labda Skrtel kezét érte a 16-oson belül.

A 32.-ben a kapufa is segített a Citynek, Yaya Toure az ötösről fejelhette rá a szögletet, a labda a felső lécről vágódótt be. Reina nem jött ki, egy kicsit ebben is benne volt. A félidő végére elkezdett szakadni az eső.

A 73. percben emberhátrányba került a Manchester, Barry a második sárgával kiállíttatta magát. A Pool nem ment sokra az emberelőnnyel: egy percre rá 11-est kapott a City. Skrtel talán a vonalon szabálytalankodott, illetve talán hozzá sem ért Touréhoz, de a bíró befújta, Milner a bal felső sarokba bombázta a büntetőt, 3-0.

80. percben jöhetett volna a negyedik, Reina nem védhette Johnson csavarását, de a kapufa igen.

Premier League, 20. forduló

Tottenham Hotspur-West Bromwich Albion 1-0 (0-0)
gól: Defoe (63.)

Wigan Athletic-Sunderland 1-4 (0-1)
g: Rodallega (62.), illetve Gardner (45.), McClean (55.),  Sessegnon (73.), Vaughan (80.)

Manchester City-FC Liverpool 3-0 (2-0)
g: Agüero (11.), Touré (33.), Milner (75., 11-esből)
piros lap: Barry (73., Manchester)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....