Már hét edzőt rúgtak ki Olaszországban
Az olasz futballbajnokság talán története legmélyebb válságát éli. Ennek egyik legjellemzőbb példája, hogy a szezonból még csak két hónap telt el, de már hét edzőváltást jegyezhettünk föl.
Még el sem kezdődött a bajnokság, amikor a Cagliari Roberto Donadonitól, a Palermo pedig Stefano Piloitól vált meg. Donadoninak az volt bűne, hogy Alessandro Matri eladása miatt összeveszett az elnökkel, Massimo Cellinóval.
A sort az Inter edzője Gian Piero Gasperini folytatta. A Genoától június 24-én érkezett szakvezető öt meccsen irányította a milánói klubot, de egyetlen meccset sem tudott megnyerni, csak egy döntetlenre futotta A Trabzonsportól elszenvedett hazai vereség után az újonc Novara is legyőzte az Intert, ez volt Gasperini utolsó meccse.
Október 4-én a Bologna Pierpaolo Bisolinak köszönte meg a munkát. A csapat akkor öt forduló után mindössze egy pontot szerzett, azóta már háromszor nyerni tudott és feljött a kieső zónából.
Az újonc Cesena is októberben küldte el új edzőjét. Ahogy Bisoli, úgy Marco Giampaolo is a szezon elején került a klubhoz, de nem tudott eredményt elérni, egyetlen meccset sem nyert nyolc forduló után. Az edzőváltás nem hozta meg a várt eredményt, a Cesena azóta is nyeretlen.
Hiába áll a Cagliari a tabella közepén és csak nyolc pont a hátránya listavezető Juventusszal szemben, Cellino elnök türelme megint elfogyott és elküldte Massimo Ficcadentit, aki még augusztusban jött Donadoni helyére.
A problémákat Renzo Ulivieri, az olasz edzők szövetségének elnöke foglalta össze: „Túlfűtött a hangulat az olasz futballban és nagyon kevés a türelem. A menedzsereknek sokkal több időt kellene hagyni a munkára. Így nem előre fogunk lépni, hanem még jobban elmaradunk az élmezőnytől.”
A tavaly az egész szezonban összesen 14 edzőváltás volt. A szezon előtt ketten mentek, majd éppen Gasperini volt az első, akit a Genoa 2010. november 8-án küldött el. Egy évvel korábban, ebben az időszakban hat edzőnek mondtak fel.
