Meghalt Albert Flórián, a Császár

2011. október 31., hétfő 09:44 |
Csütörtöki műtéte után jó állapotban volt Albert Flórián, hétfő éjjel azonban infarktust kapott és elhunyt.

Másfél hónappal hetvenedik születésnapja után meghalt a magyar futball egyetlen aranylabdása, Albert Flórián.

A Ferencváros hercengszántói születésű centere 1967-ben kapta az európai futball legnagyobb elismerését.

1952-ben igazolt a csapathoz, más egyesületben nem játszott. 1965-ben VVK-győztes, a csapat Torinóban szerezte meg a kupát, ami azóta sem sikerült más magyar csapatnak sem.

Albert 75-ször szerepelt a válogatottban, 1969-ben súlyos dániai sérülése - elszakadt a térd- és keresztszalagja - után már nem nyerte vissza korábbi formáját. Utána még négyszer volt válogatott, de már egyszer sem volt eredményes, így 31 gólt szerzett.

Albert 1960-ban olimpiai bronzérmes, négy év múlva Európa-bajnoki bronzérmes.

A korábbi klasszis a múlt héten került kórházba, csütörtökön koszorúérműtéte volt. Ezt sikeresnek mondták.

2004-től a Nemzet Sportolója, a Ferencváros Üllői úti stadionja 2007 decemberétől viseli a nevét.

Szepesi György így emlékszik vissza rá: "Ő volt az a játékos, aki befért volna az Aranycsapatba is. 1941 szeptemberében született, még nem érte el a 18. életévét, mikor már a válogatott tagja lett. Sőt, még a Puskás Öcsit is megelőzte ezzel. Már '58-ban, 17 éves korában meghódította a közönséget, mert csodálatosan játszott."

1959 októberében három gólt lőtt a jugoszlávoknak Belgrádban, novemberben lőtte emlékezetes gólját a nyugatnémeteknek a Népstadionban, a csapat 4-3-ra nyert.

Tagja volt az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon szerepelt magyar válogatottnak - első vb-jén rögtön gólkirály lett négy találattal -, Brazília 3-1-es legyőzésekor is végigjátszotta a vb-csoportmeccset.

Kétszeres világválogatott, meghívták Brazíliába is, hogy elemezzék mozgását, finom cseleit, hogy futballra tanítsa a brazilokat. A Flamengo le is igazolta volna, de akkor még magyar futballisták nem mehettek külföldre.

Albert önkritkusan megjegyezi a róla írt könyvekben, hogy edzeni nem szeretett, de a meccs a lételeme volt.

Bársony Irén színésznőtől született fia, Flórián szintén futballista lett, a Fradival bajnok, a BL-ben a Real Madridnak is gólt lőtt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől