Két kőkemény csoport is lehet a BL-ben

2011. augusztus 25., csütörtök 10:41
Csütörtökön hatkor Monacóban készítik el a Bajnokok Ligája főtáblájának csoportbeosztását.

A 32 résztvevő közül tizenegy korábban már nyert BEK-et, vagy BL-t, 15 csapat tavaly is ott volt a csoportkörben, a Manchester City, a Napoli, a Viktoria Plzen, az Otelul Galati és a kizárt Fenerbahce helyén induló Trabzonspor most mutatkozik majd be. A legtöbbet a Dinamo Zagreb várt a BL-szereplésre, a horvátok 1999 után jutottak megint a legjobbak közé.

Az UEFA nyilvánosságra hozta a kiemelést, ennek alapján két nagyon erős csoport is összejöhet. Az egyik ilyen lehet például a Barcelona, Milan, Manchester City, Dortmund négyes, de egy Manchester United, Valencia, Zenit, Napoli sem lenne sokkal könnyebb.

A erősorrendet elnézve nagyot lépett előre a BATE Boriszov, amely a harmadik kalapban kapott helyet, mindezt úgy, hogy a keretben egy szerb védőn, Marko Simicsen kívül két kevésbé ismert brazil – Renan és Alex – mellett csak hazai játékosok szerepelnek.

Négy magyar maradt az őszi sorozatban: az Olympiakosz keretében Megyeri Balázs, a Zenit Szentpéterváréban Huszti Szabolcs szerepel, mellettük a Genk hőse, Köteles László és csapattársa, Tőzsér Dániel játszhat majd a legjobbak között.

A BL-csoportkör kiemelése

1. kalap: FC Barcelona (spanyol), Manchester United (angol), Chelsea FC (angol), Bayern München (német), Arsenal (angol), Real Madrid (spanyol), FC Porto (portugál), Internazionale (olasz)

2. kalap: AC Milan (olasz), Olympique Lyon (francia), Sahtar Donyeck (ukrán), Valencia (spanyol), Benfica (portugál), Villarreal (spanyol), CSZKA Moszkva (orosz), Olympique Marseille (francia)

3. kalap: Zenit Szentpétervár (orosz), Ajax (holland), Bayer Leverkusen (német), Olimpiakosz (görög), Manchester City (angol), Lille (francia), FC Basel (svájci), BATE Boriszov (fehérorosz)

4. kalap: Borussia Dortmund (német), Napoli (olasz), Dinamo Zagreb (horvát), APOEL (ciprusi), Trabzonspor (török), KRC Genk (belga), Viktoria Plzen (cseh), Otelul Galati (román).

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől