A Honvéd is legyőzte a Fradit

2011. augusztus 13., szombat 22:26 |

Kétszer is hátrányban volt, mégis legyőzte a Vasast a Győr az OTP Bank Ligában, így az ötödik forduló után is százszázalékos. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a Vasas egy nagy védelmi hiba után szerezte meg második gólját, ezzel vezetett a szünetben. A második játékrészben a jól futballozó Győr hét perc alatt megfordította az eredményt, és megérdemelten győzött. A Vasasnak után egy pontja van, szinte biztos, hogy Komjáti Andrásnak ez volt az utolsó meccse a kispadon.

A Diósgyőr hazai pályán győzte le a Pápát. Az első félidőben érezhetően tartottak egymástól a csapatok, a középpályán folyt a játék, fél órán keresztül egyik kapu sem került veszélybe. A szünet után óriási kapushibából gyorsan vezetéshez jutottak az emberelőnyben játszó hazaiak, és ezután folyamatosan nyomás alatt tartották a vendégeket. Luque kiállítása sem vetette vissza őket, és egy szögletből elért fejesgóllal magabiztossá tették megérdemelt győzelmüket.

A Pécs megőrizte veretlenségét, de már nem százszázalékos. A hazai csapat a félidő derekán két perc alatt kétgólos előnyre tett szert, de a Kecskemét magához tért, sikerült is szépítenie. A fordulás után sokáig tartották előnyüket a baranyaiak, a hajrában azonban ismét betalált a Kecskemét, így döntetlen lett a vége.

A Haladás megszerezte első győzelmét, a ZTE-nek még mindig nincs pontja. Az első 25 perc a Haladásé volt, ám igazán gólveszélyes helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A ZTE első félidőben kapura sem lőtt. A 2. félidőt a ZTE kezdte aktívabban, ám pár perc után a Haladás kapujához szegezte ellenfelét. A 70. percben Kenesei be is vette a kaput, összességében a mérkőzést uraló Haladás megérdemelten nyert.

Döntetlent játszott a Paks és a vendég Siófok. A Paks az elején a kapujához szögezte a Siófokot, de a helyzetek kimaradtak. A vezetést végül Bartha fejesével megérdemelten szerezte meg a Paks. Váratlanul jött a siófokiak egyenlítő gólja, Melczer egy sorfalról lepattanó labdát bombázott a kapuba. A félidő fénypontja lehetett volna, ha Sipeki lövéséből gól születik, ám a 35 méterről megeresztett bomba a felső lécről Milinte hátára, onnan pedig szögletre pattant. A második játékrészre leült a meccs, az eredmény nem változott.

Az FTC kikapott Kispesten, így még mindig nyeretlen, míg a Honvéd zsinórban negyedik meccsét nyerte. 12 percet kellett várni az első kapura lövésre, sok volt a pontatlan passz, de a hazaiak veszélyesebbek voltak, elsősorban azért, mert a védelmük stabil volt. Nagy kispesti rohamokkal kezdődött a második félidő, de mindhárom helyzet kimaradt, majd a meccs tempója ismét visszaesett. A Honvéd próbálkozott, a Ferencváros erejéből pedig csak a rombolásra futotta. A hazaiak egy szabadrúgás után, a kapusról furcsán kipattanó labdából szerzett szerencsés góllal, de megérdemelten vezetést szereztek. A zöld-fehérek kinyíltak, mindkét fél előtt adódtak helyzetek, de az eredmény már nem változott. Pár perccel a lefújás előtt a hazaiak kapusa, Kemenes óriásit védett, Pölöskey közeli lövésébe reflexmozdulattal kapott bele, ezzel megnyerte a meccset csapatának. Lefújás után a sporttévének elismerte, fogalma sincs, hogy sikerült védenie. 

A meccset a helyszínen látta Egervári Sándor szövetségi kapitány.

Eredmények

Győri ETO FC - Vasas-Híd 3-2 (1-2)
Győr, 3000 néző, V: Fábián
Koltai (24.), Ji-Paraná (59.), Ahjupera (66.), ill. Kulcsár D. (22.), Dajic (26.)
sárga lap: Arsic (58.), Beliczky (89.)

Diósgyőri VTK-Lombard Pápa Termál FC 2-0 (0-0)
Miskolc, 6000 néző, V: Veizer
gólszerzők: Budovinszky (47.), Seydi (78.)
kiállítva: Luque (61.), illetve Tóth G. (40.)
sárga lap: Luque (19., 61.), Vadász (51.), Abdouraman (61.), Takács P. (67.), illetve Tóth G. (26., 40.), Ganugrava (61.), Farkas A. (77.)

Pécsi MFC-Kecskeméti TE 2-2 (2-1)
Pécs, 4000 néző, V: Iványi
gólszerzők: Bajzát (21.), Todorovic (23.), illetve Gyurcsó (36.), Litsingi (85.)
sárga lap: Törtei (44.), Simonfalvi (81.), Todorovic (82.), illetve Koszó (17.), Foxi (81.)  

Haladás Sopron Bank-ZTE FC 1-0 (0-0)
Szombathely, 7000 néző, V: Solymosi
gólszerző: Kenesei (70.)
sárga lap: Irhás (67.), illetve Bogunovic (51.), Bujor (87.)

MVM Paks-BFC Siófok 1-1 (1-1)
Paks, 1000 néző, V: Szabó Zs.
gólszerzők: Bartha (19.), illetve Melczer (32.)
sárga lap: Magasföldi (45+2.), Heffler T. (70.), Montvai (86.), illetve Kecskés T. (25.), Huszák (45+1.)

Budapest Honvéd-Ferencváros 1-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 5000 néző, v.: Bognár
gólszerző: Németh N. (73.)
sárga lap: Akassou (63.), Németh N. (71.), Abass (85.), Novák (90.), Lovric (92.), illetve Jovanovic (40.)

A tabella:
1. Győri ETO                       5  5  -  -   8-3     15 pont
2. Pécsi MFC                      5  4  1  -   8-4     13
3. Budapest Honvéd             5  4  -  1   14-4    12
4. DVSC-TEVA                     4  4  0  -   9-2     12
5. Lombard Pápa Termál FC  5  3  1  1   5-3     10
6. MVM Paks                       5  2  2  1   7-8      8
7. Kecskeméti TE                  5  2  1  2   10-7     7
8. Diósgyőri VTK                   5  2  1  2   8-6      7
9. Videoton FC                      3  2  -  1   6-2      6
10. BFC Siófok                      4  1  1  2   3-4      4
11. Kaposvári Rákóczi             4  1  1  2   4-7      4
12. Haladás Sopron Bank        5  1  1  3   3-6      4
13. Ferencváros                      5  -  2  3   3-6      2
14. Vasas-Híd                        5  -  1  4   5-14     1
15. Újpest FC                        4  -  -  4   0-6      0
16. ZTE FC                           5  -  -  5   2-13     0

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől