Elrendelték a bundázó focisták és játékvezetők előzetes letartóztatását

2011. június 30., csütörtök 14:04
A Pesti Központi Kerület Bíróság két tanácsa csütörtökön mintegy háromórás tárgyalás után úgy döntött, hogy a kedden elfogott Kenesei Zoltán, Lázár Mátyás, Horváth Gábor futballisták, és Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián, Csák János, Mocsári Tamás játékvezetők nem maradhatnak szabadlábon.

A hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, négyen
jelenleg is aktív játékvezetők. Azzal gyanúsítják őket, hogy egy
nemzetközi, távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként
meccseket igyekeztek befolyásolni, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban sportfogadásokon jelentős nyereményekre
tegyenek szert.

A futballistákat letartóztatták

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2011. június 30-i végzésében a bűnszervezetben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a K. Zoltán és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben a szökés elrejtőzés veszélyére és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel elrendelte K. Zoltán, L. Mátyás és H. Gábor gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

D  TT20110630012
M. Tamás (Fotó: Kovács Attila)

Ezen felül K. Zoltán és L. Mátyás vonatkozásában a kényszerintézkedés
elrendelésének okai között a végzés szerint a bűnismétlés veszélye is fennáll. A döntés alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. július 30. napjáig tart. A végzés nem jogerős.

A bíróság végzése szerint figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények tárgyi súlyára, szervezett jellegére, valamint a gyanúsítottak tisztázatlan egzisztenciális körülményeire, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak eljárási cselekményeken való jelenléte csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. A nyomozati iratokból rendelkezésre álló adatokra és a bűncselekmények jellegére figyelemmel az is megalapozottan feltehető, hogy a
gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a még kihallgatandó személyek befolyásolásával meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást.

D  TT20110630003
S. Krisztián

A fentieken túl K. Zoltán és L. Mátyás gyanúsítottak esetében a bíróság szerint annak a veszélye is fennáll, hogy szabadlábon hagyásuk
esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.

A PKKB a játékvezetők letartóztatását is elrendelte

A Pesti Központi Kerületi Bíróság közleménye szerint "a 2011. június 30-i végzésében a bűnszervezetben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a K. Zoltán és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben a szökés elrejtőzés veszélyére és a bizonyítási eljárás megnehezítésérnek veszélyére tekintettel elrendelte L. Kolos, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás László gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A döntés értelmében az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. július 30. napjáig tart. A végzés nem jogerős.

D  TT20110630020
L. Kolos

A bíróság végzése szerint figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények jellegére, a bűnszervezetre, a cselekmények körülményeire és kiemelkedő tárgyi súlyára, megalapozottan lehet
tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének a hatóság elől, így az eljárási cselekményeken való jelenlétük csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. Továbbá, számos nyomozati cselekményt kell még elvégezni, így az eljárás jelen szakaszában attól is megalapozottan lehet tartani, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén meghiúsítanák vagy megnehezítenék a bizonyítási eljárás eredményességét.

A bíróság a fentiekre tekintettek rendelte el a gyanúsítottak előzetes
letartóztatását.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....