Rooney: Én diktálom a játékot

2011. április 13., szerda 18:49

A szezon első kétharmadában mélyponton lévő Wayne Rooney alig egy hónap alatt összeszedte magát: március elején még azt nyilatkozta, ez élete legrosszabb szezonja, de most már elégedett.

Az átigazolási és magánéleti gondjaitól hangos idénykezdet után önmagának, a Unitednek és a szurkolóknak is bizonyítania kellett. Az elmúlt meccseken kiemelkedően teljesített, úgy tűnik, karrierje ismét egyenesben van.

Az elmúlt tizenhárom meccsén bombaformában játszott: tízszer betalált, az ő mesterhármasával fordítottak a West Ham ellen, csapatával bejutott a Bajnokok Ligája és az FA-Kupa elődöntőjébe. A Premier League-ben néhány fordulóval a vége előtt magabiztosnak mondható, hét pontos előnnyel állnak az első helyen. (A második Arsenal viszont egy meccsel kevesebbet játszott.)

Rooney nem csak gólokat lő, de gólpasszainak száma is kiemelkedő, 11 asszisztjával a PL ötödik legjobb előkészítője.

„Elégedett vagyok, mindenki pontosan tudja, hogy ez egy nagyon kemény év. Más pozícióban játszom, én diktálom a játékot. Mindig is mondtam, mennyire jó érzés helyzetbe hozni a csapattársaidat“ - utalt rá, hogy a keddi Chelsea-meccsen második csatárt játszott a középcsatár Chicharito Hernandez mögött.

Elismerően nyilatkozott társairól, a mindkét keddi gólt előkészítő Ryan Giggsről és Paul Scholesról is.

„Hihetetlen, amit a pályán művel, fantasztikus érzés vele játszani. Egy igazi géniusz, és úgy gondolom, rövid időn belül Sir Ryannek kell hívnunk. Scholes ugyanilyen, a legjobb futballista, akivel valaha játszottam, világklasszis.“

Jó teljesítményét újra pályán kívüli hiba árnyékolja, a West Ham-meccsen harmadik gólja után a kamerába káromkodott. A szövetség két mérkőzésre tiltotta el, ezért kihagyja a Manchester City elleni FA-Kupa-elődöntőt is. Bánja tettét, elismeri hibáját, viselkedését a három gól okozta érzelmi kitöréssel magyarázta. Az egész ügyben a legjobban az fáj neki, hogy nem játszhat a Wembleyben a városi riválissal.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől