2010 legjobb futballmeccsét keressük

2011. január 1., szombat 13:13
Geráék négyet rúgtak a Juventusnak, Dzsudzsákék tízet a Feyenoordnak, Mourinho az Interrel oktatta a Barcelonát, aztán Messiék alázták a Real Madridot, az angol válogatott Németország ellen égett. De melyik volt a legjobb?

Melyik az év meccs?

A Manchester United 2-1-re kikapott a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén, de Sir Alex Ferguson csapata már 3-0-ra is vezetett a manchesteri visszavágón, teljesen simának tűnt a továbbjutás. Ivica Olics azonban még az első félidőben egyenlített, a 74. percben pedig jött Robben és egy hatalmas kapásgól, a Bayern ment az elődöntőbe, később döntőt játszott az Interrel, de a madridi fináléban Militóval nem bírt a védelem, a bajorok ha nem is simán, 2-0-ra kikaptak.

Geráék a Juventust verték ki bravúrral az Európa Ligában, Torinóban 3-1-re kikaptak, a londoni visszavágón már a második percben vezettek az olaszok, de a Fulham négyet rúgott (kellett ehhez Cannvaro kiállítása is, aki visszarántotta a gólhelyzetben kilépő Gerát), az angolok a negyeddöntőbe, majd később a döntőig jutottak, a magyar válogatott támadó kettőt rúgott az olaszoknak.

A későbbi BL-győztes Inter a jó ideje verhetetlennek hitt Barcelonát oktatta Milánóban, az elődöntő első meccsén Pedro góljával még Messiék vezetettek, de Mourinho csapata tökéletes játékkal fordított 3-1-re, a visszavágón csak 1-0-ra kaptak ki.

A dél-afrikai vb-n nagy meglepetésre a német válogatott mutatta a legszebb játékot, az Anglia elleni nyolcaddöntőn négyet rúgtak, Lampard teljesen egyértelmű gólját nem adta meg a játékvezető, Fabio Capello csapata összeomlott, megint csalódást keltően szerepeltek.

Az Uruguay-Ghána negyeddöntő Suárez kezezése miatt marad emlékezetes, 1-1-es állásnál, a hosszabbítás utolsó percében ütötte ki a gólvonalról a labdát, ha nem szabálytalankodik, Uruguay gólt kap és kiesik, így Gyan a jogos tizenegyest kihagyta, a büntetőpárbajt pedig Uruguay nyerte.

Dzsudzsákék 10-0-ra verték a Feyenoordot, a második félidőben nyolcat rúgtak, rekordvereség volt ez a vendégeknek, a magyar válogatott játékos kettőt lőtt.

A Barcelona ötöt vágott Mourinho Real Madridjának, Ronaldóéknak esélyük sem volt, Guardiolának ez volt az ötödik El Clásico győzelme a Barcelona edzőjeként, még pontot sem vesztett.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől