1. félidő
 
1'
Megy a meccs, Dél-Korea végezte el a középkezdést.
 
2'
Rövidzárlat a koreai védelemben, de végül nem jutottak lövésig az uruguayiak.
 
2'
Az egyik elmélet szerint egy vébén a legjobb nyolc közt már csak a tradicionális nagy csapatoknak van helye. Mások szerint viszont egyszerűen csak a jól játszó csapatoknak. Uruguay persze történelmileg a legnagyobbak közé tartozik, hiszen kétszeres világbajnokok, bár erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, hiszen olyan régen volt. Az viszont egészen biztos, hogy eddig mindkét csapat a vébé legjobb formáját mutató válogatottak közt van.
 
3'
Nem rohantak egymásnak a csapatok, de szerencsére gyáva óvatoskodás és kivárás sincs.
urkor
 
4'
Veszélyes szabadrúgás Koreának az uruguayi tizenhatoson alig kívül. Kicsit oldalt van a labda, nem biztos, hogy rálövik.
 
6'
Pak Csa Jang kapufára vágta. Gyönyörű és okos lövés volt, pont az zavarta meg a kapust, hogy nem tudta, lövés lesz-e, vagy beadás.
 
7'
Újabb bizonytalankodás a koreai védelemben, ismét szerencséjük van, hogy végül semmi veszély nem alakult ki.
 
9'
Ügyesen kombináltak a koreaiak Pak Dzsi Szung vezetésével az uruguayi tizenhatosnál, de lövésig nem jutottak el.
(1–0) Suárez Gól
9'
suarez
 
11'
A harmadik hatalmas koreai hibát már kihasználták a dél-amerikaiak. Forlán baloldali, teljesen ártalmatlan, lapos beadását Dzsung Szung Rjong kapus érthetetlen módon hagyta átgurulni az ötösön. Nyilván azt hitte, hogy jobbról már senki nem érkezik, Luis Suárez viszont így teljesen egyedül kapta a labdát, és csak gurítania kellett az üres kapuba.
 
12'
Uruguay eddig még gólt sem kapott a vébén, bár az is igaz, olyan nagyon nagy nyomás alatt még nem is kellett játszaniuk. Érdekes lesz, hogy vajon Dél-Korea próbára tudja-e tenni őket.
 
Gól: Uruguay - Dél-Kórea 1-0
 
13'
Arévalo próbálkozott húszról egy kapáslövéssel egy uruguayi kontra után. Méterekkel fölé.
 
15'
Próbál tempót váltani Dél-Korea, de Urugay egyelőre magabiztos.
 
17'
Huh Dzsung Mu szövetségi kapitány is elég tanácstalannak tűnik a kispadnál állva.
 
18'
 
22'
Uruguayt valahogy körülveszi a legyőzhetetlenség aurája. Szokott ilyen lenni a nagy tornákon, legutóbb a 2004-es EB-n a görögök esetében. Tekintve hogy aki most nyer, a legjobb nyolc közt az USA-Ghána meccs győztesével játszik, Uruguaynak jó esélye van arra, hogy 1954 után ismét vébé-elődöntöt játszhasson. Akkor egyébként éppen az Aranycsapattól kaptak ki 4-2-re, hosszabbításban. Az volt az első vébémeccs, amit Uruguay valaha elveszített.
 
23'
Dél-Koreának egyenlőre ötlete nincs, hogy kellene eljutniuk az uruguayi kapuig. A dél-amerikaiak az ellenfél térfelén kezdenek védekezni, a koreaiak ki sem tudják rendesen hozni a labdát.
 
26'
Kicsit leült a meccs. A koreaiak nyomnának, de nem tudnak, az uruguayiak meg végtelen türelemmel várják a következő lehetőségüket.
 
27'
A téthez képest szinte sértően fair a mérkőzés, nem hogy sárga lap nem volt eddig, de szabálytalanság em nagyon.
 
29'
Suárez ugrott ki tök egyedül a felezővonalnál a koreai kapu felé. Befújták a lest, de még két-három ilyenből valamelyik össze fog jönni, és akkor eldőlhet a meccs.
 
30'
A visszajátszás szerint Suárez nem is volt lesen. Joggal lehetnek most idegesek az uruguayi drukkerek, már a legjobb nyolc közt lehetnének.
 
31'
Egy uruguayi hiba után Pak Dzsi Szung szaladhatott el a balszélen, beadása azonban nem talált koreai lábat.
 
33'
Pak Csa Jang lőtt egy veszélyeset 18-ról, alig kerülte el Muslera kapuját. Messze a legveszélyesebb koreai esély volt a kapufa óta.
 
36'
Először jutott be koreai játékos labdával az uruguayi tizenhatoson belülre, de a bíró lefújta az akciót. Nem világos, mit vétett a csatár.
lugano
 
36'
Először jutott be koreai játékos labdával az uruguayi tizenhatoson belülre, de a bíró lefújta az akciót. Nem világos, mit vétett a csatár.
 
37'
HIba Uruguaytól ennyire átengedni a kezdeményezést. Most már könnyen jönnek át labdával a félpályán a koreaiak, és bár veszélyes támadásokat nem tudnak építeni, már közelebb vannak Muslera kapujához.
 
38'
Veszélyes koreai beadás balról, Pak Csa Jang centik híjján nem érte el.
Kim Dzsong Vu Sárga lap
39'
A meccs első csúnyább szabálytalansága. A koreai inkább csak elkésett egy becsúszással, nem akarta bántani az ellenfélt.
 
39'
Luis Suárez két koreai védő közül fejelhetett a kapusba. Ez is elemi védelmi hiba volt.
 
42'
Csa Du Ri lő vagy harminc méterről. Nem volt tragikusan rossz próbálkozás, de azért nem kellett szívükhöz kapniuk az uruguayi drukkereknek.
 
44'
Luis Suárez a legutóbbi 61 meccsén (klub és válogatott egyaránt) 54 gólt lőtt. Elképesztő.
 
45'
Kezezésgyanús eset a koreai tizenhatoson belül, de hiába reklamálnak az uruguayiak.
 
45'
Veszélyes szabadrúgás Dél-Koreának. Ismét Pak Csa Jang próbálkozott, de most a sorfalba vágta.
 
45+2'
Egészen egyértelmű kezezés volt az előző eset, akár ki is lehetett volna állítani az ázsiai játékost. A második biztos gólhelyzetet veszik el az uruguayiaktól. Összeesküvéselmélet-hívők már 2002-t emlegetik.
1. félidő (szünet)
Godín-Victorino csere
2. félidő
 
46'
Szakad az eső Port Elisabethben.
 
48'
Dél-Koreának 45 perce maradt arra, ami eddig senkinek nem sikerült ezen a vébén: gólt rúgni Uruguaynak.
 
49'
A koreai hátvédek ismét eladják hátul a labdát, szerencséjükre Luis Suarez ész nélkül rálőtte, ahelyett, hogy megjátszotta volna Forlánt vagy Cavanit.
 
50'
Végre egy szép és okos koreai támadás. Li Jang Po győnyörűen ment el a baloldalon, beadását az első koreai csatár szándékosan átlépte, a második viszont már nem tudta kapura tűzni.
 
51'
Pak Csa Jong elé pattant egy rosszul kifejelt labda az uruguayi tizenhatoson belül, zavartalanul lőhetett, de alaposan fölé ment a labda.
pak
 
52'
A koreaiak gyorsan egyenlíteni szeretnének, nagyon nyomnak a félidő első perceiben. Az uruguayiakat most gyakorlatilag a kapujukhoz szögezték.
 
55'
Ismét az uruguayi tizenhatosnél a koreaiak, a lövésbe végül bele tudott állni az egyik uruguayi védő.
 
57'
Jó uruguayi kontre végén Luis Suarez elől vette el a labdát a koreai kapus.
 
59'
Csa Du Ri fejelt szépen kapura, Muslera vetődve, magabiztosan védett.
 
59'
Csa Du Ri fejelt szépen kapura, Muslera vetődve, magabiztosan védett.
Kim Dzsae Szung-Li Dong Guk csere
60'
 
62'
Uruguay, ha néha nehézségekkel is, de megúszta az első 15 percet. Az egyre elkeseredettebb koreai rohamok egyre veszélyesebb dél-amerikai kontrákat fognak hozni.
 
64'
Hosszú másodpercekig volt a labda az uruguayi tizenhatoson belül, végül Fucile vágta ki könyörtelenül.
 
65'
A visszajátszás megmutatta, hogy most a koreaiaknak lehetett volna befújni egy tizenegyest, miután egyik csatárukat Cavani bokán rúgta.
(1–1) Li Csang Jong Gól
67'
 
Gól: Uruguay - Dél-Kórea 1-1
 
69'
Ez is védelmi hiba. Egy beívelést az uruguayiak nem kifejelnek, hanem csak felfelé. Lugano nem ér oda Li Csang Jongra, cserébe viszont akadályozza a kifutni igyekvő Muslerát. A koreai így nyugodtan fejelhetett a kapuba.
Csa Du Ri Sárga lap
70'
 
71'
Li Csang Jong a vezetést is megszerezhette volna. Egyedül vitte az uruguayi kapura a labdát, de Muslera ölébe gurított.
 
71'
Egyből nagyon felpörgött a meccs, mindkét csapat nyerni akar.
korea
 
73'
Ehetik a kefét az uruguayiak. Korea már épp kezdett tanácstalan lenni, amikor egy buta védelmi hibából ki tudtak egyenlíteni. Uruguay először kapott gólt a vébén, és most nekik kellene valamit újítaniuk, mert haígy megy tovább a meccs, simán ki is kaphatnak.
 
74'
Suarez maradt egyedül a koreai tizenhatoson belül az elhibázott ázsiai lestaktikának köszönhetően, de rosszul fejelt.
Pereira Á.-Lodeiro csere
75'
 
76'
Az egyenlítés után most Uruguay vette át a meccs irányítását. Most Forlán lőhetett volna veszélyeset a tizenhatos vonaláról, de eltörte a labdát.
 
77'
Két bátor és ügyes csapat jó és izgalmas meccs ez. De jó lett volna, ha csak ilyenek vannak a vébén.
 
80'
Lehangolóan üresek a lelátók a szakadó esőben.
(2–1) Suárez Gól
80'
 
Gól: Uruguay - Dél-Kórea 2-1
 
82'
Minden bizonnyal a vébé eddigi legszebb gólja. Egy uruguayi szöglet után Luis Suárezhez került a labda, aki előbb elhúzta egy koreai védő mellett, majd keresztbe lőve becsavarta a labdát a bal kapufa mellé. Teljesen valószínűtlen röppályán kanyarodott a lövés.
 
83'
Ki merne arra fogadni, hogy ősszel Suárez még az Ajaxban játszik?
Cso Jong Hjung Sárga lap
83'
Suárez-Fernández Á. csere
85'
Tabarez soha nem fogja ezt megbocsájtani magának, ha esetleg hosszabbításig megy a meccs.
Ki Szung Jueng-Jeom Ki Hun csere
85'
 
88'
Hatalmas koreai helyzet. Li Dong Guk egyedül kap labdát, Muslera lábai közt átmegy a lövés, de lelassul annyira, hogy az uruguayi védők még a gólvonal előtt tisztázhassanak.
 
89'
Kétségbeesetten rohamoz Korea.
 
90'
Három perc lesz a hosszabbítás.
 
90+2'
Nem jutnak el az uruguayi kapuig a koreaiak.
 
90+4'
Uruguay bent van a legjobb nyolc közt. ahol a Ghána-USA meccs győztesével játszhatnak azért, hogy hatvan éve a legkomolyabb sikerüket érhessék el. Dél-Korea a csoportjából megérdemelten jutott tovább, és ma sem játszottak rosszul, de ez a nagyon jó uruguayi csapat, és főleg Luis Suarez egyszerűen jóval az ő szintjük felett van.

Kommentek

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 ... 13

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

I. félidő

II. félidő

Szurkolói blogok

A végjáték
Negyeddöntők
NED - BRA 1-2 07.02., 16:00
URU - GHA 1-1 07.02., 20:30
ARG - GER 0-4 07.03., 16:00
PAR - ESP 0-1 07.03., 20:30
Elődöntők
URU - NED 2-3 07.06., 20:30
GER - ESP 0-1 07.07., 20:30
3. helyért
URU - GER 2-3 07.10., 20:30
Döntő
NED - ESP 0-1 07.11., 20:30
Uruguay meccsei
UruguayNémeto. 2-3 07.10., 20:30
UruguayHollandia 2-3 07.06., 20:30
UruguayGhána 1-1 07.02., 20:30
UruguayKoreai K. 2-1 06.26., 16:00
MexikóUruguay 0-1 06.22., 16:00
Dél-AfrikaUruguay 0-3 06.16., 20:30
UruguayFranciao. 0-0 06.11., 20:30
Koreai Köztársaság meccsei
UruguayKoreai K. 2-1 06.26., 16:00
NigériaKoreai K. 2-2 06.22., 20:30
ArgentínaKoreai K. 3-2 06.17., 13:30
Koreai K.Görögo. 2-0 06.12., 13:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Uruguay 3 2 1 0 4 0 7
2. Mexikó 3 1 1 1 3 2 4
3. Dél-Afrika 3 1 1 1 3 5 4
4. Franciao. 3 0 1 2 1 4 1
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Argentína 3 3 0 0 7 1 9
2. Koreai K. 3 1 1 1 5 6 4
3. Görögo. 3 1 0 2 2 5 3
4. Nigéria 3 0 1 2 3 5 1