2010.06.27. - Nyolcaddöntők
V: Jorge Larrionda (uru)
 
Németország4 - 1Anglia
Müller (70', 67'), Podolski (33'), Klose (20') Upson (38')
1. félidő
 
1'
Anglia kezdte a meccset.
 
2'
Schweinsteiger vállalta a meccset, örömhír ez a németeknek.
 
3'
Ez a két válogatott 32. egymás elleni meccse. Az angolok 15-ször, a németek 10-szer nyertek, hatszor volt döntetlen.
 
3'
Balatonig mentünk, hogy német nyelvterületen követhessük a meccset, de alig találtunk embereket.
 
5'
Rooney ellenféltől kapott labdával indult meg, az uruguayi partjelző megállította a Manchester United csatárát. A másik oldalon Özil lépett ki, éles szögből lépett ki, James lábbal hárított.
 
7'
Az a furcsa Zamárdiban, hogy itt valamiért a vendéglősök nem szeretik, ha tévé is megy a háttérben. Amikor a harmadik helyen rákérdeztünk, hogy miért, azt válaszolta az unott pultos, hogy a főnök nem szereti a focit. Hajrá, balatoni vendéglátás!
 
9'
Amikor a harmadik meccsén már nem is annyira rossz, legalább kapufáig jutó Rooneyt lecserélte Capello, az volt a magyarázat, hogy megsérült. Természetesen ott van a pályán.
 
10'
1996 óta a két csapat meccsein nem tudott nyerni egymás után kétszer ugyanaz a csapat. Legutóbb, 2008-ban, Anglia nyert 2-1-re.
 
11'
Neuer bohóctréfákkal szórakoztatja a nézőket, kirúgás után egyszerűen, már bocsánat, seggreesett. Jobban belegondolva a vébén még nem is derült ki, hogy milyen kapus is a német.
 
11'
Lampard próbált sarkazni, de szerelték, az ellentámadásnál Podolski passzát szerelték az angolok.
 
12'
A tegnapi meccsek sokkal jobbak voltak, de régen minden jobb volt.
000T TRDV774610
 
13'
Cole csapott össze Thomas Müllerrel, a német maradt lent, de hamar felkelt.
 
16'
Egy jobboldali beívelést húzott le könnyedén David James.
 
16'
Zamárdiból jelentjük, hogy Mauro műanyag olasz játékosokat osztogat a pizzériájában. Nem a mostaniakat, azokat már lehet, hogy beolvasztották, hanem a 2004-es csapatot. Van két Cassanónk, egy Bazzanink és egy Perrottánk. Ők sem jutottak semmire.
 
16'
Az angol válogatott hat meccs óta veretlen.
 
18'
Anglia még nem lőtt kapura. A németek sorában egy kaput eltaláló lövés már szerepel. Közben az angolok rúgnak szabadrúgást ígéretes helyről.
 
19'
Lampard 28 métere szabadrúgása pattant le a sorfalról.
 
20'
Hihetetlen, hogy összekerül két európai csapat és rögtön elrontják a világbajnokságot.
 
20'
Gerrard lőtte be keményen a labdát, de nagyon rosszra sikeredett.
(1–0) Klose Gól
20'
Elképesztő, hiszen a német kapus Neuer adta gólpasszt. Upson nem tudta elsodorni Klosét, aki szépen lépett ki, a kirúgás után a második labdaérintésből belőtte James mellett.
000T TRDV774687
 
22'
Klose nem egy Gyan, de őt sem tudta elnyomni a védője, ebből lett a gól.
 
Gól: Németország-Anglia 1-0
 
22'
Helyreállt a világ rendje, az angolok komoly tornán mindig rosszabbak a németeknél.
 
24'
Ezzel Miroslav Klosénak 12 gólja van, pont annyi mint a brazilok legendájának, Pelének. Az örökranglistát a szintén brazil Ronaldo vezeti 15 találattal.
 
26'
Barry lőtte rá, pont középre, Neuer fogta.
 
26'
Van egy rossz hírünk az angoloknak, úgy néz ki, hogy egy jóideig nem lesz esélyük a németek ellen. A germánok kezdőcsapatának átlagéletkora 25 év 107 nap, az angoloké 29 év 176 nap.
 
29'
A német válogatott 16 éve nem veszített vb-meccset, amikor megszerezte a vezetést. Legutóbb 1994-ben, Bulgária volt képes fordítani ellenük.
 
31'
Klose majdnem duplázott, de Jame jól vetődött ki, a lábáról pattant ki a labda. Az ellentámadásból Rooney lépett el, de nagyon rosszul tette középre.
 
32'
Egy angol ziccer, Defoe fejelt a felső lécre, de már les volt.
(2–0) Podolski Gól
33'
Mattolták az angol védelmet. Klose szépen pörgetett Müller elé, aki felnézett és a másik oldalon egyedül érkező Podolski elé lőtt. Angol védő húsz méterre nem volt a német csatár környékén, aki éles szögből, tíz méterről, a talán feleslegesen kilépő James mellett a hosszú sarokba lőtt.
000T TRDV774776
 
34'
A németek kontrák fantasztikusak, rúghattak volna már többet is. A csúnyán lemaradó Terry pedig nagyon vicces volt, ahogy hátraugrott, hogy Podolski hátha lövés helyett passzolni fog, és akkor les lesz.
 
Gól: Németország-Anglia 2-0
 
35'
Milner beadását Lampard próbálta kapura tenni, de Neuer védett.
 
37'
Neuer maga elé kinyújtott karral mentette Lampard közeli pörgetését, robotra emlékeztetett, de másra is. Viszont óriási védés volt.
 
37'
Elképesztő, amit az angol védelem művel. Mintha ma játszanak először együtt, fogalma sincs senkinek mit kellene csinálni. Nem így szokott játszani egy vb-esélyes.
(2–1) Upson Gól
38'
Egy szöglet után Gerrard adta középre, Upson szépen érkezett, Neuer érthetetlen módon lépett ki a kapuból. Esélye sem volt a védésre.
000T TRDV774824
 
38'
37. perc, az első angol szöglet. Talán többször kellene próbálkozni. Neuer megint egészen viccesen jött ki nyújtott karjaival.
 
Gól: Németország-Anglia 2-1
 
39'
Na, akkor Németország most egy életre felejtse el a vitát Hurst 66-os lövéséről.
 
40'
A gól után Lampard lőtte rá, Neuer nem tudta védeni. A labda fél méterrel a gólvonal mögött csapódott le. A partjelző érthetetlen módon nem adta meg a tejesen szabályos gólt. Óriási hiba volt!
000T TRDV774839
 
41'
Egyetlen perc alatt egyenlíthetett volna Anglia a semmiből. Lehet, hogy mégis jó meccs lesz ez.
 
Lampard meg nem adott gólja
 
45+1'
A második német gólt szerző Lukas Podolski azt a nem mindennapi bravúrt érte el, hogy több gólt lőtt válogatott meccsen, mint bajnokin. A német csapatban 40-nél tart, a Bundesligában 39-nél.
 
45+2'
A meg nem adott gól annyira nem fogta meg az angolokat, a németek viszont nagyon visszaestek a hajrára.
1. félidő (szünet)
 
Lampard és Gerrard pont ugyanannyit és ugyanolyan pontosan passzolt, 34 átadásból 26 ment jó helyre. A németek viszont egészen rossz, 58 hatékonysággal játsszták meg a labdát, csak 100 jó passzuk volt. Az angoloknak 77 százalékos a hatékonyságuk, 214 jó passz.
2. félidő
 
46'
A németek folytatják, nincs csere.
 
46'
Na, nézzük, hogyan kompenzálja a bíró az angolokat a második félidőben.
Friedrich Sárga lap
47'
 
48'
Milner lövése ment mellé.
 
49'
Gerrard is próbálkozott, az ő lövése is mellé ment.
 
50'
Németország eddig 30 olyan vb-meccset játszott, amelyen 2-0-ra vezetett. Eddig egyetlen egyet veszített el, még 1938-ban, Svájc ellen.
 
51'
A két csapat úgy kezd, ahogyan az első félidőben, rúgósfocira emlékeztető futómennyiséggel.
 
53'
Lampard 34 méterről irtózatos erejű szabadrúgást küldött a német kapura. Neuer a kezét sem emelte, a felső léc segített a német kapusnak.
 
54'
Neuer azért valószínűleg inkább rossz kapus, mint jó, a harminc valahányról ellőtt Lampard szabadrúgására fel sem emelte a kezét. Rajta azért elmehet a németek meccse.
000T TRDV775056
 
55'
Terry adta el a labdtá, Klose lépett el, beadását aztán Terry mentette szögletre.
 
56'
Khedira próbálta indítani Müllert, de hosszú volt a labda. A másik oldalon Gerrard lövését fogta Neuer.
 
57'
A helyzet a következő: a németek nem nagyon erőltetik, az angoloknál van többet a labda (56-44 a labdabirtoklás), de nem tudnak vele semmit sem kezdeni.
 
58'
Lahm röviden tette hátra a labdát Neuernek, Defoe lépett ki, de a német kapus végül ki tudta vágni.
 
59'
Úgy tűnik, hogy nagyobb nyomást egyik védelem sem bírna ki. Ezért sem nagyon érthető, hogy miért a középpályán gyűrik egymást fantáziátlanul.
 
60'
Müller remek csellel játszotta magát tisztára, aztán lövése mellé ment.
 
61'
Rooney indította Lampardot, de hosszú volt a labda.
 
61'
Milner keményen lőtte középre, Neuer húzta le szépen.
 
61'
Beállt a kieséses szakaszban tegnap megszokott 2-1-es állás. Ha a csatárokon múlik, akkor marad is.
 
62'
Milner óriási ziccerből a keresztbe futó védő lábát találta telibe.
 
63'
Arne Friedrich óriásit mentett. Előbb Defoe lábáról szedte le Rooney indítását, majd Gerrardot csapta be szemtelenül.
 
63'
Schweinsteiger óriási bombát küldött kapura. Alig ment el a kapufa mellett és Klose előtt.
 
64'
Amikor úgy tűnik, hogy az angolok végre csinálnak valamit elől, akkor jön Friedrich, elveszi tőlük a labdát és hihetetlenül pofátlan cselekkel kihozza a labdát a 16-oson belülről. Nem hozhatta meg a bátortalan angolok önbizalmát.
Milner-Cole J. csere
65'
 
67'
Rooney nem kap labdát a 16-oson belül, ezért rendre visszalép és ő próbál osztogatni, de nincs igazán kinek.
(3–1) Müller Gól
67'
Lampard szabadrúgásából jött a baj. A kipattanó labdából kontrázott a német válogatott. Hárman mentek két védőre, Schweinsteiger tette ki Thomas Müllernek, aki az elvetődő James mellett a rövid sarkot lőtte ki.
000T TRDV775132
 
69'
Ez a német gól nem volt most benne annyira a meccsben. Az meg végképp nem, hogy most akkor kettőt rúgjanak az angolok.
 
Gól: Németország-Anglia 3-1
(4–1) Müller Gól
70'
Az angol védelem ma minden hibát elkövet, amit el lehet. Egy hosszú labdát Barry olyan rosszul számított ki, hogy az átvétel után Khedira már kétméteres előnybe került. A fiatal középpályás középre tette, az érkező Müller pedig bevágta.
000T TRDV775155
Defoe -Heskey csere
71'
 
Gól: Németország-Anglia 4-1
Müller-Trochowski csere
72'
Klose-Gómez csere
72'
 
73'
Elképesztően béna ez az angol csapat, előbb egy szabadrúgás, aztán egy bedobás után adták el teljesen fogalmatlanul a labdát. Azt meg lehetett tudni, hogy kontrázni nagyon tud ez a német csapat. Terry még vissza sem ért az előző gól után, már kaptak egy újat.
 
75'
Capello a vébéig egészen ügyesen titkolta, hogy milyen rettenetesen rossz csapat van. Támadni képtelenek, a védelmük meg katasztrofális. A középpályájuk szimplán csak gyenge és ötlettelen.
 
78'
A németek az angol térfélen passzolgatnak, viszonylag békésen.
 
80'
Óriási szégyen és történelmi vereség előtt Anglia. Világbajnoki, vagy Eb-meccsen még sosem kapott ki kettő gólnál többel.
 
80'
A németek csak azért nem fognak több gólt lőni, mert Gomez lett a csatáruk. Az angolok meg azért, mert mindenki rosszabb náluk, mint Gomez.
 
82'
Rooney tette Gerrard elé, a Liverpool középpályása ügyesen lépett be a 16-oson belülre, lövését Neuer hatalmas bravúrral ütötte szögletre.
Johnson Sárga lap
82'
Özil-Kiessling csere
83'
 
85'
Löw elegáns az angolokkal szemben, lehozta a legjobbjait és behozta azokat, akiket labdát szedni hoztak ki Dél-Afrikába.
 
85'
Egészen szánalmas lenne a meccs után Lampard meg nem adott góljára hivatkozni angol részről.
Johnson-Wright-Phillips csere
87'
 
88'
A német keret póttagjai is simán gurigáznak az angolok előtt.
 
89'
Az angolok feladták. A németek meg elégedettek.
000T TRDV775221
 
89'
Lampard távoli lövését fogta könnyen Neuer.
 
90+1'
Egészen meglepő, de még mindig 52-48 a labdabirtoklás az angoloknak. Pedig alig értek labdához az elmúlt húsz percben.
 
90+1'
Wright-Phillips beadását fogta kivetődve Neuer, két perc a hosszabbítás.
 
90+2'
Az angoloknak egyetlen jó meccse sem volt a vébén. Rooney pedig nem tudott gólt rúgni.

Kommentek

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 ... 19

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

I. félidő

II. félidő

Szurkolói blogok

A végjáték
Negyeddöntők
NED - BRA 1-2 07.02., 16:00
URU - GHA 1-1 07.02., 20:30
ARG - GER 0-4 07.03., 16:00
PAR - ESP 0-1 07.03., 20:30
Elődöntők
URU - NED 2-3 07.06., 20:30
GER - ESP 0-1 07.07., 20:30
3. helyért
URU - GER 2-3 07.10., 20:30
Döntő
NED - ESP 0-1 07.11., 20:30
Anglia meccsei
Németo.Anglia 4-1 06.27., 16:00
SzlovéniaAnglia 0-1 06.23., 16:00
AngliaAlgéria 0-0 06.18., 20:30
AngliaEgy. Áll. 1-1 06.12., 20:30
Németország meccsei
UruguayNémeto. 2-3 07.10., 20:30
Németo.Spanyolo. 0-1 07.07., 20:30
ArgentínaNémeto. 0-4 07.03., 16:00
Németo.Anglia 4-1 06.27., 16:00
GhánaNémeto. 0-1 06.23., 20:30
Németo.Szerbia 0-1 06.18., 13:30
Németo.Ausztrália 4-0 06.13., 20:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Egy. Áll. 3 1 2 0 4 3 5
2. Anglia 3 1 2 0 2 1 5
3. Szlovénia 3 1 1 1 3 3 4
4. Algéria 3 0 1 2 0 2 1
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Németo. 3 2 0 1 5 1 6
2. Ghána 3 1 1 1 2 2 4
3. Ausztrália 3 1 1 1 3 6 4
4. Szerbia 3 1 0 2 2 3 3