A vb nagy meccsén negyeddöntős Ghána
Ghána hosszabbításban 2-1-re legyőzte az Egyesült Államokat, és bejutott a negyeddöntőbe, ahol Uruguay lesz az ellenfele. A végig jó iramú, izgalmas meccsen mindkét csapat sokat tett a győzelemért, az utolsóként állva maradt afrikai válogatott játszhat a négybe jutásért. Kassai Viktor jól vezette a meccset.
Az első nyolcaddöntőhöz hasonlóan az Egyesült Államok-Ghána meccsen is gyorsan gól született. Clark adta el a labdát a saját térfelén, Boateng végigfutott az amerikaiak térfelén az amerikai védők kíséretében, és a 16-os vonaláról a rosszul helyezkedő Howard mellett pontos, erős lövést küldött a rövid sarokba.
A ghánaiak támadásban maradtak, a megzavarodott amerikaiak percekre sem tudták megtartani a labdát, óriási fölényben játszottak az afrikaiak. Ghánán látszott, nagyon felkészült ellenfeléből, nem hagytak teret az amerikaiaknak, a széleken egymás után vezették a veszélyes támadásokat a zavarodott, sokat hibázó védelemre.
A 28. percben két amerikai védő csúszott össze, de Asamoah elrontotta a helyzetet, három perccel később Bob Bradley cserélt, lehozta az egyik belső középpályását. Az átszervezés után összeszedte magát az Egyesült Államok, egyből óriási helyzetbe kerültek: Findley lépett ki a balösszekötő helyén, 14 méterről lőtt, de Kingson gyors vetődéssel megfogta a labdát.
Az első félidő végére kiegyenlítettebbé vált a játék, de a ghánaiak álltak közelebb a gólhoz, Asamoah éles szögből leadott lövését fogta Howard. A szünet után egy sokkal határozottabb amerikai csapat jött ki, a 48. percben Feilhaber került ziccerbe Altidore csúsztatása után, Kingson újra a helyén volt. Jó iramú, izgalmas játék zajlott, a ghánaiak már nem keresték a ziccereket, inkább távolról lőttek, az amerikaiak harcosan próbálkoztak.
Jöttek az amerikai beadások, de Dempsey és Bornstein nem találták Altidore fejét a ghánai védők között. Ayew elől az utolsó pillanatban mentettek a hátvédek, majd a 61. percben az addig hiba nélkül fújó Kassai hibázott: büntetőt kellett volna ítélnie, amikor egy ghánai védő sípcsonton rúgta a lőni készülő Feilhabert.
Három perccel később már befújta a 11-est: az egyébként kiválóan játszó Mensah rúgta fel a szép csel után a 16-oson belülre törő Dempseyt. Donovan tökéletesen végezte el a büntetőt, a bal kapufa belső részéről pattant a kapuba a labda, szűk fél órával a meccs vége előtt egyenlített az Egyesült Államok.
A 77. percben a védők közül kilépő Bradley került ziccerbe, de Kingson védte erős, de helyezetlen lövését, majd újra a ghánai kapus mentett nagyot, amikor a 16-os vonaláig kirontva vágta ki a labdát Altidore elől. Az amerikai center már az utolsó 10 percen belül lebirkózta az emberét egy indítással, de estében mellé lőtt. Kezdtek fáradni a csapatok, a hajrában már inkább a hosszabbításra tartalékoltak.
A rendes játékidőhöz hasonlóan a hosszabbítást is góllal kezdte Ghána. Egy hosszú indítást Gyan tett maga elé mellel, nem esett el, amikor testtel megtaszította Bocanegra, betört a 16-oson belülre, és Howard fölött óriási gólt lőtt a kapu közepébe. Az amerikaiak kis híján rögtön válaszoltak, de Mensah belelépett Feilhaber bombájába, hosszabbítás szünetében ugyanúgy álltak a csapatok, mint négy éve: 2-1-re vezetett Ghána.
A hosszabbítás második félidejét a ghánai térfélen töltötték a csapatok, jöttek az amerikai beadások, de hol Kingson jött ki jól, hol a védők fejelték ki a labdákat. Két veszélyes amerikai lövést is blokkoltak, a végén hiába jött előre Howard is, az önfeláldozóan védekező afrikaiak megőrizték előnyüket, és bejutottak a legjobb nyolc közé.
A világbajnokság egyik legjobb meccse volt, mindkét csapat sokat tett a győzelemért, egyikük továbbjutása sem lett volna érdemtelen. Ghána Uruguayjal találkozik a negyeddöntőben, egyikük elődöntős lesz.
Milovan Rajevic, a ghánaiak szerb szövetségi kapitánya: "A végén nagyon kellett az erő, s ez az erő megvolt bennünk. Ghána most ott van a világ nyolc legjobb csapata között. Úgy éreztem a meccs közben, hogy mindenki nekünk szurkol."
Asamoah Gyan, a ghánaiak csatára: "Mindenkit büszkévé tettünk, nemcsak a ghánaiakat, hanem egész Afrikát. Én vagyok a világ legboldogabb embere."
Bob Bradley, az amerikaiak szövetségi kapitánya: "Túlságosan is korán kaptunk gólt, emiatt hosszú időn át rengeteg energiát kellett mozgósítanunk azért, hogy a hátrányt ledolgozzuk. Ghánának tehetséges csapata van, s úgy gondolom, kollégám, Rajevac nagyszerű munkát végzett, mert kiválóan szervezett társaságot hozott össze."

Kommentek
2010.06.26 23:01:41ap@tigris
Ez az! És 81:79-re itt is nyertünk!
2010.06.26 23:01:46Poci74
Szuper volt! :D
2010.06.26 23:01:48carmania.hu
gágá gánia
2010.06.26 23:01:50deénnem
megérdemelte ghána
2010.06.26 23:01:56kreedz
ghána nagyon szépet játszott
2010.06.26 23:01:58józan'
már csak az angolok maradtak
2010.06.26 23:01:59smartdrive
a fifa most vérszemet kap, és benyomják a négybe ghánát
2010.06.26 23:02:08enyi
a pénz nem minden, ismét kiderült
2010.06.26 23:02:09Korelnök
Gratulálok Ghánának! USA szépen küzdött.
2010.06.26 23:02:10chicane
vixlát
2010.06.26 23:02:11Laarson
Megérdemelték
2010.06.26 23:02:19Törtetőmókuc
gyan eldöntötte
2010.06.26 23:02:22seva7
örülök,h.1 afrikai csapat is megy-és sztem veri a következőt
2010.06.26 23:02:28szaros-zaj
igen, megérdemelte... titokban tudtam, hogy úgyis ők fognak győzni.... :D
2010.06.26 23:02:31Brando
reméljük az uruk revansot vesznek ghánán
ghéánáénak volt 2szer 10 perce
2010.06.26 23:02:34zotya_papa
szép volt ghána, jól küzdött amerika grat nekik is
2010.06.26 23:02:39prtsc
AFRIKAAA!
2010.06.26 23:02:42csipkefa
USA bye bye see you later, never MUHAHAHHAHAHA
2010.06.26 23:02:44ap@tigris
jó meccs volt
2010.06.26 23:02:50koki82la
nem szeretem a feketéket. nem tudom miért, de ez van. szerencsétlen amerikaiak
2010.06.26 23:02:50gash
hehe the little crybaby
2010.06.26 23:02:50tibor.b
minek is vittünk egyáltalán labdát más kontinemsekre? A foci, a tenisz, a krikett. nekem ez fáj. nagyon
2010.06.26 23:02:57alasehir
Sír, igen, mert vége.
2010.06.26 23:03:03Törtetőmókuc
usa is jó volt, de így igazságosabb
2010.06.26 23:03:06lasketh
megmeg...donovan kidolt. sajnalom oket. nagyot kuzdottek
2010.06.26 23:03:11laronell
jó volt a mérkőzés és szép küzdelem volt de csak 1 nyerhet, ez van
2010.06.26 23:03:24prtsc
én sajnálom az usát. jól küzdöttek, jól játszottak
2010.06.26 23:03:24enyi
csóró afrikának csak ez van, legalább ezt nem vették el tőlük....
2010.06.26 23:03:25CR
ma mindkét tippem bejött,Ghána megérdmelten nyert és nem volt bunda:)ha meg az Amcsik nyertek volna,akkor meg az lenne,hogy persze pénzeseket nyomják....
szóval szép volt Ghána
2010.06.26 23:03:33Africa
[link]
2010.06.26 23:03:45Furamadár
még sok ilyen napot szeretnék, ma 3x nyertem fogadáson :)
2010.06.26 23:03:48parancsmegtagado
miér olyan biztos h lesz még hosszabítás?? nem egyszer mondta..
2010.06.26 23:03:57gekkócska
Füles nincs itt.?
2010.06.26 23:03:59gash
MAKÁKÓ
2010.06.26 23:04:00Okocha
mi a rákért kell állandóan női műsorvezetőt betenni, nagyon gááááááz
2010.06.26 23:04:05csipkefa
koki, sok fekete él Amerikában is. szóval elég megalapozatlan a véleményed
2010.06.26 23:04:12spaceghost
sztem meg nem. az a müesés inkoomtol, nagyon gusztustalan volt.
2010.06.26 23:04:15seva7
Bölöni kicsit álomkórosan beszél-kávét neki
2010.06.26 23:04:18ap@tigris
Na itt van már sittes Gyuri...Engedjétek már Bölönit beszélni!!!!
2010.06.26 23:04:25lasketh
seva7 o mindig ilyen:D
2010.06.26 23:04:26emkaess
jó éjt holnap ismét re :)
2010.06.26 23:04:32carmania.hu
gyerekek a tótok kivel játszanak majd?
2010.06.26 23:04:33Morfologista
Jóéjszakát mindenkinek! Sziasztok!
2010.06.26 23:04:54Schüll
már megint ez a kokohuszár.....
2010.06.26 23:05:02prtsc
emkaess jó éjt
2010.06.26 23:05:07makk_ász
tótok az hollandusokkal
2010.06.26 23:05:12Okocha
Nyalcsis edző Maradónát minek mutogatják?
2010.06.26 23:05:13Doniphan
Ez végre jó meccs volt. Grt Ghana.
2010.06.26 23:05:14koki82la
Ez sem rossz:[link]
2010.06.26 23:05:28seva7
kedves mindenki!szép álmokat-forró csókokat!
2010.06.26 23:05:30lasketh
mer ez a csimpanz itt folyton?? nem is a csapatot mutatjak hanem ot. bohoc komolyan nem komoly kapitany.
2010.06.26 23:05:31tibor.b
seva7: minimum vigasztalást!
2010.06.26 23:05:33Go Lem
[link]
2010.06.26 23:05:46Slurm
koki82la: amerikaiaknal is elnek feketek, sőt játszottak is feketék a meccsen amerikai szinekben.
2010.06.26 23:05:47kerekfejű
A szlovákok a hollandokkal
2010.06.26 23:05:47kreedz
jó éjt és további jó szurkolást... talán a döntőt megnézem még...
2010.06.26 23:05:54Törtetőmókuc
majd holnap szurkolunk tovább kulturáltan ki-ki szíve választottjának-jó8
2010.06.26 23:06:06jim rocker
Okocha, mi bajod a női műsorvezetőkkel?
2010.06.26 23:06:10lasketh
neked is seva ;)* joejszakat.
2010.06.26 23:06:15Henry kezezése
azért mutatják, mert ők a leendő bajnokok
2010.06.26 23:06:16gash
jónyolc
2010.06.26 23:06:24prtsc
baromi unalmas, hogy az index állandóan maradonát nyomja
2010.06.26 23:06:25józan'
Go lem: király, kösz
2010.06.26 23:06:26CR
ezt szeretem a fociban,ebben a sportban,hogy itt a csóri is lenyomhatja gazdagékat....:))
2010.06.26 23:06:36koki82la
Slurm: öreg hiba
2010.06.26 23:06:52tibor.b
jó meccs volt. jó éjszakát!
2010.06.26 23:06:57seva7
tibor.b-legyen:)Mókuc-hali,Arrogancia-lasketh;)**prtsc:)**
2010.06.26 23:07:14Okocha
női műsorvezető vezessen rsg meg torna műsort de ne focit és ne állandóan, idióták ülnek a szerkesztőségben
2010.06.26 23:07:16prtsc
seva7 :* én még maradok, kiv vagyok a beszélgetésre
2010.06.26 23:07:25koki82la
jó éjt mindenkinek!
2010.06.26 23:07:33lasketh
seva7 jol emlekszem h holnap dolgozol? akkor nem leszel?:(
2010.06.26 23:07:51Törtetőmókuc
jó8-jó8:)
2010.06.26 23:07:55prtsc
lasketh milyen jól informált vagy... :D
2010.06.26 23:08:01seva7
prtsc-az index tudja,hogy ki nyeri az aranyat,ennyi:)cupp
2010.06.26 23:08:08jim rocker
meccs után elkapcsolsz, oszt nem idegesíted magad
2010.06.26 23:08:26lasketh
prtsc csak figyelek ;)
2010.06.26 23:08:31prtsc
seva7 ezzel mondjuk egyetértek :)
2010.06.26 23:08:59CR
nem láttunk minsőégi focit?
bááá,enjetek vasas meccsre!!!!
fikázzák Ghánát a nyomi magyar focisták,nevetséges
2010.06.26 23:09:07prtsc
lasketh :P
2010.06.26 23:09:11józan'
"jól képviselte a magyar futballt"
2010.06.26 23:09:25Okocha
ez a műsorvezető is több f@szt fogott már mint focilabdát
2010.06.26 23:09:34seva7
lasketh--deee.mindent elkövetek,hogy tudjam nézni,ketten leszünk,addig gürizek,mindent megcsinálok,csak azt a 2 órát nyugiban veletek tölthessem,v.többet:)jövő kedden nem leszek
2010.06.26 23:10:32seva7
lasketh-naon kis figyelmes;)* na mentem,tébnyleg,mert fél6kor csörög
2010.06.26 23:10:32lasketh
seva7 jolvan jolvan...csak hetfon gyere a hollandra ;)) de azer holnap is remelem tudsz lenni. bar azer a munka rovasara talan ne menjen. talan...:PP
2010.06.26 23:11:08CR
Donován-----vááááá
2010.06.26 23:11:55Okocha
hajrá németek argantínok
2010.06.26 23:12:06prtsc
na, legyetek rosszak, sziasztok :)
2010.06.26 23:12:10ap@tigris
sittes Gyuri
2010.06.26 23:12:17seva7
lasketh-mindenképpen!:)nem fog!igyexem-sziszi
2010.06.26 23:12:27lasketh
na megyek en is...hello mindenki holnap majd re!!
2010.06.26 23:12:30s.t.a.l.k.e.r
szevasztok
2010.06.26 23:12:37Okocha
jo 8
2010.06.26 23:13:55lasketh
ne hallo seva akkor mostmar tenyleg ;)* joejt meg szep almokat. :)
2010.06.26 23:13:56CR
helihó
2010.06.26 23:18:40jdavidpeter
Mit csinál Ronaldo a címlapon?