Brazília önmagát verte, Hollandia elődöntős
Brazília szép góllal megszerezte a vezetést, uralta a meccset, de Hollandia Felipe Melo öngólja és kiállítása miatt felállt, fordított, és bejutott a világbajnokság elődöntőjébe. A brazilok megroppantak, tehetetlenek voltak emberhátrányban. Hollandia 36 év után verte a brazilokat.
A bemelegítésnél megsérült Mathijsen, helyét a 36 éves Ooijer vette át a holland védelem közepén. Nagy iramban kezdődött az első negyeddöntő, de az első percekben helyzetek helyett szabálytalanságok voltak mindkét oldalon.
A brazilok ragadták magukhoz a kezdeményezést, elsősorban Robinho oldalán voltak aktívak, a 8. percben a balszélen kilépő játékos szép passza után hiába szereztek gólt, a játékvezető – helyesen – les miatt nem adta meg.
A 10. percben már szabályos gólt lőttek a brazilok. Felipe Melo a középkörből óriási labdát tett az elalvó holland középhátvédek közé, a kilépő Robinho futtából szépen tette el a labdát a kifutó Stekelenburg mellett.
A holland védelem annyira szétesett, hogy Robinhóval Robben próbálta meg tartani a lépést, de esélye sem volt, hogy leszerelje a brazilt.
A hollandok távoli lövésekkel próbálkoztak, Julio Cesar ezeket gond nélkül fogta, de a játékot Brazília irányította. A gól után kicsit visszavettek a dél-amerikaiak, de az történt a pályán, amit akartak, az első félóra végén több veszélyes helyzetük is volt, előbb Juan vágott fölé közelről egy beadást, Luis Fabiano fejelt fölé jó helyzetből, majd egy gyönyörű támadás végén Kaká csavarását szedte ki nagy bravúrral Stekelenburg.
Az első félidőt uralta Brazília, a hollandoknak kevés helyzetük volt, nem nagyon tudtak a brazil védelem mögé kerülni. A szünet után nem sokat változott a játék, de az 51. percben egy szerencsés góllal mégis egyenlített Hollandia: Sneijder a kapu elé ívelt, egymást zavarta Felipe Melo és Julio Cesar, a kapus melléütött, a középpályás saját kapujába csúsztatott.
A gól megfogta a brazilokat, durváskodni kezdtek, idegesen játszottak, így feljebb jöttek a hollandok, akik viszont az egyenlítésről lendületbe jöttek, teljesen kiegyenlítetté vált a játék. Kaká – aki az egész vb-hez hasonlóan ezen a meccsen is rengeteg hibával játszott – emelt kevéssel mellé, majd Juan mentett van Persie elől.
A 68. percben a vezetést is megszerezte Hollandia, ekkor már nem érdemtelenül. Robben szögletét Kuyt megcsúsztatta, az ötösön álló Sneijder pedig a földbe gyökerezett lábbal álló védők között a kapuba stukkolt.
Öt perccel később még nagyobb bajba került Brazília, Felipe Melo taposta meg a földön fekvő Robbent, teljesen jogosan kapott egyből pirosat a japán játékvezetőtől.
A brazilok emberhátrányban is próbálkoztak, Lucio lőtt egy szöglet után jó helyzetből, majd egy szöglet után mindenki csak nézte, ahogy a labda az ötösön pattog, végül Kuyt fejelte ki szögletre.
Az utolsó 10 percen belül már annyira fent védekeztek a brazilok, hogy a hollandok kedvükre kontrázhattak, Juan majdnem gólt rúgatott Robbennel, a 85. percben van Persie önzőzött el egy helyzetet, majd Kuyt léphetett ki egyedül, de beérték.
A brazilok utolsó nagy helyzete Dani Alves 24 méteres szabadrúgása volt, de a barcelonai a sorfalba lőtt.
A hollandok elképesztő helyzeteket hagytak ki a végén, hárman vezették a labdát Julio Cesarra, de ebből sem sikerült gólt lőniük. Nem is kellett, Hollandia némi szerencsével, Felipe Melo két óriási hibájának köszönhetően legyőzte Brazíliát, és bejutott az elődöntőbe, ahol az Uruguay-Ghána mérkőzés győztese lesz az ellenfele.

Kommentek
2010.07.02 17:53:30ZekFreestyle
húúú czakkos... :D kemény
2010.07.02 17:53:49Törtetőmókuc
brazil szurkolókat nem is érdekli, nevetgélnek:)
2010.07.02 17:53:53deflorator
Remélem holnap is lesz meglepi és Paraguay továbbjut :)
2010.07.02 17:54:08dezsa
Andi Te ISTENNŐ!!!!!!! :)
2010.07.02 17:54:10seva7
prtsc-csók neked,este valszeg nem látom az elejét,úgyhogy vizslasd lécci,hogy elmesélh4esd:)*szia inter-puszika ,Mókuc-Humoros-tibor.b.PINKI...és bocs,ha kihagytam vkit! szejasztokLoco-csá.este leszek,de cs
2010.07.02 17:54:18portox
egy európai hollandiával biztos ott lesz a 4között gundi szerint, mér spanyolo melyik földrész?=)
2010.07.02 17:54:31Ol_Sanchez
hat ez szopacs
2010.07.02 17:54:35Törtetőmókuc
és brazilok még éremért se mehetnek
2010.07.02 17:54:36prtsc
seva7 rendben! :) most megyek ünnepelni :D sziasztok .)
2010.07.02 17:54:39Mispet
szívják ki a lukam a hollandok
2010.07.02 17:54:56Atisz
De most miért kell Dungát oltani... a japán bíró viszont kerülje a sötét kapualjakat.
2010.07.02 17:55:05Mr.Brooks
'Minden a brazil-spanyol döntő mellett szól', mi?
:D :D
2010.07.02 17:55:07lobéla911
jobban jártunk volna ha apád gatyájában kötsz ki
2010.07.02 17:55:16ZekFreestyle
én is szúrnám Andit
2010.07.02 17:55:18tunderninja
Argentína nyeri a vb-ét ez is politika mint minden a világon
2010.07.02 17:55:21Mispet
rohadj meg dobrády...hogy boldog vagy:.-D
2010.07.02 17:55:23Gabor73
"apám gatyájában"
2010.07.02 17:55:45seva7
kicsit szomorú vagyok,megvígasztaltok?.:( Loco-8ig dolgozom,ha gyorsan jön a váltás,akkor 9re hazaérek
2010.07.02 17:55:50Johny the mocsok
a brazilok azon az 1 gólon kívül nem sokat mutattak, valljuk be!
2010.07.02 17:55:52tibor.b
ajánlom mindnyájatoknak: a magyar harci formációk: 1) egyesharcos. 2) egy pár 2.a) a négy lábú négy kezű pók. 2.b) az árnyékharcos hátul szabadkézzel. 3) egy tized a tizedessel egy magyer sereg.
2010.07.02 17:55:53Solok
tanúság,ne játsz francia mezben
2010.07.02 17:56:26tunderninja
A körforgás szerint dél-amerikai nyeri a tornát ha visszanézitek 1974-ig a forgást
2010.07.02 17:56:26SakmaN
Lehet hogy véletlen, de az MTV reklámblokk előtti-utáni snittjében narancs és világoskék mezes csókák vannak... Tudnak valamit?
2010.07.02 17:56:28seva7
Zimmelzumm jó ünneplést-én meg sírok...(
2010.07.02 17:56:42internazionale
igen részvétem de mi örvendünk egy páran
2010.07.02 17:56:51Atisz
Solok: Lol, ez jó volt.
2010.07.02 17:57:04majdénmegmondomafrankót
Annak ellenére hogy a hollandoknak drukkolok, ez nem volt a legszebb meccsük. Simán lőhettek volna még legalább két gólt, de elbénázták. Ott vannak hárman és visszafut egy brazil és elveszi a labdát? Aztak**va... Na mindegy.
ORANJE!!!!!
2010.07.02 17:57:06nagyg24
mit is mutattak a hollandok te szerencsétlen? 1 brazil hiba gólt, ami nem holland erény, meg egy fejesgólt szögletből amiben semmi akció nincs. infact egyetlen akciógólt sem tudtak a hollandok lőni. ennyi...
2010.07.02 17:57:18Törtetőmókuc
belegyűröm én a pecskót a brazilokba (de csak a nőkbe)-így kiesni:S
2010.07.02 17:57:19Okocha
Sneider= man of the match
2010.07.02 17:57:31Ol_Sanchez
tanulsag, ne jatsz olasz mezben sem
2010.07.02 17:57:45asderfghj
Retkes brazlok jól megszívtátok!!!!
2010.07.02 17:57:49internazionale
ne sirj mert senki nem érdemli meg könyeid aki meg megérdemli az nem siratna meg
2010.07.02 17:57:51matyofreak
ő volt a Géza?
2010.07.02 17:58:00Kremyy
Nagyg és az a brazilok hibája,hogy ezeket a hollandok ki tudták használni,ennyi.
2010.07.02 17:58:01seva7
köszi inter..azért még nem kacagok pusz
2010.07.02 17:58:18Gabor73
ilyenkor reklám megy a TV-ben?
2010.07.02 17:58:28Okocha
bye mindenkinek, este hajrá ghána
2010.07.02 17:58:37Ol_Sanchez
majd diego megmutatja milyen a jofajta tovabbjutos latin foci :)
2010.07.02 17:58:43dezsa
Andi Te egy istennő vagy!:)
2010.07.02 17:58:48internazionale
helyeseben nem késztetne sirásra
2010.07.02 17:58:49seva7
inter-milyen igazad van!! ezt szem előtt tartom!:)*
2010.07.02 17:58:58matyofreak
Gabor73.
nem ilyenkor folynak az LCD cseppek.
2010.07.02 17:59:00gheron
messzoptam........
2010.07.02 17:59:26Ol_Sanchez
illetve este Uruguayyyyy!!!
2010.07.02 17:59:29Törtetőmókuc
ez van-majd Maradonának hátha összejön
2010.07.02 17:59:30tibor.b
sava7: ne sírj drága mert akkó én is sírok
2010.07.02 17:59:34brazilok
ki az az andi???
2010.07.02 17:59:49internazionale
bár ez nem azén gondolatom olvastam valamikor régen de tényleg igaz
2010.07.02 17:59:54dezsa
Hát a Mérei Andi...:) a tv-ben
2010.07.02 18:00:15makk_ász
végre az nyert akinek drukkloltam
2010.07.02 18:01:46Loco
mehetnek haza,mondtam az elején,europai játék ez
2010.07.02 18:02:16makk_ász
ja nagy döbbenet, nagyon mást nem tudtak csináélni ákoskám
2010.07.02 18:02:28laji
görény hollandok, remélem nem jutnak a döntőbe... a leggusztustalanabb európai nemzet.
2010.07.02 18:03:21dezsa
Bárcsak én is ottlehetnék a stúdióban......:)
2010.07.02 18:04:49fofanehur
igen ő
2010.07.02 18:05:21tibor.b
na én megyek ... este leszek veletek
2010.07.02 18:05:41SakmaN
Forza Ghana!
2010.07.02 18:06:12kt#11
Hollandia! Hamar gólt kaptak, talán itt vált túl magabiztossá a Brazil gárda, a hollandok meg csak fociztak, fociztak és... itt az eredmény!
2010.07.02 18:06:27fofanehur
ugyanmár ő meg ma pöttyösben
2010.07.02 18:06:27bumboclaat
hurra a goreny brazilok nem jutottak tovabb, a leggusztustalanabb delamerikai nemzet :D
hup holland hup ^^
2010.07.02 18:06:38gheron
ki nyer? uruguay? vagy ghána?
2010.07.02 18:07:17Marmonkanna
brazilok megszívták, hehe :D:DDDD
2010.07.02 18:07:26hbelushi
ez most meglepett... 1-0-nál indultam el a melóból, és vereségre érek haza???
Ezért hiányoztak a nagyok a brazil csapatból
2010.07.02 18:07:34Oresztész
Tanúlságos meccs volt! Brazília megmutatta hogyan kell egy csapatnak önmagát megverni. Nem értem, hogy egy amúgy jobb csapat hogyan tud így összezuhanni fejben. Grat Hollandiának. Ezt a meccset fejben nyerték meg.
2010.07.02 18:07:51Loco
viszlát este
2010.07.02 18:07:57Csibuk
na basszus arra érek haza hogy kikapnak a Brazilok? :O
2010.07.02 18:09:06koxi
Ezek a zölparadicsomtermesztő lisztesek mindenkit felrúgtak aki csak elindult a labdával. És a kezezésük az mi volt??? Szemetek, nekik kellett volna hazahúzniuk. Kétballábas köcs...k
2010.07.02 18:09:11fofanehur
a rózsszíninges a magyar foci agya?
2010.07.02 18:10:09fofanehur
mzeti színű mez is a piros, de kifakult
2010.07.02 18:11:04hbelushi
hát, amíg ez megy itthon, hogy "hehe, köcsög ellenfél, úgy kell nektek", addig remélem a magyarok ki se akarnak jutni vb-re... az ilyen szurkolók miatt jobban égnénk, mintha kiesnénk... ennyi
2010.07.02 18:11:17Player 1
Motoszka!Hogy neked mennyire igazad van!A számból vetted ki a szót, de tényleg!:DNémetország-Argentína hosszabbításban 3-2.A polip is megmondta:
[link]
2010.07.02 18:13:04tibor.b
hol is voltak azok a nagyarcú brazil sztárok egy igazi európai csapat ellen?
2010.07.02 18:13:07fofanehur
ja lehet ghánában épp a hoho ho nagy horgászt nézik
2010.07.02 18:14:34makk_ász
ez a chat megy egész nap ?
2010.07.02 18:15:31fofanehur
nem, éjfélkor meghalgatjuk a holland himnuszt, aztán adásszünet
2010.07.02 18:15:39tibor.b
a chat megy amíg el nem b.szom
2010.07.02 18:16:54hbelushi
ezek szerint trinidadi lett az emlegetett szamár... okos! na mindegy, sajnálom a brazilokat, sok sikert hollandok!
2010.07.02 18:17:20szrenkota
nullak ezek a hollandok.
es ritka antipatikusak.
brazilok elbaltaztak, de valaki ugyis kiveri ezeket a benakat.
2010.07.02 18:18:04fofanehur
tuti, majd a holland sunák
2010.07.02 18:19:35fofanehur
de addig se sokat hupákoljatok
2010.07.02 18:20:35fofanehur
vagy menjetek a pusztába
2010.07.02 18:21:08Oresztész
Szrenkota teljesen igazad van! A brazilok saját magukat verték ki. De sztem ettöl még jó csapat a holland és amiért nem adták fel, azért megérdemlik a győzelmet.
2010.07.02 18:22:05fofanehur
na pá édeskéim pá pá
2010.07.02 18:27:10aliendriver
Minden csapat, amelyik rugott gol utan beall vedekezni, kapjon ki a p****ba..a braziloktol ezt egyaltalan nem vartam..megerdemeltek, megha jobban is jatszottak mint a hollandok ma..de csakazert is FAPAPUUUUUUUUUUUUUUUCS!!!!!!!!!!! :D:D:D:D
2010.07.02 19:03:22bumboclaat
Goed gedoen Holland!!! HUP HUP ^^
Kov VBn majd biztos a brazilok sem ulnek ra 1-0ra :D
2010.07.02 19:38:22Lori82
Végre kiestek a tetü brazílok!!!Igen!!Oranjeeeeeeee!!!!
2010.07.02 20:50:06Durol
Csak "Lori82"
"Undorító f...s b...i Hollandok!!!"
2010.07.02 21:27:41Elender05
A barzilok sajnos kezdettől emberhátrányba voltak, ugyanis kaká teljesen elfelejtett focizni...