A F csoport második fordulójában Paraguay gond nélkül győzte le a keveset mutató Szlovákiát, nincs messze a továbbjutástól. A szlovákok a 91. percben találták el először a kaput.
2-0-ra verte Paraguay Szlovákiát az F csoportban, utolsó meccsén Új-Zélandot kell vernie a továbbjutásért, közel a nyolcaddöntő.
Paraguay az első meccsen vezetett, szinte győzelmet szalasztott el Olaszország ellen, ennek megfelelően határozottan kezdett Szlovákiával is. A szlovákokon nem lehetett érezni, hogy az első fordulóban csalódást jelentő döntetlent játszottak Új-Zélanddal, nem mentek úgy, mintha minden áron nyerni akarnának.
A 4. percben már nagyot kellett védenie Muchának, Paraguay sokkal jobban kezdett, többet volt nála a labda, Szlovákia alig ment át a térfelére. A dél-amerikaiak jobban megbecsülték a labdát, elsősorban labdabiztosabb támadóik miatt tudtak fölényt kialakítani, de nagy helyzetük nekik sem volt.
A 28. percben megszerezte a vezetést Paraguay. Egy erőszakos visszatámádással labdát szereztek, Barrios – Saláta Kornél lábai között – kiváló passzal szöktette Verát, a védekező középpályás pedig szép mozdulattal, külsővel tette el a labdát a kirontó Mucha mellett.
A szlovákoknak nem sikerült felpörgetniük a játékukat, ha a védelem mögé is tudtak kerülni, a beadások egyszer sem jöttek be, szlovák helyzet nélkül zárult az első félidő, a legjobb lehetőség egy szöglet utáni Saláta-fejes volt, ami messze fölé ment.
A második játékrészben folytatódott az alacsony színvonalú tusakodás a pályán, a labdabirtoklás kiegyenlítettebb lett, de Paraguay irányította a meccset.
Szlovákia legjobb játékosa, Marek Hamsik rosszul futballozott, nem jöttek tőle a passzok, így a sematikus, mindenféle ötletet nélkülöző támadásokat könnyedén verte vissza Paraguay. A dél-amerikaiak sem törték már össze magukat, de arra figyeltek, hogy a játék irányítása náluk maradjon. Szlovákiának esélye sem volt, hogy lendületbe jöjjön, egyszerűen gyenge volt a csapat egy ritmusváltáshoz.
Paraguay egy veszélyes Vera-fejessel kis híján eldöntötte a meccset, de sem ez, sem néhány perccel később Torres lövése nem találta el a kaput. Szlovákia a hajrában sem tudta benyomni ellenfelét, sőt, a 86. percben Paraguay megszerezte második gólját: két dél-amerikai ment a labdára, egyik sem lőtt, Da Silva végül Riveros elé pöckölt, aki 15 méterről a hiába vetődő Mucha mellett a kapu jobb oldalába bombázott.
Szlovákia úgy kapott ki Paraguaytól, hogy a rendes játékidőben egyszer sem találta el ellenfele kapuját (a 91. percben Sesták lövését szedte ki a léc alól Villar), szinte semmi veszélyt nem jelentett. A dél-amerikaiak négy ponttal vezetik a csoportot, az utolsó fordulóban Új-Zéland ellen valószínűleg egy döntetlen is elég lesz a továbbjutásához.
Gerardo Martino, a paraguayiak szövetségi kapitánya: "Nagyon jól és tökéletesen koncentrálva futballoztunk. Ez az eredmény rengeteg önbizalmat ad a játékosoknak."
Vladimir Weiss, a szlovákok szövetségi kapitánya: "Azért vesztettük el a mérkőzést, mert nem voltunk elég határozottak. Paraguay nem játszott annyira jól, mint amennyire tud, mégis kikaptunk. Megfizettünk a hibáinkért, de nem tudtuk kihasználni ellenfelünk botlásait."

Paraguay

Kommentek
2010.06.20 12:40:42Kand Úr
szlovákiai magyarként remélem, hogy kikapnak a "mieink"
2010.06.20 12:53:46agifocitnez
gratulalok
2010.06.20 12:55:14mrspink
Kand Ur, én is szlovákiai magyar vagyok, és osztom a véleményed...... :)
2010.06.20 12:56:48választottnick
tudom, még kicsit korán van hozzá, de nem lehet időben kezdeni a nép szoktatását: HAJRÁ OLASZORSZÁG! :D
2010.06.20 12:59:22SonicSS
egyébként is jahh, plusz Para játéka amúgy is jó
2010.06.20 13:00:36választottnick
kétségkívül érdekesebb, mint a szlovák vagy általában a kelet-közép-európai stílus
2010.06.20 13:00:50agifocitnez
de ez foci, nem? ha meg igen, miert fontos, honnan vagy??
2010.06.20 13:01:09Még_mit_nem!
Ez az, csak tökösen, 3 csatárral előre! :D Vamos Albirroja! \o/
2010.06.20 13:01:32fraulein praxa
go paraguay!
2010.06.20 13:02:23SonicSS
nem tudom , ha fele annyira jó lesz mint az Ausztrál meccs vagy a Kameruni tegnap már érdemes net előtt izzadni:D
2010.06.20 13:02:41azAttis
paragok előre és főként azzurri!!!
2010.06.20 13:02:58near relation
Engem ku..ára irritál, ez szlovák zászló, pofátlanság netovábbja, hogy ellopták a jelképeinket is!
2010.06.20 13:03:32Frux
Hajrá szomszéd!
2010.06.20 13:07:15S2000
Hajrá Szlovákia!
2010.06.20 13:09:11azAttis
@near relation: az ő jelképeik is voltak 1000 évig persze, hogy ragaszkodnak hozzá.
2010.06.20 13:09:31misizoli
near relation: teljesen megszokott, hogy szomszédos országoknak hasonló jelképei vannak.
2010.06.20 13:10:49SisMeister
sziasztok
2010.06.20 13:11:04választottnick
a meleg mágus megint mellélő?:)
2010.06.20 13:11:11M.Líviusz
nehéz eldönteni h kinek szurkoljak
2010.06.20 13:12:48Fransiscó
A szívem aszt diktálja Szlovákia Eszem meg hogy Paraguay simán nyer
2010.06.20 13:13:24awex
hogy lehet szlovákiának drukolni magyar létedre ?
2010.06.20 13:13:56prtsc
awex miért ne lehetne?
2010.06.20 13:14:05gele
vazelin
2010.06.20 13:14:07mrspink
agi, miért ne lenne fontos, honnan vagy? főleg, ha az ember egész életében kisebbségben él egy országban -- ez eléggé sajátos életmód ám. (én most már pesten élek...)
2010.06.20 13:14:21Soficeg
...ez tök érdektelen...
2010.06.20 13:14:53misizoli
@awex, hogy lehet nem?
2010.06.20 13:15:05jakabzoli
csak nálam nincs kép?????
2010.06.20 13:15:05Kand Úr
van egy-két ügyes szlovák játékos, de összességében nem játszanak szép focit.
ha nyertek volna Zland ellen, akkor a szlovák sajtó rögtön kinevezte volna őket világbajnoki esélyesnek. így meg csak azt hallom itt napok óta, h nagyon jól játszottak, sokáig vezettek, !véletlenül" kaptak gólt, stb.
2010.06.20 13:15:20SisMeister
Salata!! :D
2010.06.20 13:15:36Gül Baba turbója
én poénból választottam...baj?
2010.06.20 13:15:45agifocitnez
megkozelites kerdese. reszemrol utalom ezt a gondolkodast, ugyh reszemrol nincs hozzafuzni valo
2010.06.20 13:16:40Tünemény
sziasztok
2010.06.20 13:16:49fghjk
első :D
2010.06.20 13:16:56prtsc
Tünemény szia
2010.06.20 13:17:47fraulein praxa
már megint a gyuri??megőrülök..:-DDD
2010.06.20 13:17:53pygmalion
Hajrá szomszéd! De csak itt, csak most.
2010.06.20 13:17:56A.L.I.A.S
Hajrá Slotákia !!!
2010.06.20 13:18:03Törtetőmókuc
csocsicsávók-csókcsajok-jó szurkolást-utána kellett gondolni melyik zászló kié, nehogy véletlenül a szlovákra kattintsak (Saláta ide-vagy oda)
2010.06.20 13:18:08mrspink
nem megközelítés kérdése, hanem élettapasztalat kérdése. könnyű annak, aki soha életében nem élt kisebbségként. én éltem már így szlovákiában is, aztán meg kanadában is. és itt, Mo-on meg még mindig kül...
2010.06.20 13:18:23Peter Griffin
hola
2010.06.20 13:18:23Peter Griffin
hola
2010.06.20 13:18:29Tünemény
prtsc szia:)
2010.06.20 13:18:39Yossarian15
qué tal?
2010.06.20 13:18:54prtsc
Peter Griffin hali :)
2010.06.20 13:19:13Törtetőmókuc
Paraguay sztem behúzza, de nem lesz könnyű