1. félidő
1'
Portugália kezdi a meccset.
1'
A két csapat az 1966-os vb-negyeddöntőjében 5:3-as meccset játszott. Az észak-koreaiak a félidőben 3:0-ra vezettek, de Portugália Eusébio négy góljának is köszönhetően fordított. Sokan ezt tartják minden idők egyik legjobb vb-meccsének.
3'
Az eső miatt vizes a fű, eddig az észak-koreaiak csúszkálnak többet.
4'
Ronaldo rázott le magáról két észak-koreait, lövése egy védőn pattant meg, így kellemetlen volt a kapusnak, de fogta.

6'
Ronaldo nagy kedvvel játszik, természetesen nem tudnak vele lépést tartani.
8'
Az első portugál szögletnél a Ri Mjong Guk kapus jött ki borzasztóan, Carvalho fejelhetett, de a jobb kapufát találta el.

10'
Az már 8 perc alatt kiderült, hogy az észak-koreaiak is győzelemre fognak játszani, egyáltalán nincsenek betojva, de ha a portugálok végig ekkora kedvvel fociznak, nem sok esélyük lesz.
14'
Ronaldo csinált egy olyan cselt, amit majd be lehet rakni az év végi összefoglalókba. Értelme ugyan nem volt, de lehet gyakorolni. Eusébio is ott ül a lelátón.
15'
Dzsong Tae Sze kapott remek labdát, ha át tudja venni nagy helyzetbe kerülhetett volna a portugál 16-oson belül.

19'
Egy jobb oldali beadást Dzsong lőtt veszélyesen a kapura, Eduardo csak kiütni tudta, a kipattanót Csol fejelte rá, de a labda fölé ment.
22'
Ezúttal An Jung Hak lőtt távolról, ezzel az észak-koreaiak már többször próbálkoztak.
24'
A szakadó esőben mindkét csapat inkább messzi, lapos lövésekkel próbálkozik, hátha valamelyik kapust megvicceli a Jabulani.
26'
Az észak-koreaiak még egyszer sem szabálytalankodtak, Portugália 4-szer.
28'
A portugálok a legutóbbi 10 meccsükön mindössze 2 gólt kaptak.
(1–0)
Raul Meireles
Gól
29'
Tiago ugratta ki két védő között tökéletesen Meirelest, aki közelről, jobbal lőtte el a labdát a kapus mellett. Villámgyors támadás, az ázsiaiaknak esélyük sem volt.

Pak Csol Dzsin
Sárga lap
32'
36'
Majdnem jött a második portugál gól, a koreai védők nem tudtak felszabadítani, Meireleshez pattant a labda, aki azonnal célba vette a hosszút, de lapos lövése mellé ment.
37'
Az észak-koreaiakat talán kicsit megfogta a gól, de a határtalan lelkesedésükből semmit sem vesztettek, tovább próbálkoznak.
Pedro Mendes
Sárga lap
38'
Csúnyán csúszott rá a koreai lábára, most veszélyes helyről lőhetnek szabadot az ázsiaiak.
40'
Ricardo Carvalhot sikerült fejbe találni a szabaddal, ebben a helyzetben több volt.
43'
Ronaldo lőtt távolról a hosszú felé, de lapos lövése kifelé csavarodott.
44'
Veszélyes portugál beadás, a koreai védők ezeknél a szituációknál elég bizonytalanok.
45'
2 perc lesz a hosszabbítás.

45+1'
A gól óta egyértelműen a portugálok uralják a játékot, még akkor is, ha Ronaldo most éppen elesett.
45+3'
A kommentátor nem is takargatja, hogy ki nem állhatja Ronaldot.
2. félidő
46'
Elkezdődött a 2. félidő.
47'
Tiago lőtt messziről, a lefelé csapódó labdát a koreai kapusnak kellett öklöznie.
Hong Jong Dzso
Sárga lap
47'
48'
Portugália 4 meccs óta nyeretlen a vb-ken, ez eddig a legrosszabb sorozatuk. 2006-ban az angolok elleni negyeddöntőben 11-esekkel jutottak tovább, az elődöntőben a franciáktól kaptak ki 1:0-ra, a bronzmeccsen a házigazda németek nyertek ellenük 3:1-re, most pedig az első fordulóban Elefántcsontparttal játszottak döntetlent.
51'
A 16-os bal sarkából járt a koreai szabad, egy kombináció után lőttek, megpattant Bruno Alvesen, de Eduardo kapus fogta a lövést.
Pak Nam Csol (4)-Kim Kum Il
csere
59'
Mun In Guk-Kim Jong Dzsun
csere
59'
64'
Az első félidő alapján meglepetés, hogy a második ilyen sima, igaz, hogy a koreai védelem az elején is bizonytalan volt. A portugálok nem csak hogy hatalmas kedvvel játszanak, hanem kifejezetten jól is.
65'
Majdnem itt volt az 5.gól, Ronaldo ezúttal jobbról tette középre, de Meireles ezúttal mellé lőtt. Teljesen szétesett a koreai védelem.
68'
Portugália eddigi legnagyobb vb-győzelme 4:0, ha így folytatják, ezt most meg is dönthetik.
69'
Ronaldo és Coentrao összjátékát utóbbi fejezte be, de emelése elment a kapu előtt.

Hugo Almeida
Sárga lap
70'
Raul Meireles-Miguel Veloso
csere
70'
71'
Ronaldo ment el megint a jobb szélen, befelé cselezett, hatalmas lövése a felső kapufáról pattant ki.
72'
Nem csak, hogy koreai védelem, de középpálya sincs.

73'
Újabb Ronaldo lövés, ezúttal jobb oldalról és közelebbről, pont a kapus kezébe ment a labda, aki nem tudta fogni, de a kipattanó után már nem alakult ki újabb helyzet.
Simao-Duda
csere
74'
Csa Dzsong Hjok-Nam Szong Csol
csere
75'
77'
Észak-Korea a legutóbbi 8 meccséből egyet sem nyert meg, 5-szor is kikapott.
Hugo Almeida-Liédson
csere
78'
Queiroz is kihasználja 3. cseréjét.
80'
A legtöbbet futó játékos eddig a koreai An Jung Hak, aki 10 118 métert tett meg a 78. percig.
(5–0)
Liédson
Gól
81'
Egy hatalmas védelmi hiba után került helyzetbe a nemrég beállt portugál, aki a felpattanó labdát éles szögből, kapásból a rövid felsőbe vágta.

90+2'
2 perc lesz a hosszabbítás.








Kommentek
2010.06.21 15:57:24kenesur
Miért nem jelenik meg az előző kommentem?
2010.06.21 15:57:40ElNino
Hajrá CHILE! Veletek vagyunk! Az antifutballt játszó Svájc menjen haza a tehenekhez!
2010.06.21 15:57:40Törtetőmókuc
toljátok Chile-gyerünkSvájc!
2010.06.21 15:57:52Loco
Svájci Bunda, Svácji Zako
2010.06.21 15:58:02laronell
ez a "sváci" válogatott?????
2010.06.21 15:58:28Törtetőmókuc
a Himnuszokon múl6 minden!
2010.06.21 15:58:51kinteker
jó hamisan nyekeregnek!
2010.06.21 15:59:14internazionale
hajrá chile svájc tele van törökkel
2010.06.21 15:59:20Törtetőmókuc
azért ennyire nem hasonlít a KNDK zászlója Chiléére:)
2010.06.21 15:59:47Loco
akkor mi mit idegeskedünk,hogy 25 éve nem jutottunk ki
2010.06.21 15:59:58tibor.b
makk felső!!!!!!!!!!!!!
2010.06.21 16:00:08Somen.Zazi
Frei is játszik...akko biztos nyernek
2010.06.21 16:00:19Törtetőmókuc
Svájc-a spanyolverők
2010.06.21 16:00:34HumorosSzurikáta
Géza, Géza! Nincs zászló, nincs foci! Mindannyian hazamegyünk, kilépünk!
2010.06.21 16:00:47Igazi
Hajrá KNDK! Üssük ki a portugálokat!!
2010.06.21 16:00:49ngeri
az antifocit be kéne tiltani
2010.06.21 16:00:55mexabi
az nem statisztika hogy chile még sosem játszott európai csapat ellen bekötött szemmel fél lábon afrikában?
2010.06.21 16:01:05simon666
én mért nem tudok ide beírni?
2010.06.21 16:01:20Törtetőmókuc
brokkoli
2010.06.21 16:01:45simon666
bakker megy jupi
2010.06.21 16:01:58ngeri
mexabi -> már játszottak :D
2010.06.21 16:02:14citrom...
hamar összejött a sárga
2010.06.21 16:02:35Loco
a géza mujra akarja játszatni a port kndk meccet azért nem változik a zászlo
2010.06.21 16:02:38dying-inside
szegény koreaiak, hazaérnek meg fogják ölni őket.
2010.06.21 16:03:37Loco
remélem nem akara biro föszereplö lenni a meccsen
2010.06.21 16:03:40laronell
koreának annyi, kim yong elvtárs gulág beutalóval várja őket!
2010.06.21 16:03:58mrbloodbunny
nálam még csak most kapott sárgát :)
2010.06.21 16:04:30internazionale
zászlót kérünk bár ugy látom hogy a komunisták vannak svájcal
2010.06.21 16:05:34Sipirc
hova lett a közvetites a portugal e-korea meccsröl?????csak a kommenteket latom.
2010.06.21 16:05:39laronell
azért az tetszett, hogy koreai turistáknak nevezet a riporter azt a három komcsit, el lehet képzelni kik lehetnek ha ott lehetnek!
2010.06.21 16:06:40Tsor
Alul nemjó a zászló, vagy beragadt?
2010.06.21 16:07:47Sipirc
aaaahhhhhhhhhhhhh sportgeza sucks!!!!!!!!!!!!!!!
2010.06.21 16:07:54ngeri
hülyebíró :( :(
2010.06.21 16:08:08Tsor
portugál zászló chilei meccsen
2010.06.21 16:09:04Tsor
én svájcnak drukkolok , ha továbbjutna az nemsemmi lenne
2010.06.21 16:09:08Bertie
ilyenkor miért nem változnak meg a zászlók???
2010.06.21 16:10:54Loco
Gyerünk Bányász!!!!!
2010.06.21 16:10:59ZooL
ki a tökömet érdekel a zászló? megint van miért fikázni meg sírni, mi? inkább nézzétek a meccset!
2010.06.21 16:11:41Loco
mi az ott a pályán?
2010.06.21 16:12:11ZooL
Loco: fű
2010.06.21 16:16:08laronell
legyen 0-0, hajrá Spanyolok
2010.06.21 16:18:27Loco
faxa, a biro föszereplö akar lenni
2010.06.21 16:19:51laronell
Junk1 Szerintem sokan örülnének, ha a magyar válogatott odáig vitte volna mint Észak-Korea válogatottja. 2010-06-21 16:17:00 16:17
ha majd olyan selejtezői lesznek akkor ott lesz.
2010.06.21 16:23:10300LE
nekünk egy 100 éves terv sem lenne elég ahhoz hogy kijussunk!
2010.06.21 16:25:45Loco
bolnd ez a biro,ugy látszik utálja a földieit
2010.06.21 16:27:21ElNino
Hajrá Magyarország!!!
2010.06.21 16:27:43300LE
okos bíró tuti, hogy kiszínezi mind két csapatot mint ovisok a kifestőt!
2010.06.21 16:29:03nozsaj
n1
2010.06.21 16:29:46simon666
tegnapi Szakád mecsen lettetek volna ott
2010.06.21 16:29:51Bertie
ZooL: ha már regisztrálok és ezzel vállalom, hogy kapok reklámokat az emilcímemre, akkor hadd várjam már el, hogy most pl. chile és svájc zászlója legyen kinnt...
2010.06.21 16:30:43ElNino
a magyar válogatott sokkal jobb, mint ez a sz@r svájci
2010.06.21 16:31:12Bertie
ez kemény ez a bíró :D ha ránézel az ellenfélre sárga :D
2010.06.21 16:31:16300LE
piros baszod de mire!
2010.06.21 16:32:09Loco
hoppá.megérdemelte, hajrá bányász!!!!!
2010.06.21 16:33:50Loco
nálam merghalt a cset
2010.06.21 16:33:59bencekristof
Azt hiszem, nem lennék most az észak-koreai válogatott tagja.
2010.06.21 16:34:02mrbloodbunny
"2 piroslap?"
2010.06.21 16:34:05ZooL
nem tudom,h te mit vállaltál, én semmilyen reklámot nem kaptam/kapok az emilcímemre. amúgy meg örülj neki, hogy élőben nézheted a meccset, ne pedig ilyen apró-cseprő dolgok miatt elégedetlenkedj folyton.
2010.06.21 16:37:47Walrous
ez a biro 1 poccs
2010.06.21 16:39:25citrom...
a portugál É-Korea meccset a kommentátor vágta haza,ezt pedig maga, a bíró..
nem elégetedlenkedem :)
2010.06.21 16:39:55gazell
szegeny korea bazdki
2010.06.21 16:40:18Sphery
lol
2010.06.21 16:40:32Walrous
bocsi..volt piroslap?,mert nalam meg volt szakadva az adas
2010.06.21 16:40:47ZooL
citrom: ebben látod igazad van :)
2010.06.21 16:43:33Walrous
ki kapott pirosat? nem lattam
2010.06.21 16:44:59ZooL
Behrami-t
2010.06.21 16:45:01blc-one
a széttetovált -meggajdúlt svájci. :D
2010.06.21 16:45:12Walrous
utalom a frusztralt birokat...felkotni :))
2010.06.21 16:45:49Walrous
kosz
2010.06.21 16:51:29ap@tigris
mi ez a zene?????
2010.06.21 16:57:29laronell
2-ből kettőt orrba vág? jogos a piros
2010.06.21 16:58:11ap@tigris
Freestyler csóka rulez
2010.06.21 16:59:36ap@tigris
Szóval, mi az a zene, ami a lassított felvételekből összeállított bejátszás alatt szokott menni? tudja valaki? Olyan mint a Carmina Burana, de mégsem az, vagy az? :D Köszi, előre is!
2010.06.21 17:00:25enricopalazzo
ez megy végig: a durvaságot hagyják de az ilyen "könyökléseketet" amivel egy csecsemőben nem lehetne kárt tenni piroslapozzák
2010.06.21 17:02:31Bertie
A zenére már ezren rákérdeztek és még nem kaptunk rá választ :(
2010.06.21 17:07:44ap@tigris
Index!!!!! Gézaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!
Mi ez a zene?! 1001. :D
2010.06.21 17:18:28Walrous
komolyan mondom...
2010.06.21 17:21:14ElNino
paraszt svájciak
2010.06.21 17:23:12The Drunken Master
na,erről a meccsről ennyit.
2010.06.21 17:24:55Walrous
te is a lila tehent fejed ,csoki nkufoo....
2010.06.21 17:38:15www.vberedmenyek.hu
HA a www.vberedmenyek.hu-t nézitek, akkor még jabulanit is nyerhettek !!!!!!!!!
2010.06.21 17:38:47www.vberedmenyek.hu
a vberedmenyek oldalon még jabulanit is nyerhettek !!!!!!
2010.06.21 17:46:07bukin
Chilének csipkednie kellene magát, mert körbeverés lesz és a spanyolok meg a svájciak jobban meg fogják ütni Hondurast, mint ők tették. Szar lesz 6 ponttal kiesni.
2010.06.21 17:58:31afterme thefloods
miért nem jeleníti meg, amit írok?
2010.06.21 17:59:10Neocortex
király ez a fényképégetés
2010.06.21 17:59:40afterme thefloods
na, szóval, miért nem tudnak olyat berakni a tisztelt indexesek, aki nem olvassa a beharangozót kisiskolás szavalásként?
2010.06.21 22:42:00chritichos
Azt pl. nem lehetne, hogy az összefoglaló alatti flash reklám ne zabálja fel a processzor teljesítményt? Akkor talán nem csak erőművel lehetne szaggatásmentesen megtekinteni a videót! Amatőrök...
2010.06.22 15:39:23anciii
Elég nagy élmény volt 30 NM-es képernyőn látni 7 gólt egy meccsen :D Hajrá Portugálok!