1-1: Új-Zéland megállította Olaszországot
Az olasz válogatott még a félidő előtt kiegyenlítette Új-Zéland vezetőgólját, de hiába játszott fölényben, nem tudta megszerezni a győztes gólt. A félamatőrökkel felálló Új-Zéland ugyanúgy két ponttal áll, mint a címvédő. A vb eddigi legnagyobb meglepetése.
A világbajnokság legváratlanabb eredménye, hogy a több félamatőrrel kiálló Új-Zéland ikszelt a vb-címvédő Olaszországgal.
Az első fordulóban mindkét csapat pontot mentett, az olaszok Paraguay, Óceánia bajnoka az utolsó pillanatban Szlovákiá ellen. Az esélytelennek tartott Új-Zéland a 7. percben megszerezte a vezetést.
Egy beívelés szinte láthatatlanul megcsúszott egy új-zélandi csatár fején, ezzel leshelyzetbe hozta Shane Smeltz-et, aki elé Cannavaro combbal letette a labdát. A csatár belepöckölt, a három méterről érkező lövést nem tudta védeni a Buffont helyettesítő Marchetti.
Olaszország kénytelen volt ritmust váltani, a kapujához szegezte Új-Zélandot, de a kiscsapat játékosai szervezetten tömörültek, Paston pedig sorra ütötte ki a veszélyes lövéseket. Az olaszok áttelepültek ellenfelük térfelére, de az utolsó passzok nem jöttek össze. Az első félóra végén nagy nehezen így is összejött az egyenlítés.
De Rossi indult el egy éles beívelésre, Smith visszarántotta, az olasz pedig egy ütemmel később eldobta magát. A büntető jogos volt, mert, elérhette volna a labdát két méterre a kaputól a középpályás, bár behelyeznie nem lett volna könnyű. A 11-est Vincenzo Iaquinta magabiztosan lőtte a kapu bal oldalába.
Az egyenlítéstől úgy megnyugodtak az olaszok, hogy már nem is csináltak semmit az első félidőben, egy jó De Rossi-lövés volt az egyetlen kaput eltaláló kísérletük.
A második félidőre Marcello Lippi behozta az olasz gólkirályt, Antonio Di Natalét és jött Mauro Camoranesi is, de a játékban nem lett több ötlet, gyorsabb sem lett, Új-Zéland gond nélkül rombolt tovább.
A passzok nem nagyon jöttek össze az olaszoknak, és közben az újzélandiak is el-eljutottak az olasz kapuig. Leginkább Cannavaro bizonytalankodott sokat, amikor egy az egyben maradt a csatárokkal. Pastonnak nagy bravúrt nem is kellett bemutatnia, a kötelező védéseket pedig hozta, egyre fogyott az idő, történelmi égés felé közelített a világbajnoki címvédő.
Iaquinta került helyzetbe, majd egy kontra végén Wood nagyon befűzte Cannavarót, és alig lőtt mellé. A rendes játékidő végén Camoranesi első értékelhető megmozdulása egy óriási lövés volt, de Paston szép vetődéssel kiütötte a labdát a bal felső sarokból.
A 4 perces hosszabbításban még igazi helyzetig sem jutott az elkeseredetten próbálkozó olasz válogatott, maradt a döntetlen.
Marcello Lippi, az olaszok szövetségi kapitánya: "Bizonyára nem az a baj, hogy néhány játékos nem szerepel ebben a válogatottban, inkább a jelen lévők görcsössége okozza a problémát. A kapufát eltaláltuk, rengeteg lehetőségünk volt, de igazi gólhelyzetet alig tudtunk kialakítani."
Ricki Herbert, az új-zélandiak szövetségi kapitánya: "Ezek a srácok fantasztikusan teszik a dolgukat. Meg kell jegyeznem, hogy a játékvezető döntései közül néhány meglehetősen furcsára sikeredett. Az utolsó összecsapásra felpörgünk, Paraguaynak iszonyú nehéz lesz legyőznie minket, ezt megígérhetem."
Mindkét csapat két ponttal áll két kör után, Szlovákiának egy, Paraguaynak négy van. Még bárki továbbjuthat, ha Új-Zéland legyőzi Paraguayt, és az olasz-szlovák kedvező eredménnyel végződik, a kiscsapat nyolcaddöntőbe juthat.

Kommentek
2010.06.20 17:54:31mrpago
technikát láthatsz argentínától
2010.06.20 17:54:35Törtetőmókuc
ez tényleg zsír, kár, h. Paraguay ÚjZéland utcsó ellenfele, de ha nyernének 1 rossz takony potyagóllal, hmm:)
2010.06.20 17:54:40poder
viszlát esteeeeee, aki nem ért a focihoz az ne játssza és ne nézze.
2010.06.20 17:54:42Dr Minimum
savanyú a szőlő, eszge? :D:D:D:D:D
2010.06.20 17:54:43Vanice
tényleg:D:D:D hajrá szlovákia!:D
2010.06.20 17:54:51Korelnök
Szánalmas meccs volt, remélem este a brazilok kitömik Yamoussoukro-t.
2010.06.20 17:54:57Flatline_
drtdrgtsdgfsdgdgdgdgdgddgdfgdgdg uj zelandon nincsenek kenguruk draga baratom. Akikre te gondolsz azok az ausztralok.
2010.06.20 17:55:12specled
egri vitya nem riporternek való..mindenféle irónia meg rosszindulat nélkül..
2010.06.20 17:55:15Neocortex
az a hülye, akik ezek után mág mindig olasz-drukker
2010.06.20 17:55:19Z...s
Hát végül a slotákoknak kell majd szurkolni
2010.06.20 17:55:27Anyut ne keverjük bele
CHILE lesz a világbajnok!!!!!
2010.06.20 17:55:35drtdrgtsdgfsdgdgdgdgdgddgdfgdgdg
lesgólból pont a kenguruknak
2010.06.20 17:55:39nickkkk
@ eszge: ha az olaszok ertik a focit akkor gratulalok a 2 pontjukhoz!!! EZ IGEN!!! GRATULALOK OLASZOK!!!! ti aztan nem olitek a focit ugyi? szanalmas
2010.06.20 17:55:40gheron
skacok, este lesz jó meccs
2010.06.20 17:55:44szcsongor
ha már a kamutizenegyesnél tartunk, az új-zélandi gól meg akkora les volt, mint a ház...
2010.06.20 17:55:45eszge
Dr Minimum, nem, csak olyan hülyék szolnak itt be, hogy az hihetetlen... és ráadásul hülyeségeket
2010.06.20 17:55:51fraulein praxa
b+ eskü szlovákoknak fogok szurkolni..:-DD mondom, ha olaszoka románokkal vívnának vb-döntőt, simán go románia.:-DD
2010.06.20 17:56:13Törtetőmókuc
és ne feledjük, hogy az olaszok csak 1 takony 11esből tudtak 1enlíteni
2010.06.20 17:56:15drtdrgtsdgfsdgdgdgdgdgddgdfgdgdg
flatine kussolj
2010.06.20 17:56:23Gergo10
új zéland azért elég undorító volt azokkal a könyöklésekkel meg időhúzásokkal
2010.06.20 17:56:40specled
eszge nézz már tükörbe...
2010.06.20 17:56:42Korelnök
Felvonjuk szlovák testvéreink lobogóját és teljes szívvel fogunk szurkolni a szomszédoknak! Ja és már nem Slotákia, hanem mondjuk Radičovákia. ;)
2010.06.20 17:56:50nickkkk
@ eszge: sirjal csak, sirjal csak! kiabalj csak, mint a cigok-digok!!! ennyit tudtok!!!!
2010.06.20 17:56:55eszge
nickkkk, te ezt a meccset nézted? ha igen, ne beszélj hülyeségeket, ki ölte itt a focit?
2010.06.20 17:56:56Gergo10
de mindezek ellenére az olaszok hibája h nem húzták be
2010.06.20 17:56:57Flatline_
drtdrgtsdgfsdgdgdgdgdgddgdfgdgdg ha hulyesegeket beszelsz ne csodalkozz hogy hulyenek neznek :D
2010.06.20 17:57:00ReTeTTeTe
Törtetőmókuc:a technikas tamadofoci mar cask ilyen:)
2010.06.20 17:57:11mrpago
eszge: valóban, első osztályú focit mutattak ma be az olaszok, mindig csak ilyet néznék
2010.06.20 17:57:24Törtetőmókuc
jaja:)
2010.06.20 17:57:25chroma
kát veszekedni ezen, ha jól játszott volna az olasz csapat akkor simán nyer, elcseszte. Örülniük kell az egy pontnak.
2010.06.20 17:57:39knowledge tree
nem kellett volna hagyni hogy digók kisírják a 11est
2010.06.20 17:57:40killin tours
az olaszok minimum 15 éve nem tudják már hogyan kell támadni a focimeccsen...SZERINTEM...(ez alól kivétel a legutóbbi vb elődöntő)
2010.06.20 17:57:44drtdrgtsdgfsdgdgdgdgdgddgdfgdgdg
flatrine mondom kussolj, mert megbaszom anyád :) és vannak kenguruk, de nem azért mondtam, nézz utána idiota
2010.06.20 17:57:46eszge
specled, ne aggodj, én tükörbe tudok nézni...
2010.06.20 17:58:05Sonaj28
"Ennyi volt, emberek, az olaszok szívták magukat, hiába, ezt a szégyent a büdös életben nem mossák le magukról."
Nem kell szégyenkezniük. Számukra ez egy szerencsés eredmény :) Muhahahahaha!!
2010.06.20 17:58:11John Preston
Ez mekkora volt :D
Olaszok milyet ettek :D
2010.06.20 17:58:11scg
ki ez a homi a stúdióban?
2010.06.20 17:58:16specled
eszge, ébredj fel...
2010.06.20 17:58:20Z...s
Na végre az anyázás!!!
2010.06.20 17:58:23Korelnök
Hát találkozunk este! Viszlát! Stúdió...
2010.06.20 17:58:26nickkkk
altalaban az olaszok olik a focit. most mar ezt sem tudjak, hiszen keptelenek voltak vezetes utan olni a focit! impotens olaszok!!
2010.06.20 17:58:31Flatline_
chroma, egyetertek, olaszok nem voltak jok.
2010.06.20 17:58:44Peter Griffin
idióta jós
2010.06.20 17:58:50agifocitnez
ezek a josok hihetetlenek :D :D :D :D :D
2010.06.20 17:58:53ReTeTTeTe
na a piroman hippi
2010.06.20 17:59:05eszge
specled, nem is alszom, miről beszélsz?
2010.06.20 17:59:06noir66
Megint egy csokimágus
2010.06.20 17:59:09specled
a tükröt a csapat miatt írtam, nem miattad, nem akartam személyeskedni..
2010.06.20 17:59:14Törtetőmókuc
elégeted a képüket páázeg?ezért kinyírnak a csapatok jós!
2010.06.20 17:59:20lasketh
eszget hagyjatok mar...biztos olasz pasija van. amugy szevasztok...majd legkozelebbi viszlatasra
2010.06.20 17:59:30gheron
ennek a csajnak aki ide irkál, túl hosszú a lánc, hogy elérjen a konyhából
2010.06.20 17:59:30Flatline_
drtdrgtsdgfsdgdgdgdgdgddgdfgdgdg menj ki es nezd meg...not to offend you.
2010.06.20 17:59:52agifocitnez
ühüm, valoban, SOKKAL GYORSABBAN eg!
2010.06.20 18:00:05specled
szét kellett volna szedni ezt a NZ csapatot, de már nincs megbennetek ami régebben megvolt, ennyi
2010.06.20 18:00:09Dr Minimum
eszge LOL LOL LOL ROFLCOPTER XDDDDD
2010.06.20 18:00:15laronell
az olaszoknak nem jött össze, a második félidő elején nagyon gyengén játszottak az olaszok és a sok kapura lövés sem úgy jött össze ahogy szerették volna, a focihoz szerencse is kell.
2010.06.20 18:00:25killin tours
amugy meg már mindenki tud focizni rajtunk kívűl? de legalább védekezni...?
2010.06.20 18:01:03eszge
specled, ebben van igazságod, de ha fociztál valaha is, akkor tudod, hogyha beállnak ellened bunkerba, akkor nem sok esélyed van...
2010.06.20 18:01:13MoxNox
ezek az jósok remekül tükrözik a köztévé mentális állapotát...
2010.06.20 18:01:21Flatline_
drtdrgtsdgfsdgdgdgdgdgddgdfgdgdg, igazad vanik, allatkertben vannak kengurok. En kerek elnezest :)
2010.06.20 18:02:00Funksoul Brother
nem a köztévé jósol foximaxi
2010.06.20 18:02:50Poci74
A jósok nem TV-ből, nem?
2010.06.20 18:02:50agifocitnez
MoxNox nem ertek egyet, nem hiszem, h barki komolyan veszik ezeket a josokat, amugy meg nem a kozteve, hanem az INDEX keszitette a bejatszasokat
2010.06.20 18:02:58agifocitnez
gerat cseszegettek multkor, hat o sokkal rosszabbul beszel :D
2010.06.20 18:03:01specled
egy topon lévő csapat megoldotta volna, sem ti sem az angolok nincsenek itt a vébén egyelőre
2010.06.20 18:03:02mateka00
MoxNox: ez az index.hu mókája, nem a köztévé műsorának a része...
2010.06.20 18:03:04marcikámidefigyeljé
a jósok nem köztévében vannak, hanem az indexen. és egyébként pont azért van mert poén, demind1
2010.06.20 18:03:05Bukkake
ki ez a beszédre képtelen "ifjú"?
2010.06.20 18:03:14fraulein praxa
nekem csak a kamutizi fáj, de nagyon... az nem kellett volna.
2010.06.20 18:03:37stratez
A kamu 11-es. Ez a legdühítőbb...
2010.06.20 18:03:51agifocitnez
hello este!
2010.06.20 18:04:25MoxNox
ah, ok :)
2010.06.20 18:04:26IBasterd
Nálam egy dolog az, ami tuti. Ha még egyszer meghallom kommentálni Egri Viktort, fejszével verem szét a monitorom...
2010.06.20 18:04:38specled
s ezért néz ki úgy hogy ez a meglepetések vb je lesz..8 közé 2 kiscsapat is bejut, 4 köze 1 s lehet a döntőbe is...
2010.06.20 18:04:48Funksoul Brother
ja, érdekes amikor a spanyolok lecumiztak akkor meg az egész meccs kamu volt mi?
2010.06.20 18:04:55Csé
drtdrg: Te melyik óvodából szabadultál ide? :D
2010.06.20 18:06:38fraulein praxa
Funksoul Brother: nem volt az kamu, szépen beszerencsétlenkedett egy gólt svájc.:-)
2010.06.20 18:07:34gheron
ennek a közvetítőnek idegesítőbb a hangja, mint a vuvuzelának.
2010.06.20 18:08:17specled
ha csá srácok, hajrá jó meccs a brazil -elefánton..
2010.06.20 18:13:37kistérségi troll
Nyertek a digók?
2010.06.20 18:15:31kistérségi troll
Jaaa, zéland nyert? Basszus, ezt nem hiszem el
2010.06.20 18:15:49foszsindeksz
olvasva a kommenteket azért látszik, hogy tipikusan idejönnek azok írogatni, akik utálják az olaszokat... inkább látszanak butának a focihoz, csak hogy beszóljanak... azért maradjunk a tényeknél:
az új-zélandiak gólja lesgól volt, bár nehezen láthatta a partjelző... 1 lövés találta el a kaput (a gól) a kettőből.... Végig az olaszok fociztak, és igazán nagy helyzeteket hagytak ki, védett bravúrosan a kapus. A 11-es jogos volt, vitathatatlan... A meccs tükrében az olaszoknak fájhat, hogy nincs meg a három pont. Aki azt mondja, nem érdemelték volna meg a látottak alapján az szimplán hülye a focihoz, inkább kérje meg barátnőjét, hogy kommenteljen helyette, mert még talán ő is többet ért hozzá:)
2010.06.20 18:19:08foszsindeksz
Jah, a gyökér "címlap írogatónak" meg üzenem, több hozzáértéssel kéne posztolni, mert már napok óta azon röhögök, mekkora baromságokat ír... idézek a mostani meccshez ,,az olaszoknak igazán nagy helyzeteik nem voltak" Mégis melyik meccset nézte? A tollaslabdát vagy a strandröplabdát?:D
2010.06.20 18:34:54hagyma
nem erdemeltek meg, mert nem nyertek
mert ahhoz meg golt kell loni
ez a "bunkerfoci" duma meg unalmas
ha ez mukodik kerem , mukodtessuk, nekem jo a dontetlen az elkovetkezo 10 evben
/amugy meg egyertelmu, hogy az olaszok jobb labdarugok, ez most keves volt/
2010.06.20 19:18:55consumer_failure
nekem a kedvencem az amiker egy OLASZ drukker bunkerfocival vádol más csapatot... legjobb!
2010.06.20 19:53:28foszsindeksz
az olasz foci taktikus, amibe beletartozik a védekezés is... a bunkerfoci pedig az, amit bemutatott újzéland: 11 embberrel védekezni... röhej, hogy volt, amikor 13m-en belül volt az összes zélandi... na ez a bunkerfoci!
2010.06.21 00:11:34biekugan
Szerintem olasz fejről csúszott a labda a "lesgólnál". Amúgy a Szolnok ellen a Baktalórántháza végig bunkerfocit játszott, mégis 6-0 lett a vége. Foszsindeksz ezek szinte amatőrök!!!!!
2010.06.22 16:48:12atoma20
A bunkerfoci egy dolog, annak meg lehet találni az ellenszerét, és erre az olaszok nem voltak képesek. Ezzel mindenki egyet érthet. Hajrá Brazilia! Szurkolunk nektek az EuroParkból!