1. félidő
1'
A hollandok kezdték a meccset.
1'
Aki itt nyer, minden bizonnyal továbbjut a csoportból. És minden eredmény, ami nem holland győzelem, nagy meglepetés lenne itt.
2'
A japánok máris átengedték a kezdeményezést, a labdához szinte nem is értek eddig.
3'
Mindkét szövetségi kapitány ugyanazt a kezdő tizenegyet küldte pályára, mint az első fordulóban. A hollandoknál ez érthető, de az fura, hogy a japánok ugyanúgy állnak fel egy kameruni, mint egy holland válogatott ellen.
6'
A hollandok borzasztó türelmesen passzolgatnak, még a félpályát sem igyekeznek átlépni.
8'
Aki látta a spanyol-svájcit, az képzeljen el egy ugyanolyan meccset. Majd meglátjuk, hogy ennek is ugyanolyan lesz-e a vége.
8'
Veszélyes szabadrúgás a hollandoknak a japán tizenhatos csücskénél.
9'
Sneijder beívelés helyett kapura lőtte, de másfél méterrel fölé ment a labda.
12'
Kuyt próbált ollózni az ötösről. A mozdulat gyönyörű volt, de nem lett belőle semmi.

12'
Okuno adta le az első lövést a holland kapura. Kicsorgott a bal kapufa mellett.
14'
A hollandok rájöttek, hogy ügyes, ám veszélytelen passzolgatással nem lehet zavarba hozni a japánokat, úgyhogy most egy kicsit tanácstalannak tűnnek.
15'
"A csapatból sokan szeretjük a szusit, és reméljük holnap is azt fogunk enni." Ezt mondta tegnap Dirk Kuyt. Milyen szellemes aranyköpés!
16'
Hondának azzal kellett volna riposztoznia, hogy "sokan hordunk a keretből fapapucsot, és reméljük holnap is széttaposhatunk néhányat".

17'
Negyed óra után már nem kell félni kimondani: ez eddig egy gyenge meccs. A labda a hollandoknál, de nem hogy helyzetig, a japán térfél feléig is nehezen jutnak el.
18'
Az igazán brutális mégis az lett volna, ha Honda azzal jön, hogy "a csapatból sokan szeretünk liliomot tiporni. Holnap megelégszünk néhány tulipánnal".
20'
Nem csak céltalanul passzolgatnak a hollandok, hanem kifejezetten lassan is. A japánoknak nyilván bőven jó a döntetlen, bár a dánok ellen sem lenne könnyű dolguk az utolsó fordulóban.
21'
Nagyon határozottak és kemények a japánok, amikor a hollandok mégis eljutnak a tizenhatosuk közelébe. Most éppen van Persie-t kapták el ketten egyszerre.

24'
Van Bronckhorst ma 101-edszer válogatott. Ezzel behozta egykori barcelonai csapattársát, Philip Cocu-t. Frank de Boer (112) és Edwin van der Sar (130) még bőven előtte vannak.
25'
25 perc után azt is jelentsük ki bátran, hogy ez eddig a második kör leggyengébb meccse. A tegnapi Algéria-Anglián legalább hüledezni lehetett.
26'
Van Persie a második japánt tarolta le. Hamarosan sárga lesz ebből így.
28'
Ezt a meccset eddig a japánok uralják. A labda ugyan nem náluk van, de száz százalékban az ő akaratuk érvényesül.

28'
Macui gyönyörűen húzta meg a bal oldalon, de végül szerelték.
30'
De Jong úgy megijedt egy rárohanó japántól, hogy hetven méterről adta haza a labdát. A hollandok teljesen tanácstalanok.
34'
Honda fejelt veszélytelenül fölé egy beívelt szabadrúgást.
34'
A hollandok a világ legmagasabb népe, 181 centis átlaggal. A japánok ennél kereken 9 centiméterrel kisebbek. A két csapat közt azonban csak 2 centi van az európaiak javára.
van der Wiel
Sárga lap
36'
37'
A hollandok 71 százalékban birtokolják a labdát. A helyzetek aránya ugyanakkor 0:0.

38'
Veszélyes kontrát vezethettek volna a japánok, de elkörülményeskedték. Végül Macui lőtt kapura, de Stekelenbrug kapusnak ez gyerekjáték volt.
38'
A félidő végére mintha felbátorodnának a japánok, most volt náuk a leghosszabban a labda az egész meccsen.
41'
Gyorsan fejlődik az ázsiai foci. Már a japánok is tudnak ugyanolyan értelmetlenül adogatni a saját térfelükön, mint a meccs első fél órájában a hollandok.
42'
Hondának az önbizalmával nincs gond. 35 méterről vállalt el egy szabadrúgást, kilométerekkel fölé lőtt, fe legalább a kapu mögött kamera tartóvasát szépen eltalálta.
43'
Újabb ígéretesen induló kontrát pazaroltak el a japánok.
45'
Egy perc lesz a hosszabbítás.

1. félidő (szünet)
Eddig 24 meccset játszottak a vébén, és ez éppen a 12-ik, amin 0:0 az állás a félidőben.
Ez a döntetlen egyébként leginkább a dánoknak és a kameruniaknak kedvez. Aki ott nyer, az szinte kijavítja az első fordulóban esett csorbát.
2. félidő
46'
A japánok kezdték a második félidőt.
48'
Van Persie fejelt közelről Kavasima kezébe.

49'
Van Bommel adott van Persienek egy ötven méteres labdát a tizenhatoson belülre, de az Arsenal játékosának lábáról lecsúszott a labda. Pedig ez helyzet volt.
52'
Hollandia az előző nyolc vébé-csoportmeccsén nem kapott ki. Ha ma is hoznak legalább egy döntetlent, behozzák a svédek és az angolok álal tartott kilenc meccses rekordot.
53'
Nem játszanak sokkal jobban a hollandok, nagy helyzetük továbbra sincs, de legalább sokkal közelebb vannak a japán kapuhoz, mint az első féidőben.
(1–0)
Sneijder
Gól
53'

56'
Okubo lőtt húszról, Stekelenburg védett.
57'
A japánok biztosan bátran ki fognak támadni, hiszen nincs mit veszíteniük. A hollandok viszont életveszélyesek lesznek a kontráikkal.
58'
Minél többször nézi meg az ember a visszajátszást, annál borzasztóbban néz ki Kavasima hibája a gólnál. A maga módján semmivel sem volt ez kisebb hiba, mint Green potyája. A japánok négy éve is borzalmas kapusteljesítményt mutattak be.
59'
Szögletekkel, távoli lövésekkel próbálkoznak egymás után a japánok.
64'
A nagy csapatok közül úgy tűnik Hollandia lehet Argentína mellett a másik, amelyik két fordulóban is győzni tud.

Macui-Nakamura S.
csere
65'
66'
Okubo harminc méteren belülről bárhonnét rálövi.
69'
Honda érkezett egy jobboldali beadásra, de végül egy holland hátvéd elkanalazta előle.
70'
Van Persie ért bele rosszul egy japán szögletbe, a hollandok nagy szerencséje, hogy az ötösön belül kóválygó labdára egy japán sem tudott lecsapni.
van der Vaart-Elia
csere
72'
Elia az első meccsen is szép gólt rúgott, most is kihasználhat egy holland kontrát, ha még feljebb jönnek a japánok.
76'
Kettős cserére készülődnek a japánok, akik a gól utáni rohamok után most teljesen esélytelenek a nagyon nyugodt hollandokkal szemben.
Haszebe-Okadzaki
csere
77'
Okubo-Tamada
csere
77'

78'
Elia ugratta ki van Persie-t, de a labda túl gyors volt, Kavasima felszedte.
82'
22 fok van Durbanben, csak jobb érzés lehet ilyen körülmények közt focizni, mint a magaslati stadionokban este, alig fagypont felett.
Sneijder-Afellay
csere
83'
Lement a gólszerző.
83'
Nincs az az érzése az embernek, hogy a japánok itt képesek lesznek gólt szerezni.
85'
Afellay puskázott el egy nagy helyzetet. Egyedül vihette kapura a labdát, de belevezette a kapusba.
van Persie-Huntelaar
csere
87'
89'
Újabb hatalmas helyzetet hagyott ki Affelay. Huntelaar kiugratta, ám ő közelről Kavasimába lőtt.

90+1'
Az eddigi legnagyobb japán helyzet. Tanaka csúsztatott Okadzaki felé, aki közelről, kapásból alig lőtt fölé.
90+1'
Három perc a hosszabbítás.
90+4'
Két meccs után meggyőző, komoly focival vezeti a csoportját Hollandia. Nekik a tornák eleje mindig jól megy, később szoktak jönni a gondok. A japánoknak pedig ezzel sokat bonyolódott a továbbjutásuk, legalább döntetlent kellene játszaniuk Dániával az utolsó fordulóban.




Kommentek
2010.06.19 15:17:53tomiee
3perc ide..mi a tökömnek:D
2010.06.19 15:17:57Meghallgatom_a_tutit
Banzaiii!
2010.06.19 15:18:06vagtomek
kb fél perc a csúszás az itteni "élő" és a bwin élője között - az utóbbi javára
2010.06.19 15:18:21seva7
prtsc-biztos?az fúvós,nem? ;PPPPPP
2010.06.19 15:18:21Jichak
endo egyen egy szendo-t
2010.06.19 15:18:23Georgethebig
.
2010.06.19 15:18:25aki5353
hát ez sem volt egy nagy meccs gyerekek. sport géza elférne ezen az oldalon még egy aknakereső vagy tetrisz unaloműzőnek
2010.06.19 15:18:34izevalami
11-es
2010.06.19 15:18:35prtsc
seva7 ... XD XD XD
2010.06.19 15:18:52unkle
vége
2010.06.19 15:19:05keylow
hogy téged bubulna meg van bommel
2010.06.19 15:19:18Törtetőmókuc
most jön, hogy sassá változik a japán, majd becsőrözik 1 egyenlítő gólt, mint a japcsi rajzfilmekben
2010.06.19 15:19:24vbfann
ezt nondtam!!!
2010.06.19 15:19:24Pleomax
unaloműzőnek ott a bwin...
2010.06.19 15:19:24Varbaro
11EEEEEEEEEEEEESSSSSSSSSSSSSSS
2010.06.19 15:19:29dr.mendelényi
ippon
2010.06.19 15:19:35prtsc
na, ez is egy jó uncsi meccs volt... :S lépek, találkozunk nemsokára :) seva7 :* :)
2010.06.19 15:19:37vagtomek
bbwin: vége!
2010.06.19 15:19:38ho ho ho
miért nem játszik Pistike a többiekkel a játszotéren? mert halva született!
2010.06.19 15:19:38seva7
prtsc-még 1 uncsi meccs és a fészbukon is behozol,ha nem vigyázok:)
2010.06.19 15:19:40Kádár Alíz
Na azé!!!
2010.06.19 15:19:412l
vége :)
2010.06.19 15:19:48izevalami
na, mindjárt kezdődik a Hattrick meccs
2010.06.19 15:19:48Stike
Törtetőmókuc ez jó volt :)
2010.06.19 15:19:51leszezmegigyse
nyert a bíró!
2010.06.19 15:19:52Spanyolfan
na Holllandok nyerjenek
:)
2010.06.19 15:19:53HunMaverick
Jó REggelt VIETNÁM!!!
2010.06.19 15:19:53HAHAHA
hahaha
2010.06.19 15:19:57czakkos
79 harakiri mehet
2010.06.19 15:20:00Laarson
jó volt a bíró
2010.06.19 15:20:03keylow
japcsik viszlát!
2010.06.19 15:20:05tomiee
"gyere máskor is mondja neki"...
2010.06.19 15:20:06Botyar
szopoago japon
2010.06.19 15:20:08prtsc
seva7 igen :D
2010.06.19 15:20:09gekkócska
basszameg
2010.06.19 15:20:09Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci
japán edző nem túl vidám :D:D
2010.06.19 15:20:11drobi
cső mindenkinek!
2010.06.19 15:20:12dummz
B*zd meg DELFIIIIN éééés B*zd meg BÁÁÁLNAAAA!!!!
2010.06.19 15:20:13Japó
megköszönte a bírónak..
2010.06.19 15:20:15Csokis
Azt hiszem, előfizetek valami angol csatornára, és krikettet fogok nézni. Ennél az is izgalmasabb.
2010.06.19 15:20:19Varbaro
1-1 lett
2010.06.19 15:20:38Bish
inkább a BL mint a VB!
2010.06.19 15:20:39gheron
hajrá, már érzem a nyereményem
2010.06.19 15:20:48seva7
prtsc-csók addigis>)*********
2010.06.19 15:20:59hgd
gyerekek.....10pontom maradt....feltegyem Ghánára? :)
2010.06.19 15:20:59prtsc
seva7 :****************
2010.06.19 15:21:04Varbaro
harakiri elött harakiri elött álló szamurájok elkeserédést LOLálló szamurájok elkeserédést LOLharakiri elött álló szamurájok elkeserédést LOLharakiri elött álló szamurájok elkeserédést LOL
2010.06.19 15:21:12Kremyy
Mérne köszönné a bírónak ha jól esik neki ? Ajbammeg :D De biztos lefizették,ja,azért nem lett gól.
2010.06.19 15:21:30Japó
üdv
2010.06.19 15:21:35Törtetőmókuc
Hollandia már így is továbbjutó-mind1 ki mit játszik
2010.06.19 15:21:40ho ho ho
hgd! én rájuk fogadtam
2010.06.19 15:21:48nickkkk
SNOOKERT FOCI HELYETT!!!!!
2010.06.19 15:21:55seva7
sziasztok,megyek teregetni-du.újra veletek! talán nem unjuk szét az agyunkat
2010.06.19 15:22:016csillag
nagyon szomorú eredmény
2010.06.19 15:22:30szdanister
jók ezek a jósok:D
2010.06.19 15:22:37hgd
ho ho ho: akkor felteszem! :D ;)
2010.06.19 15:22:48ho ho ho
a diadalszekér fejjellefele jött ki
2010.06.19 15:22:51Törtetőmókuc
kártyáiddal snapszerezzé' pázeg te sarlatánasszony!
2010.06.19 15:23:06EmBertalan
senát szeressük!
2010.06.19 15:23:14Csokis
Ezt a meccset egyértelműen a jós nyerte. Nem lehetne abból több?
2010.06.19 15:23:16MetzÚr
jöhet a multikulti
2010.06.19 15:23:22HAHAHA
b+
2010.06.19 15:23:34ho ho ho
tudnak varázsolni is! minden mellettük szol
2010.06.19 15:23:54hgd
:D
2010.06.19 15:24:06Peter Griffin
idióta jósnő
2010.06.19 15:24:59ho ho ho
legnagyobb: ezotv, pénzenergia! 2g gomba, sörrel legjobb
2010.06.19 15:25:11gegci
mi ennek a bejatszasnak a zenéje?
2010.06.19 15:25:19HAHAHA
"fejjel lefelé jött ki" talán rosszul tette bele?
2010.06.19 15:25:48dizel
a jósnőt meg kéne baszni gépzsiros fasszal.
2010.06.19 15:25:52Kandras
sziasztok, mi lett az eredmény?
2010.06.19 15:26:25g.o.r.g.o.
jó teregetést mindenkinek!
2010.06.19 15:26:26Schumacher5
nem lehet ezt full képernyőn nézni ?
2010.06.19 15:26:35dizel
ki van irva te barom.
2010.06.19 15:27:06HAHAHA
Svhumacher5 ott a tv
2010.06.19 15:27:34Schumacher5
most ez nekem szólt ? Kérlek segítsetek, lehet-e teljes képernyőn nézni.
Kösz :D
2010.06.19 15:27:35Orcsány_Virenc
6-0
2010.06.19 15:27:49HAHAHA
ctrl +
2010.06.19 15:28:00gerithegreat
miért kérdik meg fél óránkén hogy megy -e full képernyőn? megy!!!
2010.06.19 15:28:18Villy
Sztem nem lehet, de lenyomod a ctrl gombot és elkezded az egérgörgőt felfelé tekerni
2010.06.19 15:29:22Kandras
dizel ne barmozzál, mert elvisz a rendőrség!
2010.06.19 15:29:45gerigeri
pofáznak a studióban a semmiről...a hollandok németül fociztak, bazzeg ennnyi
2010.06.19 15:30:24Csokis
Én csak azt szeretném tudni, hogy miért nem lehet ezt teljes képernyőn nézni? Érdekelne a jósnő fullszkrínben.
2010.06.19 15:30:35natessék!!!
mi van itt ??? semmi??
2010.06.19 15:30:43Kandras
Ennek a "15 percet fociztak", "onnantól foci volt a pályán, addig nem", "ők valóban a fociztak nem úgy a másik" típusú dumának a modorosblogon a helye!
2010.06.19 15:30:44ho ho ho
holland nyelv: részeg angol matróz megpróbál németül beszélni
2010.06.19 15:31:08"azta"
bászm! az hihetetlen, hogy ennyi sztárfutballista, sztáredző, sztárszövetségi kapitány nem tudja, hogy hogyan kell focizni az ilyen csapatok ellen! kibaszott gyenge a színvonal! komolyan! görögfoci! a legnagyobb baj az lesz, hogy a mi kedves futballistáink megnyugszanak és azt hiszik, nekik nincs hova fejlődniük - egy Japánt ők is lenyomnának 1-0-ra, egy Új-Zélandot meg 3-0ra...
és még egy: a közvetítés... ehhhh... a kötelező, eszméletlenül unalmas közhelyek! most is ez a szamurájozás és társai... ha nem tudnak közszolgálatilag jópofák lenni (csak mondjuk szűk társaságban), akkor ne próbálkozzanak! az biztos, hogy jobban idegesít mint ez a vuvuzela!
2010.06.19 15:31:26reborn
ki kell tölteni a z idöt
2010.06.19 15:32:37ho ho ho
blogger gyerek nagyon búzi, csajnak orrán lehet matchboxozni
2010.06.19 15:33:20gerigeri
"azta" igazság!
2010.06.19 15:33:36saslyk
kj
2010.06.19 15:34:04ho ho ho
de vicces volt. Anjád
2010.06.19 15:34:12Schumacher5
jól mondtad "azta"
2010.06.19 15:34:32saslyk
was ist das
2010.06.19 15:35:09ho ho ho
anoulu mamája anoulu papája
2010.06.19 15:35:29nickkkk
"azta" te admin vagy? csak mert hogy ilyen sokat tudtal egyszerre irni?
2010.06.19 15:43:06"azta"
nickkkk
nem vagyok.
ez sok?
már vége ennek a meccsnek, gondoltam kiadom a dühöm...
2010.06.19 15:53:09"azta"
már a másik meccsnél vagytok?
:)