Forlán duplázott, Dél-Afrika a padlón
Uruguay Diego Forlán zseniális játékával 3-0-ra legyőzte Dél-Afrikát, a házigazda két meccs után a kiesés szélén áll. Az A csoportban holnap este játszik Mexikó és Franciaország.
Uruguay simán legyőzte Dél-Afrikát, nagyot lépett a nyolcaddöntő felé, a hazaik közel kerültek a kieséshez, utolsó csoportmeccsükön Franciaországot kell verniük.
Oscar Tabarez nem csak mondta, hogy bátrabban fog játszani csapata, mint Franciaország ellen, Uruguay valóban támadóbban kezdett a házigazda ellen a második forduló első meccsén.
Diego Forlán kiváló játékával Uruguay az első percektől irányította a mérkőzést, határozottan védekezett, és a támadásaiban is több veszély volt. Az ellenfél erőtlen próbálkozásait könnyedén verte vissza, az első veszélyes lövés is az övé volt, és a labdát is többet birtokolta.
A 24. percben szereztek vezetést a dél-amerikaiak, Forlán távoli lövéssel akarta meglepni a kapust, ami megpattant egy védő hátán, és védhetetlenül vágódott a léc alá. Khune mozdulni sem tudott, óriási gól volt úgy 30 méterről, a torna első igazi 16-oson kívüli találata.
A félidő legvégén volt először komolyabb helyzete Dél-Afrikának, Mphela előzte meg az emberét, de fejese mellé ment, a szünetben 1-0-ra vezetett Uruguay. A második félidőben Dél-Afrika nem ment neki ellenfelének, mert Forlán mellett Suárez is nagyon élt az uruguayiaknál.
A játék a dél-amerikai térfélén folyt, de a kapuhoz nem tudott közel kerülni Dél-Afrika, helyzete szinte egyáltalán nem volt. Uruguay szervezettebben játszott, amikor lehetősége nyílt, gyors támadásokat vezetett, sokkal inkább benne volt a játékban a második góljuk, mint a hazaiak egyenlítése. Sőt, valójában csak az volt benne.
A 77. percben emberelőnybe került, és büntetőhöz jutott Uruguay. Khune kapus buktatta Suárezt utolsó emberként, Massimo Busacca bíró kiállította.
A 11-est Forlán felvarrta a léc alá, ő lett a vb első kétgólosa, bő 10 perccel a lefújás előtt minden eldőlt. A hátralevő percekben Dél-Afrika nem adta fel, de hiába került át a játék a vendégtérfélre, nagy helyzetet Forlanék hagytak ki.
Uruguay a 95. percben még egyszer betalált, Suárez belsőzött lezseren a hosszún, középen érkező Perreira elé, aki suta mozdulattal fejelt vagy testelt a kapuba.
4 pontjukkal óriási lépést tettek a továbbjutás felé az uruguayiak, Dél-Afrika a vébék történetének első házigazdája lehet, ami nem jut tovább a csoportjából. Ennek elkerüléséhez egészen biztosan le kell győznie Franciaországot az utolsó fordulóban, és remélniük, hogy a riválisok mérkőzései kedvezően alakulnak.
Oscar Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya szerint csapata bárkit legyőzhet a világbajnokságon. "Nagyon örülünk, mert történelmet írtunk ezzel a várva várt sikerrel - utalt arra, hogy Uruguay 1990 óta először nyert vb-mérkőzést. - Fantasztikus a csapat, az egész országért, főleg a fiatalokért küzd, akik eddig még nem láttak uruguayi győzelmet vb-n. Jó csapaton kerekedtünk felül. Semmi sem dőlt el a csoportban, de jelentős lépést tettünk a továbbjutás felé."
"Nagyon összetartó a csapatunk, motivált, jó játékosok alkotják, akiknek azonban még egy kis nyugalomra, derűre van szükségük ahhoz, hogy a fontos pillanatokban jó döntéseket hozzanak. Meglátjuk, mit eredményez majd a játékunkban a dél-afrikaiak elleni győzelem, de én úgy vélem, előre fogunk lépni. Vannak a vb-mezőnyben a miénknél jobb csapatok, ezzel együtt meg vagyok győződve róla, hogy bárkit legyőzhetünk."
Carlos Alberto Parreira, a házigazda dél-afrikaiak brazil szakvezetője a torna legrosszabb bírójának nevezve a svájci Massimo Busaccát. "Az eredmény nem tükrözi a játék képét. Szomorú és csalódott vagyok, legjobban a 3-0-s különbség zavar. Az öltözőben azt mondtam a játékosaimnak, hogy még nincs veszve minden, fontos lehet a franciák elleni utolsó meccs."
"A két csapat között Forlán jelentette a különbséget, első gólja fantasztikus volt, mellyel szemben kapusunk semmit sem tehetett. A mérkőzés azt bizonyította, hogy az uruguayi válogatott tapasztaltabb a miénknél. Megpróbáltunk visszakapaszkodni, de a bíró kitalált egy tizenegyest, emiatt tíz emberre fogyatkoztunk. Nehéz helyzetbe kerültünk éppen akkor, amikor újabb csatárt akartam behozni. A torna kezdete óta ez a bíró volt a legrosszabb. Már a találkozó elejétől rossz döntéseket hozott, például jogtalan sárga lapot osztott ki. Remélem, többet nem látjuk a tornán."
"Katasztrófa lenne, ha házigazdaként már az első körben kiesnénk" - jelentette ki Steven Pienaar, a dél-afrikaiak középpályása. Annak szurkolnak, hogy a csütörtök esti Mexikó-Franciaország döntetlen legyen, ha az utolsó körben megvernék a franciákat, még lenne esélyük a továbbjutásra.

Kommentek
2010.06.16 22:24:25Tünemény
pfffpffppffppffff
2010.06.16 22:24:27prtsc
na neeeee
2010.06.16 22:24:28Cornelius Sulla
Ezeket szarrá verték..........Buktam negyvenezret
2010.06.16 22:24:29ZekFreestyle
óje
2010.06.16 22:24:33pityke8
Forlan zsuga nem volt szar...
2010.06.16 22:24:37kis-fekete-felho
ááááá. szegények
2010.06.16 22:24:38aqswde
NA BAZZ MONDTAM!!! :D
2010.06.16 22:24:39ANTICK
ők már így is megvoltak baszva:(
2010.06.16 22:24:42AzHofi
csóri niggák... ki vannak tömve góllal
2010.06.16 22:24:45VizslaPuppy
most fújjad!
2010.06.16 22:24:46szabozoltan
lesz itt lázadás
2010.06.16 22:24:49tibor.b
jó kis gólok voltak nem?
2010.06.16 22:24:50adamekp
kommentben előbb olvastam a gólról, minthogy láttam volna... :D
2010.06.16 22:24:58Bendo
nahát gratu, további jó vb-t minden drukkernek! pápá
2010.06.16 22:24:588emeletes
suta 1 gól volt :)
2010.06.16 22:25:01righthook
hehe, vuvuzelás buzik!!!!!!!!!!!!!!!
2010.06.16 22:25:01Ne Bántsd a Magyart!
Ennyi fasszopó niggerek!
2010.06.16 22:25:03fenyesz
ha-ha-ha
2010.06.16 22:25:03Tomeczek
góóóóól
2010.06.16 22:25:06Teerpuck
1-1
2010.06.16 22:25:12kéremakövetkezőt
testgól! lsz jó nagy csitt-csatt kint!
2010.06.16 22:25:13vitézásztray
jo kis csapat ez az uruk hai
2010.06.16 22:25:19nannov
uruguayi gól a legjobb vuvuszűrő
2010.06.16 22:25:26aqswde
na most fujjátok a vuvuzelát :D
2010.06.16 22:25:32noir66
Mehetnek vissza gyapotot szedni
2010.06.16 22:25:33n1gg4
Agyam eldobom ezen a Forlán. De utáltam az UEFA döntőn nyújtott teljesítményéért...
2010.06.16 22:25:43LACZY
arphetamin miért nem használsz 1 szerűbb nevet!!!!
2010.06.16 22:25:51peet-r
Uruk-Hai nyert? :D:D:D
2010.06.16 22:25:53kriszmix
a játék képe alapján sima afrika győzelemnek kellett volna lennie ..... ehhez képest mi lett belőle basszus :D
2010.06.16 22:26:01Fehérvár Kapitány
sziasztok
2010.06.16 22:26:07adamekp
jó éjszakát, kedves kommentelők
2010.06.16 22:26:11amatőrFilmEsztéta
ezazzzzzzzz ennyi! még úgy is 3-0, hogy dafrikának fúj a bíró :) vicc
2010.06.16 22:26:18szabozoltan
arphetamin- miez gyógyszer?
2010.06.16 22:26:20tibor.b
jó éjt mindnyájatoknak
2010.06.16 22:26:21Tomeczek
kriszmix Te milyen meccset néztél? :D
2010.06.16 22:26:21Brownfinger
ne szidjuk KNDK-t!
2010.06.16 22:26:26Arrogancia
ehh, a hideg elrontja a legjobb részt (mezcsere)
2010.06.16 22:26:27taktakaminkopogtaktak
szomorú vagyok
2010.06.16 22:26:29qukatz
hazamennek a négerek aludni....
2010.06.16 22:26:30Johny the mocsok
3
2010.06.16 22:26:33ViKiCiCa
sziasztok! holnap találkozunk :D
2010.06.16 22:26:33ZekFreestyle
még andit megnézem :D
2010.06.16 22:26:37Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci
Laczy azért nem használ egyszerűbb nevet, hogy a hozzád hasonló analfabétáknak legyen kihívása, ha le akarják írni :)
2010.06.16 22:26:37natessék!!!
Jó éjt! sziasztok!
2010.06.16 22:26:44Tünemény
pááá mindenki
2010.06.16 22:26:45Leni
Apró örömök.... lement a cucc nagyon faszán! :D KIRÁLY!
2010.06.16 22:26:47Vaandor
Ka-naaako, uruguay! :-)
2010.06.16 22:26:50Earthq
De jóóóó!!! :D
2010.06.16 22:26:52LACZY
SZISZTOK !! JÓ ÉJT!!
2010.06.16 22:27:08dizel
na ezt a csajt leszopatta hajdu b a meccs alatt
xDD
2010.06.16 22:27:09prtsc
kár, hogy nincs ajánló, hiányoznak a meklód lányai :D
2010.06.16 22:27:12CybOrg
na géza ma jó voltá(viszonlag)
2010.06.16 22:27:20asderfghj
itt az ingás nő aki magával beszél
2010.06.16 22:27:25Arrogancia
Jó éjt mindenkinek!
2010.06.16 22:27:32Da Moon Iz Black _ RIP Kieth 'GURU' Elam :(
kriszmix, te melyik meccset nézted?
2010.06.16 22:27:41Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci
ez a jós keményebb mint a tévédoktor volt a bépétévén
2010.06.16 22:27:44aqswde
foggyál le!
2010.06.16 22:27:49Vaandor
Na, megint jönnek a hülyék, az öngyújtóval meg az ingával... :-(
2010.06.16 22:27:50noir66
mi ez a csoki mágus
2010.06.16 22:27:53Wooh
azt a josnyakláncot fel is dughtnák a nönek és megkérdezni h ez fájni fog?XD
2010.06.16 22:27:53prtsc
én is megyek. csácsá, holnap ugyanitt :)
2010.06.16 22:27:56ZekFreestyle
jah... rászarnék a hasára azt' szétkontráznám camping biciklivel :D
2010.06.16 22:28:12pityke8
ki ez a fasz?!
2010.06.16 22:28:13ReTeTTeTe
de szar ez a jos :)
2010.06.16 22:28:30hagyma
hat igen del afrkia trombitastol a helyere kerult
kozuk nem volt a meccshez
2010.06.16 22:28:34korkoa
AKKORA BALFASZ EZ A JÓSNŐ BAZKI... EGYETLEN NORMÁLIS KÉRDÉST SE TESZ FEL........ HA MEG FELTESZ AKK IS KURVÁRA MELLÉ FOG.. MOST IS DÉL AFRIKÁNAK JÓSOLT GYÖZELMET.. AHJJJJJJ KI KIVÁNCSI ERRE???
2010.06.16 22:28:36zoolikaa
ez mi volt?
2010.06.16 22:28:36Culi88
ki ez a guru?:D
2010.06.16 22:28:36peet-r
tessék levenni a rontást a magyar fociról néni kérem!!!!
2010.06.16 22:28:40dizel
de ez a nő valami poen ?:DD ki aki ezt komolyan veszi? :DD ott lóbálja a kezébe azt a szart :DD
2010.06.16 22:28:48kriszmix
áhhhh csak viccöltem :))))
2010.06.16 22:28:48makk_ász
kikapnak? igen. mérgesek lesznek?igen .isten az egekben bazze
2010.06.16 22:29:10Vaandor
Tippmixben tegyétek meg az ellenkezőjét, mint amit a jós mond: tuti tipp!
2010.06.16 22:29:24mrspink
jó éjszakát, fiúkák :)
2010.06.16 22:29:46Lamy002
Jó ez a jós, csak direkt fordítva mondja az eredményeket hogy ne gazdagodjon meg minden értelmi fogyatékos...jól csinálja tetszik :) Neki tuti bal oldalt van a szive
2010.06.16 22:29:47Conrad
ez a jóslás rettenetesen idegesítő, inkább valami reklámot nyomjatok helyette
2010.06.16 22:30:00burky
barátnőm szereti a vuvu-t
2010.06.16 22:30:01peet-r
cuppanós joccakát mindenkinek!
2010.06.16 22:30:06kriszmix
jó éjt rózsika :))) jóéjt mindenki!!! :)
2010.06.16 22:30:36Forln
baszki nekem télleg jobboldalon van a szíven a tüdőm meg a gyomromban, kajak
2010.06.16 22:30:50ReTeTTeTe
burky: a seggebe? :D
2010.06.16 22:30:53Navaro021
bal oldalt ha szíven szurjak,nem hal meg,de szivenszurjak hééééé!!!
2010.06.16 22:30:53Törtetőmókuc
Uruguay jobb-ennyi-holnap tovább-jó8
2010.06.16 22:30:55CybOrg
:D
2010.06.16 22:32:10Reveky
ez a jós a fénypont, hajrá Géza!!!!
2010.06.16 22:32:56CR
holnap megteszem Koreát
jó éjszakát
2010.06.16 22:33:31hagyma
kriszmix viccelt, me bantsatok?
2010.06.16 22:33:55Vaandor
Jó meccs volt ez, na!
2010.06.16 22:34:57Vaandor
Amúgy nem szurkoltam senkinek, csak próbálgatrom a zászlókat! :-)
2010.06.16 22:35:45mrspink
forlan orra olyan, mint az expasimé :((
2010.06.16 22:37:08isti82
nekem olyan az orrom, mint a következő pasidé
2010.06.16 22:40:00Palik Laci
Szemét urukok
2010.06.16 22:47:55hagyma
na, Mary orrat latnatok..........
2010.06.16 22:49:50Zumbalalaj
a forlan gól mázli volt, megpattant.
a 11-est nem érdemelte meg uruguay, nem történt szabálytalanság, a kapus összecsúszott a támadóval, alig érték el egymást.
a kiállítás meg végképp érthetetlen.
ezek után a szerencsés uruk már emberelőnyben, egy demoralizált csapat ellen (akik már csak a franciáktól szerezhetnek pontot..) lőttek az utolsó percben egy csúnyán befejezett gólt.
s bár valóban jobb volt uruguay, dél afrika megérdemelte volna a döntetlent, de nem volt szerencséje.
2010.06.16 22:52:37mrspink
isti82: :-)
2010.06.16 23:05:59R.M.E.
OLVASSUK MÁR ÁT AZ ÉRTÉKELŐ CIKKET!!! Dél-Afrika az első válogatott lehet, amelyik nem jut tovább a csoportjából... ?!!! kik irogatnak ide?!! normálisan írjátok le hogy házigazdaként az első nem csak úgy...
2010.06.16 23:40:02hagyma
Zunbalaj
te viszont tuti valami mast neztel, vagy az elefanttrombitalas megzavart
1 csapat volt a palyan, amelyik labdarugott
ezt uruguaynak hjivtak ma , nem tudom mas ellem mire lesz eleg
az afrikaiak kerestek a labdat, helyzetuk nem volt
a loket remek volt
a 11-es tizenegyes
/visszanezheto, nem volt les/
a vege csak raadas
deeeeeeeeeeee
aki ezen a meccsen nem latta, hogy az uruk a klasszisokkal jobb csapat, az tenyleg halgassa a trombitat es vegye le a fenyt a tv-rol
en forditva csinalom
2010.06.17 01:48:09Elkon
A főoldalon 2-0 van kiírva. Gondoltam szólok.
2010.06.17 08:36:10Park Ban Dug
"Dél-Afrika a vébék történetének első válogatottja lehet, ami nem jut tovább a csoportjából." Tényleg? Ezt a mondatot gondold újra, dude...