Brazília durva meccsen, óriási gólokkal a 16 között
Elefántcsontpart csalódást keltett, a brazilok győzelme sima volt, Luis Fabiano óriási gólokat rúgott. Az afrikaiak néhol kifejezetten durván játszottak, Elanót hordágyon kellett levinni.
A brazilok úgy indultak neki a meccsnek, hogy ha nyernek, biztosan továbbjutnak. A játék jó iramban indult, Elefántcsontpart letámadással kezdett, a brazilok nem tudták kihozni a labdát, aztán kiegyenlítődött a játék, de komoly helyzet a 25. percig nem volt. Kaká szerencsével tarthatta meg a labdát a 16-osnál, zseniális passzal ugratta ki Luis Fabianót, aki éles szögből vágta be a rövid felsőbe, Barry kapusnak esélye sem volt. A gól nagyon hasonlított az amerikai Donovan szlovéneknek lőtt találatához.
A gól megfogta Drogbáékat, a játék a következő negyedórában az elefántcsontparti térfélen folyt. Nem sokkal a félidő előtt kezdett csak kijönni az afrikai csapat, kétszer veszélyeztettek távolról, de komolyabb helyzetük nem volt.
A második félidő brazil fölénnyel indult, aminek szinte azonnal újabb gól lett az eredménye. Luis Fabiano tört be a 16-osra, két esernyőcsellel két elefántcsontparti védőt is megvert, majd a bal alsóba bombázta a labdát. A visszajátszásból jól látszott, hogy a csatár az - egyébként gyönyörű - akció alatt kétszer is kézzel ért a labdába.
Az 54. percben Drogba veszélyeztetett egy fejessel, a csatárnak ez volt az első értékelhető megmozdulása. 6 perccel később jött a harmadik brazil gól, Kaká ment el a bal szélen, beadását Elano passzolta be 10 méterről a kapuba.
Az afrikaiak kezdték elveszteni a fejüket, a 66. percben a harmadik gólt szerző Elano sípcsontját rúgták szét, azonnal le kellett cserélni, sérülése súlyosnak tűnt, hordágyon kellett levinni.
A 79. percben szépített Elefántcsontpart, Yaya Touré remek beívelését Drogba csúsztatta a kapuba, akinek ez volt a 45. gólja a válogatottban.
A 88. percben 10 emberre fogyatkoztak a brazilok, Kaká már az első sárgáját is kérdéses szituációban kapta, aztán Tioténak tartott oda könyökkel, aki teátrálisan azonnal elesett. Lannoy, a francia bíró súlyosnak ítélte az esetet, az Aranylabdás brazilnak kiosztotta második sárgáját is.
Brazília teljesen megérdemelten nyert a csalódást keltő Elefántcsontpart ellen, a csoportból elsőként jutva a nyolcaddöntőbe.




Kommentek
2010.06.20 22:22:46Brando
aki nem érti kaká kiállítását, az a kákán is csomót keres
2010.06.20 22:22:53Matter
na csááh.. és éljen brazilia!!
2010.06.20 22:22:54garizim
pleviii! Te ezt a mérközést nézted, vagy egy másikat? Barom!
2010.06.20 22:22:55madm@x
zidane egy zseni... ne egy megmozdulása alapján itélj
2010.06.20 22:22:59Waldorf Rolandó
pöcs brigád mindkettő, sose értettem, mit lehet ezeken enni
2010.06.20 22:23:09tibor.b
én az életben senkit meg nem ütöttem. kibírtam. utálom ha fociban látom
2010.06.20 22:23:15Laarson
drogba kb abban a helyzetben mint eto
2010.06.20 22:23:17hangaroa
Sükür otthon van Stzojcskovval és Lecskovval :)
2010.06.20 22:23:21Léütő
jo volt az elöadás :)
2010.06.20 22:23:24dei
Hogy van az franciául, hogy hülye anyád?
2010.06.20 22:23:28Törtetőmókuc
hát ez ennyi volt-jó8
2010.06.20 22:23:37poder
jó éjt, álmodjatok sok brazil góllal
2010.06.20 22:23:37Hettyempity
braaaziiiiil[link]
2010.06.20 22:23:47Miháj
nő zmeg!
2010.06.20 22:23:48knowledge tree
ezt a csajt mennyire nem bírom
2010.06.20 22:23:55imimo
hi jo éjt
2010.06.20 22:24:01n1gg4
Káká helyében én is ráfeszítettem volna ha egyszer nagy lendülettel futnak felém csak nem akarok húzódni vagy ilyesmi
2010.06.20 22:24:01asderfghj
Még mindig 4 gólt láttunk te picsa
2010.06.20 22:24:02jet set
Ildike nem tud számolni
2010.06.20 22:24:08IT-JohnSmith
S u c k e r City Csotpartiaknak :)
2010.06.20 22:24:10VR6
Drogba most drogba folytja...
2010.06.20 22:24:20Super aGyuri
Vive la resistence! :)
'Allo 'allo, itt az Éjféli Bagoly!
2010.06.20 22:24:33pPozitív+
Zizu vigye magával a hülye bírót is!
2010.06.20 22:24:33internazionale
szép haj szép lábfej
2010.06.20 22:24:34agifocitnez
kálloy megmondta! roviden, tomoren, velosen :D
2010.06.20 22:24:40digiteye1
A francia bíró ugyanolyan sz=/(=fasP(=)(=u, mint a francia válogatott.
2010.06.20 22:24:44czakkos
büdös nigrók mar
2010.06.20 22:25:04RaptoR
dei: mère stupide (google translate)
2010.06.20 22:25:06Super aGyuri
Döbbenetesen szép volt az első brazil gól!
2010.06.20 22:25:41kattant
k.rva unalmasak már ezek a drogbás szóviccek
2010.06.20 22:25:43Intruder
Ki nyert? :-)
2010.06.20 22:26:09agifocitnez
brazil
2010.06.20 22:26:16ven
a magyarok
2010.06.20 22:26:25sufnyi
na marha nagy meccs volt. a négusok meg a lincseléshez marhára értenek, mert a focihoz nem sok közük volt
2010.06.20 22:26:50Pleviii
brazilok ezzel a mentalitással, rem minél előbb kiesnek
2010.06.20 22:27:22gerigeri
a történelem 1etlen 2 kezes gólja, vazzzzzzz
2010.06.20 22:27:36sufnyi
tetves blogmotor megette a hozzászólásom, szakadjon ki a mája a fene rája...
2010.06.20 22:27:55knowledge tree
azért bárki bármit mond napok óta láttam először ilyen parádés gólokat
2010.06.20 22:28:00mesterseges szinezek
Maradona irigykedhet
2010.06.20 22:28:16laji
A kotsog elefántok remélem nemsokára repülnek haza...
2010.06.20 22:28:32ven
hellmatt: he??
2010.06.20 22:28:35Kádár Alíz
Ugyan hol volt ez Maradona, meg Henry kezezésétől...!?
2010.06.20 22:28:35sufnyi
mégse csak tetű lassú ez a trágya
2010.06.20 22:29:01lps
milyen mentalitással Pleviii?
2010.06.20 22:29:05baricky
haza struccolhatnak
2010.06.20 22:29:14sufnyi
hé hol a kommenetem? megettétek? he
2010.06.20 22:29:20agifocitnez
bizonyos szempontbol otthon vannak :)
2010.06.20 22:29:32ap@tigris
Buenos noches
2010.06.20 22:29:33Pleviii
omg
2010.06.20 22:29:44czakkos
nah
2010.06.20 22:29:45internazionale
nem repülnek úszni fognak vagy kenuzni
2010.06.20 22:29:53mityu
Opp, miért jönnek egy órával ezelőtti kommentek???
2010.06.20 22:30:37agifocitnez
joooossssss :D
2010.06.20 22:30:41nnorii
ezmi?:D
2010.06.20 22:30:46Kádár Alíz
Fotót égetni? Tiszta vudu vazze!
2010.06.20 22:31:04tibor.b
jó éjt mindenkinek! Leányoknak puszik
2010.06.20 22:31:12pPozitív+
uuuncsii
2010.06.20 22:31:14Conejo
az a papír vagy kép minősége te gyökérállatkertigondozó
2010.06.20 22:31:27gerigeri
gyökarcúúúúú, te ebbő élsz?
pirózol oszt dől a lé???
2010.06.20 22:31:38gifh
ez miii?? :D
2010.06.20 22:32:00hangaroa
ez Lui Padre, csak felszedett 20 kilót? :)
2010.06.20 22:32:05arturs
ki volt a kommentátor? annyira szánalmasan buta. miért olyanokat kell hallgatnunk 1,5 óráig, akinek plusz infója a meccshez, max az hogy a vb-k hányadik percében szokták a legtöbb bedobást elvégezni.
2010.06.20 22:32:06Kádár Alíz
Te hülye, a papír minőségétől függ az égés minősége!
2010.06.20 22:32:33agifocitnez
jo ejt tib!
2010.06.20 22:32:58ap@tigris
Index! Én elégetett fényképekből megjósolom a vb végeredményét feleannyiért, mint eza jós. Hívtok, ugye?
2010.06.20 22:33:05athos823
ez igaz
2010.06.20 22:33:08Kriccs
ez csak azt mutatja, hogy Észak-Korea elpusztíthatatlan!!
2010.06.20 22:33:17agifocitnez
olyan, mintha kicsit duhos lenne a no, nem?
2010.06.20 22:34:13balamb
mi volt az a jóslós görénység?:D
2010.06.20 22:34:23géyamasszőr
Ez egy akkora nevetséges kamu!!!Én is megtudom,hogy elégetek egy képet,de elötte kis zsírral megkenem az alját,hogy ne égjen végig!!!
2010.06.20 22:34:24Kádár Alíz
Na jóccakát!
2010.06.20 22:34:41czakkos
jócakkkaa
2010.06.20 22:34:42ven
na csók
2010.06.20 22:35:05mesterseges szinezek
Végre egy közvetítés, amelyen a nő viselte a rózsaszín inget!
2010.06.20 22:35:05agifocitnez
nahellobello
2010.06.20 22:40:13vsdvs
Szegény Kaká nem csinált semmit. Az az afrikai színészkedett T_T
2010.06.20 22:42:32consumer_failure
Most már É-Koreának drukkolok.
2010.06.20 22:50:11ktgy
Az MTV-s kommentátor állandóan azt hajtogatta,hogy az afrikaiak még nem nyertek meccset és hogy 10 meccsen 5 pontot szerztek.
Gondolom szerinte Ghana a holdon van.
2010.06.20 22:52:18nagyhoho
ez a meccs gusztustalan volt. Szegény bíró, szerintem hozta az megszokott francia átlagot. Kár hogy meghívták.
Az elefántok nem fociznak, csak valami hányást mutatnak be, egyenesen az ellenfél szemébe aztán meg elcsúsznak rajta és azt mondják, hogy a másik hányt oda.
Gusztustalan...
2010.06.20 23:02:11Schumacher Gewinn!
Remélem ez looser francia pöcs az életben nem vesz részt semmilyen komolyabb bajnokságban. Elefáncsontpart meg olyan mint maga drogba undorító ,arrogáns .... fujj b+
2010.06.20 23:04:04macipapa
Megvan a VB eddigi leghülyébb bírója. Remélem nem látjuk többet.
2010.06.20 23:48:21nagyhoho
legfrissebb hírek szerint szövegelésért állították ki. Az más kérdés, hogy miután összeesett a kis gennyláda, tögtön elszaladt onnan, egyenesen a kezdőkörbe. Biztos sokat szövegelhetett, pláne hogy a bíró meg a szabálytalanság legalább 50 méterre volt tőle...
Persze ezt kevésbé lehet bizonyítani, mint hogy hozzá se ért a kis afrikai gerinctelen féreghez.
2010.06.21 00:44:26gitáros
Maradona irigykedhet, Fabiano rendesen lealázta. A gól előtti két kezezéséből legalább az egyiket illett volna észrevenni...
2010.06.21 10:21:19dub spencer
kár hogy tenyérbemászóak a brazilok, pedig igen jó a focijuk. elefántcsontpart még magasan kvalifikált drámaérzékenysége ellenére is maradt szimpatikusabb csapat. hajrá!
2010.06.22 16:00:34szektina
Szegény Kaká, nem is érdemelt kiállítást :(