A C csoport utolsó körében Anglia nem túl meggyőző, de elszánt játékkal győzte le a keveset mutató Szlovéniát, és ment tovább csoportmásodikként. Gerrard agilisan futballozott, Rooney sokszor került helyzetbe, de a győztes gólt mégis Jermain Defoe szerezte. Szlovénia kiesett, legjobb embere Handanovic kapus volt.
Feszült hangulatban, küzdelmesen indult az Anglia – Szlovénia-mérkőzés, de a kapura semmi veszélyt nem jelentettek a csapatok. Az első negyedóra végén Lampard 35 méterről is elvállalt egy szabadrúgást, Handanovic vetődve fogta a lövést.
Anglia fokozatosan átvette az irányítást, előbb Rooney alakított ki magának lövőhelyzetet, majd Johnson próbálkozott 25 méterről. A 20. percben futott végig az első szlovén kontra, de Koren túl sokat várt a lövéssel, így Terry becsúszva mentett.
A 22. percben némileg váratlanul szerezte meg a vezetést Anglia. Milner pontosan csavart középre a jobb oldalról, Defoe megelőzte a védőjét és egyből kapura tette a labdát, Handanovic csak beleérni tudott. Az angolok folyamatosan a tizenhatosra lőtt labdákkal próbálkoztak, a bizonytalan szlovén védelem csak ritkán tudott egyből tisztázni.
A 30. percben Defoe lövését ütötte ki Handanovic, a labda Rooney elé pattant, aki nagyon okosan tette le Gerrardnak két védő közé, de a szlovén kapus az ismétlést is elérte a bal alsó sarok előtt, igaz, majdnem a saját kapujába sodorta a fölötte átpörgő labdát.
A félidő végére leült a meccs, az angolok nem igazán erőltették a támadásokat, Szlovénia tanácstalanul vergődött messze az ellenfél kapujától. Persze az 1-0 mindkét félnek jó volt a másik mérkőzés 0-0-ja miatt.
Rögtön góllal kezdhette volna a második félidőt Anglia. Handanovic mezőnybe öklözött labdáját azonnal visszafejelték, Defoe pedig félig a kapunak háttal állva a bal kapufa mellé emelt. Pár perccel később Gerrard jól ugratta ki Rooneyt, ő egyből középre tette a labdát, de Defoe már hiába lőtt gólt, a játékvezető lest ítélt. (Nem volt az.)
Az 56. percben Terry éles szögből fejelt kapura egy jobb oldali szögletet, de Handanovic védeni tudott. Két perccel később Terry ívelt remek labdát a védelem mögé, Rooney egyedül léphetett ki. A labdaátvétel után egyből lőtt, de Handanovic óriási bravúrral a jobb kapufára tolta a lövést.
Anglia ekkor jól futballozott, de fölénye ellenére a semmiből majdnem kiegyenlített Szlovénia. Egy visszafejelt labda után hatalmas kavarodás alakult ki a tizenhatoson belül, Novakovic és Dedic lövése is levágódott a védőkről, először Terry blokkolt, majd Johnson, Birsa triplázása pedig a bal kapufa mellé szállt.
Hasonlóan az első játékrészhez, a félidő vége megint ellaposodott, az angolok olasz szövetségi kapitánya, Fabio Capello beérte az egygólos vezetéssel, bár az egyenlítés Anglia kiesését jelentette volna. Annyira magabiztos volt, hogy Rooney helyett J. Cole-t hozta be szűk húsz perccel a vége előtt - a MU-csatár bokája nem bírta - , majd másik ékjét, Defoe-t is levitte. (A ritkán gólképes Heskey jött be.)
Szlovéniában kevés erő volt, de a 90. percben így is egyenlíthetett volna, de a tizenhatoson éppen belül, kritikus helyzetben remekül csúszott be Upson, és megmentette Angliát.
Gerrardék végig hatalmas iramban játszottak, a szlovének nem tudtak alkalmazkodni, sokat hibáztak. Az angolok nem futballoztak meggyőzően, görcsös akarással, de szívvel játszottak, főleg Gerrard és Rooney dicsérhető. Megvolt a kellő szerencséjük is, az egész meccsük olyan volt, mintha egy játékképesebb olasz válogatottat láttunk volna.
Győzelmükkel a C csoport második helyén végeztek,Szlovénia a lefújás pillanatában még továbbjutó volt, de az USA Algéria elleni, hosszabbításban szerzett góljával kiejtette.
Fabio Capello, angol kapitány: "Csapatként játszottunk, és harcoltunk, nagyon boldog vagyok. Ez az a válogatott, amelyiket én ismerem. Innentől kezdve bárki ellen bizakodhatunk, ugyanis a játékosaimban nincs már félelem."
Matzaj Kek, szlovén szövetségi kapitány: "Leírhatatlan érzés, de ilyen a sport. Csak remélni tudom, hogy a sorstól egyszer majd visszakapjuk, amit ma elvett. A játékosokat most egy kicsit egyedül kell hagyni, hogy feldolgozzák ezt a nehéz pillanatot."
Az angolok és az amerikaiak a D csoportból kapnak ellenfelet, a Németország – Ghána és az Ausztrália – Szerbia meccset az Indexen élőben megnézheti.

Anglia

Kommentek
2010.06.23 16:34:06AlanShearer
biztos a szlovákok fujják a vuvuzelát:P
2010.06.23 16:34:08fraki
elég jó a vuvuzela filter. már csak somos ákos filter kéne.
2010.06.23 16:34:15Korelnök
Nyugi, gyermekeim, mindenki üljön rá arra a bizonyos seggre és ne küldözgesse senkinek! :)
2010.06.23 16:34:26afex
csakhogy az Green volt és nem a James ...
2010.06.23 16:34:28Mixer
góóóóóóóóóóóól
2010.06.23 16:34:31sonniboi
Miért tán jól játszik? ALKEROS
2010.06.23 16:34:33svejk
Annyi sportcsatorna van, hogy nem csoda a riporteri mezőny gyöngülése. A királyinak marad a resztli...
2010.06.23 16:34:34gekkócska
Füles ott van stalker koma? Mer akkor eksön van.
2010.06.23 16:34:37Allin(HUN)Gary
hajró angolok vazze
2010.06.23 16:34:41Coyote82
most jön a gól
2010.06.23 16:34:41fugyi
tartsd csak azt meg magadnak...
2010.06.23 16:34:44prtsc
somos zoli már nem csak az adidastól kap pénzt amint hallom...
2010.06.23 16:34:47Törtetőmókuc
esély
2010.06.23 16:34:56Walrous
jo vicc
2010.06.23 16:35:07Alkesz
csapjátok be az angoloknak!
2010.06.23 16:35:11kanyaró
JAMESNÁL MIT LEHET TUDNI :)
2010.06.23 16:35:15dizel
rooney még mindig egy nulla. lekéne cserélni..
2010.06.23 16:35:16prtsc
Bognár György (szakkommentátor), Mártha Bence (blogger, NST) Műsorvezetők: Somogyi Dia és Mezei Dániel
2010.06.23 16:35:38seva7
dempsey majdnem betalált
2010.06.23 16:35:51Jamye
de röhögtem volna belövi:D
2010.06.23 16:35:58Tsor
anglia most fejel egyet szögletből
2010.06.23 16:36:01fugyi
a riporter gyakorlatilag leírta szlovénokat és folyton ajnározza az angolokat....ez kicsit bicska nyitogató
2010.06.23 16:36:15s.t.a.l.k.e.r
prtsc: Köszönöm.
2010.06.23 16:36:17cojones
tökmindegy ki véd, james , green, egyik röhejesebb, mint a másik...
2010.06.23 16:36:20gazsenka
itt a labda hol
2010.06.23 16:36:23ap@tigris
Rooney gyenge, le kéne vinni.
2010.06.23 16:36:23nelepjaknaba
mártha rómeó?
2010.06.23 16:36:32jorgecosta
rúninak nagyon nem megy
2010.06.23 16:36:37prtsc
s.t.a.l.k.e.r nincs mit
2010.06.23 16:36:42consumer_failure
inkább bolgár gyuri kommentáljon, őt sok nyugdíjas szereti
2010.06.23 16:36:42dobimano
jó az iram,okés meccs
2010.06.23 16:36:55Tsor
fugyi, amikor nem ment az angoloknak, akkor őket írta le. nemfigyeltél?
2010.06.23 16:37:02seva7
Korelnök:)azért néha-hóba csak felkínálja az ember lánya...
2010.06.23 16:37:10mzof
azért mert vesztésre áll "kedves" csapatotok, nem kell a kommentátort szídni, tudja kinek kell drukkolni....
2010.06.23 16:37:19prtsc
somosékat fogom legelőször kipenderíteni, ha tévé elnök leszek :D
2010.06.23 16:37:22Papa
vb leggyengébb csoportjában is csak kiderül, hogy melyik a legjobb csapat
2010.06.23 16:37:30gekkócska
Akkor nincs füles ma. Sajnálom.
2010.06.23 16:37:37szaszni
somosnál már csak az Eurosporton utálom az úszó bajnokságokon meg az atlétikát közvetitö Szabó Gábort.....
2010.06.23 16:37:41Korelnök
seva7: Azzal a seggel nincs is semmi gond, lehet angol, szlovén, mindegy... :P
2010.06.23 16:37:41kamubek
cojones: ezt csak a "zászlód" miatt mondod? :S
2010.06.23 16:37:43Andi's sekai
Jamesben még reménykedhetünk, Rooneyt meg sajnálom, túl nagy a nyomás.
2010.06.23 16:37:46Nils. H
consumer_failure: és nem biztos, hogy nagyobb hülyeségeket mondana, mint Bognár :D
2010.06.23 16:37:59ap@tigris
prtsc for MTV president! :D
2010.06.23 16:38:00fraki
megy a rúnigyengézés, de azért ti se cserélnétek le. Nem tudom, láttátok-e de volt már egy(-két) gólpasszt érő megmozdulása
2010.06.23 16:38:02bgalgan
hajrá szlovének!
2010.06.23 16:38:09mashbp
bzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
2010.06.23 16:38:14galád
pedig úgy volt, hogy Beckham is játszik[link]
2010.06.23 16:38:16gekkócska
Seva, nem győzünk pironkodni.
2010.06.23 16:38:19mrbloodbunny
rúni télleg ne az igazi... mint podolski a legutóbbi német meccsen... általában bXszottjó, de néha langyibangyi
2010.06.23 16:38:20prtsc
és este sem lesz szántó dávid, sőt, mérei andrea se. otthon maradtak szexelni :)
2010.06.23 16:38:34fugyi
a szlovénokról kb 2-3 szót szól, az angolokról ennek a sokszorosát, nagyon jól figyelek.
2010.06.23 16:38:46HumorosSzurikáta
USA nem bír az algériaiakkal???
2010.06.23 16:38:56prtsc
ap@tigris köszi :D
2010.06.23 16:39:00Böszman
SLOVENIJA!
2010.06.23 16:39:08jorgecosta
persze h nem cserélnénk le! csak próbálom bíztatni :)
2010.06.23 16:39:11seva7
Korelnök-gekkócska;PPPPPPP
2010.06.23 16:39:11ap@tigris
Andi és Füles...Mekkora Bors címlap lesz ebből...(Bele, kell férjenek a fülek...)
2010.06.23 16:39:14Korelnök
prtsc: Ejj, kár Andikáért. Ki lesz este az ügyeletes szottyadt MILF? :)
2010.06.23 16:39:16consumer_failure
egyszerűen tudja kiket kell kiszolgálni, anglia a divatcsapat, ennyi
2010.06.23 16:39:20gekkócska
a cica rúgja meg...
2010.06.23 16:39:22mashbp
ezt szűrjétek ki bzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
2010.06.23 16:39:30sonniboi
Hagyjuk már ezt a túl nagy a nyomást! Elvileg profi. Gykorlatilag káposzta!
2010.06.23 16:39:34zusammen
nehéz velük
2010.06.23 16:39:47schzsolt
milyen a meccs? nálam nincs kép, kösz.
van esélyük a szlovénoknak
remélem anglia megy franciák után
2010.06.23 16:39:47prtsc
este majd: Stúdióvendégek: Sallói István (szakkommentátor), Novotny Zoltán (sportriporter) Műsorvezetők: Zelinka Ildikó és Deák Horváth Péter
2010.06.23 16:39:55gazsenka
na es fideszezes mikor lesz?
2010.06.23 16:40:04ap@tigris
prtsc: You're welcome! :D
2010.06.23 16:40:16szaszni
Ildi lesz a möszörvezetőő(L)
:DDDDDD
2010.06.23 16:40:21janeszovics
No, én meg most jöttem meg, le kellett már rágni a körmeinket? :-)
2010.06.23 16:40:23gekkócska
Esetleg egy Zelinka Novotny combó?
2010.06.23 16:40:24fugyi
hát igen.....consumer failure.-igazad van...
2010.06.23 16:40:27dani0904
A Pirelli lesz 2011-től az F1 gumiszállítója
2010.06.23 16:40:39prtsc
ap@tigris majd kapsz munkát :D
2010.06.23 16:41:02seva7
Korelnök-kirittyentem magam-és bemegyek pillázni:)
2010.06.23 16:41:16drazsé
nem inkább a szándékos beleütésért volt az a sárga?
2010.06.23 16:41:18mrbloodbunny
ppsssssss berrryy...
2010.06.23 16:41:20manarola
azt hittem a Matador
2010.06.23 16:41:22Korelnök
Zelinka sem rossz néni, azért.
2010.06.23 16:41:32s.t.a.l.k.e.r
Kik találták ki FOCIT????
2010.06.23 16:41:34ebenbry
futásmennyiség!!! a jó édes... ilyen szó nincs
2010.06.23 16:41:36kamubek
consumer_failure: a divatos dolgok nem azok szoktak lenni, amelyek többnyire jók? :S Csak mert Anglia nem túl jó mostanában...
2010.06.23 16:41:50Alkesz
az angoloknak a franciákkal kellene meccselni a leglúzerebb csapat díjáért
2010.06.23 16:41:58cojones
szlovének megnyomják a végét, bevernek egyet, anglia meg mehet haza...
2010.06.23 16:42:11xenosz
Kínaiak?
2010.06.23 16:42:14ap@tigris
40:22-nél bemondja Somos, hogy "...már túl az első félórán..." ja, még jó, hogy nem az első 15 percet mondta...
2010.06.23 16:42:24Korelnök
seva7: Ja, akkor én is megyek. ;)
2010.06.23 16:42:29szaszni
s t a l k er: Az angolok.
2010.06.23 16:42:30józan'
na most véd az angol kapus
2010.06.23 16:42:31prtsc
Korelnök azért az andi a csúcs az ügyeletes szőke milfek közül :)
2010.06.23 16:42:32garizim
Jó meccs. Kár hogy mennem kell
2010.06.23 16:42:35gekkócska
én beverek egy sört.
2010.06.23 16:42:39Andi's sekai
ufffffff, mázli
2010.06.23 16:42:39Mikulka2
nekem csak a Dia jön be, de Ő nagyon! a mosolya, meg a szeplős dekoltázsa... varázslatos
2010.06.23 16:42:41consumer_failure
kamubek ilyenkor van a divat lecsengőben. nézd meg pl csimpiánu rinyáldut is mennyien éltetik
2010.06.23 16:42:48cojones
télleg védett, ritka az ilyen:))
2010.06.23 16:42:54fraki
le lehet szállni az angolokról, továbbjutnak.
2010.06.23 16:42:56svejk
44 éves korában elhunyt Hypós Feri, a Ferencváros vezérszurkolója.:(
2010.06.23 16:43:01INTÍERtripletta
ha nem nyírják le a füvet ez a defoe gyerek ki se látszana
2010.06.23 16:43:16dizel
aki csak a VB-t nézi annak defoe sokkal nagyobb játékosnak tűnhet mint rooney..