Hollandia nem akart pontot veszíteni
A harmadik afrikai csapat is elbúcsúzott a világbajnokságtól, Kamerun még csak pontot sem tudott szerezni. Hollandia nagy önbizalommal várja az egyenes kieséses szakaszt, a csapat sebessége figyelemre méltó, Szlovákiával játszanak a nyolcaddöntőben.
Hollandia egy helyen változtatott kezdőcsapatán, Boulahrouz került be van der Wiel helyére a védelem jobb oldalára. A felállás jelezte, van Marwijk kapitány inkább az állandóságban hisz, mintsem a pihentetésben.
Az első perctől érezni lehetett, egyik csapat sem óvatoskodik, bátran lőttek mindkét oldalon. A kameruni védelem bajai a huszadik percben már látszódtak, de akkor még van Persie-nek hosszú volt Sneijder labdája. Kuytot ellenben megtalálta az előrehúzódó Boulahrouz, a Liverpool csatára lőtte is rögtön a labdát, de mellé.
A 36. percig kellett várni a holland gólra, akkor van der Vaart ugratta ki van Persiet, aki úgy kapta meg a labdát, hogy a visszafelé mozgó Kuyt átlépte, a csatár a kapus lába között vágta a hosszú sarokba a labdát.
Kamerunt nem fogta vissza a gól, Geremi végre jó labdát adott Eto’ónak a 41. percben, aki hosszan vette át mellel, így odalett a helyzet.
A második félidőben is kitűnő passzt kapott van Persie, mindkét védőjét lehagyta, 17 méterről lőtt, de a kapus hárított.
Kamerun átmeneti fölénybe került, Eto’o-t szólója végén saját társa akadályozta, majd Makoun kapott jó labdát, de belsőzte, így hiányzott az erő belőle, Stekelenburg megfoghatta.
A 65. percben Geremi szabadrúgásába van der Varrt ért bele kézzel a tizenhatoson belül. A játékvezető büntetőt ítélt, Eto’o vállalta a lövést, kis toporgás után nagy erővel vágta a kapu jobb oldalába a labdát. A holland védelem először kapott ki Dél-Afrikában.
Arjen Robbent is bevetette a hajrára a kapitány, aki kapott egy szép indítást, visszafelé cselezett, húsz méterről lőtt, de a kapufáról visszapattant a labda. Huntelaar viszont állítás nélkül lőtt az üres kapuba.
Robbennek volt még egy jó passza, de újabb gólt már nem láttunk, Kamerun nem tudta elkerülni a szégyent, pont nélkül mehet haza. Az első kieső, aki még csak egy döntetlenre sem volt képes.

Kommentek
2010.06.24 22:07:34Funksoul Brother
tizi van a másikon
2010.06.24 22:08:18OpenBVE
belőtte
2010.06.24 22:08:58lapi
Alakul a bunda végeredmény a másikon. Így persze kiesik Kamerun. Mondtam az elején...
2010.06.24 22:09:01OpenBVE
2:1 Japánnak
2010.06.24 22:09:15imimo
szépit a dán csap
2010.06.24 22:09:21PACAL
amugy is kiesne kamerun
2010.06.24 22:09:36lasketh
MEKKORA passz volt az sneidertol
2010.06.24 22:09:39gash
HÓhÓhóhó
2010.06.24 22:09:40mivanmá?!
NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010.06.24 22:09:41Kremyy
ÁÁÁÁÁÁÁá ezazzzz.
2010.06.24 22:09:44Krinyo
nice
2010.06.24 22:09:45kalman.kalman
hhhúúúúúúhhhaaaaaa :D
2010.06.24 22:09:49GaborVonT
széép:D
2010.06.24 22:09:52Chino
ezt már megérdemelték
2010.06.24 22:09:58Johny the mocsok
góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól
2010.06.24 22:09:59Go Lem
lapi folyamatosan hülye
2010.06.24 22:10:35OpenBVE
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!
2010.06.24 22:10:54VR6
csoportelsőség!
2010.06.24 22:11:17lapi
Itt már csak a csoda segítheti tovább Kamerun. :(
2010.06.24 22:11:34kalman.kalman
a hollandok jól küzdenek
2010.06.24 22:12:01Funksoul Brother
Új-Zéland nem lesz egy nagy ellenfél
2010.06.24 22:12:08Kremyy
Nem azt mondta,hogy mostmár k**va mérges? Vagy én hallok rosszul?:D
2010.06.24 22:12:17PACAL
fogjátok már föl h kamerun már a meccs előtt kiesett
2010.06.24 22:12:20lapi
Miért hülyézel le Go Lem??? Én sem mondom rád, hogy rongybaba, pedig mondhatnám.
2010.06.24 22:12:35pizsama
Milyen Új-Zéland?
2010.06.24 22:12:51amatőrFilmEsztéta
LAPI! kamerun már a múlthéten kiesett...de mindegy...tudod mi az az opni?
2010.06.24 22:13:03Kremyy
Pacal,hiába magyarázod nekik,egy félidőig azt hitték,Gundel a kommentátor,ez nehéz információ.
2010.06.24 22:13:28pizsama
Milyen Szlovákia?
2010.06.24 22:13:38fingerli
az már bezárt :)
2010.06.24 22:14:18PACAL
komolyan, páran odavagytok a VB-ért, és még azt se tudjátok ki jut tovább
2010.06.24 22:14:29lapi
Dehogy esett ki a meccs előtt. Három ponttal simán tovább lehet jutni, ennyit szerzett Új Zéland és Szlovákia, mégis csak az egyik jutott tovább.
2010.06.24 22:14:31amatőrFilmEsztéta
fingerli: sajnos bezárt, igen :)))
2010.06.24 22:14:42zotya_papa
pizsama erre tudnék mit írni, de azt inkább...
2010.06.24 22:14:44pizsama
3:1
2010.06.24 22:14:47OpenBVE
3:1 Japánnak
2010.06.24 22:14:56fingerli
:))
2010.06.24 22:15:02Funksoul Brother
ja, bocsi Szlovákia tényleg
2010.06.24 22:15:18Johny the mocsok
11-es!
2010.06.24 22:15:33adamekp
mostanában nem a közvetítés ugrál vissza (mint eleinte), hanem a kommentek. most például a 21:40-eseket mutatja
2010.06.24 22:15:3733kardigán
kamerun már szombaton kiesett...
2010.06.24 22:15:39PACAL
látom lapi, sose fogod megérteni a dolgokat
2010.06.24 22:15:50Chino
nem értem miért hiszik azt, hogy még van esélye kamerunnak. most már csak a becsületükért játszhatnak. nem követik a vb-t az emberek?
2010.06.24 22:16:04pizsama
zotya_papa: őrizzük meg a hidegvérünk és a humorérzékünk...
2010.06.24 22:16:27lapi
Sajnos japán kivégezte Kamerunt. Pedig az 50. percig továbbjutásra álltak a szelídítetlen oroszlánok.
2010.06.24 22:16:47DonVazze
lapi Szlovákia 4 ponttal jutott tovább.. Kamerun már ezelőtt kiesett..
2010.06.24 22:16:53zotya_papa
megőriztem, azért nem fejeztem be a mondatot :)
2010.06.24 22:17:02lasketh
azert most folyt eloszor igazan egymassal torteno, igazan osszefuggo parbeszed itt cseten. es mindez lapinak koszonheto, aki vegig hulyesegeket beszelt:D
2010.06.24 22:17:14Johny the mocsok
kamerun 0 pontos ni gger csapat marad!
2010.06.24 22:17:15PACAL
lapi, inkább menj aludni... idegesítő vagy már
2010.06.24 22:17:17bíbic14
nagyon jó ez a kommentfal. csak így tovább lapi!
2010.06.24 22:17:18Chino
lapi!!!! nézd már megy az eredményeket. bármi születik ezen vagy a másik meccsen, kamerun már kiesett. minimum 4 pontja lesz dánoknak illetve japánoknak is. kamerun ha nyerne akkor is csak 3 pontos lenne
2010.06.24 22:17:46trotil
Innen már ne kapjanak ki
2010.06.24 22:18:16pendragon
bibic:)
2010.06.24 22:18:25Fhúúúúúdejóvagy
mit szenvedtek lapival? ez egy rtardált, feltűnhetett volna...
2010.06.24 22:18:40amatőrFilmEsztéta
ez nem összefüggő chat, lapi írja a hülyeségeit, a többiek meg lereagálják, amit persze lapi nem olvas el :)))
2010.06.24 22:18:40Kremyy
ez jó volt.Jó éjt mindenkinek.
2010.06.24 22:18:44Johny the mocsok
vegyétek mr észre lapi csak etet benneteket
2010.06.24 22:18:45lapi
Tévedsz Donvazze. Újabban a döntetlenért nem jár pont. Számold újra és látni fogod az összefüggéseket. Kamerun a továbbjutás küszöbén bukott el. Egy földrész sír értük.
2010.06.24 22:18:49GaborVonT
YEEEEEEEEEYY:D HOLLANDIAA:D
2010.06.24 22:18:51OpenBVE
NYERT HOLLANDIA!!!!!ÉLJEN!!!!!!!!!!!
2010.06.24 22:18:52fingerli
lapi valójában magyar-kameruni kettősállampolgár
2010.06.24 22:19:18nempanik
lapi te beteg vagy
2010.06.24 22:19:19zotya_papa
így tovább hollandia írány a döntő
2010.06.24 22:19:20VR6
100%-os Hollandia, a '88-as VB után ez a cím jön
2010.06.24 22:19:26Kalapból nyúl
argentína hollandia döntőt!!!
2010.06.24 22:19:27Chino
miért ne járna pont a döntetlenért????
2010.06.24 22:19:36lasketh
90 evet...najo. szevasztok ;)
2010.06.24 22:19:47PACAL
már hogyne járna pont a döntetlenért!?!?!?!
2010.06.24 22:19:53Go Lem
lapi teljesen hülye vákuumban él
2010.06.24 22:19:55VR6
EB of koz'
2010.06.24 22:20:22Chino
lapi basz*d irdatlan nagy idióta vagy
2010.06.24 22:20:42lapi
Még befuthat Paraguay is, aki egy sötét ló!!!
2010.06.24 22:21:01bit_vector
most nem azért, de amennyi bírói hiba van, annyi erővel simán lehetne szabályosan játszani is... Baromi sokat tévednek a bírók... apropó, nekik nem lehetne bevezetni a piros lapot ? :D
2010.06.24 22:21:21fingerli
:))
2010.06.24 22:21:30Funksoul Brother
lapi, és mi a helyzet Azerbajdzsánnal? Mi a véleményed róla? Esélyes?
2010.06.24 22:21:37Go Lem
ez hol él?
2010.06.24 22:21:57PACAL
:D
2010.06.24 22:22:05bit_vector
gondolok itt arra, hogy ha nagyot hibázik a bíró, kapjon egy piros lapot és irány az öltöző... a tartalékos meg jöhet fel... :)
2010.06.24 22:22:07nempanik
baze te nagy hiba vagy az éterben LAPI
2010.06.24 22:22:24Johny the mocsok
most jó lenne ott lenni, sok betépett párosodásra váró holland nő!
2010.06.24 22:22:34lapi
Nagyon sajnálom, de nem én találtam ki az új "nem-jár-a-döntetlenért-pont-de-a-győzelemért-3-is-jár" szabályt. ne engem, hanem a FIFÁ-t tessenek okolni!!!!
2010.06.24 22:22:43pizsama
Ha holnap Elefántcsontpart nagyon megveri É-Koreát, a Brazilía meg Portugáliát, akkor lehet még egy afrikai csapat a 16 között
2010.06.24 22:23:34Rákóczi's First Foot
lapi, te hülye vagy b+
2010.06.24 22:23:39Chino
de a győzelemért eddig is 3 járt a döntetlenért meg 1. és most is így van te nagyon fogyatékos
2010.06.24 22:23:39amatőrFilmEsztéta
lapi szórakozik velünk...ennyire hülye ember nincs :)
2010.06.24 22:24:32Chino
amatőrFilmEsztétának adok igazat:)
2010.06.24 22:24:32lapi
Jóéjt, holnap találkozunk a délutáni Brazil-Spanyol tét nélküli csoportmeccsen.
2010.06.24 22:24:35gash
lapi csak szopat, ti meg komolyan veszitek :D
2010.06.24 22:24:39Flatline_
lapi ne igyal tobbet :)
2010.06.24 22:24:45laronell
hollandia-szlotákia :))) pápá szlotákok
2010.06.24 22:25:07Johny the mocsok
lapi a nagy trolletető! :-)
2010.06.24 22:25:50Go Lem
Lapi nem is hülye csak hülyít minket
2010.06.24 22:26:24amatőrFilmEsztéta
lapi, véletlenül nem te vagy dezső? (dezsőmail.blog.hu) :)
2010.06.24 22:26:40lapi
Nézzétek meg az UEFA honlapon a "new rules" menüpontot. Ott példákkal is illusztrálják az új szabályt. Mindenkit óvva intenék az ikszre játszástól.
2010.06.24 22:28:17lapi
Nem vagyok Dezső, de ismerek egy Dezsőt, aki a harmadik szomszéd kecskéje és furcsa módon tejet ad. valszleg nőstény lehet, csak Pista bá be volt rúgva, amikor nevet adott neki.
2010.06.24 22:30:27lapi
Kik játszanak a csoport 3. meccsén???
2010.06.25 09:35:20Panyec)
Na lapikám, elmagyarázom, hogy megy ez.
Kamerun akkor esett ki, mikor a Dánok megverték őket. Hollandia azonban ezzel jutott tovább. Mivel, ha Kamerun nyerte volna a Dán csapat ellen játszott meccset, még a Hollandok is veszélyben lettek volna. De így nem, mivel azt a bizonyos meccset a DÁNOK nyerték. Tehát kérünk: KÉRÜNK, ne dumálj hülyeségeket.
*hajrá HOLLANDIAA*