2. félidő
51'
Ez volt az Index Mexikója, elszállt a közvetítésünk.
(1–1)
Reid
Gól
48'
11'
Eddig mindkét csapat 11-szer szabálytalankodott.
7'
Óriási, hogy az a Vittek szerezte a gólt, akiknek négyből négy rossz passza volt.

(0–1)
Vittek
Gól
5'
1. félidő
42'
Technikai gondjaink voltak az elmúlt percekben, de kiizgultuk, hogy addig az égvilágon ne történjen semmi.
Lochhead
Sárga lap
39'
23'
Az a fura, hogy hiába vannak kevesebben a lelátón, ugyanolyan hangosan szól a vuvuzela. Vajon az MTV már teszteli a szűrőt?
23'
Az új-zélandiak eddig egyszer találták el a kaput, a szlovákok egyszer sem.
17'
Valahogy az az ember érzése, hogy az összes rossz meccset fél kettőre teszik. A brazilok meg játszhatnak majd este három fokban.

16'
Vittek próbálkozott távolról, de lövése méterekkel az új-zélandi kapu fölött szállt el.
14'
A szlovákok egyetlen magyar nemzetiségű játékosa Saláta Kornél, aki a kispadon kezdte a mai meccset.
14'
Itt lehet dotohozni, vagy Új-Zélandot hozzácsatolni Nagy-Szlovákiához.
10'
Szlovákiának ez lesz az első vb-je és ők az egyetlen újonc csapat is idén.
9'
Eddig jobbára mezőnyben folyik a játék, de Új-Zéland valamivel kezdeményezőbbnek tűnik.
7'
Új-Zéland eddig 12 meccset játszott Óceánián kívül, 11-szer kikaptak, 1-szer győztek, 4 gólt rúgtak és 36-ot kaptak. Egyetlen győztes meccsük most májusban volt, az ugyancsak vb-résztvevő szerbeket győzték le 1:0-ra.
5'
Megvolt az első új-zélandi helyzet, egy beadást Killen fejelt a szlovák kapusba.

3'
A rustenburgi Royal Bafokeng stadionban félház van.
2'
A két csapat még sosem találkozott egymással.

1'
A szlovák válogatott kezdi a meccset.


Kommentek
2010.06.15 16:30:36kriszmix
Én a kapufás lövésééért is adtam volna egy lapot C. R.-nek, veszélyes játék címen :D
2010.06.15 16:30:54közutas
MARCI
2010.06.15 16:33:51kriszmix
Én csak adnék má egy 11-est a fáncsiknak.... C.R. megint domborított egy kamut
2010.06.15 16:34:11M.Líviusz
e.csontpart veszélyesebben játszik
2010.06.15 16:34:17hhgffcvht
Hajrá egyik, ne hagyd magad másik!
2010.06.15 16:36:13Laciyeti
:)
2010.06.15 16:36:18kriszmix
vissza a posványba .... eddig volt t foci, most 60 perc szünet ....
2010.06.15 16:36:39dombó
sztem a szlovák meccs jobb volt...hajrá szalka
2010.06.15 16:37:35docker136
szlovák zászlókkal ne üzengessen itt senki! takarodjatok a szlovák net-re!
2010.06.15 16:37:44hhgffcvht
Ha ezek elefántok, akkor miért van puma a mezükön?
2010.06.15 16:38:02kriszmix
hát a szlovák meccs nem nagyon volt jó sztem ..... nekem eddig a német volt az, meg még az argentin...- ez a 2 mutatott vmit
2010.06.15 16:38:12efemiko
ne írogassál már fasságokat
2010.06.15 16:39:05efemiko
hhgffcvht:ha már muszály emgakadnia a meccsnek legalább normális dolgokat írj
2010.06.15 16:40:11dombó
parázs kis meccs...
2010.06.15 16:40:53kriszmix
biztató kezdés......erős visszaesés....... ez marad a tendencia? :S itt senkise akar, vagy senkise tud focizni? Rossz a klíma, vagy a kaja, vagy mi a fene...
2010.06.15 16:41:13Mikulka2
docker ezt csak neked
2010.06.15 16:42:19Mikulka2
docker tehát ezt csak neked
2010.06.15 16:42:40tinatina
fuck off
2010.06.15 16:43:14wakond
sztem csak kiegyenlítődött a mezőny, szinte senki sem jobb a másiknál sok góllal, persze a meccs lehetne jobb is, de az látszik, h felkészültek egymásból és ez jön ki belőle
2010.06.15 16:43:28hhgffcvht
Ha ezek elefántok, akkor miért van puma a mezükön?
2010.06.15 16:43:40Ol_Sanchez
mi alapjan moderaljak itt a commenteket? van vmi policy?
2010.06.15 16:43:42docker136
szlovák anyukád hogy van mikulka?
2010.06.15 16:43:43kriszmix
mondjuk azt nem értem miért kell 0 fokos hőmérsékletű országba vinni a vb-t....lett volna inkább szudánba, vagy máshol
2010.06.15 16:43:53ArrinSinas
vicces pofa....
2010.06.15 16:44:17Allin(HUN)Gary
nem tudom de nekem nagyon tetszik ez a meccs
2010.06.15 16:45:15rozmar
nem baj, majd kinövöd
2010.06.15 16:45:38kriszmix
én nem vagyok hagyattesve tőle........elvileg ez a nap meccse ..... omg
2010.06.15 16:46:21Mikulka2
docker, mi közöd hozzá? szánalmas vagy
2010.06.15 16:46:22Le Fay
egész vébét meg kéne reformálni... járjon pont a kapuralövésért, cselezésért, szerelésért stb. mindjárt felpörögne a játék
2010.06.15 16:46:25hhgffcvht
majd este a brazilok!
2010.06.15 16:47:09kriszmix
igaza van egri úrnak ....... ezt a vb-t magyarország megnyerné :D
2010.06.15 16:48:53docker136
mikulka2, de legalább nem egy köcsög tót! menj a trianon -oszlophoz, ott verd a nyálad, ne itt!
2010.06.15 16:49:12ArrinSinas
vakok közt félszemű a király alapon fogja valaki megnyerni ezt a VB-t... :)
2010.06.15 16:49:56kriszmix
egyetértek Arrin!!! :D
2010.06.15 16:50:32Mikulka2
majd ha te elmentél új-zélandra. bár nem kívánom ezt az ottaniaknak. amúgy csak te kedvedért teszem ide a szlovák zászlót.
2010.06.15 16:52:37docker136
majd akkor pofázz, ha a te apádat üldözik el a szülőföldjéről!
2010.06.15 16:55:30M.Líviusz
zidane-t a pályára
2010.06.15 16:55:43hhgffcvht
megszívták a szlovákok, úgy kell nekik
2010.06.15 16:58:47kriszmix
ÁÁÁjjjj nem hiszem, hogy Mikulka miatt csatolták el tőlünk a Felvidéket!! Szurkoljunk inkább, beszélgessünk, hülyüljünk, ne vitázzunk már... Mikulka nem cukkolt senkit..... részemről ende
2010.06.15 17:01:44kriszmix
Indul a 2. felvonás!!!!!!!!!! Hajrááááá Csontiikk!!!!
2010.06.15 17:05:22docker136
mikulka2, hallottál már a versailles-i békéről, a szlovák nemzetiségi politikáról, a kollektív bűnösségről, a benesi dekrétumokrók?
2010.06.15 17:07:29kriszmix
docker, szíve joga mindenkinek odaszurkolni ahová akar.....láthatod, hogy ő magyar egyébként, még akkor is ha határontúlra került .. azz erdélyi magyarok pl. sokkal inkább magyarok, mint itt az anyaországban
2010.06.15 17:08:43kriszmix
Egyébként is ez egy sportoldal ........ lehet már nincs is itt senki csak mi ....... hahóóóó van itt még valaki?
2010.06.15 17:09:20Peter Griffin
már történelemóra van, a meccsről nem beszélhetünk
2010.06.15 17:09:33jaaa:)
hát igen:) elég gyenguszka meccs:P
2010.06.15 17:09:37dONLaCa
van csak en meccset nézek
2010.06.15 17:09:59hhgffcvht
v a n
2010.06.15 17:11:21Mikulka2
docker, én lezártam a múltat. gyűlölhetnék minden németet, nem teszem. a részleteket hagyjuk.
2010.06.15 17:11:47kriszmix
ááá ez megnyugtató, azt hittem mindenki eloldalgott!! :) most kicsit jobb a meccs! :) focióra van, már csak a fociról beszélhetünk! :)
2010.06.15 17:11:59Dzsuba
a 2 touere ből akármelyik bedarálná ronaldot :D
2010.06.15 17:11:59miezmá
mikor jön Drogba?
2010.06.15 17:12:31Memento21
elalszom, annyira izgalmas...
2010.06.15 17:12:49hhgffcvht
-------én is!!!!!!!!!!!!
2010.06.15 17:12:54tinatina
jó éjszakát
2010.06.15 17:13:10sityak01
van persze, nem is érdemes titeket kommentelni, érdekesebb a meccs, ti meg viccesek vagytok :>
2010.06.15 17:14:11kriszmix
amikor a szöv.kapitány bedobja a levesbe! :) hát C.R nem nagyon adja magát... szia tina!!! uhhh ez szép volt, csak nem volt erő a fejesbe
2010.06.15 17:14:11jaaa:)
5 percen belül gól lesz:P
2010.06.15 17:16:28lostparadise
elpattant a madzagról a bogyó
2010.06.15 17:18:03lecsó73
a speaker sem a csúcs
2010.06.15 17:19:59oregtata
vetkőzz, drogba
2010.06.15 17:20:00Peter Griffin
ezt a céronáldót is visszavetette az aranylabda
2010.06.15 17:20:30hhgffcvht
----------letelt az 5 perc, hol a gól?????
2010.06.15 17:20:57Cega
RIA-RIA HUNGÁRIA
2010.06.15 17:20:58kriszmix
jaaa nem lett gól 5 percen belül .... :) törött könyökkel?? minek jön úgy? áááááááá
2010.06.15 17:21:34jaaa:)
ott van, csak késik pár percet a csatár cipője :P
2010.06.15 17:21:38tinatina
drogbbbbbbbbbbbbbbbbbaaaaaaaaaaa
2010.06.15 17:21:56gergo033
hajrá drogbaaaaa
2010.06.15 17:22:16miezmá
végre
2010.06.15 17:23:03kriszmix
lőjj egy gólt, lőjj egy gólt didijéééé lőőjj egy góólt
2010.06.15 17:23:18jaaa:)
a sok bal lábas állandóan jobb lábbal lő....:S
2010.06.15 17:26:03Varbaro
gyerónk má c!! terhes vagyok!
2010.06.15 17:26:14kriszmix
beragadt a kapus nem volt les :D
2010.06.15 17:27:21jaaa:)
késik a gól, mint a fizetésem...:S
2010.06.15 17:27:48hhgffcvht
góóóóóóóóóóóóóól
2010.06.15 17:28:38gergo033
micsoda góóóóóóól
2010.06.15 17:29:10Joe30
szép műesés
2010.06.15 17:29:24Varbaro
mekkora műesés ja :D
2010.06.15 17:30:16Joe30
na ez is mesze volt a fejtől...
2010.06.15 17:31:23tinatina
na mi lesz már
2010.06.15 17:31:57Cega
A Brazilok rúgnak 5-öt Észak koreának??
2010.06.15 17:32:39Varbaro
C rúg egy gólt mingyá
2010.06.15 17:32:46Peter Griffin
Arouna Koné gól
2010.06.15 17:34:18jaaa:)
ááá...
2010.06.15 17:34:37Varbaro
mellé baker
2010.06.15 17:35:27gergo033
ez az
2010.06.15 17:36:39gergo033
fuu hatalmas rúgás
2010.06.15 17:37:29hhgffcvht
--------menjek haza vagy megvárjam a végét? SZAVAZZATOK!!!
2010.06.15 17:37:39gergo033
bakker
2010.06.15 17:37:58kriszmix
még 10 perc .... gyerünk már fáncsik, elszáll a fogadásom :P
2010.06.15 17:39:00Varbaro
holvan nyunyó gomez
2010.06.15 17:39:16kriszmix
hhgffcvht le akarsz maradni a fáncsi győzelemről vagy nem? ha igen, hazamehetsz, ha nem várd meg a végét! :))
2010.06.15 17:39:59tinatina
basszus
2010.06.15 17:40:29Varbaro
megakadt bakerrrrrr
2010.06.15 17:40:46hhgffcvht
naaaaaaaaaaaaaaaaa
2010.06.15 17:40:47gergo033
naaaaaa megszakadt
2010.06.15 17:51:18jaaa:)
000000
2010.06.15 17:59:54bemattolo
anál ollé
2010.06.15 20:31:31Kapitány_1
Korea, a dolgozó népért, a szocializmus és kommunizmus végső győzelméért - ELŐŐRE!!;)