1. félidő
1'
Az olasz válogatott kezdi a meccset.
1'
Jó estét kíván a szakkomentátor, Szily László. A világbajnok játszik egy ágyútöltelékkel. A vébé eddigi menete alapján reménytelen tusakodásra számíthatnánk, Paraguay mi mást tenne, mint védekezne, Olaszország mi mást tudna, mint védekezni. De mi nem vagyunk pesszimisták, tegnap is az esti meccs mentette meg a napot, az érett technika és a dél-amerikai lendület fesztiválját várjuk.
1'
Riveros csúszott rá brutálisan Montolivo bokájára, nincs lap.
2'
Azonnal brutális paraguayi szabálytalanság, majdnem kettétörték Montolivo sípcsontját. Riveros volt a tettes.
2'
A két válogatott harmadszor találkozik egymással, mindkét korábbi meccset
(1950 és 1998) az olaszok nyerték. 1950-ben a világbajnokságon
Riccardo Carapallese és Egisto Pandolfini góljaival 2-0-ra nyertek.

2'
Mindkét csapat játékosai feltűnően lelkesen és nagyon hamisan énekelték a himnuszukat, ez jó jel!
3'
Egyből nyomni kezd Olaszország.
7'
Így vezeti föl a meccset az Azzurri! blog:
Három napnyi érdektelen szenvedés után (mégis milyen világbajnokság az, ahol a legjobban ezidáig a német csapat teljesített..), végre felpezsdül az élet, pályára lép a világbajnoki címvédő, megmentve ezzel milliók labdarúgásba vetett hitét. Első ellenfélként a csoport talán második legerősebb együttese ellen lépünk pályára, mondhatnánk, hogy afféle csoportrangadóval indítunk, de az ehhez hasonló jelzőket hagyjuk meg inkább a paraguayi blog számára, nekünk ez csak egy, a kezdés okán érdekesebbnek tűnő mérkőzés, a VB egyik abszolút sötét lovának számító tizenegye ellen.
7'
Az olaszok kezdik jobban a meccset, folyamatosan Paraguay térfelén van a labda.
9'
Olaszország tavaly a Konföderációs Kupán találkozott legutóbb
dél-amerikai csapattal, akkor 3-0-ra vesztettek.
9'
De ne is törődjünk a sok kutyaütővel, hisz este fieszta lesz szerte a világon, a Dél-Afrika – Paraguay – Magyarország tengely örömünnepet fog járni, hisz az Albirroja megkezdi a világbajnoki szereplését, ami reméljük minél tovább tart.
Így ünnepel előre a La albirroja blog.
11'
De Rossi esett össze a 16-osnál, Caceres lépett rá a sarkára.

11'
Jól hozza fel a labdát Olaszország, eddig annak ellenére ez a meccs kezdődött a legjobban a maiak közül, hogy nem volt igazi helyzet.
Caceres alattamosoan lépett rá De Rossi lábára közben.
14'
Mondtam már, hogy zuhog az eső?
14'
Paraguay a korábbi hét vb-indulása során csak egyszer nyerte meg első meccsét, 1986-ban Irakot győzték le.
19'
"Természetesen Új-Zéland is itt szurkol, egy igazságos döntetlen nekünk jó lesz." - írja kiwifoci. Aki ilyenre hajlamos, olvassa az All whites szurkerblogot!
19'
Paraguay kezd kijönni a szorításból.
20'
Jöhet az első paraguay-i szöglet.

22'
Paraguay először tanyázik az olasz térfélen, szögletek egymás után. Most már helyzeteket is kéne mutatnia Olaszországnak a szép középpályás játék után.
22'
Vera adta el a labdát saját térfelén, de Montolivo nem tudott élni a lehetőséggel, lövése gyenge volt.
24'
Jézus! A paraguayi Torres váratlanul ziccerbe került egy kipattanó labdánál, de a rettentően rossz lövés méterekkel mellément.
25'
Paraguay szépen magához tért és kezd gondokat okozni az olasz védelemnek.
26'
Vége lenne az Olasz Csodának? Ellaposodásszag lengi be a pályát.
26'
Az olasz válogatottban egyetlen idegenlégiós sem játszik, a
paraguayaknál négyen játszanak csak odahaza, Edgar Barreto az olasz
Atalanta futballistája.

29'
Újra áttevődött Paraguay térfelére a játék.
31'
Most percek óta újra az olaszok fújják a passzátszelet, a középpályán tetszetősen passzolgatnak, működnek a szélek, igazából az a fura, hogy nem keletkeznek helyzetek. Kéne valaki, aki utolsó passzokat adna.
34'
Olaszország hét meccs óta veretlen a világbajnokságokon. Legutóbb
2002-ben, a Koreai Köztársaságtól kaptak ki.
35'
"nem kicsit laposodott el a meccs, Gattuso meg úgy néz ki, mint Ludas Matyi" - twitteli KiwiFoci.
"Hajrá Olaszország! Paraguay eddig nem sokat mutatott, erőtlenek, bátortalanok, Szlovákiának nem lesz megoldhatatlan feladat." - foglal állást SlovenskoDoToho, a szlovák szurkoló-blogger.
37'
"szilynek igaza lesz, a mérkőzés szinvonala esik, mint a görög gazdaság" - twitteli a bölcs görög szurkerblogger, Rehakles2010.
(0–1)
Alcaraz
Gól
39'
Egy szabadrúgás utáni beívelésnél Alcaraz fejelte le Cannavarot és De Rossit, váratlan paraguay-i vezetés.

41'
"Érthetetlen, hogy Olaszország miért nem 1-0 után vett legalább vissza, mint a legendás elődeik. 15 percig szellemesen, könnyedén passzolgattak --" Itt tartottam, amikor egy előreívelt szabadrúgást Alcaraz szépen felugorva, egyszerre megcsúfolva De Rossit és Cannavarót, befejelt. Ezt megérdemelték az olaszok.
43'
Kevés szabálytalanság eddig: 6:5
44'
"az az igazán szar meccs, ahol a védő rúg gólt, viszont az olaszok most pislognak, mint hal a szatyorban."
"ollé! dagad a májunk! végre nem csak minket cseszegetnek a védelmünkkel ezután"
A twitterszféra káröröme határtalan.
44'
Mindkét csapat négyszer lőtt eddig kapura, 1-1 lövés találta el a kaput.
45'
A mexikói játékvezető 1 percet hosszabbít.
45+1'
Végre egy meccs hős kiscsapattal, bukófélben lévő óriással, mi kell még? Mondtam, hogy jó meccs lesz, és erre még meg is maradt a lehetőség. Olaszországnak a második félidőben pörögnie kell.
1. félidő (szünet)
Bréking! Nem jött ki Buffon, Marchetti a Cagliariból az olasz kapuba helyette. Mi lehet az oka?
2. félidő
Buffon-Marchetti
csere
46'

49'
Marchetti a Cagliari kapusa, újoncnak számít az olasz válogatottban, eddig 5-ször védett.
50'
Kellemesen élénk a második félidő eleje, Paraguay abszolúte egyenrangú passzjátékot mutat be, most kevésbé ívelgetnek.
50'
Olaszország címvédőként érkezett Dél-Afrikába. A legutóbbi két vb-n
nyerte a nyitómeccset. 1998 és 2002 után megint dél-amerikai csapat
ellen kezdte a tornát. Chilével 2-2-öt játszott, nyolc éve Ecuadort
2-0-ra legyőzte.
51'
Buffont idegbecsípődés miatt kellett lecserélni.
54'
Zambrotta ívelését Pepe próbálta akrobatikus mozdulattal a kapura ollózni, de nem találta el a labdát. Ennek ellenére szép akció volt.

55'
Hatalmas paraguay-i helyzet, egy kapu előtti kavarodás után Verához pattant a labda, de fölé lőtt.
56'
Vera befejezhette volna a meccset, de az elépattanó labdát kicsit oldalról, 8-10 méterről fölébombázta, igaz egész kevéssel.
56'
Eddig meglepően szabályos a meccs, 9 szabálytalanság mindkét oldalon, lap még nincs.
58'
Így, hogy Paraguay hősiesen vezet és Olaszország kénytelen szenvedve támadni, egészen szórakoztató lett a meccs.
Marchisio-Camoranesi
csere
59'
Torres A.-Santana
csere
60'
Cáceres V.
Sárga lap
62'
A paraguay-i játékos Montolivo bokájára csúszott rá keményen.
62'
Azt hittem, Victor Caceres pirosat kap Montolivo brutális felrúgásáért.
(1–1)
De Rossi
Gól
64'
Pepe ívelte be a szögletet, a kapus melléütött, De Rossi közelről vágta be.

66'
Szegény Paraguay, nagy kérdés, hogy a következő 50 évben fognak-e vezetni Olaszország ellen.
67'
Santana lőhetett az olasz 16-oson belülről, de rosszul találta el a labdát.
67'
És Paraguay nem adta fel, ami szerencse, most gólt lőhettek volna, miközben az olaszok láthatóan be akarják tolni a másodikat.
Valdéz-Santa Cruz
csere
68'
69'
Nem lehet túl büszke idei felkészülési meccseire Marcello Lippi, az
olaszok kapitánya. Kikaptak Mexikótól, valamint két döntetlen Kamerun
és Svájc ellen. Paraguay öt felkészülési meccset játszott, kétszer
nyert (Észak-Korea és Görögország ellen), valamint két döntetlen
mellett vereség Írországtól.
Camoranesi
Sárga lap
70'
A nemrég csereként beállt Camoranesi Vera bokájára csúszott rá szándékosan.
72'
Valdez ügyesen, de eredménytelenül mozgott, a másik ismert paraguayi csatár, Santa Cruz állt be helyette. Rögtön utána tolongás a paraguayi ötösön, tizenegyes nélkül.
72'
A csintalan utcagyerek stílusú focisták kedvelői kedvéért Lippi mester beküldi Di Natalét, az olasz gólkirályt.
Gilardino-Di Natale
csere
72'
74'
Az olaszok már háromszor is eltalálták a kaput, Paraguaynak ez még mindig csak a gólnál sikerült.
75'
Függetlenül az eredménytől, minden kiscsapatnak úgy kéne játszania, minr Paraguaynak. Bátrak, határozottak és teljesen a góllövést sem adták föl. Olaszország szövöget-szövöget a középpályán, de mostanában nem tudnak a védelem mögé kerülni.
76'
Mindjárt jön a V2-es titkos fegyver, Oscar Cardozo Paraguayból, akiről azt állították, hogy sérült.
Barrios-Cardozo
csere
76'
79'
2 csatárral az olaszok, mi lesz itt még?

79'
Ezen a világbajnokságon már lejátszottak egy Európa-Dél-Amerika
párharcot, az Uruguay-Franciaország meccs 0-0 lett. Így továbbra
is Dél-Amerika vezet 81-71-re.
79'
Kezd kicsit elfogyni Paraguay. Még kulturáltan passzolgatnak, sok labdát szereznek, de véletlenül sem kerülnek helyzet közelébe.
82'
Mi van Verával? - tesszük föl Mándy Iván klasszikus kérdését, de Vera, köszöni, jól van. Mégsem sikerült beadnia.
82'
A labdabirtoklás és a szabálytalanságok száma is egyenlő.
83'
Montolivo lőtt távolról, a kapu előtt pont lepattanó lövést Villar ütötte ki.
85'
Villar túltömött bőröndként dőlt el, de a végén védte Montolivo lövését. Olaszország támad, aztán Camoranesi, akinek sárgája van, gyanúsan akaszt, mint a börtönviselt horgász.
88'
Tolongás és tömegjelenet a paraguayi tizenhatosnál, Olaszország pörög, de nem elég pontos. Di natale jó csere volt, Montolivo elképesztőern szívós, de talán ez sem lesz elég.
88'
Most már ijedt labdaelrúgdosás folyik, heroikus a vége, paraguayi szemszögből.

90'
Rettenetesen elfáradt Paraguay az olasz nagypapák ellen, ez a meglepetés.
90'
3 perc lesz a hosszabbítás.
90+3'
Paraguay lőhet távolról szabadot, ez lehet az utolsó lehetőségük.
90+3'
Nem volt ez príma meccs, de rossz sem, mindkét csapat végre nyerni akart, a gyengébbik nem ölte a játékot, Olaszország sokat javult a borzalmas előmeccsekhez képest, bár ilyen lenne a vébé átlagszínvonala. De nem ilyen. Viszontlátásra!




Kommentek
2010.06.14 22:20:09tommerman
állítólag a106 percben vége!
2010.06.14 22:20:13El vecino
volt már gól?
2010.06.14 22:20:14Fehérvár Kapitány
Vége...1-1
2010.06.14 22:20:15SPF1978
hát persze hogy engedi a FIFA akürtöket ! Kapnak a bevételből !!!!
2010.06.14 22:20:17Matteo.it
vége.
2010.06.14 22:20:19Hivatásos beszólóművész
Vége van az MTV 1-2 a vége! :):):):)
2010.06.14 22:20:20beccadelli
mondjuk ki eddig a vb sz.r a németek jól nyomták de nincs semmi izgi szenvednek mint az index stábja a közvetítéssel
2010.06.14 22:20:21csernaimisi
emberek vki mondja meg h mi értelme a visszajátszás résznek ha egyszer nincs benne semmi?
vki...
2010.06.14 22:20:23MagyAR
a jós azt mondta, kettõvel nyernek az olaszok... azzal fog védekezni, hogy õ is ugrálva látta
2010.06.14 22:20:24didion
jujj...mindjárt lefújjja
Néziaz órát
2010.06.14 22:20:2814Gus88
Vége
2010.06.14 22:20:32Joey99
nem látok semmit se , ne má
2010.06.14 22:20:32mATyIS
vége döntetlen
2010.06.14 22:20:37KillaBees
szép volt Paraguay
2010.06.14 22:20:43Roppantó
VÉGE - maradt a döntetlen
2010.06.14 22:20:44Okocha
mutassák már még a csajt !!!
2010.06.14 22:20:51asderfghj
istenem nyomi olaszok
2010.06.14 22:20:58tigerjani
na jóéjt nektek holnap is itt nézem a meccset
2010.06.14 22:20:58didion
VÉGEEEE
2010.06.14 22:20:58mfplajos
Ez egy kib.szott nagy szégyen volt, kedves Sport Géza...
2010.06.14 22:20:59kriszmix
OMG vége!!!!!!!!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ilyen hamar??? volt ez 90 perc? :D
2010.06.14 22:20:59David VasVilla
na és akkor most az elejétől...
2010.06.14 22:21:00Pollux
HumorosSzurikáta: XDXD
2010.06.14 22:21:01HumorosSzurikáta
vége, sziasztok, jót röhögtünk
2010.06.14 22:21:02nemcigány
nálam még megy a meccs.. ott?.
2010.06.14 22:21:06tibor.b
Nagzon komoly új design pattern javaslat SportGézának:
1) Kép nem is kell, úgysem tudjátok adni (nyitunk egy másik ablakot)
2) Hang sem kell (nem birjuk a TV spikert)
3) A chat szobát javitsátok fel kicsit.
2010.06.14 22:21:07mexikoi
vége a mérkőzésnek? még el sem kezdődött... nálunk... bár valami megy már 2 órája, csak nem foci.... hangyafoci
2010.06.14 22:21:08kakamatyko
nem tudja valaki hogy mikor kezdodik a meccs? :D
2010.06.14 22:21:08A Galaxis Elnöke
Üdv mindenkinek!
2010.06.14 22:21:09Laarson
Vége a mérkőzésnek 1-1
2010.06.14 22:21:10Liverfool
Ezt az olasz valogatottat a nemetek bedaraljak.. ha lesz ra lehetoseguk..
2010.06.14 22:21:10Versember
ha többször visszajátsszuk sztem nyernek az olaszok.
2010.06.14 22:21:12El vecino
az eredmény megfelelő
2010.06.14 22:21:20mondó
persze a az utolsó 2 percre megjavult
2010.06.14 22:21:21vsdvs
a végére jó lett :))
2010.06.14 22:21:27Joey99
brrrrr
2010.06.14 22:21:27Natancs007*
DE MIÉRT NEM MEGY NEKEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM
2010.06.14 22:21:29wakawaka
csináljátok meg a streamet plzz! az utolsó 5 perc jó volt
2010.06.14 22:21:31pocsomoccse
biztos?
megnézhetnénk még párszor.
2010.06.14 22:21:49didion
Géza legközelebb kösd fel aa gatyamadzagot,
2010.06.14 22:21:5014Gus88
hajrá új zéland
2010.06.14 22:21:54El vecino
jó volt veletek! Jó éjt!
2010.06.14 22:21:56EzMi
de hova tűnt a csaj?
2010.06.14 22:21:58ys
reload...
2010.06.14 22:22:02nemcigány
offff
2010.06.14 22:22:04CR
majd holnap fél kettőor Új-Zéland-Szlovákia jó lesz
2010.06.14 22:22:06csx
Éljen a reklám már jó is... :-(
2010.06.14 22:22:07zotyawrc
ezentul mindig itt nézem a meccset a kommentek miat
2010.06.14 22:22:08Liverfool
Ezt az olasz valogatottat a nemetek be fogjak daralni.. ha lesz lehetoseguk egyaltalan..
2010.06.14 22:22:13Joey99
nem hall nem lát nem beszél
2010.06.14 22:22:17Natancs007*
HAHAHA?
2010.06.14 22:22:28natessék!!!
remek
2010.06.14 22:22:30tibor.b
szevasztok
2010.06.14 22:22:3314Gus88
jó éjt mindenkinek
2010.06.14 22:22:37Fehérvár Kapitány
sziasztok
2010.06.14 22:22:38wakawaka
na jóccakát mindenkinek :)
2010.06.14 22:22:50CybOrg
van mit csiszolni a rendszeren sportgéza!
2010.06.14 22:22:53prtsc
hát ennyi volt. jó éjt, sziasztok :)
2010.06.14 22:23:04Joey99
a 90 percből kb 20 at láttam , miben van a hiba?
2010.06.14 22:23:13photofan
az utolsó egy perc puff eltűnt nekem:(
a kedvem is elvette az egész
azon görcsöltem végig, hogy megint mikor lesz valami baja :(
2010.06.14 22:23:22seva7
tibor.b:) osztom az ötletet,valszeg nekünk izgalmasabb volt,mert végig azon drukkoltunk,hogy lássunk 5 folyamatos percet a meccsből:)köszi sportgézu!
2010.06.14 22:23:35vsdvs
ha valaki ért hozzá jelentkezzen már az Indexnél
2010.06.14 22:23:41Leni
A hibát megtaláltuk... sorry, holnap jobb lesz! Csak bírjátok sávszéllel!
2010.06.14 22:23:55MagyAR
Ha az olasz gomra megyek, akkor nem szurkolok senkinek??????
2010.06.14 22:24:00HumorosSzurikáta
jóccakát mindenkinek, a labda már nem pörög tovább...
2010.06.14 22:24:00Pjotr_CWS
Gééézzzaaaa???!!! Mi történt??? :(
2010.06.14 22:24:02nagyonfos
augusztusra menni fog
2010.06.14 22:24:07El vecino
elég lenne ide csak a komment sáv
2010.06.14 22:24:14.: mimino :.
másnak is elmegy a kép ?
2010.06.14 22:24:21seva7
kár,hogy nem tettem meg ezt az ikszet
2010.06.14 22:24:26kriszmix
áááá ez volt a legjobb buli eddig :D Holnap újra itt! :D báj mindenki :D
2010.06.14 22:24:57Joey99
majd holnapra meg kell hegyezni a sávszéllt
2010.06.14 22:25:05vsdvs
jó éccakát
2010.06.14 22:25:26Hololo
anyósom miatt van :)
Géjzaaaaa mi ez a sz@r? :D
2010.06.14 22:25:43Sünike
Pont a végét nem láttam. Mennyi lett?
2010.06.14 22:25:46Laarson
igen mert már vége a meccsnek :D
2010.06.14 22:25:56nagyonfos
1-1
2010.06.14 22:26:16Tony01
sajnos a hibát nem találtuk meg, mert túl kevesek vagyunk hozzá, meg nyilvánvalóan elcsesztük már tervezéskor, holnap inkább lekapcsoljuk az egészet, de gyertek mert a reklámokat még le kell adnunk.
2010.06.14 22:26:23seva7
másnak is eemegy:)
2010.06.14 22:26:35CybOrg
:D
2010.06.14 22:27:23kriszmix
ne már, ez nagyon tuti volt! ez kell végig, eddig nem volt baja! Kitartás! :)
2010.06.14 22:29:57Joey99
majd holnap
2010.06.14 22:30:07mr.xd
áááá
2010.06.14 22:37:02Fehérvár Kapitány
Most van a McLeod lányai reklám!!!! 60 percig vártam rá!!! :-DDDDDDDD
2010.06.14 23:17:47Zumbalalaj
az olaszok sokáig el fognak jutni, a rossz idő és a potyagól nélkül jobbak lettek volna, nem kell leírni őket. Világbajnoki cím védőihez illő módon adják tovább a kupát, ha tovább adják.. Jók az olaszok, paraguay örülhet a döntetlennek, sokkal rosszabbak voltak, az idő is nekik kedvezett.
2010.06.14 23:20:59Apollo440
gyengék az olaszok, de paragváj rohadt durván játszott. mázli itt is ott is, de remélem, a dél-amerikaiak nem mennek tovább
2010.06.14 23:22:45dotalast
Elképesztő. Megint betettek egy jósolóst videót. Beteg ez az index. Egyre betegebb.