. -
V:
-
2010. június 15., kedd 01:21
A címvédők olaszok zsinórban már 25. vb-meccsükön veretlenek, de kevés hiányzott a bukásukhoz. A Japán-Kamerun meccs csak a vasárnapi Szlovénia-Algériához volt mérhető, ami meg ugye semmihez sem volt hasonlítható. A hollandoknál pedig bemutatkozott a vébé eddigi legkellemesebb meglepetése, Elia. Lepörgött a negyedik nap is.

Japán-Kamerun 1-0

Essünk túl gyorsan a nap leggyötrőbb élményén, megismétlődött a vasárnapi rosszemlékű Szlovénia-Algéria, az előbbit Japán játszotta, utóbbit Kamerun, ugyanolyan csapnivalóan. Pedig Eto'o is a pályán volt, de azt eddig is sejteni lehetett, hogy ő az a típusú csatár, aki mögé passzoló emberek kellenek. Ez simán ment Barcelonában, kicsit nehezebben az Interben, és sehogyan sem a kameruni válogatottban. Eto'onakgyetlen szép csele volt, amúgy pedig leginkább hátra passzolt. Viszont szép az aranyszínű cipője.

Japán-Kamerun összefoglaló

Amúgy az a tipikus 0-0-s meccs volt, amin találtak egy gólt. Jellemző, hogy a győztes japánok egyetlen egy szögletet sem rúgtak, ez a fölény érett góllá. És Kamerun kilátástalanságban őket is alulmúlta. Alighanem egy görög-kameruni lenne a vébé legbüntetőbb meccse, amit az sem tenne elviselhetőbbé, ha nem lennének a lelátón vuvuzelák. Amiket nem tiltanak be, de az MTV teszteli a kiszűrésüket.

Hollandia-Dánia 2-0

Lehet fanyalogni, hogy mit keresnek gyenge csapatok a világbajnokságon, és mennyivel színvonalasabb egy Európa-bajnokság, de két európai csapat is tudott unalmas meccset játszani. Az vébé egyik favoritjának számító Hollandia messze nem volt meggyőző, nem nagyon tudtak mit kezdeni azzal, hogy a dánok átengedték nekik a területet, sőt néhány gyors kontra az első félidőben azt mutatta, hogy a védelmük sebezhető. De Jonggal pedig lehet még problémájuk, simán ki kellett volna állítani durva belépői miatt.

Hollandia-Dánia összefoglaló

Sokáig kérdéses volt, hogy a sérüléséből villámgyorsan felépülő Robben játszik-e, végül tapasszal a lábán csak a kispadon ült, ez az első félidőben meg is látszott csapata támadójátékán. Az ötlettelen hollandokon a dánok segítettek, ritkán látható csapatmunkával összehozva egy öngólt, rögtön a szünet után. (A FIFA-t is zavarba hozta a vébé első öngólja, végül hosszas gondolkodás után Agger statisztikáját rontották vele, kihúzva a jegyzőkönyvből a labdát védőtársa hátára fejelő Simon Poulsent. A három dán Poulsenből a legkopaszabb amúgy megérdemelte ezt a gesztust, mert a vébé eddigi leglátványosabb mentését mutatta be a gólvonalról kivágva egy labdát.

Csak csere volt, de a vébé eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a hollandok bal szélen Elia, aki már ellenünk is villogott, dehát a magyar védőkből nem kunszt bohócot csinálni. Neki a dánokból is sikerült, és az sem tűnt nehéznek. Robbennel a másik oldalon a következő meccsükön simán szétszedik majd a japán védelmet. Sneijder nem játszott jól, kicsit meglepő, hogy ő lett a FIFA-nál a meccs legjobbja, de az igaz, hogy messze nála volt a legtöbbet a labda. A hollandok húsz meccs óta veretlenek, nem a csoportellenfeleiktől fognak kikapni.

Vereségük ellenére a dánok nem voltak teljesen reménytelenek, de csatárgondjuk van. A nem teljesen százszázalékos Bendtnert Olsen lecserélte, helyére pedig, bár hátrányban voltak, nem csatárt küldött be, hanem egy támadó középpályást. Pedig a kispadon ült Tomasson is, aki ugyan kisebb sérüléssel bajlódik és formán kívül is van, ahogyan a harmadik számú dán csatár, Larsen is. Csapatként viszont sokkal összerakottabbak, mint következő ellenfelük, Kamerun. Ráadásul az afrikaiak kapusa mindent megtett azért, hogy elhomályosítsa az angol Greent, ez most nem sikerült neki teljesen, de ígéretes kísérletei voltak. Még egy megjegyzés a dánokról: pályára lépett a vébé legfiatalabb játékosa, az Ajxnál edződő Christian Eriksen a 73. percben állt be.

Olaszország-Paraguay 1-1

Hétfőn bemutatkozott a vébé leggyengébb csoportja, az F, nem is olyan rossz meccsel. A címvédő olaszok kezdőjében hat olyan játékos kapott helyet, aki szerepelt a négy évvel ezelőtti döntőben, hárman a védelemben. Azt a címet a tökéletes védekezéssel nyerték meg, ezt, ha megtörténne az a csoda, biztosan nem azzal fogják. Buffon megsérült, a szünetben le kellett cserélni, Cannavaro pedig - akinek ez a negyedik világbajnoksága - évek óta saját maga karikatúrája. Az olaszok amúgy meglepetésre nem kezdtek rosszul, nem csalták a focit sem, de furcsa egy olyan olasz válogatottat nézni, amelyiknek ennyire gyenge a védelme. És elől is kevésnek tűnnek, különösen úgy, hogy a csatárok nem kaptak használható labdát hátulról. Pirlóban lehet az egyetlen reményük, aki most sérülés miatt nem játszott.

A dél-amerikai selejtezőből harmadik helyen továbbjutó Paraguay lehetett volna a vébé első óriásölője. Eddig nem volt olyan kiscsapat, amelyik közönségkedvenc lett a lelkes, bátor focijával. Paraguay is messze van ettől, de a góljuk után simán rúghattak volna még egyet. Hogy mennyire lett volna igazságos, az más kérdés, mert az egész meccs alatt összesen egyszer találták el a kaput. Viszont az olaszoknak sem sikerült az a bravúr, ami az eddigi vébén még senkinek sem, hogy hátrányból megfordítsák a meccset. Még az egyenlítésükhöz is egy óriási kapushiba kellett.

 
Olaszország-Paraguay összefoglaló

Az olaszok 25 meccse veretlenek világbajnokságon, minden esélyük megvan arra, hogy ezt a csoportkörben is megőrizzék, hiszen Szlovákia és Új-Zéland az ellenfelük. Az viszont megjósolhatatlan, hogy mire juthatnak, hiszen közhelyszerű, hogy ők a kiesés szakaszban élesítik magukat.

A színvonalon fanyalgók kedvéért előkerestük, hogyan álltak a csapatok négy évvel ezelőtt a 11. forduló után. A mostani gólátlag valóban siralmas, 1,6-os a gól/meccsmutató, 2006-ban 2,45-ös volt ugyanekkor. Az eddig bemutatkozó 22 csapatból kilenc nem tudott gólt lőni. Ahhoz képest, hogy az új labda miatt sokan azt jósolták, hogy rengeteg gól lesz. Ami még feltünő, hogy hiányoznak a bombagólok. Nem tudjuk, hogy a körbehisztizett labdának van-e ehhez köze, de az tény, hogy a 16-oson kivülről csak két potyagól született eddig, igazi, életerős, felsősarkos találatnak még nem örülhettünk.

Viszont könnyen segíthet az eddigi színvonal gyors elfelejtésében, hogy kedden mutatja meg magát Brazília, már amennyire a Dunga-féle csapat alkalmas a futball szépségének megmutatására. Sálat, sapkát mindenesetre vigyenek, mert nagyon hideg lesz. És a spanyol passzkirályok sem játszottak még.

Kommentek

  • 2010.06.15 01:43:22And21

    Elia szamomra egy szurke folt a hollandoknal. semmit nem alkotott, egy jo helyzetet hoztak ossze neki azt is kepes volt elhibazni.
    Az olasz masodik felido eddig a legjobb teljesitmeny volt!
    argentina es nemetorszag nem utkozott kulonosebb ellenallasba, azt jatszhattak amit akartak.
    paraguay rombolta a jatekot,masodikkent megy tovabb a csoportbol kement meccs lesz a hollandok ellen, az olaszok azert hozzak a japanok ellen.

  • 2010.06.15 02:23:10ManhattanProject

    Hát te szerintem valami másik holland meccset néztél. Elia beállása után pörgött fel a holland támadósor. Ráadásul a gólban is komoly érdeme volt!

  • 2010.06.15 02:35:22aliendriver

    Te tenyleg nem tudom melyik meccset nezted..Elia vagy 3-4 helyzetet keszitett elo..az elguritos megkerulos ketembert megmajmolos megmozdulasa mar csak hab volt a tortan.

  • 2010.06.15 04:53:25BUD

    Ez az index.hu - s szöveg, hogy "hol vannak a bombagólok?" hülye gyerek te úgy születtél, hogy rögtön tudtál olvasni és beszélni?

    A csapatoknak be kell még melegedniük. Gondolj bele, hogy egész évben focizol tét meccsek stb. Azt a nyáron még menjél el egy VB-re plusz Dél Afrikában 10-14 fok van...

    Örüljünk, hogy kedvük van játszani. Kell egy kis idő nekik. Majd a legjobb 16, 8, 4-ben lesznek jó kis meccsek.

    Azt nekem az u.s.a - england is nagyon tetszett főleg az amerikaiak rendezett nyugodt játéka.

    Majd a legjobb 16 ban lesznek az igazi meccsek és remélem, hogy nem egy 2002-es vébé lesz mert az gusztustalan volt.

    Jó VB lesz ez.

  • 2010.06.15 07:44:57reader613

    meddig várjunk még, hogy méltóztassanak bemelegedni a tisztelt urak? hetek óta erre készülnek, edzőmeccsekkel, csapategységgel, stb, az a minimum, hogy kimennek a meccsre és felszántják a pályát az országukért.

    "Örüljünk, hogy kedvük van játszani" ??? ember, igyál valami cuccot így kora reggel, mielőtt ilyen baromságot beszélsz....

  • 2010.06.15 07:49:18egri Fehér

    Az olaszok hogy lennének veretlenek 25 vb-meccs óta? 2002-ben négy meccsen kétszer is kikaptak, 1994-ben is egyszer...

  • 2010.06.15 07:58:02számá

    a lényeg, hogy a vuvuzela adja hozzá az alaphangot és hogy főleg nincs hatással a játékosokra

    a harmadik forduló már jó lesz, addigra lesz tétje

  • 2010.06.15 08:41:33Nathan D'Xantine

    "Örüljünk, hogy kedvük van játszani."

    Érdekes hozzáállás...

  • 2010.06.15 08:49:55Szigi.

    A Dél-Afrika-Mexikó első gólja nem volt bombagól?

  • 2010.06.15 08:51:05Dr Akula

    A dél-afrikaik szerintem bombagólt lőttek.

  • 2010.06.15 08:52:35reelbeba

    and21 az olaszok nem jatszanak a japanokkal ezen a vb-n, max a dontoben, ami nem valoszinu

  • 2010.06.15 08:53:16szcsongor

    BUD: "Örüljünk, hogy kedvük van játszani. Kell egy kis idő nekik. Majd a legjobb 16, 8, 4-ben lesznek jó kis meccsek."
    Ember, ez a VB!!! Esetleg kérvényt ne nyújtsunk be nekik, hogy kezdjenek el JÁTSZANI? Minden focista álma, hogy ott lehessen a VB-n, nem hiszem hogy még nekünk kéne örülni, hogy egyáltalán hajlandóak kijönni az öltözőből...

  • 2010.06.15 09:29:33Nancsi

    Ez a vuvuzela olyan szinten idegesítő, hogy tegnap kb 5 percig bírtam az olasz meccset nézni, utána átkapcsoltam. Semmi szurkolás hang, csak folyamatos zümmögés. Nagy hiba volt Afrikába vinni a VB-t, ilyen kulturális szakadékot nem lehet áthidalni.

  • 2010.06.15 09:37:49foci-eredmenyek.hu

    Lesz még ennél jobb is az olasz csapat...
    Forza Italy

  • 2010.06.15 09:38:20Cliff

    en azt birom, hogy egyes liberalis korokben meno az olaszokat szapulni, mintha anelkul nem lehetne velemenyt faragni...

  • 2010.06.15 09:39:36Inco

    Az olasz meccsen kb. 3 egymás követő pontos passz sem volt egyik oldalról sem...

  • 2010.06.15 09:48:33stuccer

    akkor már Forza Italia.

  • 2010.06.15 09:56:14filmvezér

    Vicces ez a Paraguay megkegyelmezett a címvédőnek meg hasonlók. 1 (azaz egy!) kapura tartó lövése volt Paraguay-nak a hivatalos FIFA statisztika alapján, ami valós is, ennyit láttam én is a meccsen.
    Na most ebből az egyből esett a gól, ezen kívül tulajdonképpen helyzete sem nagyon volt, míg az olaszoknak ugyanebből volt 5 (öt!). Tehát azért erős túlzások ezek.
    Ettől függetlenül gyenge volt az olasz csapat, de Paraguay meg harmat, 9 emberrel védekezett, épkézláb kontrája nem volt. Kevés!

  • 2010.06.15 10:18:12blasiuss

    BUD: nem értelek.
    "A csapatoknak be kell még melegedniük. Gondolj bele, hogy egész évben focizol tét meccsek stb. Azt a nyáron még menjél el egy VB-re plusz Dél Afrikában 10-14 fok van..."

    Miről beszélsz? Az egyetlen dolog, amire hivatkozhatnak, hogy fáradtak. Minden más körülmény ideális (a 10-14 fok különösen). Fociztál te valaha életedben???? Leülhetsz, elégtelen.

    Amúgy én sem értem, mi van itt. Hihetetlenül gyenge és szinvonaltalan meccsek, ráadásul élvezhetetlenek a monoton háttérzaj miatt. Ha így folytatódik, ez lesz minden idők leggyengébb VB-je. Remélem rám cáfolnak!!

  • 2010.06.15 10:32:38R.M.E.

    Tshabalala gólja nektek mi volt???

  • 2010.06.15 11:11:20sallang

    Okostojások, miközben itt ti azon vitatkoztok, hogy Paraguay vagy Dél Afrika jobb, addig az Orbán éra alkotmányellenes büntettek ezreivel próbálja örökre bebetonozni a megkaparintott királyi trónt!

  • 2010.06.15 11:12:51BUD

    blasiuss, hogyne fociztam volna és elmondom neked hülyegyerek, hogy a 10-14 fok nem jó hőmérséklet. vidéki suttyók mit tudtok ti? örüljetek, hogy van valami ADSL meg modemetek azt tudtok netezni.

  • 2010.06.15 11:14:20BUD

    sallang csak a Xanax árát ne emeljék. :)

  • 2010.06.15 12:57:26helikopter

    "de az tény, hogy a 16-oson kivülről csak két potyagól született eddig, igazi, életerős, felsősarkos találatnak még nem örülhettünk."

    lehet, hogy nem a 16-oson kívülről lőtték, de azért tsabalala és podolski gólja igencsak életerős volt. előbbi ráadásul felsősarkos is volt.

  • 2010.06.15 15:28:43MRT_taiwan

    Ekkora boduletes baromságot. SZERINTEM. Abszolut nem voltak rosszak a japanok, mint ahogy a Dél-koreaiak sem. A lényeg az eredmény, nagyon jók és szervezettek az ázsiai csapatok... Rengeteg butasagot olvasok itt az indexen a vb-röl is, mint ahogyan az mtv-ben is van egy okoskodo semmit értelmeset nem mondo "szakkomentátor".