Japán borzalmas meccsen verte Kamerunt
Az E csoport második meccsén Japán 1-0-ra legyőzte Kamerunt. Az unalmas meccsen egyik csapat sem sok mindent csinált, Honda az első félidő végén kihasznált egy védelmi hibát, Kamerun egy távoli lövést leszámítva helyzetig sem jutott.
Japán 4-5-1-es felállásban, Kamerun három csatárral kezdte a mérkőzést, mégsem került fölénybe az esélyesebbnek tartott afrikai csapat. A japánok jól védekeztek, és megpróbáltak gyors támadásokat vezetni, Kamerun pedig többet birtokolta a labdát, de nem tudott közel kerülni a kapuhoz.
Unalmasan csordogált a mérkőzés, nemhogy helyzetig, de távoli lövésekig sem jutottak. A védők mindkét oldalon rengeteg taktikai faulttal tördelték a játékot, az első félidőben egyetlen cselt, ütempasszt, vagy rágyorsítást sem láttunk, csak a két kapus egy-egy rossz kifutása okozott aggodalmat.
Kamerun a 39. percben lőtt kapura először, két perccel később Japán megszerezte a vezetést: Macui beadását a komplett kameruni védelem elnézte, rossz ütemben ugrottak fel, így a hosszún ácsorgó Honda az ötösön le is vehette a labdát, mielőtt a kapuba passzolt.
A világbajnokság legrosszabb félideje után Kamerun próbált támadni, de csak egyéni villanások után tudták átjátszani a japán védelmet. A szünet előtt semmit nem mutató (igaz, nem saját posztján játszó) Eto'o szép csele és passza után alakult ki a legnagyobb helyzet, Choupo-Moting 12 méterről nem sokkal mérte el a jobb felső sarkot.
Japán sem csinált semmi különöset, de az ázsiaiaknak tökéletesen megfelelt az eredmény, Kamerun viszont hátrányban sem tudta annyira felpörgetni a játékot, hogy beszorítsa ellenfelét. Futballból nagyon keveset mutatott mindkét pályán levő csapat, rettenetesen unalmas mezőnyjáték folyt a pályán.
Az utolsó 10 percben annyit elért Kamerun, hogy jobbára a japán térfélén volt a labda, de Kavasimának egyszer sem kellett védenie, nem úgy egy kontra után a kameruni kapusnak, aki előbb gyors vetődéssel ért le egy lövésre, aztán szerencséje volt, mert a kipattanóból Okadzaki csak kapufát lőtt – lesről.
Öt perccel a vége előtt Mbia került közel az egyenlítéshez, fordulásból óriási felső lécet rúgott 20 méterről. Ez volt Kamerun utolsó, és egyben legnagyobb helyzete, az egyik legerősebbnek tartott afrikai válogatott simán kapott ki a szintén nem sokat mutató, de egy szerencsés góllal nyerő Japántól.


Kommentek
2010.06.14 17:50:36szatyor007
szamuráj
2010.06.14 17:50:38nzoltan
meg ott volt elotte mg egy szamuraj lol
2010.06.14 17:50:46nemkonvex
ééééééés bazdmeg majdnem gól...KAMERUN IGYEKEZZ MÁR!!!
2010.06.14 17:50:48knowledge tree
haha
2010.06.14 17:50:50matekerges
neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
2010.06.14 17:50:50natessék!!!
:DD:::D:DD:D:
2010.06.14 17:50:50prtsc
BAZDMEEEEEGGGGGG!!!!
2010.06.14 17:50:52foodlfg
:DDD
2010.06.14 17:50:54Gocpont
érted... szamuráj, és nem kamikáze !!
2010.06.14 17:50:56Pepe70
Ilyen nincs !!!
2010.06.14 17:50:57mrpago
úúúú mit hagytak ki
2010.06.14 17:50:58nechromanta
huhuuu majdnem!!!
2010.06.14 17:50:58KedveS
KURVA ISTENIT
2010.06.14 17:50:59almodhi
huh
2010.06.14 17:51:00asderfghj
hagyuk már
2010.06.14 17:51:01kispesthool
ott volt előtte még 1 szamuráj késu ez a csávó
2010.06.14 17:51:15letaijani
Eto'o nagyon gyengén játszott ma
2010.06.14 17:51:23Varbaro
időhuzás most ezerrel
2010.06.14 17:51:30Tomeczek
nincs fúlszkrín. örülj neki. ezt teljes képernyőn nézni még nagyobb mazochizmus lenne :D
2010.06.14 17:51:33Noked-Lee
heh
geyökér
2010.06.14 17:51:38bellusz
bazzz
2010.06.14 17:51:44pilaf
bassza kutya
2010.06.14 17:51:51bagi558
sziasztok
2010.06.14 17:51:54szarbia
hahaha
2010.06.14 17:51:54matekerges
bassza meg. nagyon gyengén. de 92-93. percre kezdtek szép passzokat adni.
2010.06.14 17:52:00Szalámi
Na de legalább a végére majdnem valami...
2010.06.14 17:52:01FeroxX
ez a felivelgetés tiszta magyar válogatott idéző :D
2010.06.14 17:52:06dzsánni
azért látszik, h afrikaiak, mészöly kálmán be megmondta...
2010.06.14 17:52:08gogohun
szeműveget a birónak:)
2010.06.14 17:52:10dani0904
sima holland-dán továbbjutás
2010.06.14 17:52:13mrpago
azt mondom az egyenlítést sem érdemlik meg
2010.06.14 17:52:14szpeter74
melyik a kamerun?:)
2010.06.14 17:52:16fsaodfkjalsdf
vamos spain
2010.06.14 17:52:17Spanyolfan
Kamerun kikap :(
2010.06.14 17:52:25prtsc
kamerun meg is érdemelte, hogy elvesztették a meccset, előbb kellett vna felébredni...
2010.06.14 17:52:33almodhi
Yeeessssss
2010.06.14 17:52:35KedveS
grrrr
2010.06.14 17:52:41matekerges
kár :S :(
2010.06.14 17:52:42Gocpont
banzááááááájjjj!!
2010.06.14 17:52:44knowledge tree
fergeteges győzelem egy fergeteges meccsen
2010.06.14 17:52:46Fehérvár Kapitány
Kamerun monnyon le
2010.06.14 17:52:47szarbia
igeeeeen, hajrá JAPAN!
2010.06.14 17:52:54foodlfg
Vamos nippon![link]
2010.06.14 17:52:56fsaodfkjalsdf
torres
2010.06.14 17:52:59Sinó
affene
2010.06.14 17:53:05Smiti
este mikor lesz a meccs és ki játszik?
2010.06.14 17:53:06efemiko
ez az:D:D:D:D:D
2010.06.14 17:53:11waffless
日本人風にする! Yippppá!
2010.06.14 17:53:13pilaf
mit néztek?hát szarok voltatok öcsém
2010.06.14 17:53:23potha
hamarabb felébredtek volna, jó lett VOLNA :/
2010.06.14 17:53:26Sirdaniel
YEAH!!
2010.06.14 17:53:29Tomeczek
na jó, este még lesz egy dögunalmas meccs. ki nézi? :)
2010.06.14 17:53:29Truth-Love
バイバイkamerun
2010.06.14 17:53:37gabmng
rohadt kamikázék
2010.06.14 17:53:39fsaodfkjalsdf
hol kell itt megmásítani a nevet?
2010.06.14 17:53:41illesbacsi
20:30 kor lesz olaszo.-paraguay
2010.06.14 17:53:42almodhi
megverjük a hollandokat, a dánokat oszt jónapot
2010.06.14 17:53:50szarbia
日本人風にする hajrá ps3
2010.06.14 17:53:59prtsc
20.30 körül Olaszország-Paraguay
2010.06.14 17:54:04mrpago
olaszo - párágváj
2010.06.14 17:54:04natessék!!!
sziasztok! :)
2010.06.14 17:54:22Mr Thompson
és van összefoglaló is? kirájság :)
2010.06.14 17:54:25Yann Le Pentrec
Bikicsunáj!
2010.06.14 17:54:26korkoa
cksquad büdös görény vagy.
2010.06.14 17:54:38almodhi
fsaodfkjalsdf: miért?
2010.06.14 17:54:40Fehérvár Kapitány
Gondolom a Honda-tulajok most boldogok...
2010.06.14 17:54:50malterbrigad
szevasztok
2010.06.14 17:54:56prtsc
almodhi hát a dánokat nem lesz nehéz
2010.06.14 17:55:06fsaodfkjalsdf
NEM TUDJA VALAKI HOL KELL MEGVÁLTOZTATNI A NEVET ITT??????
2010.06.14 17:55:19mrpago
nem nagyon van mit összefoglalni :-)
2010.06.14 17:55:23knowledge tree
sehol
2010.06.14 17:55:32Cathfaern
Újra kell regelned, és ott értelmes nevet megadni
2010.06.14 17:55:39prtsc
fsaodfkjalsdf blog.hu-n
2010.06.14 17:55:56almodhi
fsaodfkjalsdf: mi a baj neveddel?
2010.06.14 17:56:01gheron
csákó
2010.06.14 17:56:06Yann Le Pentrec
Az aktuális indapass-os nickedet használja
2010.06.14 17:56:32fsaodfkjalsdf
ÉN KÜLFÖLDÖN ÉLEK, TUDOM NÉZNI INNEN MAGYAR KOMMENTÁRRAL A MECCSEKET?
2010.06.14 17:56:35nahh
hajrá olaszok.
2010.06.14 17:56:36prtsc
hát ez a meccs valami iszonyat volt :(
2010.06.14 17:56:39Mr Thompson
hú, ezt a jós nagyon kemény :)
2010.06.14 17:56:44FeroxX
meccsek után is odamehetnének a josokhoz, hogy vajon milvek magyarázzák, hogy elbaszták xD
2010.06.14 17:56:46mrpago
búúúú
2010.06.14 17:57:01Tomeczek
aláírásgyűjtést kezdeményezek, hogy távolítsák el a vb-jóst
2010.06.14 17:57:06kékféltégla
teljes képernyőhöz leírás:[link]
2010.06.14 17:57:16prtsc
"Külföldön élek, miért nem nézhetem az Indexen a vb-t? Sajnos a FIFA, az egész foci-vb ura kizárólag egyetlen célországra engedélyezi az internetes közvetítés jogait, az Index esetében ez Magyarország."
2010.06.14 17:57:20Pedro98
fujj fuj olaszok hajrá urugváj
2010.06.14 17:57:27Joe1092
vége a meccsnek?
2010.06.14 17:57:39Babaolaj
vagy aki komoly összegbe fogad a jósok eredményére...:D
2010.06.14 17:58:01mrpago
párágváj
2010.06.14 17:58:11fsaodfkjalsdf
KIVETTEM PARAGVÁJT, HOGY NYERNEK 2-1RE, PONTOS EREDMÉNYBE:)
2010.06.14 17:58:15prtsc
este találkozunk, legyetek rosszak, csáó
2010.06.14 18:00:03TheRoof66
Ez de bosszantóan szar meccs volt. Sajnálom, hogy időt pazaroltam rá...
2010.06.14 18:15:09szdanister
haló
2010.06.14 18:15:55szdanister
van itt valaki?
2010.06.14 18:16:04szdani96
hahó