Dánia egy félidőn át egyenrangú ellenfele volt a végső esélyesnek tartott Hollandiának, de egy öngóllal hátrányba került, a fordításhoz nem volt ereje. A hollandok nem villogtak.
Az Arjen Robben nélküli legerősebb felállásában kezdő Hollandia kezdett határozottabban, többet volt náluk a labda, de a Nicklas Bendtnerrel kezdő Dánia fegyelmezetten zárt vissza. A dánoké volt az első helyzet is, gyorsan kiderült, hogy a masszív védekezésből indított kontrákkal fognak próbálkozni.
A dánok gondolkodás nélkül odarúgtak, ha egy holland elvitte a labdát, Hollandia nem is tudott gyors, tempós támadásokat vezetni, Dánia kiválóan zárta le a területeket. A 28. percben Nicklas Bendtner akár a vezetést is megszerezhette volna, de jó helyzetből mellé felelt, majd az ő passzából Rommedahl rövid felsőbe tartó lövését fogta Stekelenburg.
A hollandok elsősorban távoli lövésekkel kísérleteztek, mert a dán védelem szorításában nem tudtak felgyorsulni, de egyik kísérletnél sem kellett nagyot védenie Sörensennek. Van Persie lépett meg a szünet előtt a jobbszélen, de ígéretes helyzetből nem lőtt, hanem forgolódni kezdett, az egyébként is kiválóan játszó Agger odaért.
Az első félidőben hiába volt többet a labda a hollandoknál, az történt a pályán, amit Dánia akart. A szünet után rögtön gólt szerzett Hollandia, de ehhez három dán hibája is kellett: egy beadásnál a középre húzódó Simon Poulsen háton fejelte Aggert, akiről saját kapujába vánszorgott a labda. (Hivatalosan is Aggernek adták az öngólt.) A semmiből szerzett gólt a holland válogatott.
Csak egy pár percre zavarodott meg Dánia, újra Van Persie léphetett ki a védők között, de az Arsenal csatára megint nem érezte a ritmust, lövésig sem jutott. A dánok megindultak volna az egyenlítésért, de gyors holland helyzetek jelezték, hogy életveszélyes területet hagyni nekik. Elsősorban a van der Vaartot váltó Elia volt aktív a holland balszélen.
Dániában ahhoz már nem volt erő, hogy feltörje a holland védelmet úgy, hogy közben a saját kapuja előtt is figyel. Morten Olsen lehozta Bendtnert, az Arsenal csatára nélkül viszont nem volt senki, akire rá lehetett volna passzolni a labdákat. Az utolsó percekben szó sem volt dán nyomásról, a hollandok ellenfelük térfelén tudták tartani a labdát, távoli lövésekkel próbálkoztak, Sneijder a kapufát is eltalálta.
Az irányító passzából biztosította be a győzelmét Hollandia, Eliát indította, aki elpörgette a labdát a kifutó Sörensen mellett, de csak a kapufát találta el. A kipattanó pont a két visszafutó dán hátvéd között érkező Dirk Kuyt elé pattant, aki két méterről az üres kapuba passzolt.
A hollandoknak jót tett, hogy lekerült róluk a teher, az utolsó percekben szép támadásokat vezettek, Afellay labdáját a gólvonalról vágta ki az öngólt vétő Poulsen.
Hollandia nagyon megszenvedett Dániával, az öngólig kiegyenlített volt a meccs, de az egyenlítés még egy közepes holland válogatott elleni is nagy feladat volt a dánoknak.
Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya: "Gyönyörű futballt szerettünk volna játszani, de nem mindig tudtuk megtartani a labdát. Néha azért észre lehetett venni, hogy milyen jók tudunk lenni."
Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya: "Ez olyan volt, mintha egy vödör hideg vizet öntöttek volna a fejünkre. Simon Poulsen az egyik legjobb játékosunk, nagyon szerencsétlen öngól volt, de a futballban előfordulnak ilyen dolgok."

Dánia


Kommentek
2010.06.14 16:04:06RNWolrd
miért nem a sárgák vannak sárgában ...?
2010.06.14 16:04:23Krunpli
a Bwin sportfogadás-reklám belóg a kép aljába...
2010.06.14 16:04:35kelement
csak nekem szakadozik? eddigi meccsek tokeletesen mentek
2010.06.14 16:04:39pixelhuszár
reklám volt a közvetítésben, vagy csak azért mert most csatlakoztam??
2010.06.14 16:04:43robinone
rohadt dudák!!!!
2010.06.14 16:04:45real_buck
hnap este kezdődik
2010.06.14 16:04:57burky
melyikek a hollandok és a dánok? :)
2010.06.14 16:05:16lagunásfókusz
miért szaggat??
2010.06.14 16:06:03nubuka
de tényleg most nézem izompolosokat és azért durcások..:S:D
2010.06.14 16:06:30Gary08
olaszország paraguay???
2010.06.14 16:06:3114Gus88
Jó, de ki a Mosómedve?
2010.06.14 16:06:56southampton
öngólt nem szerez az ember, hanem csak rúg vagy lő
2010.06.14 16:07:16RNWolrd
azé itt most legalább szaladnak....
2010.06.14 16:07:26Kivlov
elefánt-portugál, az lesz a DERBI!
2010.06.14 16:08:06Gibbon
grundfoci
2010.06.14 16:08:5714Gus88
majdnem
2010.06.14 16:09:13nubuka
de téényleg annyira feszül a polo rajta h még a bimboja is látszik uramisten..:D mi ez xxs es polo?:S
2010.06.14 16:09:4914Gus88
Köcsög Tottenham
2010.06.14 16:09:50KedveS
ne a polóját nézd hanem a meccset :) vagy a feszülősre izgulsz?
2010.06.14 16:09:53BVB09
BVB
a meccset kéne nézni :D
2010.06.14 16:10:01ntb
a dudákon van a hangsúly :P
2010.06.14 16:10:04Commodore
m1-HD nagyobb, mint az olvashatatlan eredmény
:-(
2010.06.14 16:11:04nubuka
jó mi ez japcsik cameroniaiak ellen.. a jós azt mondtra h 3-4 gólt lőnek a japcsik.. hálát adnék ha ilyen goldúsgazdag meccset néznénk ez sztem olyan 0-0 lesz..:D
2010.06.14 16:11:44BVB09
Commodore! Segítek, 0-0 az eredmény :D:D
2010.06.14 16:11:48Atesz_Totti10
így nem lehet dolgozni, kérem...
2010.06.14 16:12:42nubuka
és kilóóóg a cimke na jó van.:D
2010.06.14 16:12:43RNWolrd
nubuka : a balbekk kontyos... ahhoz mit szólsz ?... :)
2010.06.14 16:14:36Silko
?
2010.06.14 16:15:47RNWolrd
az eddigiek alapján a japók lehet zakóznak ma ...
2010.06.14 16:16:07LODA
Legyen már egy gól mert dolgoznom kell!
2010.06.14 16:16:10nubuka
hát ki is égek.. de most én nézném a focit ha legalább 1x kapura lőnének..
2010.06.14 16:16:29BVB09
ki nézi melóban? És kik azok a mocskok, akik otthon nézik? :D:D:D
2010.06.14 16:17:31Lord Saddalim
jó dolog japán-kamerun meccsen dán szurkolónak lenni :-)
2010.06.14 16:17:51Silko
ülök az irodában, és nézem ezt a jó kis meccset
2010.06.14 16:18:13LODA
Én magyar szurkoló vagyok!
2010.06.14 16:18:57zsomagus
hajrá kamerun
2010.06.14 16:19:05sdasdasf
Ausztrália meg mér ment át az ázsiai csoportba?
2010.06.14 16:19:26Nocomment
Ne írjatok kommentet, mert szaggat tőle!
2010.06.14 16:19:43skizzzz
jó! :D
2010.06.14 16:19:45Pityu454
szaggat tőle? XD :D
2010.06.14 16:20:11Silko
cseréld le a géped
2010.06.14 16:20:31Lord Saddalim
tanulni kéne... :-)
2010.06.14 16:20:33RNWolrd
sdasdasf : mert Ázsiából több csapat jut be , mint Óceániából...
2010.06.14 16:21:15BVB09
Silko! Akinek jó irodai gépe van
2010.06.14 16:22:27sdasdasf
RNWolrd: de nehezebb is bejutni, nem?
2010.06.14 16:22:52sunblind
... a jappánok bizonyára félnek a vuzillától
2010.06.14 16:23:27BVB09
Mivel bejutottak úgy tűnik nem! :D:D De nincsen sok jó csapat ott sem
2010.06.14 16:23:49Little-Soldier
nem tul gyors ez a komment fal :)
2010.06.14 16:24:15RNWolrd
sdasdasf : ott van Új-Zéland és az elég meleg pite, ha csak egy juthat be onnan...
2010.06.14 16:25:04sdasdasf
RNWolrd: értem. mi miért nem megyünk át valami hawaii csoportba?
2010.06.14 16:25:18viktor14
a japán dártányán :D
2010.06.14 16:25:27Silko
Ők legalább kijutottak
2010.06.14 16:25:49BVB09
Mi árkérhetnénk magunkat az óceániai csoportba, hátha bejutunk :D:D
2010.06.14 16:26:31RNWolrd
sdasdasf : nekünk a Holdon vagy a Mars csoportban lenne egy olyan 40% esélyünk..talán....
2010.06.14 16:27:05ElNino
nem biztos, hogy kijutnánk
2010.06.14 16:27:45Silko
nekünk sehol sem lenne esélyünk
2010.06.14 16:27:46viktor14
megint izé foci: előre vágják a hátvédek aztán lesz ami lesz. eddig nem láttam jó meccset a vébén.
2010.06.14 16:28:23sdasdasf
a németek azért játszottak kicsit
2010.06.14 16:28:25RNWolrd
Viktor14 : a német meccs jó volt..szerintem
2010.06.14 16:28:57LODA
Ha most elmegyek kiszolgálni a vendégeket tuti lesz egy gól!Figyeljétek csak meg....
2010.06.14 16:29:22Lord Saddalim
siess :-)
2010.06.14 16:29:44historico
úgy szokott az lenni:D
2010.06.14 16:30:16RNWolrd
Loda : csinálj önkiszolgálót az egységből..meg becsületkasszát hozzá... :)
2010.06.14 16:30:39Silko
:)
2010.06.14 16:32:28kovnor1
LODA - Akkor menj már :)
Majd megnézed az ismétlést
2010.06.14 16:34:03BVB09
Akkor Loda jó lenne ha 6-ig csak kiszolgálnál, mert szeretnénk szórakozni! :)
2010.06.14 16:34:04Csibb
uncsiiii
2010.06.14 16:35:17Silko
Jó lenne ha kint lenne a magyar válogatott, legalább lenne sok gólos meccs
2010.06.14 16:35:32RNWolrd
ez a kontyos balbekk egy bohóc..nem futbalista...
2010.06.14 16:35:56Silko
:)
2010.06.14 16:36:19pepa177
x re fogadtam, és asszem nem sokat tesznek azért, hogy megbánjam:D
2010.06.14 16:37:22Silko
x
2010.06.14 16:39:16RNWolrd
pepa177 : tettek érte
2010.06.14 16:39:31pepa177
isteni:D
2010.06.14 16:39:40Silko
góóóóóóóóól
2010.06.14 16:39:48tribunus
Talán innen jobb lesz.....
2010.06.14 16:39:55ArrinSinas
nesze nektek :)
2010.06.14 16:42:01csacd
na végre, réméljük innentől jobb lesz a meccs
2010.06.14 16:42:26Little-Soldier
én azt hittem azért Eto majd többet csinál
2010.06.14 16:45:17Csibb
Hajrá Hollandia! Meglesz a harmadik!!!
2010.06.14 16:45:19Silko
lehet hogy több gól nem is lesz :)
2010.06.14 16:46:25Silko
x
2010.06.14 16:46:46NagyManitou
...
2010.06.14 16:47:47Silko
....
2010.06.14 16:47:53stoppard
borzasztó ügyetlenek ma a kameruniak - ezen a szinten legalábbis.
2010.06.14 16:48:45RNWolrd
nah..megjött a mama értem.... megyek haza... Sziasztok !
2010.06.14 16:49:11Silko
ettől a kameruntól kapnánk vagy 5-öt
2010.06.14 16:50:00csacd
hát ez az első félidő elég uncsi volt de azért reménykedjünk benne hogy a második félidő eseménydúsabb lesz.
2010.06.14 16:50:44Kapitány_1
Kérjük kikapcsolni ezt a buzi jóst, irritáló nagyon!!!
2010.06.14 16:54:15Silko
......
2010.06.14 16:55:26vaty
Uhh skacok elég trély a meccs nem ? Ez a camerun ma nem önmaga :D:D
2010.06.14 16:55:41Gaba75
Kamerun rúg 2-őt és 2:1 a vége.
2010.06.14 16:58:24vaty
Gaba75: Ez merész kijelentés volt nem az első félidőt nézve!! Optimizmusban nincs hiány látom :D:D
2010.06.14 17:02:12Kksal
A második félidőben még kettőt rúgnak majd a Japánok. Tudjátok mint Anglia ellen, két öngólt... :-)
2010.06.14 17:04:00Aranylab6
ezt a buzi gárnyiert nem lehetne mondjuk még a félidő előtt ?
2010.06.14 17:14:48Dzsuba
cameroon - 00
2010.06.14 17:33:31tibor.b
csak most jöttem. úgy látom nem vesztettem semmit
2010.06.14 19:03:42Little-Soldier
nem sokára kezdődik az olasz mérkőzés Forza Italy