-
Klub:n/a
-
Poszt:hátvéd
-
Született:1983.10.10
-
Magasság / súly:172 cm / 69 kg
-
Vál. mérkőzések:19
-
Először:2007.11.17.
-
Válogatott gólok:0
| Meccsei a Vb-n | ||||
| Meccs: 3 | Játékidő: 47p | Gól: 0 | Index: 0 | Közönség: 0 |
| Koreai K. – Görögo. | 2–0 | Index: | Közönség: () | |
| Görögo. – Nigéria | 2–1 | Index: | Közönség: () | |
| Görögo. – Argentína | 0–2 | Index: 0 | Közönség: 0 (0) | |
Kiváló kvalitású balhátvéd, aki a Janninánál kezdte
élvonalbeli pályáját, majd a fővárosi Panioniosznál folytatta, ahová mintegy 2
millió euróért szerződött. 2007 novemberében válogatta be először Rehhagel. A
máltaiak ellen debütált, Budapesten kerettag volt, de nem játszott az
Eb-selejtezőn. Otto Rehhagel végül elvitte, sőt pályára is küldte az
Európa-bajnokságon. Már 2004-ben majdnem a PAO játékosa lett.
Már aláírta a
szerződést az athéni zöldekkel – korábbi csapattársaival, Ciolisszal és
Manciosszal együtt –, amikor az orvosi vizsgálat olyan magas
tesztoszteron-szintet mutatott ki nála, amely doppingvétségnek bizonyult. El is
tiltották két évre (!), aztán a tüzetesebb vizsgálat kiderítette, hogy
természetes okai voltak a nagy T/E értéknek. Így a védőt felmentették, ám a
transzfer – akkor – meghiúsult és csak 3 és fél év után, 2008 januárjában jött
létre újólag! Idén áprilisban szerezte meg pályafutása első bajnoki címét.
SIKEREK: görög bajnok (2010), bajnoki második (2008),
harmadik (2009), Görög Kupa-győztes (2010).
VÁLOGATOTTSÁG: Mérlege a vb-selejtező sorozatban: 6
mérkőzés, 460 perc, 0 gól [1 sárga lap]. Első válogatottsága: 2007. november
17., Málta ellen. Nagy tornán. Eb: 16. (2008).
2001–2004
PASZ Jannina 33 1
2004–2008
Panioniosz 68 1





