-
Klub:
n/a
-
Poszt:
középpályás
-
Született:
1980.02.28
-
Magasság / súly:
182 cm / 76 kg
-
Vál. mérkőzések:
76
-
Először:
2001.11.10.
-
Válogatott gólok:
6
Első egyesülete az Asnæs BK volt (1985–1995), majd húszéves koráig a Holbæk
nevű amatőrcsapatban futballozott. 2000 nyarán került az FC Københavnba,
amelyben néhány forduló alatt felhívta magára a figyelmet. 2001 tavaszán
bekerült az U21-válogatottba, nyárra dán bajnoknak mondhatta magát, november
10-én, a hollandok ellen pedig már a felnőtt nemzeti csapatban is
bemutatkozhatott. Három mérkőzésen játszott a 2002-es világbajnokságon –
addigra egyébként már megállapodott a Schalke 04 vezérkarával a
szerződtetéséről. 2002 nyarán négymillió euróért került a gelsenkircheni
klubhoz.
A 2004-es Eb-n ő volt, aki addig ingerelte az olasz-dán meccsen
Francesco Tottit, amíg az olasz idol le nem köpte és kiállították. 2006 nyarán igazolt Sevillába, négy trófeát is nyert az andalúziai
csapattal. Akkoriban volt a legjobb formában, kétszer is az Év játékosa lett
Dániában. A 2008-as Eb selejtezőjén botrányt okozott a koppenhágai,
svédek elleni találkozón: 3-3-nál, az utolsó percben a 16-oson belül hasba vágta Rosenberget. Poulsent kiállították, a bíró 11-est ítélt, a szurkolók viszont berohantak a pályára. Végül a svédeké lett a meccs, 3-0-s eredménnyel, a dánok pedig lemaradtak az Eb-ről.
2008 óta a Juventus játékosa, de kevés mérkőzésen játszhatott eddig a
kezdő csapatban. A torinói klub 9,75 millió eurót fizetett érte, s évi 3 millió
eurós fizetést biztosít neki.
SIKEREK: dán bajnok (2001), második (2002), kupadöntős (2001, 2002), német
bajnoki második (2005), DFB-kupadöntős (2005), Ligakupa-győztes (2005), -döntős
(2002), spanyol bajnoki harmadik (2007), Spanyol Kupa-győztes (2007),
Szuperkupa-győztes (2007), olasz bajnoki második (2009), európai
Szuperkupa-győztes (2006), UEFA-kupa-győztes (2007). Egyéni díj: az Év játékosa
Dániában (2005, 2006)
VÁLOGATOTTSÁG: Mérlege vb-selejtező sorozatban: 10
mérkőzés, 881 perc, 2 gól [1 sárga lap]. Első válogatottsága: 2001. november
10., Hollandia ellen. Nagy tornán. Vb: 10. (2002), Eb: 8. (2004). Korosztályos
vál.: U21: 8/0, U19: 4/0.
| Évad |
Csapat |
Mérkőzés |
Gól |
| 2000-2002 |
FC København |
45 |
11 |
| 2002-2006 |
Schalke 04 |
111 |
3 |
| 2006-2008 |
Sevilla |
62 |
4 |
| 2008- |
Juventus |
48 |
1 |