15 Andrea Pirlo

  • Klub:
    n/a
  • Poszt:
    középpályás
  • Született:
    1979.05.19
  • Magasság / súly:
    177 cm / 67 kg
  • Vál. mérkőzések:
    67
  • Először:
    2002.09.07.
  • Válogatott gólok:
    8
Meccsei a Vb-n
Meccs: 3 Játékidő: 41p Gól: 0 Index: 0 Közönség: 0
Olaszo. – Paraguay 1–1 Index: Közönség: ()
Olaszo. – Új-Zéland 1–1 Index: Közönség: ()
Szlovákia – Olaszo. 3–2 Index: 0 Közönség: 0 (0)

Tizenhat évesen már élvonalbeli mérkőzésen játszott. 1995. május 21-én, két nappal a 16. születésnapja után a Reggiana ellen mutatkozott be a Serie A-ban. Bemutatkozása után nem tudta még megvetni a lábát az első csapatban, az ifik között kulcsszereplővé vált. 1997 tavaszán az országos ifjúsági kupa döntőjébe jutott a Bresciával.

1998 nyarán az Internazionale vitte el, a Liverpool ellen, az Anfield Roadon játszott először a kék-feketéknél.
12 milliárd lírát fizetett érte a milánói klub, de nem tudott magának állandó helyet kiharcolni a csapatban, többek között Roberto Baggio volt a vetélytársa az irányító posztján. Nem illett Marcello Lippi elképzeléseibe.

A következő idényt még az Internél kezdte, de klubja kölcsönadta a Regginának, ahol nagyszerű idénye volt, az olasz sportnapilapok átlagosztályzata alapján 6,08-cal fejezte be a szezont. 2000 tavaszán kulcsembere volt az utánpótlás-válogatottnak, két góljával a csehek elleni pozsonyi döntőben főszerepet vállalt az aranyérem megszerzéséből.

Utána a Bresciához került, ugyancsak kölcsönben. Már az sem hátráltatta, hogy újra, miként az Interben, Roberto Baggio volt a vetélytársa. A szezon után visszatért az Interhez, de már csak jóformán elbúcsúzni, 2001 nyarán ugyanis a városon belül átigazolt.
Mikor meghallotta, hogy Rui Costa is a Milanhoz érkezik, a konkurenciától tartva kicsit megrettent. Néhány hónapon keresztül rossz érzései beigazolódni látszottak, az akkori edző, a török Fatih Terim ugyanis a portugált, a klubtörténet legdrágább igazolását favorizálta. Carlo Ancelotti érkezése azonban minden megváltoztatott.

Ancelotti találta meg az igazi posztját is, az edző adta neki a Professzor becenevet is. Lippi ugyancsak megváltoztatta a véleményét a középpályásról, a németországi világbajnokság, a 2006. június 9. és július 9. közötti hónap pályafutásának csúcspontja. Ő volt a torna egyetlen játékosa, akit három mérkőzés után is a legjobbnak választottak. A ghánaiak elleni csoporttalálkozó, illetve az elődöntő és a döntő után is őt választotta meg a FIFA a mérkőzés legjobbjának.

A döntőben a 11-eseknél elvállalta az első lövést, előnyhöz juttatta az olaszokat (egy évvel korábban, Isztambulban, a Liverpool elleni BL-döntőben elrontotta a maga lövését).

A világbajnokság után
Zinedine Zidane és Fabio Cannavaro mögött a torna harmadik legjobb játékosának választották. Marcello Lippi azt mondta róla: „Pirlo a csendes vezér, a lábai mindent elmondanak helyette.”  Játszott a 2008-as Eb-n és a tavalyi Konföderációs Kupán is, de nem közelítette meg világbajnoki teljesítményét.

Japánban különösen népszerű: Alessandro Nestát és őt egy japán művésznő rajzolta meg különböző videojátékok hősének. Felesége Deborah, két gyermeke Niccolo és Angela. Három évvel idősebb bátyja, Ivan ugyancsak futballozik, egy negyedosztályú, bresciai csapatban. A húga, Silvia tíz évvel fiatalabb nála. Gazdagságba született, édesapjuknak két acélüzeme is van Lombardiában.

A futballisták közül a legjobb barátja Daniele De Rossi, de nagyon jóban van Gattusóval, aki így jellemezte: „Nem voltak még komoly vitáink. Pedig gyakran leparasztoz és kinevet, ha vétek az olasz nyelv szabályai ellen. Hihetetlen a humorérzéke, egyszerűen kivégez vele bennünket.” A wikipedia a New York Timesra és a Nemzetközi Cigányunióra hivatkozva azt írta, hogy Andrea Pirlo cigány származású.


SIKEREK: olasz bajnok (2004), bajnoki második (2005), bajnoki harmadik (2003, 2006, 2009, 2010), Olasz Kupa-győztes (2003), a Bajnokok Ligája győztese (2003, 2007), a BL döntőse (2005), európai Szuperkupa-győztes  (2003, 2007), klubvilágbajnok (2007). Egyéni sikerek: a vb bronzlabdása, a vb-döntő mérkőzés legjobb játékosa, a vb All-Star csapatának tagja (mind 2006), az U21-Eb legjobbja és gólkirálya (2000).


VÁLOGATOTTSÁG: Mérlege a vb-selejtező sorozatban: 7 mérkőzés, 533 perc, 1 gól [1 sárga lap]. Első válogatottsága: 2002. szeptember 7., Azerbajdzsán ellen. Nagy tornán: Vb: 1. (2006), Eb: 9. (2004), 8. (2008), Konföderációs Kupa: 5. (2009), U21-Eb: 1. (2000), 3-4. (2002), olimpia: 5-8. (2000), 3. (2004). Korosztályos vál. Olimpiai: 6/1, U21: 39/16, U18: 17/6, U17: 4/0, U16: 6/2, U15: 3/0.

 

1994–1998: Brescia (I., II.)         47        6

1998–1999: Internazionale         18       

1999–2000: Reggina                  28        6

2000         :  Internazionale           4        

2001         :  Brescia                   10       

2001–       :  AC Milan               267       31

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Olaszország meccsei
SzlovákiaOlaszo. 3-2 06.24., 16:00
Olaszo.Új-Zéland 1-1 06.20., 16:00
Olaszo.Paraguay 1-1 06.14., 20:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Paraguay 3 1 2 0 3 1 5
2. Szlovákia 3 1 1 1 4 5 4
3. Új-Zéland 3 0 3 0 2 2 3
4. Olaszo. 3 0 2 1 4 5 2