15 Ivamasza Dajki

  • Klub:
    n/a
  • Poszt:
    hátvéd
  • Született:
    1982.01.30
  • Magasság / súly:
    187 cm / 85 kg
  • Vál. mérkőzések:
    2
  • Először:
    2009.10.10.
  • Válogatott gólok:
    0
Meccsei a Vb-n
Meccs: 4 Játékidő: 0p Gól: 0 Index: 0 Közönség: 0
Japán – Kamerun 1–0 Index: Közönség: ()
Hollandia – Japán 1–0 Index: Közönség: ()
Dánia – Japán 1–3 Index: Közönség: ()
Paraguay – Japán 0–0 Index: Közönség: ()

Az erős felépítésű középhátvéd az Ivakuni High School színeiben játszott (1997–1999), majd a Tokio Gakugei University (2000–2003) csapatában szerepelt. 2004 elején mutatkozott be a J-League-ben, azóta a Kasima Antlers futballistája. A legutóbbi három szezonban bajnoki címet nyert, 2008-ban és 2009-ben is bekerült az Év csapatába.

Érdekes, hogy profi pályafutása során eddig még csak brazil klubedzői voltak, sorrendben Toninho Cerezo, Paulo Autuori és Oswaldo de Oliveira. A japán főiskolás válogatottal megnyerte 2003-ban az universiadét, győztes gólt szerzett a döntőben. A keret azon kevés játékosának egyike, aki már Okada második kapitánysága alatt került be a „Kék Szamurájok” közé.


SIKEREK: japán bajnok (2007, 2008, 2009), bajnoki harmadik (2005), Japán Kupa-győztes (2007), japán Szuperkupa-győztes (2009). Egyéni díj: a J-League Év csapatának tagja (2008, 2009). 


VÁLOGATOTTSÁG: Mérlege a vb-selejtező sorozatban:  – . Első válogatottsága: 2009. október 10., Skócia ellen. Nagy tornán. Kelet-ázsiai bajn.: 3. (2010).

 

            2004–     :      Kasima Antlers         188     24

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Japán meccsei
ParaguayJapán 0-0 06.29., 16:00
DániaJapán 1-3 06.24., 20:30
HollandiaJapán 1-0 06.19., 13:30
JapánKamerun 1-0 06.14., 16:00
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Hollandia 3 3 0 0 5 1 9
2. Japán 3 2 0 1 4 2 6
3. Dánia 3 1 0 2 3 6 3
4. Kamerun 3 0 0 3 2 5 0