15 Honda Kejszuke

  • Klub:
    n/a
  • Poszt:
    támadó középpályás
  • Született:
    1986.06.13
  • Magasság / súly:
    173 cm / 67 kg
  • Vál. mérkőzések:
    19
  • Először:
    2008.06.22.
  • Válogatott gólok:
    6
Meccsei a Vb-n
Meccs: 4 Játékidő: 409p Gól: 0 Index: 0 Közönség: 0
Japán – Kamerun 1–0 Index: 0 Közönség: 0 (0)
Hollandia – Japán 1–0 Index: 0 Közönség: 0 (0)
Dánia – Japán 1–3 Index: 0 Közönség: 0 (0)
Paraguay – Japán 0–0 Index: 0 Közönség: 0 (0)

Az Oszaka környékén született középpályás egy kis helyi csapatban, a Szettszu Clubban kezdett játszani, majd a Gamba Oszaka korosztályos csapatához járt edzésre 1999 és 2001 között. Miután felvették a Seiryo High Schoolba, az iskola csapatában futballozott, sőt annak egyik legjobbja volt, amikor a sulicsapat, története során először, bejutott az elődöntőbe a középiskolás bajnokságban. 2005-ben szerződést írt alá a Nagoja Grampus Eighttel, amelyben 2006-tól játszott rendszeresen, hol balhátvédet, hol bal oldali középpályást.

2008 januárjában két és féléves megállapodást kötött a holland élvonalban szereplő VV Venlóval. Az első év végén a csapat kiesett, ám utána visszajutott, nem kis részben az egy idő után a szurkolók által Keizer Keisukének, Kejszuke császárnak becézett, s a második vonal legjobbjának megválasztott japán futballistának köszönhetően. Honda a Venlóban, minden sorozatot figyelembe véve, 71 mérkőzésen 26 gólt szerzett. A három leghíresebb holland klub, az Ajax, a Feyenoord és a PSV is érdeklődött iránta, miként a Liverpool és az Everton, noha mindenki soknak tartotta a VVV által kért, 10 millió eurós árat. Végül „csak” hatmillióért kelt el, 2009 decemberében a CSZKA Moszkva csapatával kötött négyéves szerződést.

Az orosz klubban a Sevilla elleni első BL-mérkőzésen mutatkozott be, a másodikon főszerepet vállalt a meglepő továbbjutásban, adott egy gólpasszt a cseh Necidnek, majd lőtt egy gólt szabadrúgásból. Honda lett a Bajnokok Ligája történetének első japán játékosa, aki gólt szerzett az egyenes kieséses szakaszban, s aki bejutott a legjobb nyolc közé. Az A válogatottban 2008. június 22-én, Bahrein ellen játszott először. Részt vett a 2005-ös, hollandiai U20-as világbajnokságon.

Olimpikonok famíliájából származik, a nagybátyja, Honda Daizaburo kenusként indult az 1964-es tokiói játékokon. Az unokatestvére, a híres kenus fia, az irtózatos erejű, 188 centi magas, 130 kilós Honda Tamon 1984-ben, 1988-ban és 1992-ben is részt vett az olimpián, szabadfogású birkózásban. Legjobb eredménye a Los Angeles-i ötödik hely volt. Visszavonulása után profi pankrátorként versenyzett.


SIKEREK: holland II. o. bajnok (2009). Egyéni siker: a holland II. o. legjobb játékosa (2009).


VÁLOGATOTTSÁG: Mérlege a vb-selejtező sorozatban:  3 mérkőzés, 113 perc, 0 gól [1 sárga lap]. Első válogatottsága: 2008. június 22., Bahrein ellen. Nagy tornán. Olimpia: 9-16. (2008), U20-vb: 9-16. (2005).

 

            2006–2007:  Nagoja Grampus Eight        90       11

            2008–2009:  VVV-Venlo (I., II.)      68       24

            2009–        :   CSZKA Moszkva      11         2

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Japán meccsei
ParaguayJapán 0-0 06.29., 16:00
DániaJapán 1-3 06.24., 20:30
HollandiaJapán 1-0 06.19., 13:30
JapánKamerun 1-0 06.14., 16:00
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Hollandia 3 3 0 0 5 1 9
2. Japán 3 2 0 1 4 2 6
3. Dánia 3 1 0 2 3 6 3
4. Kamerun 3 0 0 3 2 5 0