15 Heurelho Silva Gomes

  • Klub:
    n/a
  • Poszt:
    kapus
  • Született:
    1981.02.15
  • Magasság / súly:
    191 cm / 82 kg
  • Vál. mérkőzések:
    11
  • Először:
    2003.07.13.
  • Válogatott gólok:
    0
Meccsei a Vb-n
Meccs: 5 Játékidő: 0p Gól: 0 Index: 0 Közönség: 0
Brazília – KNDK 2–1 Index: Közönség: ()
Brazília – Elefántcs. 3–1 Index: Közönség: ()
Portugália – Brazília 0–0 Index: Közönség: ()
Brazília – Chile 3–0 Index: Közönség: ()
Hollandia – Brazília 1–2 Index: Közönség: ()

Sete Lagoas városában, a Democrata csapatában kezdte profi pályafutását, 2001-ben, húszéves korában került a Cruzeiróhoz. Jó időben: 2003-ban egyik hőse, s természetesen első számú kapusa volt az egy év alatt három fontos titulust is begyűjtő kék-fehér gárdának. (Az évek óta Európában játszók közül például Maicon, Alex, Cris társaságában.)

Bekerült az olimpiai válogatottba, majd az A csapatba is, ám az ötkarikás gárda kudarca után egy időre kegyvesztett lett. Csak már a holland PSV tagjaként nyerte vissza Carlos Alberto Parreira bizalmát, nem játszó tartalék volt a 2005-ös németországi Konföderációs-kupán.

Légiós-pályafutása első csúcspontja a Lyon elleni, 2005-ös BL-negyeddöntő volt, amelynek „szétlövésében” két tizenegyest is kivédve segítette csapatát az elődöntőbe. A Hollandiában védett bajnoki mérkőzései 60 százalékán nem kapott gólt, ez rekord az Eredivisie-ben. A 2006-2007-es idényben 956 percen keresztül nem kapott gólt.

2008-ban elhagyta a PSV-t a Tottenham kedvéért. Juande Ramos menedzseri korszakában gyengén védett, de aztán jobb formába lendült, s a Spurs már nem fontolgatta az eladását. 2010 tavaszán újra remekelt, különösen az Arsenal és a Chelsea elleni, megnyert rangadókon védett remekül, illetve előtte két tizenegyest is kivédett a Sunderland elleni mérkőzésen. Bravúrjaival a BL-selejtezőt érő negyedik helyezés eléréséhez segítette a londoni csapatot.

SIKEREK: Minas Gerais állam bajnoka (2001, 2002, 2003, 2004), a Copa Sul Minas győztese (2002, 2003), Brazil Kupa-győztes (2003), brazil bajnok (2003), holland bajnok (2005, 2006, 2007, 2008), a Holland Kupa győztese (2005), angol Ligakupa-döntős (2009), a BL elődöntőse (2005).


VÁLOGATOTTSÁG: Mérlege a vb-selejtező sorozatban: –. Első válogatottsága: 2003. július 13., Mexikó ellen. Nagy tornán. Konföderációs Kupa: 1. (2005 njt, 2009 njt.), Concacaf Aranykupa: 2. (2003).

 

1999–2001: Democrata-SL                   

2001–2004: Cruzeiro                   59         –

2004–2008: PSV                        128       

2008–       :  Tottenham Hotspur   65       

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Brazília meccsei
HollandiaBrazília 1-2 07.02., 16:00
BrazíliaChile 3-0 06.28., 20:30
PortugáliaBrazília 0-0 06.25., 16:00
BrazíliaElefántcs. 3-1 06.20., 20:30
BrazíliaKNDK 2-1 06.15., 20:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Brazília 3 2 1 0 5 2 7
2. Portugália 3 1 2 0 7 0 5
3. Elefántcs. 3 1 1 1 4 3 4
4. KNDK 3 0 0 3 1 12 0