Már a brazilok is megérkeztek Dél-Afrikába

2010. május 27., csütörtök 11:18

Csütörtök reggel megérkezett a június 11-én kezdődő világbajnokság helyszínére az ötszörös vb-aranyérmes Brazília labdarúgó-válogatottja. A vb egyik favoritja az ausztrálok után második csapatként landolt Dél-Afrikában. A válogatott - amely elutazása előtt Luiz Inácio Lula da Silva államelnöknél tett látogatást - komoly rendőri biztosítás mellett szállt le a johannesburgi repülőtéren.

Kaká, a csapat egyik legnagyobb sztárja röviddel az érkezés után már a twitter közösségi oldalon adott helyzetjelentést, nagyszerűnek nevezve a környezetet. Carlos Dunga együttesének főhadiszállása Ranbdburgban lesz, s a torna előtt két felkészülési mérkőzést játszik, június 2-án Zimbabwe, öt nappal később pedig Tanzánia legjobbjai ellen. A brazilok a G csoportban szerepelnek majd a portugálokkal, az elefántcsontpartiakkal, valamint az észak-koreaiakkal.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat