Elefántcsontpart kifulladt, csak 3-0-ra nyert

2010. június 25., péntek 18:34
Bő húsz perc után úgy látszott, Elefántcsontpart is kiütheti a Koreai NDK-t. A kétgólos vezetés után azonban már csak kapufák jöttek. A fordulás után Kalou lőtt még egyet, az afrikai csapat 4 ponttal esett ki.

Pontosan úgy kezdte a meccset Elefántcsontpart, ahogy várni lehetett egy olyan csapattól, amelyik sok góllal akar nyerni. Már az első percben volt Keitának egy lövése, Ri Mjuong Guk bravúrral védett. Drogba a 12. percben gólt fejelt, de a partjelző helyes intésére nem adta meg a játékvezető, a Chelsea csatára valóban kicsit előbb volt a védőknél.

Két perc sem telt el, amikor Bokától Yaya Touré kapta a labdát, a 16-os vonaláról jobb belsővel gyönyörűen csavart a védők közt a bal alsó sarokba.

Romaric kapufát súroló lövése után Drogba hatalmas kapufát lőtt, a lécről visszapattanót Romaric az ötösön belülről a kapuba bólintotta. A 21. percben tehát már kettő volt az afrikaiak előnye, de az majdnem a felére csökkent, mert Hong Jong Dzso elcsavart egy szabadrúgást a sorfal mellett, és csak centiket tévedett. Akkor úgy tűnt, akár egy újabb hétgólos vereségbe is beleszaladhat a KNDK.

A félidő hátralévő részében Gervinho, Drogba vagy Eboué is gólt lőhetett volna, de nem sikerült.

A fordulás után is támadásban maradt Elefántcsontpart, de Észak-Korea visszahúzódott, a tőle megszokott fegyelmezett védekezést mutatta. Ettől még újabb gólokat kaphatott volna, de az elefántcsontparti támadók a helyzeteknél már nem koncentráltak kellőképpen.

Észak-Korea - Elefántcsontpart összefoglaló

A beletörődést azonban nem lehetett egy percig sem látni, bár nyilván tudat alatt pontosan érezték, mivel a másik meccs döntetlen, ha megfeszülnek, akkor sem mehetnek tovább. (A brazil-portugál 0-0 lett.)

Kalou még így is belőtt egy gólt, Boka beadása után szépen bepasszolta a labdát a kapuba. Előtte Észak-Korea belőhette volna a becsületgólt, Csong Tae Sze azonban kivárt, a kapus menteni tudott előle.

Ri kapus alig bírta végig a meccset, az ütközéseknél nagyon sokat kapott, de eszébe sem jutott, hogy cserét kérjen. Elefántcsontpart négy ponttal esett ki, pedig akár a negyeddöntőbe jutásra is esélyesnek tartották.

Kim Jong Hun, az észak-koreai válogatott szövetségi kapitánya: "A következő vb-re a játékosainknak fejlődniük kell az egyéni képességek terén. Mentálisan és fizikailag is erősödnünk kell. Amíg bírtuk erővel, jó volt a védekezésünk, de utána átjátszottak bennünket."

Sven-Göran Eriksson, az elefántcsontparti szövetségi kapitány: "A játékosok nagyon, nagyon jók. Sajnálatos, hogy haza kell mennünk, mert a csapat meccsről meccsre egyre jobban játszott. De ilyen az élet. El kell fogadnunk, hogy kiestünk."

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Elefántcsontpart meccsei
KNDKElefántcs. 0-3 06.25., 16:00
BrazíliaElefántcs. 3-1 06.20., 20:30
Elefántcs.Portugália 0-0 06.15., 16:00
Koreai NDK meccsei
KNDKElefántcs. 0-3 06.25., 16:00
PortugáliaKNDK 7-0 06.21., 13:30
BrazíliaKNDK 2-1 06.15., 20:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Brazília 3 2 1 0 5 2 7
2. Portugália 3 1 2 0 7 0 5
3. Elefántcs. 3 1 1 1 4 3 4
4. KNDK 3 0 0 3 1 12 0