Dánia

Erényeik, gyengéik, taktika

Elsősorban a védekezésre építenek, már a középpályán megpróbálják megállítani az ellenfelet, és gyors kontrákat vezetniek melyeket Nicklas Bendtnernek kell befejezni. Ez semmiképp sem megnyugtató, hiszen Bendtner bármilyen ziccert képes elhibázni, éppen ezért könnyen elképzelhető, hogy a vb-n átállnak a 4-3-3-as rendszerre két szélsővel és három védekező középpályással. A csapat erőssége: Morten Olsen tíz éve irányítja a dánokat, nagy meglepetés nem érheti, összeszokott csapata van. A legerősebb csapatrész egyértelműen a védelem, a selejtezők tíz meccse közül hatszor gólt sem kaptak.   A legnagyobb probléma, hogy a dán válogatott már jó ideje elveszítette stílusát. Ötletes, rövidpasszos játékról már szó sincs, a védelem viszi előre a csapatot, számottevő klasszist a támadók között nem találni. A keret meghatározó alakjai életük utolsó világeseményére készülnek, pedig karrierjük már akkor hanyatlani kezdett, mielőtt igazán elkezdődhetett volna (Rommedahl, Gronkjaer, Tomasson, Poulsen).

Meddig juthatnak?

Reálisan nézve maximum a csoportkör túlélése van benne a dán keretben, de már ehhez is bravúrra van szükségük Kamerun ellen.

Húzónevek

6–3

1992. június 26., Svédország, Eb-döntő, Dánia - Németország 2-0A dán válogatott eredetileg ki sem jutott a tornára, Jugoszlávia helyén játszhattak, és végig lazán, stílusosan futballozva megérdemelten húzták be az Eb-t.

Irapuato

1986. június 18., Mexikó, vb-nyolcaddöntő, Dánia – Spanyolország 1-5Az addig ötletes és villámgyors támadófocit játszó dánok  megsemmisítő vereséget szenvedtek a torna titkos esélyeseként, vereségük mértéke sokkolta a nemzetközi labdarúgást is.

Puskás Öcsi

Michael Laudrup A Dán Labdarúgó Szövetség is Laudrupot választotta minden idők legjobb dán játékosának, pályafutásának csúcsa a Cruyff-féle Barcelona volt, de játszott a Rael Madridban és a Juventusban is. Ötször nyert zsinórban spanyol bajnokságot, négyszer a Barcelonával, majd amikor Cruyff eltanácsolta, akkor a Real Madridot juttatta a csúcsra, vezérletével 5-0-ra alázták le a katalánokat. 1999-ben őt választották az elmúlt 25 év legjobb Spanyolországban játszó légiósának. Minden idők egyik legelegánsabb támadó középpályása volt. Cselezett, mint egy ördög, passzolt, mint egy gép és azóta is csak Messi múlta felül labdavezetésben.

Örökválogatott

Schmeichel - Sivebæk, L. Olsen, M. Olsen, Helveg - Arnesen, B. Laudrup, M. Laudrup, Lerby - Simonsen, Elkjær Larsen

Legpusztítóbb közhely

"
"

Számok

  • Egymillió lakosra jutó futballisták száma:

    Lakosság száma: 5 380 000. Igazolt játékosok száma: 301 333

    Klubok száma: 2383

  • Legtöbb gól: Jakob Poulsen (52)
  • Legidősebb játékos: Dennis Rommedahl (36)
  • Legfiatalabb játékos: Lars Martin Jörgensen (19)
  • Átlagmagasság: 185,1 cm
  • Átlagéletkor: 29,4 év

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.
A végjáték
Negyeddöntők
NED - BRA 1-2 07.02., 16:00
URU - GHA 1-1 07.02., 20:30
ARG - GER 0-4 07.03., 16:00
PAR - ESP 0-1 07.03., 20:30
Elődöntők
URU - NED 2-3 07.06., 20:30
GER - ESP 0-1 07.07., 20:30
3. helyért
URU - GER 2-3 07.10., 20:30
Döntő
NED - ESP 0-1 07.11., 20:30
Dánia meccsei
DániaJapán 1-3 06.24., 20:30
KamerunDánia 1-2 06.19., 20:30
HollandiaDánia 1-1 06.14., 13:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Hollandia 3 3 0 0 5 1 9
2. Japán 3 2 0 1 4 2 6
3. Dánia 3 1 0 2 3 6 3
4. Kamerun 3 0 0 3 2 5 0